Az alábbiak nagyon keményen megingatják az történész, régész, nyelvész szakma eddigi álláspontját! A nyelv tisztaságának fennmaradása megszűri a sok félremagyarázást!
———————————————————————–
Az Özönvíz utáni második századtól élt egy derék, ősi székely-magyar történelmi nép, itt a Kárpát-medencében, világháborító gyilkos hősök nélkül, évezredeken át.
Tudni kell, hogy e kijelentést nem kedveli, nem díjazza egyetlen történész vagy nagy mellényű magyar sem, aki a magyar történelmet valamely híres birodalomépítő hős ős nevéhez kívánja kötni.
De a másik ág, a magyar-tagadó, görbe lábazó, finnugor elvű akadémiai történész csapat sem. Legfeljebb lefitymálják, kigúnyolják, térdüket csapdosva kiröhögik:
Mit akar itt ez a népi sarjadék?!
Ebben egyezik véleményük. Egészségükre váljék!
Azonban e két ágon futó, nagy mellényű röherésző történész csapat tagjai közül – akiknek nem elég széles az út, amelyen bicikliznek – senki nem tudja megmagyarázni elfogadhatóan, hitelt érdemlően: Hogyan maradt fenn a teremtés élő nyelve, érintetlenül, tisztán, évezredek viharaiban?(!!!)
Senki! Mukk sincs!
Úgy, olyan érintetlenül, ahogyan Sir John Bowring (1792–1872) angol filológus és diplomata írta: „A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött, és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. […] a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott.” Kiem. K.S
Sir John Bowring tovább ezt írja: „E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek.”
Majd ezzel fejezi be: „Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. […] A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, az isteni titkot fogja megfejteni.”
—————————————————————————————————————–
Több mint húsz éve kutatom a magyar nyelv elemi titkait a gyöknyelvészet eszközeivel. Már nemcsak sejtésem, de mélyebb ismereteim is vannak a nyelvszerkezet komolyan megtervezett, észszerű – élőszervezethez, élőszövethez hasonló – felépítéséről. E nyelv önmagában létező, mint tervezője, alkotója!
A teremtés nyelve, a mai magyar nyelv, érző, lélegző, élő szövegszövevény!
—————————————————————————————————————–
Ha a mindentudó röherésző történész magyarázni kezdené a nyelv fennmaradásának módozatait abban a történelmi összevisszaságban, amelyet ők „magyar történelem” néven neveznek, belebukna a részletekbe, mert a mai magyar nyelv eredetének titka csak teremtéselvű történelem mentén lelhető meg.
A ma ismert történelem viszont, teljesen a kiismerhetetlen homályból induló, tárgyi bizonyítékok nélküli kifejlődés elméletre épül. Arra az elméletre, amelynek sarkalatos pontjait, eddig tételesen, „száz kísérletből száz sikeres” alapon soha senki nem bizonyította be.
Senki! És nem is bizonyítja be soha!
A teremtés ősnyelvét beszélő, őrző nép, az Özönvíz utáni második században szűzfoglalóként érkezett a térségbe, majd a Kárpát-medence vizeinek lefolyása, felszáradása után, azt betöltötte, belakta, s gazdálkodva felvirágoztatta Bécstől Gyimesig, Árvától Zimonyig.
Mivel e nép kezdettől, a bölcsőtől, teljes tudatossággal békés életre neveltetett, nem ápolt harcias szemléletet, nem támadott más népekre, így nem vett részt semmilyen világháborító, viharos történelmi cselekményben. A Kárpátok gerincét sűrűn benövő hatalmas erdők megvédték idegenektől. Ők viszont sosem léptek más nép területére, tiszteletben tartva a szomszédokat. Mivel az élet minden területén felmerülő összes gondok tekintetében teljesen önellátó volt, nem szorult segítségre, nem keveredett senkivel.
Beszélt nyelve csak keveredéstől mentes zárt térben maradhatott meg, de ehhez szükség volt egy egészséges életelvű, életvitelű, vidám életigenlő, életerőtől duzzadó, jól szervezett, egységes, tetterős, ősi gyökereihez erőteljesen kötődő népre! Öntudatos, Teremtő Istenét, őseit, tanításaikat mélységesen tisztelő, gyermekeit szeretet kötelékében békére nevelő családokra. Az egész közösség önsegélyző, közbirtok-kaláka rendben egymást oda-vissza támogató, segítő legyen. És főképp – senki idegennel nem keveredő, soraiba idegent nem engedő, közbirtokát senkivel meg nem osztó!
Székelynek születni kell!
Az ősi nyelv csak békés, mese-, rege-, nótakedvelő, gazdálkodó: termesztő, tenyésztő, kézműipari fúró-faragó, fémöntő, kovácsoló, bőrműves, csizmadia, szűcs, szövő, szabó-varró, s minden más munkáját szeretettel, hozzáértéssel végző nép, nemzet ajkán fejlődött, virágzott, élt tovább napjainkig!
Jáfet ősatyjától megszakítás nélküli folyamatként örökölve hozta magával Kárpát-medencébe, az Ararát alatti Vizek mezejéről, az Özönvíz előtti teremtés nyelvén kelt, ősi világról szóló ősmeséket, népdalokat, szőtt-varrt, faragott mintákat, és itt őrizte, bővítette, gazdagította tovább.
E felsoroltak nem az Árpáddal később érkezők, vitatható rablókalandokba bocsátkozó, Európa népét fegyvereikkel, nyilaikkal rettegésben tartók erénye. Nekik ehhez nincs közük. Ők keveredett nyelvűek voltak, kalandozó rablásaikkal csak rombolták a szűzfoglaló ősszékely-magyarok tekintélyét szomszédaik, s a többi európai nép előtt, holott addig semmi gondjuk nem volt azokkal.
Európát felforgató kalandozók miatt vált később, kiirtás céljából indított gyilkos támadás célpontjává Pozsonynál Kárpát-medence és népe.
—————————————————————————————————————–
E nyelv nem maradhatott meg teljes tisztaságában, kóborló, kalandozó, rablóportyázó nép ajkán. Kizárólag letelepedett, senkivel nem keveredő zárt társadalom keretein belül, szokásait ápoló, hagyományos művészetét építő nép mindennapjaiban élt tovább. Népművészete az összes népek közül a leggazdagabb.
—————————————————————————————————————–
Tiszta beszéd: teljes történelmi szemléletváltásra van szükség!
Az eddigi leírt, magyar őstörténelemként oktatott események megítélését, kiértékelését a teremtés nyelve, mai magyar nyelv történelmi szerepe párhuzamában vizsgálva lehetne lefolytatni, és elfogadhatónak vagy elvetendőnek minősíteni.
A nem igazolható ábrándozásokat ki kell szűrni.
Az őstörténet már a származásnál sántít. A teremtés nyelvét tisztán megőrző nép eleve nem származhatott a nyelvek összezavarodásáért felelős, Kám unoka Nimródtól.
Ez egymással szemben álló szöges ellentét!
Nimród király lett, és úr-szolga, fölé-alárendelt, rétegződő, eltartottak-eltartók, parancsolók-végrehajtók társadalmi rendet épített ki már a kezdetektől. Birodalomépítésre rendezkedett be. Utódaikat már a bölcsőtől erre nevelték. A hunok szintén e rend szerint éltek bölcsőtől a sírig.
Jáfet, Noé legkisebb fia, sarjait, utódait, az Özönvíz előtti, egyenlő rangú, nem fölé-alá, hanem egymás mellé rendelt, közbirtok-kaláka társadalmi rend szerint nevelte: teljesen önellátó, egyenes, tisztességes, becsületes emberekké. Semmiért nem kellett idegenekhez folyamodniuk! Vezetőjük, mesterük, a rabonbán és a kisközösségi lófő is egyszerű gazdálkodó volt, mint Noé, vagy Jáfet.
Csak így maradhatott meg az eredeti teremtés nyelve, mindennapok tiszta élő nyelveként.
Jöhet bármilyen Árpád- vagy hun-párti, nagy mellényű, hódító őshős kutató-imádó – nem tudja megmagyarázni másként a magyar nyelv több évezredes érintetlen tisztaságban fennmaradását.
Senki!
Mit jelent az, hogy SZKÍTA?
Sokan a SZKÍTA névbe kapaszkodnak, s szembedobják velem: Nem székely, szkíta!
Egy és ugyanaz, de tudni, ismerni kellene e szó jelentését.
A név SZ-K – K.SZ: SZíK, SZéK – KéSZ (a, á, e, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű ) gyökből indul, és e gyöksor alapjelentését hordozza. A SZÉKes-telepes létmód volt az igazi alapvető SZÍKja, csírahajtása az Özönvíz utáni KEZdetnek. Ez a kiindulás, a SZÍK, a csíra, az alap, a kétKEZi munkával induló KEZdet!
A kezdet mindenben meghatározó!
E gyökkel lehet leírni e nép minden jellemvonását. SZÍK, a kezdősejt, gazdálkodó SZÉKes-telepes, tanyalakó életmód. E népnek kitűnő SZAKemberei, ezermesterei voltak. Jól SZOKotáló, azaz KISZámítással élő, dolgozó családok. A mindennapi gyakorlatban bevált SZOKásait megtartó, tapasztalataikat egymással megosztó. A gazdálkodás titkait ismerő, szorgalmasan KASZáló, SZÁKoló, szuSZÉKba, KAZlakba gyűjtő gazdák voltak. Terményeiket SZEKereken szállították. A SZEKér, mint keréken gördülő SZEKrény Özönvíz előtti találmány.
Asszonyaik SZAKajtói, szövőSZÉKei, asztalSZÉKei, KÁSZlói, KÁSZui telve, telítve minden jó, finom KOSZtra, étekre való, KÉSZ hasznossal.
Területeiket SZÉKekre osztották, a szervezett irányíthatóság végett, hogy mindig KÉSZen állhassanak, ha valahol segítségre van SZÜKség. Utak kereszteződésénél szeredahelyeket, bekongatott törzsi szerek, sereglések, vásárok helyeiként.
Ha néha SZŰK esztendők érték, SZÜKséget szenvedve is KÜSZködő, KÜZdő, SZIKár, konok, kemény újraKEZdő maradt, jó SZOKásait megtartva. Nem SZÖKött meg felelősségei elől, támogatta a SZÜKölködőt. Ekkor mutatkozott meg ténylegesen a kalákarend igazi áldása. Alázatosan, istenes lelkülettel KÖSZönetet mondott Teremtő Istenének áldásaiért, s szép SZÓKkal szólt szeretteihez, kicsinyeihez.
E nép évezredeken át hűen őrizte minden eredeti népSZOKását, betartva SZÉKes-telepes hagyományait, amelyek kívülállók előtt SZÉKELY népként azonosították.
Lévén a SZÍK népe, a SZÉKely nem volt céltalanul KÓSZáló, világjáró, ragaszkodott SZÍKjához, tanyájához, SZÉKes helyéhez, övéihez, s bajban is kemény SZIKlaként állt helyén. Ha baj érte nem viselkedett gyáván SZŰKölő SZUKaként, hanem kereste a megoldást.
A SZKÍTA név csak rövid változat. Eredetileg SZÍKITA, SZÉKITA. Amint voltak: moábITA, ammonITA, szunemITA, elámITA és más népek. A szóvégi -ITA a névben, az őskövETŐ életvITElt jelenti. Ez az ősi, TISZTA magból sarjadó SZÍK kövETŐ, SZÉKes-telepes életvITElű nép volt a SZÉKITA, SZKÍTA, SZITTA, SZITTYA, SZÉKELY sarj, amely senkivel nem keveredett. Nem volt kóborló, kalandozó, nomád, dínom-dánom hadi nép. Sem mások javait elkívánó, elrabló kalandor fajzat.
Az igazi SZÍK nép, a tiszta szkíta, székita telepes elvű, földet munkáló, mogyorló, gyarmoló, gazdálkodó, tenyésztő-termesztő ősszékely-magyar nép, istenes, családszerető, gondoskodó, békés életvitelű volt évezredeken át a Kárpát-medencében. Csak így maradhatott fenn tisztán, érintetlenül a MAGYAR nyelv, a világteremtés titkainak MAGYARázó nyelve.
Egy nyelvnek így fennmaradni, évezredek viharaiban, isteni csoda. Csak erre is büszke lehetne az utókor.
Biztosak lehetünk, hogy ez csak teremtői segédlettel sikerült! Mivel e nyelv a Teremtő Isten környezetének nyelve, nem veszhet ki a Földről soha!
SZAKA népek
Voltak olyan, velük együtt induló törzsbeliek, akik kiSZAKadtak közülük, elSZAKadtak tőlük Európa felé vezető útjukon, s Ázsiában ragadva, kalandozó, kóborló, pásztor, halász-vadász, kevert nyelvű, SZAKA néppé váltak. Ezek mondhatták magukat SZKÍTA népnek is, eredetükre utalón. De a valóságban minden voltak, csak nem letelepedett székita, szkíta nép. Messzire távoztak a SZÍKtól.
Az igazi SZITTYA, TISZTA, SZÍTA, SZÍK, székes, székelő, termőföldet GYARMOló, MOGYORló, MAGYAR nép, a teljesen zárt Kárpát-medencében élt.
A történészek, ahány, annyifelé vezetik a történelem fonalát. „Ami megtörtént, azon Isten sem tud változtatni, csak a történészek.” B. N. Teszik is szorgalmasan.
Tisztelet a kivételnek!
Teleálmodták a Kárpát-medencét mindenféle koszos, jöttment nomád, dínomdánom vándor néppel. Sétáltatták erre meg arra. Teltek a lapok, vastagodott a könyv. Nem számított, hogy igazolhatatlan a leírás.
Igen, igazolhatatlan. Mert van egy bökkenő: a Kárpát-medencén soha nem volt átjárás!
Soha!
Kik jutottak be a Kárpátok ölébe?
Két nép jutott be a Kárpát-medencébe Bécs, Pozsony irányából: római és hun.
Róma a Duna jobb partján, de később erdélyi tájakon is megjelentek. A hunok szintén a Duna mentén jöttek.
Végül mindkét nép kitakarodott! Egyik nép sem hagyott nyomot az őslakó székely-magyar nép közbirtok-kaláka társadalmi berendezkedésében, és ősiségtől beszélt nyelvében.
Napveszte, azaz nyugat felé a Kárpátoktól északra vonultak a nomádok. A hegyeken, patakok völgyében csak gyalog, lóháton jöhetett néhány család egyesével, de nem tömegek.
1241-ben Batu kán másfél ezer fejszéssel egy hónapon át vágatott utat seregének az átkeléshez!
Árpádot és hadát a besenyők űzték, verték, kergették, így menekültek be a sűrűbe. Nagy nehezen jutottak át, a több évezred alatt tömény sűrűségűre dudvásodott őserdőn.
Nem fennkölt honalapító szándékkal jöttek, alkalmi menekülés volt a táborukat elpusztító, családjaikat legyilkoló besenyők elől.
Nem úgy, ahogyan a történész fennkölt, emelkedett, léleksimogató hangon írta, s művészi képeken ábrázolták: társzekerekkel rajta eke, borona, gulyával, ménessel, kondával, nyájjal, méltóságteljes lassú léptekkel, s a Vereckei csúcson fogadva a hódolatokat.
Nem.
Ez a megszépített történészi mese része. „A történelem az elfogadott hazugságok összessége!” B. N.
Árpád és hada kifosztottan, fáradtan, űzötten, sebekkel, csapzottan, bőrüket mentve ereszkedtek le a völgybe. Nem hódolók fogadták, hanem a szűzfoglalók utódai, a békés őslakók, akik megsajnálták, sebesültjeiket kezelésbe vették, étellel, itallal kínálták.
S vesztükre befogadták. A később történő események igazolják e kijelentés valóságát.
Kárpát-medence magyar népe, SZÍK, SZÉKELY utódnép. Az Árpáddal érkezők csak pár százaléka volt az itt élő őslakóknak, nem meghatározó tömeg.