A magyar történelem vitatható leírásai kapcsán.
Vád, hogy gyűlöletkeltők írásaim.
Semmi gyűlöletkeltés nincs benne. Csak a való igazra rávilágítás. Nem írok megalázón a magyar nyelvről, népről. Évtizedek óta kutatom gyökelemző eszközökkel szeretett anyanyelvemet, amely lényem része, különösen, mióta bizonyossá vált számomra, hogy ez volt a teremtés ősnyelve!
Az igazat akarom tudni, azt az eseménysorozatot, amely gond, ellentmondás nélkül illeszthető be a történelmi nagy egész kockái közé!
Akiben a történelmi igazságra törekvés gyűlöletet kelt, az tartson önvizsgálatot. Ideje minden történelmi személyiséget, minden történést a valós helyére tenni.
A most közkézen forgó magyar történelem leírásaiból – sem az akadémiai, sem a független – írásokból senki nem tudja kihámozni, hitelt érdemlően meghatározni:
HOGYAN MARADT FENN A TEREMTÉS ŐSNYELVE ÉVEZREDEKEN ÁT TISZTÁN, KARCOLÁS NÉLKÜL.
Csak a nyelvi bizonyítékok, a Teremtés könyvének pártatlan kezdeti történelmi leírásai nyomán lehet valós történelmet írni.
Akkor is az igazat kell írni, ha néha árnyék vetül ránk! Különben olyanok leszünk, mint a többi – szép történelmet hazudozó – senki népség.
———————————————————–
Több mint történészi baklövés!
Hatalmas történészi hazugság, hogy ÁRPÁD népe hozta az első EKÉT a Kárpát-medencébe!
Szóval, van egy ezermester székely nemzet, amely már három évezrede itt él, teljesen önellátó a minden nyersanyaggal bővelkedő medencében.
Őrzi az Özönvíz előtti társadalmi életformát, a közbirtok-kaláka életrend, egymás mellé rendelő, egyenlőségen alapuló életvitelét, és ősi teremtés nyelvét.
ÉRCES nevű települései vannak: RESICA, BESZTERCE, TOROCKÓ és mások, de sok falusi hámor, kovácsműhely is, ahol fémművelés folyik. Ennek ellenére, a szerencsétlenkedő székelyek mogyorófa, vagy más faággal piszkálják, művelik a földet évezredeken át, s várják, hogy három évezred múltán, egy vadász-halász-madarász, kalandozó, rablóportyázó nép hozzon nekik ekét keletről.
Tessék? (!!!)
Illene végre gondolkodni, elkezdeni a dolgok menetét a kiindulástól vizsgálni, s követni a valós történéseket a beszélt nyelv vonalán, mert a beszélt nyelv minden egyes eseménynél jelen volt a történelemben, és így szülte meg a szavakat. A nyelv mindent tud, mindent rögzített.
A mindenképp nagyot mondani kívánó történészek ne ilyen „újdonságokkal” zsibbasszák a népet. Igaz történelmet kellene írni, még akkor is, ha néha kellemetlen dolgok derülnek ki rólunk.
A történészet nagy hibája – hasonlóan mindenféle földi tudományhoz – az istentagadás. Sportot űznek az Isten és teremtéstagadásból. Ez lesz a vesztük!
Teljesen a csúfosan megbukott evolúció, azaz kifejlődés elmélet alapjáról indulnak, és telehazudják a történelmi leírások lapjait, azon szamárságokból kiinduló elvek szerint!
Így lett az írott történelem: az elfogadott hazugságok összessége!
„Ami megtörtént, azon Isten sem tud változtatni, csak a történészek.” B. Napóleon.
Miként lett MAGYAR neve Kárpát-medence népének?
Mivel az Árpáddal érkezőknek semmijük sem volt, csak csupasz életük, s a lovaik, így később, miután helyrerázódtak, megszokott kalandos életvitelüket folytatva, betörtek a szomszéd népek területére, s ősi asszír-babiloni módra kirabolták őket, akár később a tatárok, törökök Magyarországot.
Egyre távolabb merészkedtek: Balkán, Itália, Ibéria.
Hírhedten nagy hírük lett. Mindenütt MAGYARként emlegették őket: „A MAGYARok nyilaitól ments meg Urunk minket!”
Ez okból, Európa szerte, az egész Kárpát-medence népére ráragadt a MAGYAR név. Így lett az európai köztudatban MAGYAR a SZÉKELYből, akikről addig alig tudtak valamit, mert nem volt kóborló nép, nem zaklatott soha senkit. A Bécs – Pozsony körüli akkori mocsaras, pocsolyás területre, s a mögötte élő népre nem voltak kíváncsiak.
Ennyire egyszerű a megnevezés megváltozása elterjedése a medencén kívüliek közt.
Egyébként a történészek egy része szerint a Kárpát-medence teljesen üres terület volt.
Mivel a székely nép nem zavargott, nem ölt, nem háborúzott, nem rabolt, nem rombolt, így, mintha nem is lett volna. Nem volt értékelendő nép, a történelem számára.
A történelem csak a véreskezű, gyilkos, rabló, hódító, romboló, mindent felégető népekről számol be.
Azok a történelem édes gyermekei.
Erre a történészi „üres területre” van egy fajsúlyos cáfolat a római történetírásban. Erőteljes bizonyíték a magyar nyelv jelenlétére a Kárpát-medencében.
Íme:
„Egyetlen szó, mely Ammianus Marcellinus római történetíró, Rerum Gestarum című művének egyik fejezetében olvasható, mégis sokat elárul a Kárpát-medence lakóiról, azok nyelvéről. A történet szerint 359-ben a medence népe fellázadt a II. Constantius római császár által kiszabott súlyos adók miatt. A császár személyesen próbálta a kedélyeket lecsillapítani, de még nagyobb zűrzavart okozott. Mivel az uralkodó az őslakókkal folytatott tárgyaláson sem engedett az elképzeléseiből, nem csökkentette a kiszabott adókat, egy elkeseredett résztvevő levette a csizmáját és hozzávágta a császárhoz, miközben a következő szavakat kiabálta: „Marha, marha!” A sértő szavak elhangzása után fellázadt a nép, nekirohant a császárnak, letépték arannyal beszőtt köpenyét és összetörték a trónját.” A tejelő, húst adó haszonállat eme neve a magyaron és a sumeron kívül más nemzet szókincsében nem található meg. Napjainkban ezt a szitokszónak is számító kifejezést arra az egyénre mondjuk, akire haragszunk.” Kiem. K.S.
Rátámadtak: „…letépték arannyal beszőtt köpenyét és összetörték a trónját…”, de nem bántották testi épségét. Bátor nép volt, de nem vérszomjas, csak igazságot akart, móresre tanítani az elnyomó uralkodót.
Jól olvasták, nem bocskort, hanem csizmát vágott hozzá a császárhoz!
Valószínű, a Pax Romana elvéből eredően, nem lett folytatása az ügynek.
Tehát a Kárpát-medence lakott térség volt. A szűzfoglaló székes, letelepedett, békés székely nép lakta. az Özönvíz utáni második századtól.
Miért választom szét a magyar és székely népet?
Nem én választom szét e két népet, hanem a történészek.
Melldöngető nagy hangon közlik: A magyarok Nimród leszármazottai!
A teremtés nyelvét megőrző nép nem lehet a nyelvkeveredést előidéző ember utódnépe! (!!!) Ez óriási ellentmondás!
Az viszont történelmi tény, hogy Jáfet utódai jöttek jó ropa, jó föld keresőként, Európa térségébe.
A SZÉKelyek, az összes SZK nép Jáfet leszármazottja: etruSZK, SZIKuliai, korSZIKai, gaSZKon, baSZK, SZKot, eSZKimó.
Sosem elegyedtek, mint nép, az őket elnyomókkal. Ma is népszigetet alkotnak.
A nyelvet egyébként Árpádék vették át, hiszen csak néhány ezren voltak. Asszonyok nélkül jöttek, családjaikat lemészárolták a besenyők. Itt vettek asszonyt maguknak, ami beszédnyelvi meghatározó lett (lásd a bolgárok esetét).
Becsmérlem a magyar ősöket, mint a felvidéki történészek. (egy hölgy bírálatára)
Nincs itt semmi ellentmondás írásaimban. A már háromezer éve itt élő, teremtés ősnyelvét beszélő, szűzfoglaló székely népre telepedtek rá Árpádék, akik magyarnak nevezték magukat.
A székelyek nem voltak hírhedtek, mert nem zaklatták szomszédaikat. Csendben éltek, észrevétlenül. A történelem sem ír róluk. Mégis léteztek, erre a legerősebb bizonyíték az általuk megőrzött teremtés ősnyelve.
Idézem Sir John Browning angol közgazdászt:
„A magyar nyelv a messzi múltban gyökerezik. Sajátos módon fejlődött ki, és szerkezete oly régi időkből ered, amikor a ma beszélt európai nyelvek még nem is léteztek. Olyan nyelv, amelyik önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött, és amelyben mély logika rejlik, párosulva az erő és a hangzás alkalmazkodóképességével és rugalmasságával. Az angol büszke lehet arra, hogy nyelve magában hordozza az emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, amelyeket a különböző népekkel való érintkezések során olvasztott magába. Ellenben a magyar olyan, mint egy egyetlen darabból álló terméskő, amin az idők viharai még csak karcolást sem ejtettek. Nem naptár ez, amely a korok változásaihoz alkalmazkodik. De nincs is szüksége erre: nem vesz kölcsön, nem ad senkinek, de nem is vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek.
Amit a tudósok nem tudnak megoldani, azt mellőzik. A nyelvészetben éppúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok mennyezete is egyetlen sziklából készült, és erre sincs magyarázat. Senki sem tudja, honnan származnak, vagy hogy melyik hegyből vették a csodálatos sziklatömeget. Azt sem tudni, hogyan szállították és emelték fel a templomok csúcsáig. A magyar nyelv eredetisége még ennél is bámulatosabb. Aki ennek titkát valaha is megoldja, az isteni titkot fog megfejteni. Legalábbis a titok első tételét, amely így hangzik: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.”
Nos, ezt a nyelvet a székelyek őrizték meg a Kárpát-medence őserdőkkel borított hegykaréja mögötti védett térben.
Árpádék nem dicső bevonulásban érkeztek, szent honalapító szándékkal, hanem életveszélyes kényszerből. Ugyanis Moldvából a besenyők bekergették a sűrű erdőbe őket, s nehezen átvereckélték magukat Vereckénél. A történelemben leírt dicső bevonulás, amelyet a Feszty körképen lehet látni, a többi kencézett, szépített, hazug történelmi mese része.
1241-ben Batu kán egy hónapon át másfélezer fejszés rabbal vágatta Vereckénél a Kárpátok sűrű erdejét, hogy hadaival, szekereivel átkeljen.
Mond ez valamit?
Árpád és csapata, miután felépültek sebeikből, valamily módon úrrá lettek a békés földművelő székelyeken. A rabonbánt, a székelyek nagymesterét kizárták a döntésekből, átvették a hatalmat. A rabonbán, a székember, a részére épült SZÉKEMBERI (Szikambria) helységéből kénytelen volt Erdélybe a Küküllő melletti Budvárba költözni, ahová aztán a hűséges székelyek is követték, megalapítván székeiket.
Mivel Árpádéknak semmijük sem volt, így megszokott kalandos életvitelüket folytatva, betörtek a szomszéd népek területére, s kirabolták őket. Egyre távolabb merészkedtek: Balkán, Itália, Ibéria. Hírhedten nagy hírük lett. E kalandozások visszahatása volt a nyugati népek Pozsony melletti támadása.
Írásaimat nem magyar becsmérlő szándékkal teszem közzé, hanem igazságérzetből. Hogyan is tehetném, hiszen a magyar nyelvem, és megalkotója iránti szeretet vezet!
De beszéljünk, írjunk igazat!
Leírom az ezt megelőző valóságot is, azt hogy az egész Kárpát-medencét, Árvától Zimonyig, Gyimestől Bécsig a teremtés ősnyelvét beszélő, békés, letelepedett, székes életvitelű, gazdálkodó és ezermester székely nép lakta, akik nem léptek mások területére, nem keveredtek senkivel, így őrizvén meg védett helyükön az ősi közbirtok-kaláka társadalmi rendet és ősnyelvüket.
Ők adtak nevet minden helységnek, forrásnak, pataknak, hegynek, völgynek a mai Felvidéktől Délvidékig, Bécstől a keleti bércek csúcsáig. Mert minden név magyar eredetű. Nincs sem tót, sem rác, sem német, sem román eredetű ősi településnév az egész medencében.
Több mint 20 éve magyar gyöknyelvi elemzéssel foglalkozom, tudom, mit beszélek, írok.
Történelmi leírásból tájékozódva, arra is következtethetünk, milyen viszony lehetett a besenyők és Árpád magyarjai közt? Valamit nagyon durván csináltak előzőleg Árpádék a besenyőkkel, mert mialatt ők rablóportyázni mentek, a besenyők rárontottak a szálláson maradt családjaikra, és mindenkit: asszonyt, gyermeket, öreget lemészároltak, írmagjukat is ki akarták irtani.
Mikor visszaérkeztek a szállásra, elborzadva látták a pusztítást, de nem volt semmire idejük, mert újra megjelentek a besenyők, és végigverték őket. Kénytelenek voltak futásnak eredni, bemenekülni a Kárpátok sűrűjébe.
Halottaik valószínűleg temetetlenül maradtak.
Árpádék hazatértek a medencébe.
Nem volt semmilyen avar vagy Árpád „hazatérés”! Sosem éltek itt, és senkijük nem élt itt!
A Kárpát-medencében nem volt sem ki-, sem beáramlás. Itt csend volt és nyugalom.
Nem a Kárpát-medence az emberiség bölcsője, ez is szenzációkeltő történészi nagyotmondás.
Özönvíz után is az ősi Éden területén kezdődött az élet. Onnan áradtak szét a népek. A bárka az Ararát csúcs közeli fennsíkján áll a mai napig, nem a Hargitán!
Onnan jöttek, a – bölcsőjüktől békés földművelő, istenes életre nevelt –, s tudatosan székes, letelepedett életmódot választó, élő székelyek, a Kárpát karéjjal övezett tengerpartra, majd a víz lefolyása nyomán betöltötték az egész medencét. Soha nem léptek mások földjére, nem zaklattak más népeket, s így ők is békében éltek a természetes védettségű élettérben.
A Kárpát-medencébe, évezredes erdői ekkor már a hunokat sem engedték be, csak a Duna mentén lehetett bejönni, ahol előttük a rómaiak is jöttek. A népek nyugat felé vándorlása a hegyvonulattól északra zajlott.
Lehet szépíteni, mosni, fehéríteni a hun, magyar törzsek életképeit, de legyünk tárgyilagosak, igaz beszédűek!
Ők bölcsőjüktől fegyveres harcra, háborúra, kalandozásra voltak nevelve. Életelvük vadászat, kalandozás, harc, rablás volt, ezt egyébként bemutatták az avarok, s Árpádék is ideérkezésük után. Társadalmi rendszerük alá-, fölé rendelő: úri rend – paraszt, szolga, magántulajdon, magánbirtok viszonylatú.
Teljesen más életstílus, mint a békés, székes életelvű, közbirtok-kaláka rendben élő földművelő székelyeké, ahol a tanya körüli éléstéren kívül minden közbirtok volt, és a személyi, családi szükségletek szerint osztottak tanorok földeket, mezőlábokat nyílakra, nyílföldekre. Ezeket közösen, kalákában művelték. Minden család igénye a lehetőségek szerint egyenlően volt kielégítve. Ha valahol ínség volt, a távoli vidékek is besegítettek.
Ég és föld a különbség e két társadalmi rend szerinti életmód, életfelfogás közt!
Erre az évezredekig háborítatlan életvitelre a legerősebb bizonyíték a karcolás nélkül, teljes természetességében, hibátlanul megőrzött teremtés nyelve!
A Kárpátok bércein nem volt átmászkálás!
A népvándorlást itt átvezető történészek leírásai büdös szenzációkereső hazugság.
Az összes!
Legfeljebb néhány család juthatott be a patakok mentén a háromezer éve bántatlanul növekedő, sűrű, dudvás aljnövényzetű erdőn át.
A Kárpát-medencében nem volt sem ki-, sem beáramlás. Két hatalom tette be a lábát ide: Róma és Hun. Egyik sem ütötte bele orrát az őslakók társadalmi berendezkedésébe, a közbirtok-kaláka rendszerbe. Őket csak az adó érdekelte.
Csak így maradhatott meg a teremtés nyelve érintetlenül évezredeken át. John Bowring szerint: „mint egy egyetlen darabból álló terméskő, amin az idők viharai még csak karcolást sem ejtettek.”
A Kárpát-medencét háromezer éve a Jáfet-utód székely nép lakta, akiknek semmi közük nem volt az agyondicsőített Nimródhoz. A székelyek egymás mellé rendelten, teljes személyi egyenlőségben, közbirtok-kaláka rendben éltek itt, soha nem léptek senki földjére, s így nem voltak ellenségeik, nem vegyültek semmilyen más néppel. Tisztán őrizték a medencét.
Kárpát-medence magyarsága nem Árpád néhány ezres csapatának utódnépe, hanem a szűzfoglaló székelység utódai!
A keveredés a királyi időkben kezdődött, mert a népüktől félő királyok idegen lényalókkal akarták megszilárdítani hatalmukat.
Géza és Endre királyok felforgatták az ősi rendet, s a legjobban termő Barcasági térségből kirakták a székelyeket, földjeiket odaadván a szászoknak. Felvidéken ugyanezt tették. Kirángatták az ősi szűzfoglaló székelyek utódait Szepesség legszebb, legtermékenyebb térségéből, szintén szászoknak adván azt.
A szászok aztán meghálálták történelmük folyamán.
Összegezésként:
Kezdjünk el végre igaz történelmet írni, mert örökös hazudozás sosem vezetett jóra!
Az egyenes jellemű, érett, becsületes ember beismeri hibáit!
Az egyenes jellemű, érett, becsületes nemzet is!
—
A többit B. Napóleon mondta el:
„A történelem egy csokor hazugság, amiben többen megegyeztek.”
„Ami megtörtént, azon Isten sem tud változtatni, csak a történészek.”
„A történelem az elfogadott hazugságok összessége!”