A teremtés nyelvében nincsenek hím-, nő- nyelvtani nemek. Ez utódnyelvi sajátosság.
A teremtés nyelve élő, szószülő nyelv. Csak a hangjai kétneműek. Olyanok, mint az élővilág, önmagát megújító, szaporodásra képes.
A nyelv tervezője tudta, hogy a mássalhangzók képtelenek lennének a gondolatot szép, szabatos, értelmes mondandóra váltani önmagukban. Egyedül, árván képtelenek az érzelmeket gazdag színbőségben kifejezni. Csak tolakodnak a szavakban értelmetlenül, egymást lökdösve.
Ezért teremtett melléjük társat, amelyek melléjük állva, hangzósítják, széppé, dallamossá teszik, serkentik, felszínre csalják belőlük a valós értéket. Így szép a csoportkép.
A növénynél a hímpor és a bibe együtt összebújnak, és csodásan szép szirommal ünnepelik meg a frigyet.
A hangoknál a kemény, erős, pattanó, pörgő mássalhangzók a hímnem.
A lágy, dallamos, hajlékony, csengő, csicsergő magánhangzók a nőnem.
Együtt, egymást átölelve mondják ki a szebbnél szebb, dallamos hímes-virágos szövegszövevényeket.
G.B. Shaw után szabadon: E frigyből születik a ’különös ősi erőtől duzzadó nyelv, amelyen sokkal pontosabban lehet megjeleníteni a parányi különbségeket, és az érzelmek titkos rezdüléseit.’
A mássalhangzók alkotják a beszéd, a szavak vázát, megszabják a mondandó irányvonalát, fő értelemhordozók. Akár a férfiak: szilárdak, határozottak, iránymutatók, célratörők, erőteljesek, kemények, pörgők, pattanók.
A férfi megépíti a házat, a csupasz falakat. Mint mássalhangzók üres váza a nyelvben – áll az üres ház, rideg otthontalan, nem vonzó. Értelemmel, érzelemmel feltöltésre vár.
Aztán megérkezik a nő!
És egyszerre megtelik a ház édes melegséggel, érzelemmel, illattal, színnel, dallal, szerelemmel, s ettől kezdődően van értelme az életnek.
A magánhangzók fontos elemei a nyelvnek, olyanok, mint a nők, a legmélyebb érzelmek átélői, megjelenítői, kifejezői. Nélkülük nincs világos, értelmes tartalom, nincs érzelem, nincs szín, dallam, egyszerűen, nincs nyelv.
A magánhangzók tartalommal, dallammal töltik fel a beszéd vázát, színt, érzést, érzelmet visznek a szóba. Minden magánhangzó folyékony zöngehang, érzelmek igazi kifejezői, a beszéd muzsikáját adják, különlegesen zsongó érzelmi tartalommal.
Amint nő nélkül sivár, színtelen a férfisors, úgy magánhangzók nélkül nincs érzelmek hullámzását kifejező, finom, hajlékony dallam, nincs igazi élő nyelv, csak kattogó, makogó durva ropogás.
Megjegyzendő: A teremtés ma is élő nyelvének 14 magánhangzója van, egyenként három árnyalattal.
Az utódnyelvek alig 5 – 7 magánhangzóval bírnak!
Akinek nincs meg minden szükséges szerve, az béna, fogyatékos. Ilyenek az utódnyelvek.
Az ember által kiejthető összes beszédhangok ily szerves, értelemhordozó nyelvi jelenléte bizonyíték a teremtés nyelve, egyenes főágon fennmaradt utódnyelvének, a mai magyar nyelvnek magasrendűségére.
Bizonyíték, hogy az ember teremtője ültette a sejti DNS szalag számítógépes ütemtervébe a nyelvi vázat, amelyet minden kisbaba öröklött kincsként hoz magával a világra.
Nem a mi érdemünk e nyelv megalkotása!
Ajándék!
A kalandozó, birodalomépítő népeknek semmi közük az ősnyelv megőrzéséhez.
Egy elszigetelt, természetes védettségű térségben őrizte meg egy maroknyi békés, letelepült gazdálkodó nép évezredeken át.
Lord Bowring szerint érintetlen nyelv: „ a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtettek.