Hogy tiszta legyen a kép!
Miért nem lehet a székely nép a hunok itt rekedt utódnépe?
Nekem, semmi bajom a hunokkal, de a hun és székely életfelfogás egymással szöges ellentétben áll.
A SZÉKELYség, békés életvitelű Kárpát-medencei népként, évezredeken át megőrizte nyelvét. Senkivel nem vegyült, közbirtok-kaláka önsegélyző rendben békésen gazdálkodott, ezermesterei által minden szükségessel teljesen önellátóként, soha nem lépett senki területére, nem bolygatta más népek békéjét! Így maradt fenn „érintetlen, karcolás nélküli terméskőként” a teremtés nyelve, a magyar nyelv!
S a legfontosabb, ami egy nép erkölcsi szintjét meghatározza a jövőre nézve: gyermekeiket már születésüktől istenhitre, az élet tiszteletére, tisztességre, becsületre, segítségnyújtásra, gazdálkodásra, földművelő szerszámaik ismeretére, azok forgatására, a termesztés tudományára, állataik szeretetére, s békére nevelték!
Ez volt jövőjük záloga!
Nem tanították erőszakra, még vadászni sem, mert a székely nem vadászott, csak a ragadozókat irtotta, ha állataikra törtek.
Gyermekeik példaképei: jól gazdálkodó szüleik, nagyszüleik, őseik voltak. Gyermekjátékaik is ezt szemléltették. Életüket széppé tették népdalaik, táncaik, meséik, faragott, szőtt, varrt, virágos mintáik.
A HUN, mint fegyveres hódító nép, Nem vetettek, nem ültettek, nem veteményeztek, nem kapáltak, nem kaszáltak, ide jövetelük, itt tartózkodásuk idején! Valakik által termesztett eledelt ettek ők és állataik. Így élték életüket.
A bölcsőtől kezdődően, fegyveres harcra, hősi jövőre képezték gyermekeiket, hogy mindenkit legyőzni vágyó, mindenki fölé kerekedő, kemény, hadi kalandra képes harcos legyen. Már kis korukban fegyvert adtak kezükbe, ez volt gyermekjátékaik alapja. A hadra, háborúra készség szőtte át egész gyermeki érzelemvilágukat, erre készültek kiskoruktól. Megtanították, hová, mely testrészre kell szúrni, vágni karddal, bárddal, dárdával, hová, mely testrészre kell lőni nyíllal. Példaképként minden gyermek előtt, a harcos, párviadalban mindenkit legyőző hős apa, nagybácsi, nagyapa, ősi hősök, vezérek sora állt előttük.
A messzi Ázsiából Kelet-Európáig, mondhatjuk: Szibériától Ibériáig, mindenki földjén végigtapostak, mindenkit hatalmuk alá hajtottak, birodalmat alapítottak rengeteg véráldozaton át.
Két, teljesen, szögesen szembenálló életfelfogású nép!
Ha a székelyek, a mindenkivel keveredő hunok itt maradt ivadékai lettek volna, miként változott meg egy csapásra életfelfogásuk, s váltak vad fegyverforgató, hódító szellemű népből, békés néppé, kard helyett ekeszarvát markoló gazdálkodó néppé?
– honnan vették volna elő hirtelenében az addig évezredeken át érintetlen, tiszta ősnyelvet? Ki őrizte addig? (!!!)
– kitől vették a több évezredes a közbirtok-kaláka, önellátó, önsegélyző rendjüket, hogyan ment végbe annak ütemébe illeszkedés, mint mélyreható életfelfogás? Ugyanis még gyermekkoromban is létezett.
Egyik napról a másikra eldobták a fegyvert, s megfogták az eke szarvát, mintha arra születtek volna, s teljesen, gyökeresen átszerveződtek?
Valljuk be, ez már a – minden alapot nélkülöző – történészi mese része.
———
Vannak más okok is. A származtatás. A nyelvet tisztán megőrző nép nem lehet a nyelvtörést előidéző Nimród utódnépe. Ez teljesen kizárt!
Ám a hunokat és Árpád népét mindenki Nimródtól eredezteti, mivel mi csak egy ősi dicső kardforgató, birodalomépítő őstől származhatunk, akitől minden nép rettegett. Így szeretjük láttatni magunkat.
Nem pedig egy gerinces, istenes, szeretőszívű, bölcs, előrelátó, becsületes, gazdaszellemű, békés őstől.
Mert ez egy hatalmas égbekiáltó szégyen lenne!