Az ELME egyik ősnyelvi neve: MENTŐ. Az ELME a MENTŐ gondolatot kiötlő, későbbiekre ELMENTŐ, éberen ELEMÉben tartó, s vita esetén MENTEgető, védELMEző.
Az ELME nemcsak az agyban, koponyában van – hanem MELLben, kebelben, szívben is, ugyanis az emberi magzat szíve előbb kifejlődik, s itt van az első irányító idegközpont.
ELME – MELL, e két tér érzelmi egységben, összhangban van. A nyelv azonos alaphangokkal jeleníti meg.
Az alkotó ELMÉben, MENTŐben magzati fORMAként megfogamzó új gondolat, a MENTEndő TUM, TÖMeg, az új ELEMi MENTUM. Egy mű, amit az ELME-MELL, alkotó műhelye méhében magzatként kihord, majd megszül, világra hoz. Új ORMÓk, vonások, dédelgetett, ápolt, növelt, felnevelt, sajátként ELMEntett, FORMAMENTUM.
Az újdonság varázsával ható FORMA (m > n), ORNAMENTUM, művészeti ágazatokban, a nagy egészbe beépülő, gyönyörű szép díszelem.
Az alkotói MENTŐ, azaz ELME méhében kifejlődő, megszülető, elidegeníthetetlen sajátos díszvonást – ORNA – hordozó művészi elmeszülemény, MENTUM, a szerzői vonás sajátosságaiban olyannyira letagadhatatlanul kötődik a megalkotó művészhez, termékeny ELMÉjéhez, mint gyermek az anyához.
E sajátos vonás minden látható, hallható művészeti szüleményre – festmény, zene stb. – érvényes.
Az ORNAMENTUM, sajátos művészi vonásokat, ORMÓkat hordozó ELMÉs, szív-agyszülemény ELEM MENTUM.