szappan – Zsiradékból főzött, szilárd halmazállapotú tisztítószer. [bérnyelvész: szláv < … germán] A SZAPPAN SZAP gyöke a SZAPora szó alapja. A SZAPPAN is az SZ.P – P.SZ gyök bővítménye: SZaP – PaSZ. Jelentése: gyorsan, eredményesen, sűrűn ismétlődő, és köze van a SZORzással SZAPorítás, SZapORítás fogalmához, de a > e hangváltással – SZEP – a SZÉPséghez, az elválasztáshoz is, pl. a SZEnny elválasztása (szeparál, magyar gyök) a SZÖvettől. Ami tiszta, az SZÉP. A PASZ-szívan megtelepedett PANgó PISZok legjobb ellenszere a SZAPpan, szapPAN.
A P hangcsoport – APPA – jelzi a vízzel, APpal való kAPcsolatot, de azt is, hogy a víztől pÉPEssé váló szAPPAn kÉPEs (pes – sep, seprűz) a rátAPAdt SZEnnyet szAPOrán, szÉPEn elsEPErni, szEPArálni, eltávolítani.
A jó minőségű iSZAP is képes SZAPorán, SZAPPANszerűen eltávolítani a szennyet a kézről. A hamuiSZAPból főzik a lúgot, amely a SZAPpankészítéshez szükséges. Tehát a SZAPPAN hamuiSZAPON alapszik. SZaPPaN – iSZaPoN hangváz: SZ-P-N – SZ-P-N. A szAPora szóban is jelen van az AP gyök, amely utal a SZORzati gyorskAPcsolatra, de a vízzel való hasonlatként a bőségre is: SZAPora AP = bőséges víz.
A P.N – N.P gyök: PaN – NaP, ami PANg, az megtelepedik egy területen, uralja azt, véghezviszi küldetését. A szapPAN ezt teszi. A SZAPpannal, szapPANnal SZÉPen, széPEN kimosott vászon SZÉP, tiszta lesz, akár a NAP fénye.
SZaPPaN – SZéPeN hangváz: SZ-P-N – SZ-P-N.
A SZAPPAN – NAPPASZ teljes átfordítás mutatja, hogy SZAPPANnal mosva, oly tiszta lesz, mint a NAPOS szép, fényes égbolt.
SZaPPaN – NaPoS hangváz: SZ-P-N – N-P-S.
Az; hogy milyen régi a SZAPPAN, abból is látszik, hogy az utódnyelvek mind megörökölték a gyököt, tehát azoknak kialakulása előtt már régen gyakorlat volt a SZAPPANfőzés, mivel a gyök kezdettől beépült az ősnyelvből kiágazó többi nyelv szókészletébe.
A latin nyelvek a magyar SZAP gyökszó módosult alakjait használják: latin SAPonem, galíciai XABón, katalán SABó, olasz SAPone, spanyol JABon, francia SAVon, portugál SABao, de sorolhatnánk tovább is.
Néhányat kiragadva: afrikaans seep, albán, bolgár, szerb, horvát sapun, angol soap, baszk xaboia, latin sapo, szuahéli sabuni, thai sbü, japán sekken, maláj, indonéz sabun, vietnámi xà phòng, walesi sebon és mások. A koreai binu (sa/binu, leharapott szóvég jelenség).
Érdekességként, a szláv nyelvek közül a cseh, szlovák, lengyel mydlo, szlovén milo, a szenny fellazítását jelentő MÁLLÓ szóból vették a SZAPPAN nevét, tehát az ősnyelven ez a név is használatban volt, lehetett szennyMÁLLAsztó neve is.
A CzF Szótár is felsorol néhány példát: „[…] számos ázsiai nyelvekben is feltaláltatik, ú. m. latinul: sapo, görögül sapwn, németül: Seife, persául: szabonu, szabun, törökül, arabul: szabun, örményül: szavaun, hindu nyelven: szabon, szavin, mongolul: szabong.” Kiem. K.S.
A sok gyökegyezés az egyetlen forrásból eredés bizonyítéka. A szóelemek és a SZAPPAN szó egészének kialakulására magyarázattal csak a magyar nyelv szolgál. A római kor elején, idején megjelenő germánok, szlávok előtt nem volt SZAPPAN, mosás, mosakodás?
–
szapul – Szennyes fehérneműt meleg lúgos vízben áztatva tisztít. [bérnyelvész: ? török] A SZAPUL szintén az SZ.P – P.SZ gyök bővítménye: SZaP – PiSZ. A mosás kemény, asszonypróbáló munka volt. A LÚgos áztatással SZAPorábban, gyorsabban ment, mivel felOLdotta (ul) a szennyet. Végül a patakon sULYkolták ki a ruhából a szennyel együtt a LÚgot. A munka eredményességét nagyban segítette, SZAPorábbá tette a LÚgból, zsiradékból főzött SZAPpan használata. Ha sz > cs váltással nézzük: SZAP > CSAP, CSAPkodva SZAPul. Amit kiSZAPULtak az SZÉP, SZEPlőtlen, PISZok nélküli, tiszta lett (szép – szíp – pisz). A SZAPuló szóban a SZAP szorzati gyök (szapora) a felfokozott hatékonyságra utal.
A SZAPUL párhuzama a SEPER.
A P hangcsoport – APU – mutatja a szAPUlás jellemzőit. szAPUlással szÉPÜl a ruha, akár a sEPEréssel a PAdló. SZaPuL – SZéPüL hangváz: SZ-P-L – SZ-P-L. Sulykoláskor szAPOra ütéseket mértek a nedves ruhára, (sz)IPArkodni kellett, hogy a munkának legyen szAPOrája. A lányok, asszonyok versenyre is keltek: ki ügyesebb, ki szAPUlja szAPOrábban a sulykolóval a vizes ruhát. SZAPulással eltűnik róla a PISZok. A SZÉP >< PISZok szöges ellentét. Az u, mint legalacsonyabb fekvésű hang a bemerítést (úszik, und, búvár Kund) jelzi a szapuLÓba, azaz a szappanos LÉbe. A szapuL, ige, a szapuLÓ, főnév. Ez utóbbi a műveletet, de az azt végzőt is jelöli.
A SZAPUL – LUPASZ fordítás arra enged következtetni, hogy a SZAPULó ütésekkel LAPOSra, LAPOSZra verték a vásznat: SZAPUL – LAPOS.
SZaPuL – LaPoS hangváz: SZ-P-L – L-P-S.
A P.L – L.P gyök: PuL – LuP, szaPULáskor a SZAPpanLÉ, a szapuLÓ LEve, a megLAPuló, meglaPULó szennyet kiLOPja az anyag rostjai közül. Olyan szó, amelybe a művelet minden jellemzője beleértendő. Mind az öbLÍt, mind a szapuLÓ szó, az utódnyelvekben felvett alakja alapján is ítélhető úgy, hogy a szapu- a szappant, a –LÓ a mosóLÉ-t, a vizet is jelenthette.
A román spală = mos jelentésű szóban a spa a szappanra utal. A LĂ viszont a LÉre. Ám csak magyarul mutatja ezt az értelmet. Ebből látható, hogy a román nyelv nem a latin forrásból vette a mosás megnevezését, mivel a román nyelvben összevontan egyetlen kifejezésben jelenik meg a szappan és a lé, és ez a SZAPULÓra hasonlít. A SPALĂ esetében, ha beillesztünk egy a hangot SaPALĂ, a szapuló torzóját kapjuk.
A többi latinutód nyelv a mosás műveletét külön írja le, amelyre szintén a LÉ gyököt, a LEV-et használja: olasz lavaggio, spanyol lavado, francia lavage, portugál lavagem.
A román nyelvnek nincs más szava a mosásra, tehát ez az ősnyelvi SZAPULÓ szó vagy még a valachusok római fogságba esése előtt Ázsiában élő őseik nyelvéből való, vagy kun örökség, ami nem volna meglepő.
SZaPuL – SZPaLa hangváz: SZ-P-L – SZ-P-L.
Erőteljes bizonyíték erre még a francia lavabou – mosdó is, amely szóban a lav – mos (lében, vízben), ab – kerek. Latinul lavabo az ősnyelvből, a vizes tál, léöb, levab az átmenet pillanatában merevedett, fagyott be, és végképp megőrizte addigi alakját. Ha boncoljuk, fordítanunk kell a gyöksorrendet: lavabou – ablav. Ez ugyanaz: öb-lé. A mos ősnyelvi alakja lehetett öbléz, öblíz, öblít, benne az edény és a lé, víz egyetlen szóban. Ily értelemben jutott a latinba, onnan a fióknyelveibe, és ott maradt fordított gyökű „beszáradt” alakban a mai napig. Ezt őrzi az olasz nyelv az abluente, abluzione szavakban.
Ám ezek csak magyarul bonthatóak, magyarázhatóak. Vagyis alkotó hangjaik titkaikat csak magyarul a magyar nyelvet értőknek árulják el.