POLGÁR – Feudalizmusban: a nemesi rendhez nem tartozó városi iparos, kereskedő. [bérnyelvész szerint: német]
A POLGÁR P.L – L.P gyökből képzett szó: PoL – LaP.
A szó kialakulása érdekes dolgokat villant fel. Kezdetben az emberi „fészek” a sátor, amely nagy LAPú leveles ágakból készült. Nevezték „leveles szín” néven is. Később LEPedőből, szövedék LAPokból készült a sátor. A sátorlakó nép volt az egyik társadalmi réteg. A másik: a kőből, téglából, PALlókből épített védőLAPok, védőFALak mögött FÉLőn élők, akik PÓLusokba tömörültek, mint a POLoskák.
A névadásoknak mindig természeti kép volt az ihletője, de egy név mindig több névadó jellemzőt sűrített magába.
Ezeket a – varral, azaz mésszel fehérre meszelt, varolt – FALlal, PALlókkal körülvett éPÜLeteket FALasnak, POLusnak, POLisznak, VÁRosnak nevezték. lakói, akik a szabadon élő sátorlakók szerint: FALak mögött félve LAPulók, laPULók voltak, és talán LOPósnak is nézte a FALak mögött meghúzódó FÉLős embert.
Ez a kezdet.
Az LG kötött mássalhangzó-páros, mint alvó L.G – G.L gyök: LeG – GáL értelmében, a FALak mögött élő, védettségében bízva, a sátorlakónál magasabb szintűnek, LEGnek, GÁLánsnak érezte magát. Ezt ruházatával is mutatta, bár kezdetekkor nem lehetett szó a mai értelemben vett POLGÁRságról.
A szabadban élő, szabadságára büszke sátorlakó –, aki állattartó volt, de földet is művelt és abból élt – LÓGósnak nézte a POLuslakót akitől vásárolt, akinek eladott, és akivel bizalmatlan volt. Ez az ellentétérzet azután is fennmaradt, miután már a sátorlakó földművelő is FALakból épített FALulakó lett, és talán még ma is él a falu – város bizalmatlanság.
Az LG hangcsoport – OLGÁ – jelentőséggel bír a pOLGÁrt jellemző szavakban. A pOLGÁr egyszerű volt, vULGÁr, de egyszerűségében nem bALGA, hanem gondOLKOzó, ALKOtó (lg > lk), értelmesen fontOLGAtó, latOLGAtó, társALGÓ, beszÉLGEtő, munkával szOLGÁló, dOLGOs.
E nyelvelemi vonatkozások nem magyarázhatók ki egyetlen nyelvben sem, a nyelvi titkokat magyarázó magyar nyelven kívül.
Az ősnyelvű városi POLgár már nem sátorlakó, mert a megnevezés tartalmazza a FAL, FALu, POL, POLu (polisz), POL gyökszavát.
FALlal védett POLus városok, a rablások megkezdődése után kezdtek épülni. A doLGos emberben erjedő, örökösen a jó célt szoLGáló poLGári szoLGalom (l > r, szorgalom) arra ösztönözte, hogy a lakhelyül szoLGáló fészkét ne a könnyen feltéphető LEPel, lePEL hanem a keményfából éPÜLő FAL, POL képezze.
Vitathatatlan, hogy az eredeti ősnyelvet megőrző nép soha nem volt nomád vándorló sátorlakó! Mihelyt meglelte a letelepülésre alkalmas helyét, FÖLdjére, cseFÁLó, anyagot műVELő munkáVAL FALat emelt.
A BURg szó is ősnyelvi eredetű. A földműves, a föld BURkát, BURgát, PORát megműVELői VULgár nép, a FALu népe az első FÖLgár, FOLgár, PORgár, BURgár, POLgár.
A védőFALak (fal – pol) közt lakó városi POLgári réteg, főleg a kézműveket ALKOtók népe volt. Ők voltak a takácsok, szabók, kovácsok, ácsok, tímárok, vargák, csizmadiák, szűcsök, pékek stb.
A POLGÁRt mondják civilnek is. A POLGÁRi réteg munkájával járult hozzá az intézmények fenntartásához, működtetéséhez. A történelem folyamán csak az olyan nép hagyta maga után a műveltség mélyreható, ma is látható nyomait, amely tevékenyen foglalkozott a földműveléssel, kézművességgel, megfigyelte a körülötte történő eseményeket, és tapasztalatait írásban, rajzokban, szóhagyományaiban közölte utódaival.
E megALKOtott dOLGAival szOLGÁlta, dOLGOs pOLGÁrként az élet emberibbé tételét. Ebben az értelemben a VULGÁR FÖLdművelő is nagybetűs KÖZérdeket szOLGÁló POLGÁR.
A szóvégi G.R – R.G gyök: GáR – RaG, jellemzőt leíró, a polGÁR igyekvő GÖRdülékenyen tevékenykedő, sőt GÜRcölő is. A GAR lágy hangon: GYAR, GYARol dolgozik GYÁRt valamit. A polGÁR kézműves, aki a föld, a POR, a PARlag népe által termesztetteket kézműipar eszközeivel tovább GYARolta, feldolgozta.
A GAR gyök, hang, beszéd értelmű is. A polGÁR általában jó beszédkészségű, esetenként nagy GARral kínálta portékáját a vásárokon. Ugyanakkor foglalkozásához RAGaszkodó, azt utódaira nemzedékeken keresztül átöRÖKítő (g > k). Voltak híres takács, szabó, kovács, kereskedő stb. családok, dinasztiák.
A SZOLGA is egyféle szolGÁR polGÁR, mások javÁRa szánta magát iGÁRa.
PoLGáR – VuLGáR – SZoLGáR hangváz: P-L-G-R – V-L-G-R – SZ-L-G-R.
A CzF Szótár véleménye eltér ettől. Íme: „A magyar ,polgár’, a német Burger-ből jött át nyelvünkbe és itt már századok óta honos. A magyar hangokhoz közelebb svédül: borgare, illírül: purgar, és románul: porgario. Szabó Elek szerént Hindostánban az elüljáró, poltigár nevet visel (Tájszótár). Régibb magyar iratokban eléjön palogár alakban is.” Kiem. K.S.
A felhozott példái az egynyelvűség idején kialakuló szóként mutatják, amelyet az utódnyelvek megörököltek. Mindegyikben jelen van az LG páros RG-re váltott alakja, tehát eredetileg ősnyelvi kifejezés, amely a későbbiekben egy időre eltűnt a magyar nyelvből, de az LG páros más szavakban való meghatározó jelenléte bizonyítja, hogy egykor élt e szó a nyelvben.
Székelyföldön, Erdővidéken az én gyerekkoromban azt az embert –, aki a faluvezetés közlendőit dobbal, kürttel, hangos szóval közhírré tette a faluban – POLGÁRnak mondták. Ő is egyféle szolGÁR, SZOLgár volt, ő SZÓLt, SZÓt közvetített, ezzel szOLGÁlt, mint hasznos PALávert közvetítő POLGÁR a nép javÁRa, e célból szánta magát iGÁRa.
Továbbiak a civil címszónál.