A kifejlődés, evolúciós nyomoréktudományos elmélet, átláthatatlan szennyes mocsárként uralja a közoktatás mezejét. Célja már az őskortól: félrerúgni Istent, a Teremtőt, s nagyképűen, tetszetős vájt fülű, felsőbb rendű tudományos gőggel bizonyítani Isten nemlétét!
Az élet keletkezését a parányi szerves anyagrészecskék önszerveződésével magyarázza. Az első sejt volt a nagy bökkenő. Nahát, igen, persze. A kezdet nehéz volt evolúcióséknak is, de erőlködtek, és megmagyarázták, magyarázták, magyarázták, azóta is folyton, folyton magyarázzák:
– Az őslevesben alakult ki önmagától! Kész! Kialakult, ha mondom! Tessék?!
Ch. Lewontin vezető biológus híres kifakadása a tanszéken, utolsó béna érvei elpufogtatása után: „Nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón!”
A kifejlődés, evolúciós elmélet alapelve: „Az evolúció az a folyamat, amelyben a biológiai populációk örökölhető tulajdonságai megváltoznak az egymást követő generációk során.”
Csak arra nem jöttek rá, az egyébként fényes csúcsagy-tömör tudósék, hogy a Teremtő Isten bármily szélsőséges körülményhez, csodálatos alkalmazkodóképességgel teremtette meg növényi, állati és ember teremtményeit.
Ezt bizonyítja a történelem. Akkor is, ha nekik mindegy.
Darwin és társai erre a megfigyelési hiányosságukra építettek egy „tudományos”-nak nevezett, béna, nyomorék elméletet, amit nagyon vérszegény bizonyítékokkal támasztgatták, dúcolták, ékelték, pöckölték alá, és pöckölik, dúcolják mind a mai napig, ám állításaikat tételesen egyenként – százból száz sikeres – kísérlettel még senki nem bizonyította be. A fajok közti szakadékok áthidalása, és egy sor „kötelező” átváltozás (pikkely –> pihetoll) is bizonyíthatatlan maradt. Némelykor simlis csalás tarkította a kabarészintű „tudományos bizonyítási” folyamatot. Végül maradt még egy bökkenő – az öröklődési folyamat.
Hogyan megy tovább, hogyan öröklődik, az egyed – tudósok által elméletben kiizzadott, kibütykölt, kiötölt – testszerkezeti változása?
Az elmélet szerint „az élőlények a változó környezeti feltételek hatására új viselkedésformákat vesznek fel, amelyek aztán felépítésbeli változásokat vonnak maguk után, s ezek a szerkezeti változások átöröklődnek az utódaikra.” Hogyan?
Megy, ha mondom! Világos?!
Ugyanis, kb. 200 ezer éve egyik egyed magánszorgalomból, ukmukfukk, kialakította magának a modern gégefőt, és azt örökítette is. Hogyan? Csak úgy! Átörökítette, érthető? Na, úgy legyen!
„Nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón!” Ez is érthető?!
————-
Az ezredfordulón, 2000. június 26-án Bill Clinton elnök a Fehér házban fogadta és üdvözölte Dr. Francis S. Collins sejtkutatót és csapatát, akik elvégezték az emberi genom feltérképezését, azonosították az emberi genom a petesejt vagy hímivarsejt teljes genetikai tartalmát. A humán genom, a homo sapiens genomja 23 kromoszómapárból és kb. 3,2 milliárd DNS bázispárból áll, és számítógépen leolvasható.
E felfedezés Nobel-díjat érdemelt volna, ám ennek ellenére mély csend lett úrrá körülötte mind a mai napig.
Ugyanis a kifejlődés elmélet őslevesben „kifőtt” szerencsétlen árva sejtjébe nem lehetett belemagyarázni a hárommilliárd kódjelből álló számítógépes program minden irányítás nélküli kialakulását. A sejt bonyolult élőszervi felépítése, benne a világ eddigi legfejlettebb létvezérlő szoftverével meghazudtol minden ilyen béna, nyomoréktudományi, kifejlődés elméleti állítást, amelyet eddig egyetlen sikeres kísérlettel sem bizonyított be senki.
A „tudomány” – amit képtelen megmagyarázni – arról úgy hallgat, mint a sír.
Alább három vélemény közismert szaktekintélyektől:
Bill Gates: „A DNS olyan, mint egy számítógépes program, de sokkal, sokkal fejlettebb bármely valaha alkotott szoftvernél.”
Leonard Adleman: „A biológia és a számítógép-tudomány – élet és számítás – kapcsolódnak egymáshoz. Biztos vagyok benne, hogy a határfelületen sok felfedezni való vár arra, aki keresi ezeket.”
Stephen C. Meyer: „A DNS-kód részei ugyanolyan tulajdonságokkal, információs tartalommal rendelkeznek, mint a számítógépes kódok és a természetes nyelven leírt szövegek.”
A DNS kód- vagy jelrendszerben található a szervezet felépítésének teljes adattára. Ez látja el a sejtet minden szükséges adattal, irányít, utasít, szabályozza annak működését. A test összes sejtjében fellelhető egy számítógépes programhoz hasonlítható aprólékos részletességű jelkészlet sorozat. „A programozók ismerik az egyesekből és nullákból álló jelrendszert, amely így is mutathat: 110010101011000. E sorrend meghatározó a program milyenségét illetően. A sejtjeinkben levő jelrendszer ehhez hasonló. E jelrendszer négy vegyületből áll, amiket a tudósok: A, T, G, C betűkkel rövidítenek. Példaként, ily módon vannak elrendezve: CGTGTGACTCGCTCCTGAT és tovább.”
A fenti bejegyzés a Humán Genom Project igazgatója, Francis S. Collins: Az Isten Nyelve című (Free Press, New York, NY, 2006) művéből van: „… összesen hárommilliárd ilyen betűjel van minden egyes sejti DNS-ben.”
Gondoljunk bele: a több tíz milliárd testi: izom, bőr, ideg, vese, zsír, ivar (ondó, pete), vér, szívizom, tüdő, máj és más sejtek mindegyikében, minden parányi sejtünk még parányibb területén hárommilliárd kódjel! A percenként millió számban megújuló sejtjeink mindegyikén, újra és újra megjelenő, személyre szóló azonosító hárommilliárd rejtjelünk bizonyítja a Teremtő létét, állandó éber jelenlétét, és teremtésünk tényét!
Na, ez lehetne világos mindenki előtt!
Dr. Antony Flew, aki korábban ateista volt, feltette magának a kérdést: „Vajon ki írta ezt a hárommilliárd betűs kódot? Ki helyezett működő parancssort a sejtjeinkbe?”
E Nobel-díjat érdemlő felfedezéstől azonnal alsójába tisztelt, a hitetlen, hiteltelen, „tudományos”, szilárd alap nélküli kifejlődés elmélet, evoluci(o)nizmus.
Ami világos: az első sejt kialakulását saját tudományos kísérleteikkel nem sikerült bizonyítani. A kezdet viszont mindenben meghatározó!
Egy építmény alap nélkül nem létezhet! Ami nem kezdődik el, annak folytatása sincs!
A DNS-ben levő programban semmi nyoma a kifejlődés, lépésről lépésre mozzanatainak. Az egysejtű állapottól, ebihal, lábak kifejlődése, pikkelyekből piheszőr, két lábra emelkedés, koponya, agyvelő, beszédképesség. Semmi!
A sejt belső képe mutatja az élővilág összessége szervezettségének tervszerűen, bölcsen megalkotott rendjét.
A teremtés isteni titkát hordozó DNS, hárommilliárd rejtjeles programja irányítja, vezérli, vezényli a sejttevékenységet. Az örökéletre tervezett emberi test felépítését, örökletes alanyi tulajdonságait tartalmazó, meghatározó működésszabályozó, fejlődési folyamatirányító, aprólékos pontosságú teremtői ütemterv. Szabályozza az ősiség vonalán az átöröklődést Ádámtól napjainkig, megszakítás nélkül!
Az ember teremtésterve van benne!
Oly csodás szervi építmény a parányi sejt még parányibb DNS csavaros szalagján a maga hárommilliárd jegyű számítógépes programjával, ami a Teremtő Isten létét, a teremtés tényét támasztja alá, és nem az „őslevesben kifőtt”, béna evolúciót, kifejlődés elméletet.
Utolsó vigaszként a kifejlődés-tanászoknak:
Minden növénynek, állatnak, fajonként, nemenként sejtjeiben állnak, összetéveszthetetlen, megváltoztathatatlan egyedi jellemzőket hordozó, sajátos jegyei, jellemzői az első teremtett ősétől napjainkig.
Természet szerint csak a Teremtő által előrelátott fajtán belüli kereszteződések történhetnek meg bizonyos határig! A laboratóriumokban történő szándékos, rosszindulatú génmódosító változtatások nem állják ki az idők próbáját, mindannyi pusztulásra van ítélve.
Ismétlésként
Az alábbiakról nem tud a közember, a média nem hirdeti öblös hangon. Ám attól még igaz, és lehet megfontolás tárgyaként kezelni:
Az ember Teremtője annak megteremtésekor összes sejtjei DNS csavaros szalagjára helyezte e hárommilliárd rejtjelből, kódból álló, egyéni azonosító, létvezérlő számítógépes ütemtervet, programot, szoftvert, amely irányítja, vezényli a test mindennemű életműködését, funkcióját. A DNS a teremtés isteni titkát hordozó, örökéletre tervezett emberi test felépítését, örökletes tulajdonságait tartalmazó, meghatározó működésszabályozó, fejlődési folyamatirányító, aprólékos pontosságú teremtői ütemterv. A DNS nem tartalmazza az öregedést és a halált, mivel nem volt betervezve. Ez az édeni bukás eredménye.
Az emberi szájüreg-gégefő hajszálpontosan megtervezett teremtői mestermű! Több életfontosságú művelet – légzés, rágás, előemésztés, nyelés, hangképzés – akár egyidejű elvégezésére képes.
Az emberi hangok nem véletlenszerűen, makogásból alakultak ki. Minden beszédhang teremtői tervezéssel készült értelmes gondolat-, érzelem-, érzésközlő remekmű. Amint a zenei hangoknak pontos helyük van a hanglétrán, s a dallamvonalban, úgy a beszédhangok is pontos megfelelő helyükre illesztendők a nyelv szavaiban! Oly élő eszközök, amelyek alkalmasak a szívbeli indulatok, érzelmek finom árnyalatnyi rezdülései, s az elmében megfogalmazódó gondolatok, érvek világos, értelmes, választékos kifejezésére. A teremtés ősi nyelve és mai fennmaradt, egyenes ági utódnyelve, a mai magyar nyelv, birtokolja az összes eredeti beszédhangot. A világ minden születő kisbabája e nyelvi váz készletével, s annak hangjaival, ősgyökeivel, alapszavaival jön a világra, bármely részén is születik e Földnek.
Az ember teremtetésekor kapta a zenei és beszédhangok adományát, sejtjei DNS létvezérlő rejtjelsorába ágyazva, átörökíthetően. A prózai vagy zenei BESZédkészség és képesség, s a szóban, dallamban kifejezés élvezete hasonló a nemzési gyönyör örömözönéhez.
Isten boldogságra teremtette az embert!
E nyelv, a teremtés nyelve a legmegbízhatóbb történelmi krónikás. Ugyanis, e szószülő nyelv kezdettől állandóan jelen volt az ember életében: bensőséges otthonának hálóhelyén, kunyhója konyhája családi eseményein, gazdasági munkáiban, s a birtokán kívüli nagyvilági viszontagságaiban. Ébredéstől ébredésig minden vele, körülötte történőt, mindent, mindent rögzített kialakuló szavaiban.
Érzékszerveit érő hatástól függően, viszontválaszként alkotott szavakat mindenre. E szóképzéshez teremtési adományként nyelvszerkezeti készletében minden szükséges nyelvelemet birtokolt: hangok, kéthangos ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok. A folyamatosan képződő szókincse, mint nyelvelemek üledékes rétegződése, kezdettől tartalmazza az emberrel történő valóságot. Gyökszavai kezdet óta változatlanok. E nyelvbe nem nyúltak bele mocskos történelemhamisító kezek.
Ami tényekkel már bizonyíttatott, többé nem hit kérdése, létező valóság!
A sejti DNS csavaros létraszalagján levő. számítógépen leolvasható, hárommilliárd rejtjelből álló, létvezérlő szoftver nem mese! Igazolja a Teremtő létét, teremtés tényét.
A legistentelenebb, elvetemült liberális evolucionista sejti DNS-én is rajta van. Ha földhöz veri magát hitetlen dühében, akkor is.
Minden megörökölt személyi jellemzőt, ami összetéveszthetetlenül megkülönbözteti másoktól: haj-, bőr-, hangszín, testillat, művészi képesség, készség, hajlamok stb. Biztosítja a sejtvédelmet, tárolja a nyelvszerkezet összes szükséges adattárát. Az egyén születésétől haláláig, minden vele történő, jó – rossz eseményt rögzít, percről percre, beírja emlékezetébe, időrendi sorrendben tárolja, s lementi! Tökéletlen, elsatnyuló állapotunk miatt sok kitörlődik, de a megígért új rendben minden újra visszajön, s letisztul, rendeződik.
Ez nem vicc, nem mese, nem hitkérdés – színtiszta valóság!
Nyelv
A teremtés nyelve, teremtői tervezés eredménye, sajátos szabályokkal vezetett rendszere van, matematikai és zenei összhang jellemzi. A beszélt nyelv, gondosan, pontosan megtervezett szerkezeti vázra épül. A nyelvszerkezeti váz összetartó ereje hasonló az élő test kötőszövetéhez. A nyelvszerkezeti vázat vezérlő szerv, az emberi, sejti DNS számítógépes ütemterv örökíthető tartozéka. Ez bizonyítja, hogy egypár őstől eredünk, egy nyelvből indultunk.
Az ősiségben minden szó és név a beszélt népi köznyelven képeztetett. Minden ember szóképző képességgel született. Szavak, nevek képzéséhez, nem kellett irányító nyelvészek hada. A teremtés nyelvének szavai nem véletlenül alakultak ki, hanem a Teremtő Isten által ésszerűen megtervezett nyelv szerves részei, amelyben jellemzők, okok, okozatok értelmesen kifejezhetők, körülírhatók azonos hangokkal! Az egyenes ági utódként fennmaradt magyar nyelv szavaiban nincs egyetlen céltalanul betévedt hang se! Nincs véletlenül kialakult értelmetlen szó.
E nyelv a teremtésben a Teremtő környezetében számunkra beláthatatlan idő óta létezett. Az ember, megteremtése után feladatként kapta a földi körülményekhez alkalmazott élő nyelv kialakítását, minden állat, növény, tárgy, lény, jelenség, cselekmény megnevezésének feladatát.
Menny és Föld egy nyelven beszélt!
A nevek bizonyítják a magyar nyelv ősi eredetét. Minden növény, állat, élettelen anyag, tárgy, földrajzi név és minden jelenség, cselekmény megnevezése megmagyarázza önmagát, körülírja, felvonultatja fő jellemzőit, alkotó hangjaival.
A teremtés nyelve igazolja a teremtés tényét, a Teremtő létét, felülírja a kifejlődés elméletet, az evolúciós mesék képzelgő bizonyíthatatlan mendemondáit.
A teremtés ősnyelvének alapkövei:
- HANG., a nyelv alapegységei, magvai.
- ŐSGYÖK, egy vagy két hangból állók, a nyelv csírái.
- GYÖKSZÓ, három hangból állók. Gyökből sarjadó
- SZÓBOKOR gyökere, törzse, összes ága, levele.
- KÖTÖTT MÁSSALHANGZÓ-PÁROS, mint nyelvi jelzőoszlop, körülötte kialakul a
- HANGCSOPORT. Továbbá, fontos azonosító teremtésnyelvi elem a
- SZÓ-HANGVÁZ alapú
- SZÓCSALÁD.
Fontos: NEM VÁLTOZOTT egyik sem az évezredek folyamán! A BESZÉDHANG a nyelv legfontosabb alapeleme! Meghatározó értelemhordozó szereppel bír gyökalkotóként. A szóindító gyökre, hangcsoportra épülő SZÓBOKOR, SZÓ-HANGVÁZ alapú SZÓCSALÁD nyelvelemek, a magyar nyelv megváltozhatatlanságát biztosító legfontosabb védelmi tényezők!
A teremtett beszédhang, emberi érzékszerveinket ért hatás viszontválaszaként, bensőnkben, ösztöni késztetés nyomán képződik. Minden hang külön zönge, s külön szerep szerinti jelentést hordoz: jó, kellemes és rossz, kellemetlen oldalon. Ezt kell kiismerni minél mélyebbre hatóan a kiindulási szintről kezdve. Az a nyelvészi megállapítás, hogy a tagolt emberi beszédhang, makogásból, morgásból fejlődött ki, hitetlen, tudatlan nyelvészi hazugság!
Nem igaz!
Amint a zenei hangoknak pontos helyük van a hanglétrán, s a dallamvonalban, úgy a beszédhangok is pontos megfelelő helyükre illesztendők a nyelv szavaiban! A zenei és beszédhang bölcs teremtői tervezés, érzelmeink, érzéseink kifejezésre juttatásának, közlésének legfontosabb eszközei, alkotó elemei dalban és prózában.
Beszédhangok, zenei hangok, számok, színek világa szoros összhangban összetartozó.
Szóelemek szerepe
Az utódnyelvekben fellelhető kötött mássalhangzó-párosok segítik az ősnyelvi eredetű szavak azonosítását. Szóeredetet kutató nyelvész számára figyelemfelkeltő jelzőoszlopként állnak a szavakban. A hangok, kötött mássalhangzó-párosok köré szerveződő, három- és négyhangos HANGCSOPORT jelenség meghatározó szóközi gyökösszekötő füzérelem szereppel bír a végső értelem kialakításában.
A szó-HANGVÁZ alapján lelhetők fel a SZÓCSALÁD kötődések, SZÓTESTVÉR viszonyok. A magyar szavak egy része teljesen megfordítható, vagy alkotóelemeik hangonként, gyökönként, hangcsoportonként átforgathatók, így alakult ki a szócsalád, szótestvér jelenség. Annyi szó alakítható, ahány mássalhangzó a hangvázban. Némelykor önhangzó kezdővel is. A szócsalád magyar nyelvből kiesett tagja – a hiányzó szótestvér – valamely utódnyelvben lelhető fel.
A megnevezések kialakulása névadó jellemzők nyomán történt. A jellemzők könnyebben fellelhetők hangokra, gyökökre, hangcsoportokra, hangvázakra bontott elemzéssel, és a SZÓCSALÁD jelenség kutatásával. Nem lehet elégszer ismételni, mily fontosak a fent már említett névadó jellemzők! Általuk felismerhető a növény, gyümölcs nevébe épített hasznosság. Mi mire jó étekként, mely testi szervnek miben használ, mire hat?
Ezt még segíti felismerni a gyümölcs alakja is.
A teremtés nyelve tudatosan megtervezett. nyelvszerkezet-építménye szilárd alappilléreit a beszédhangok jellemzőire épülő szócsaládok szövevényei alkotják. Csodásan felépített nyelv, amely megteremtője, létrehozója bölcsességét hirdeti.
Megszerzett ismereteinket összevetve a történelemmel, beleértve a bibliai teremtéstörténetet, az összevetésből megvilágosodik a kép. Felismerhetővé válik sok megtörtént esemény, és új, élesebb körvonalú képeket nyújt azokról. Oly közelképeket, amelyeket senki, sehol nem említ. Okokról is szólnak, és fontos tanulságok szűrhetők le belőlük.
A teremtés nyelve megcáfol néhány bebetonozott, ám ettől még hamisnak minősülő történelmi tételt is!
E nyelv igazolja a teremtést, mint tényt! Annak erőteljes bizonyítékait hordozza magában. Fény derül apró teremtéstörténeti mozzanatokra, s olyan megvilágításba helyezi azokat, amelyek héber nyelvi bibliaelemzés nyomán soha nem jönnek felszínre! Ugyanis a teremtéstörténeteket kezdetben nem a még nem létező héber nyelven írták le, hanem az akkor beszélt nyelven, a teremtés nyelvén. Héber nyelvre átfordításnál elsikkadtak rendkívül fontos, mély értelmet hordozó, valós teremtéstörténeti mozzanatokat megjelenítő kulcsszavak, amelyek átláthatóbbá, érthetőbbé, világosabbá teszik a teremtési beszámolót. Sok valós tényt nem úgy ismerünk, ahogyan történt. Ha köztudottá válnak, akkor át kell írni a bibliai teremtéstörténet néhány alaptételének magyarázatát is! Eljön az ideje. Nem mi döntünk erről, hanem az, aki valaha leíratta arra alkalmas emberekkel, a valós teremtéstörténetet.
A Teremtő Isten léte, és a teremtés tény! Szemétbe lehet dobni a sok – művelődéstörténetinek mondott – okoskodó istentenyésztő őstörténeti mendemonda mesét, mítoszt, s vele együtt a kifejlődés elméletet is. Világosságra jut sok sátáni tévtan, és a zsidók elfelejthetik azt, hogy ők a legősibb nép… Felülvizsgálandó az emberi világ megírt történelme. Sok mindent, más nyomvonalba kel áthelyezni.
Nyelvészet
A ma oktatott, magyarnak mondott tudományos nyelvészet felszínen futtatott nyelvészei szerint nincs más út, csak a hivatalosan elfogadott finnugor elmélet útja. Ám van, aki másképp tudja, mert gyökelmélet alapú nyelvelemző kutatásai teljesen más eredményt mutatnak. A finnugor elmélet tévösvény! A finnugor ág a teremtés nyelvéből, ómagyar ősnyelvből sarjadó ág, így minden utódnyelv rokon a teremtés ősnyelvével, a mai magyar nyelvvel.
A gyöknyelvészeti elemzések által eddig feltárt nyelvi titkok hitelesítik a teremtés tényét, és mint hitelt érdemlő bizonyíték, beépíthetők a teremtést igazoló nagy összképbe. Így a teremtési világképösszesség valóságágának könnyebb megértését szolgálják. A nyelv teremtőjének bölcsességét igazolja, hogy e szavakban gazdag nyelvből alakult ki az történelem eddigi összes utódnyelve. Bizonyíték: mindannyi e nyelvben ma is élő elemekre épül! Sok nyelv kihalt, s született sok új helyükbe. Kihalt nyelvet nem gyászol senki, ha marad utódja, már új utat vág magának.
A ma ismert nyelvek, latin, germán, angolszász, szláv, hindi stb. nyelvek leánynyelvei, az utóbbi ezer év alatt értek be. Mindannyi, keveredő, egymásból töltődő nyelvek. A keleti nyelvek is keveredtek, s ezekből is újak születtek. A teremtés nyelvének szóépítő anyaga – amely minden ma beszélt nyelv alapját képezi – oly gazdag, hogy abból továbbiakban is születhetnek új nyelvek végtelen mennyiségben. Ugyanis minden –, amit a Teremtő Isten e világra teremtett – a végtelenség jegyét viseli magán, így a nyelv is.
A magyar nyelv, amely bizonyítottan a teremtés nyelvének tisztán fennmaradt egyenes ága, nem nyelvészek tulajdona! A nyelvhelyesség őrzésével megbízott magyar nyelvész, valóságban népszolga lenne, és csak úgy elfogadható igazi szakember, ha a nyelv szavainak eredetét, kialakulását kutatva, a tényleges valóságot tárja fel!
A tudatosan csaló nyelvész, csak egy hazudozó, simlis szélhámos!
A beszédképességet, nyelvet az első teremtett ember kapta, utódaira átörökíthetően. Ő és utódai egyszerű emberekként építették fel az elmúlt évezredek folyamán, így az ő nyelvük! Ama népé, amely oly egyénekből tevődik össze, akik születésüktől fogva halálukig, bölcsőtől a sírig, mindennapjaikban beszélik, azon mesélnek, regélnek, e nyelven dalolnak, énekelnek. Kosztolányi után szabadon: ’Akikben mélyen benn van, a vérük csöppjeiben, idegeik dúcában, metafizikai rejtélyként, és ebben az egyedül való életben így nyilatkozhatnak meg igazán.’
De a nyelvek eredetét kutató más nyelvűeké is, hiszen az ő nyelvük is ebből sarjazott, és annak minden alapvető elemét, kialakulásának titkait ebben – a teremtés ma is élő, magyarázó nyelvében – találnák meg,… ha kutatnák!
Sajnos, a mai közhasználati nyelvet, az akadémiai hivatásos nyelvészet, ízétől-zamatától megfosztott, központi szabályozásokkal, kénykedv szerint ide-oda ráncigált, merevített, kiherélt, megcsonkított, idegen kifejezésekkel teletűzdelt nyelvvé gyúrta, kotyvasztotta. Úgy tűnik, mintha szeretnék végre kivetni, kisiklatni az eredeti nyelvszerkezeti pályáról. Ám e nyelvet alkotója védi oly értelemhordozó eszközrendszerrel, amely minden más nyelvtől eltérő, sajátos – hangokra, gyökökre, szóbokrokra, hangcsoportokra, hangvázak szócsaládjaira épülő – nyelvszerkezeti váz. A visszatérő utódnyelvi szavak soha nem épülnek be szervesen a nyelvanyába. Soha!
A nyelv egésze, tájnyelveivel, egy tömbbe tartozó nyelvi egység, minden nyelvi jelensége együtt vizsgálandó. Nem alárendeltje a tájnyelv az úgynevezett „helyes”, száraz szabályok közé szorított közhasználati nyelvnek! Tájnyelveink nem tartalmaznak mellőzendő kifejezéseket, oktatásuk kötelező volna. Azok őrzik az alapnyelv teljes színvilágának ősi árnyalatait, ízét-zamatát. Szavaiknak kiejtési módja emeli ki a nyelv ízes fordulatait, ismeretük visz el nyelvi mélységek felfedezéséhez. Közhasználati, irodalmi és tájnyelveket egyaránt párhuzamban oktatni kellene!
Történészet
Történetírók jelentős része az ókorban is saját népét kiemelve, gazdáját hősként, bölcsként dicsőítve, hazudva, írta krónikáit. Érthető, ura asztalánál hízott. Ebből következik, hogy a mai történészek által felhasználható ősi kútforrások jelentős hányada – enyhén szólva – nem teljesen megbízható. Csak független, kívülálló krónikás beszélt, írt igazat. Az őskortól fennmaradt történeti leírásokat a nyelvi összességgel egybevetve, párhuzamba állítva lehet elhelyezni elfogadható, oktatandó, vagy mellőzendő oldalon.
Az utóbbi kétszáz évben alig van hiteles, valós tényeket rögzítő történelmi leírás. Adott körön belül minden történész simlisen hazudik saját nemzetét dicsőítve, s háttérből irányító, diktáló uralkodó politikai irányvonalhoz igazodva ír. Napóleon szavai találóak: „A történelem egy csokor hazugság, amiben többen megegyeztek.” A piszkos nemzeti történelmek véres lepedőinek szorgos mosónői, Ágnes asszonyai a történészek. Vérgőzös világháborúk kirobbantói, irányítói, győztesei, valódi háborús bűnösei íratták le, erőltették be minden nép tudatába a saját szempontból kedvezőnek tartott változatot, magukat tisztára mosva. Vesztesekre kentek, hárítottak minden ártatlanul kiontott vért, Isten és emberiség ellen elkövetett bűnt, becstelenséget. Álszent módon hallgattak sajátjaikról, a világ legigazságosabb nemzeteiként akarván feltüntetni magukat. Írásaikban oly országokat vádoltak meg főbűnökkel, amelyek nem voltak háborúk okozói! Mégis rájuk kenték a vérontás kezdeményezését.
Napóleon mondta: „Ami megtörtént, azon Isten sem tud változtatni, csak a történészek.”
Tisztelet a kevés – mellőzött, félresöpört, elnémított – kivételt képező, becsületes történésznek!
Fő jellemzők növények, állatok neveibe rejtve
Az első emberről azt írja a Biblia, hogy megbízást kapott az állatvilág megismerésére, s az állatok megnevezésére. Nagy hiba volna azt gondolni, hogy ezt csak egy ránézéssel intézte el. Az világos, hogy minden állat a természetes környezetében, életterében figyelhető meg. Tehát Ádám ott forgott körülöttük, közöttük, és minden jellemzőjüket megfigyelve adott nevet nekik fajtánként. Ez nem ment egyik napról a másikra, hiszen milliónyi állatfaj él a Földön. Több évtizednyi megfigyelés, ismeretszerzés eredménye volt az állatok pontos megnevezése.
Mivel az ősnyelv, azaz a mai magyar nyelv képalkotó, képleíró nyelv, így egy megnevezés akkor bizonyul ősnyelvi, azaz magyar eredetű szónak, ha az általa képviselt értelemösszesség tárgykörének fő jellemzői leírhatók hangváza összeforgatott hangjaival. Figyelembe veendő a rokonhangokra válthatóság is. A név minden vázhangjával kezdődhet szó, amely a fő jellemzőket leírja. Előfordulhat, hogy némelyik szó már nincs jelen a mai magyar nyelvben, de fellelhető valamelyik utódnyelvben, és visszahozható elemzésre.
A magyar nyelv szavai oda-vissza olvasatban vagy hangjai, gyökszavai átforgatásával magyarázatot adnak a kifejezésről, mondanivalójáról, jellemzőkről, színezik, árnyalják, esetleg bővítik a mondandót. E nyelv önmagában, alkotó elemeiben hordozza a bölcsesség csíráit.
Ádám volt az első emberi felfedező. Ő első kézből, behatóan megismerhette a növény és állatvilágot jellemzőik szerint, és nevet adhatott azoknak. A teremtés titkai villantak fel előtte.
Állatok – a külső, látható alaki kép és fő jellemzőik voltak a névadók. Az általa adott nevek hangjai összeforgatva az állat fő jellemzőit is mutatják.
LAJHÁR – rokonszenves kis LAJHÁR nagyon lassú mozgású, lusta, nem siet. Ha fára mászik, lustán fekszik az ágon. Nevében a jellemzője, lustán, LAJHÁN, LANYHÁN RÁHAJOL az ágra, lustán ernyedt, HAJLÉkony, úgymond: HAJLÁR.
LaJHáR – RáHaJoL – HaJLáR hangváz: L-J-H-R – R-H-J-L – H-J-L-R
Székelyföldön ma is nagy LAJHÁRnak mondják a semmittevő, lusta embert.
KAMÉLEON – eredeti neve KAMULÉNY, hiszen rejti, KAMUzza önmagát, LÉNYét a környezete szerint váltva színét.
KaMéLeoN – KaMuLéNY hangváz: K-M-L-N – K-M-L-NY , azonos hanganyag.
Ádámnak ez oly szembetűnő volt, hogy fő névadóvá vált előtte. Megfigyelte, hogy az állat minden felvett színe MULÉKONY, változó. E jellemzője nevének alkotó hangjaival kiejthetők.
KaMuLéNY – MuLéKoNY hangváz: K-M-L-NY – M-L-K-NY
A KAMULÉNY mondhatná: MULÉKONY színeimet a környezetem színei szerint váltva, NYOMULOK előre.
KaMuLéNY – NYoMuLoK hangváz: K-M-L-NY – NY-M-L-K, azonos hanganyag.
Ádám számára ez a színváltogatás KELLEMI ÉLMÉNY volt, KELLEMÉNY. Mit mondhatott erre?
– ÁMULOK ÉN, az ember!
KaMuLéNY – KeLLeMéNY – áMuLoK éN hangváz: K-M-L-NY – K-L-M-NY – M-L-K-N
OROSZLÁN – az OROSZLÁN, népiesen, régiesen OROSZLÁNY, amely ERŐS LÉNY.
oRoSZLáNY – eRőSLéNY – uRuSZLáNY hangváz: R-SZ-L-NY – R-S-L-NY – R-SZ-L-NY
Megfigyelte az OROSZLÁNY bő NYÁLtermelését, NYÁLSZORO tulajdonságát. Ez a szó teljes átfordításával mutatható ki: OROSZLÁNY – NYÁLSZÓRÓ
oRoSZLáNY – NYáLSZóRó hangváz: R-SZ-L-NY – NY-L-SZ-R.
Látta, hogy a MEDVE egyik fő jellemzője: szereti a NEDVEs, MEDVEs, vizes környezetet. A saját ODVÁban, MEDVÉben, üregében lakó. Azt is, hogy a méhek által gyűjtött MED, azaz méz is a kEDVEnce, szereti EDVE a lép NEDVÉt, a mézet. Kicsinye a BOCS, amely szintén szeret beleCSOBbanni a vízbe.
Azt is látta, hogy a BIVALY is szereti a VALYt, a FOLYÓt, a vizet. Amint meglátja, rögtön BE a VALYba. Így lett BEVALY, BIVALY. A BIVALY kicsinye is BOCS, az is szeret beleCSOBbanni a vízbe.
BÖLÉNY – a BÖLÉNYnek is nevében van, hogy nagytestű, BŐ terjedelmű, BŐ testtel bíró LÉNY, összevontan BŐLÉNY, BÖLÉNY.
Azt is megfigyelte, hogy a BÖLÉNY egész nap legel, sokat eszik, NYELŐBB, mint a többi kérődző.
BöLéNY – NYeLőBB hangváz: B-L-NY – NY-L-B
NYÚL – iNALás közben elNYÚLó testéről, pihenve LANYhán hosszan elNYÚLó lusta létéről kapta nevét.
A CSIMPÁNZ a mókás CSÁMPÁZÓ viselkedésével keltette fel figyelmét. A kis CSIMbókos, fára CSIMpaszkodó, csIMPAszkodó fára, pOMPÁs mutatványokra képes, szeret IMPOnálni, mutatni magát PÁN, FÁN, PONkon, azaz magasban mászkálva. Látta a csimpÁNZ utÁNZó képességét, lehet épp őt utánozta valamiben, de azt is, hogy ÖNZŐ.
CSiMPáNZ – CSáMPáZó – CSiMPaSZ hangváz: CS-M-P-N-Z – CS-M-P-Z – CS-M-P-SZ
KANGUR, KENGURU – Azt is látta, hogy a KANGURok, KENGURUk hátsó lábaikkal dobbantva, nagyokat RÚGNAK, UGORNAK, KERENGŐ vonalon szökdelnek.
KaNGuR – KeNGuRu – RúGNaK – uGoRNaK – KeReNGő hangváz: K-N-G-R – K-N-G-R – R-G-N-K – G-R-N-K – K-R-N-G
Növények – Ádámnak az egész országnyi Éden otthona volt, ahol érte az est, ott talált fekhelyet magának. Az egész Föld felületén kellemes egyenlő meleg volt éjjel, nappal. Egyik estéje épp egy LEVENDULA, LEVINDULA mezőn érhette. Kellemes nyugtató volt illata, s lehet meg is kóstolta a növény virágát. Lefeküdt, és tapasztalta: jó ALUDNI VELe, illatával.
LeVeNDuLa – aLuDNiVeLe hangváz: L-V-N-D-L – L-D-N-V-L
Reggel érezte, hogy, a LEVENDULA pihentető hatása utáni alvás nyomán, teste LENDÜLŐVÉ válik. Mondhatta magának: – Ádám, mintha érzelmileg csak úgy ÍVELŐDNÉL a magasba, ettől LENDÜLŐVÉ válsz!
LeVeNDuLa – íVeLőDNéL – LeNDüLőVé hangváz: L-V-N-D-L – V-L-D-N-L – L-N-D-L-V
Egy másik este megkóstolta a MANDULA gyümölcsét, és megfigyelte, hogy ettől talán még inkább ALUDNÁM. Ő adta a MANDULA nevet, amelyet, ha teljesen átfordítunk: MANDULA – ALUDNAM.
MaNDuLa – aLuDNáM hangváz: M-N-D-L – L-D-N-M
Másnap reggeli hatás: Ez a MANDULA nekem INDULÓM, LENDÜLŐM.
MaNDuLa – iNDuLóM – LeNDüLőM hangváz: M-N-D-L – N-D-L-M – L-N-D-L-M
A KÁPOSZTA fejeket nézve rájött, hogy levelenként OSZTható, KOPASZTható a KÁPja, feje.
KáPoSZTa – KoPaSZTó – KáP oSZTó hangváz-: K-P-SZ-T – K-P-SZ-T – K-P-SZ-T
A KARALÁBÉról megállapította, hogy KARÓszerű LÁBon áll: KARÓLÁBÚ.
KaRaLáBé – KaRóLáBú hangváz: K-R-L-B – K-R-L-B
Megfigyelte a virágokat, nevet adott azoknak. Észrevette, hogy a SZIROM a legcsodálatosabb színes, és MIROSZ, azaz illat kibocsátó része a virágnak.
SZIROM – MIROSZ. A viruló, szép SZIRMOK kelyhéből felszálló csodálatosan bódító illatot MIROSZ szóval is kifejezték az ősnyelven. Mintha a virág mondaná: SZIROMból SZÓROM illatom, MIROSZom. SZIROM – MERÉSZ. A szép SZIROM a szerény virág MERÉSZsége a megmutatkozásban.
SZiRoM – MiRoSZ – MeRéSZ hangváz: SZ-R-M – M-R-S-Z – M-R-SZ
BOJTORJÁN növényen látta, hogy a csúcsán, az ORJÁN van egy kis sziromBOJT, azaz BOJT van az ORJÁN, így lett a neve BOJTORJÁN.
BoJToRJáN – oRJáN BoJT hangváz: B-J-T-R-J-N – R-J-N B-J-T
Valószínű, meggyőződött, hogy a TORJÁN levő virágja erősebb hatású.
BoJToRJáN – ToRJáN JoBB hangváz: B-J-T-R-J-N – T-R-J-N-J-B.
A BARACKot kóstolva, érezte, hogy ez finom ABRAK, meg is beCézte: BARACK – ABRACKA.
BaRaCK – aBRaCK hangváz: B-R-C-K – B-R-C-K
A MÁK neve: KAMu takarásról, álcázásról szól, gumójában KUMálnak, szunnyadnak, alszanak magvai, KAMun rejtve. Később fény derült, hogy a MÁK hatóanyaga, a MÁKony, altató hatású, lehet KUMálni tőle.
Ezek, és az összes többi alapos megismerése, megnevezése nem néhány éves munka volt, hanem évtizedek alatt volt elvégezhető. Ádám – az első ember – a legképzettebb természettudós volt az emberi történelemben. Azt viszont tudta, hogy amit felfedezett, megismert, az mind az ő Teremtő Atyja műve!