A honfoglalás Kárpát-medencében nem úgy történt, ahogyan a történelem leírja. A honfoglalás módja meghatározza egy nép, nemzet viszonyulását mindenhez későbbi történelmében. Jáfet fiai az Özönvíz utáni második században jöttek Jóropa földjére, a szűzföldekre. Megművelésre, székes letelepedésre, alkalmas területet kerestek, és találtak.
A Kárpátok környéki honfoglalás nem karddal, íjjal történt, hanem ásóval, kapával! Nem „dicső” haditettként, hanem békésen! Ők csendes, békés, családszerető-nevelő népként érkeztek háziállataikkal, és szívós-kemény földművelő munkával kezdték a szűzfoglalást.
Ugyanis, e földek, térségek üresek voltak, nem kellett harcolni, senkitől elrabolni, csak megművelhető területet kijelölni a szűzfoglaló családok számára. Ez volt a natúr szűzföldek elfoglalása, turáni művelése, ápolása, benépesítése.
A Kárpátok karéjához érkező szűzfoglalók botjainak végére nem gyilkoló fegyver, hanem kapa, kasza, gereblye, ásó, lapát volt rögzítve. Az igazi honfoglaló földművelők, tiszta-szitta (szitta – szittya) eredeti ómagyar ősnyelvet beszélő, székita, szkíta, székely-magyar nép. Mivel a tanyai életmód volt kedvelt ősi sajátosságuk, így enyhén szétszóródva éltek holdnyi területeiken, de kellemes közelségben.
Egy nép lelkében rendkívüli erőteljes nyomot hagyó a honfoglalás módja, milyensége. Ha nem bűnöző rabló hadjárattal, vérrel-vassal, ölve, gyilkolva rabolja el, valakik, addigi joggal bírt, épített fészkét, hanem szűzfoglaló letelepülő, akkor ez a tény az egész nép érzelmi hozzáállását, életmódját, helyhez kötődését, erkölcsiségét meghatározza az elkövetkező évezredekben, későbbi történelmében. Nem tapad vér kezéhez, nincs bűntudata, tiszta a lelkiismerete.
Olyan ez, mint a szűzen vett feleséghez és általa szült gyermekeihez ragaszkodás. Tisztán kapta, és őrzi körömszakadtáig, életre szóló hűség kiolthatatlan magasztossága és mélysége köti hozzá, s ha kell, meghal értük.
A szűzfoglalók valószínű, több száz évet is lakhattak a mai hegygerinceken, fennsíkokon, majd a Kárpát-tenger apadását követve, a folyók forrásvidékéről lassan alább költöztek a síkvidékre, végigélvén a térség domborzati kialakulásának egész történelmét ez idő alatt, s végül betöltötték az egész medencét. Ezt a régészet bizonyíthatná, ha ráállnak a hegyvidékek ősrégi településnyomainak feltárására.
A szűzfoglalók érzelmi kötődése e föld iránt a múló évezredek alatt elmélyült, apáról fiúra, anyáról leányra szállt, és tudatuk mélyének része lett, létük mozgatórugója. Minden forrás, ösvény, fa, bokor, domb, hegycsúcs, lanka, mező, rét kedves képként rögzült szívükben. Teljes környezetükhöz szorosan kötődtek kimozdíthatatlanul.
Ezért oly erőteljes a kötődés, ragaszkodás a székely-magyar nép és szülőföldje közt. A szűzfoglaló népet ebből a medencéből nem veri ki senki!
E mély erkölcsi kötődést fel sem fogják a becstelen, gyilkos, hódító területrablók, legyilkoltak házát, ágyát bitorlók, kivégzettektől maradt ételben dúskálók. Sivár lelkek, akik másokat kiűztek fészkéből, és mindenükből kifosztották!
Az ők alapjuk soha nem volt tiszta, s így erkölcsiségük sem.
Mondhatjuk: se eszük, se szívük nincs hozzá.