Némelyek azt írják az általam képviselt nyelvészetről, hogy ez nem minősíthető a mai szemszögből nézve tudományos nyelvészetként, mivel szerintük ez csak játék a szavakkal. Ez így igaz, ha a bábeli nyelvek grammatikája alapján közelítünk a magyar nyelvhez. Nem is szeretném, az övékhez hasonlítani, mert a teremtés nyelve, a mai magyar nyelv nem elemezendő a bábeli nyelvek grammatikája szerint!
A magyar nyelv legmélyebb életbölcseletet hordozó, s mégis játékos, csintalan, pajkosan megjátszható, fordulékony, csavaros, hangonként átrendezhető nyelv.
A Teremtő Isten mindent jókedvében tervezett meg. Megalkotta az embert – férfivé és nővé szebbé, mint amilyenek – megajándékozta őket, szép, gyönyörű környezettel, jó, ízletes, virágzó, színes, illatos, finom gyümölcsű növényekkel, hogy örömükre legyen földi gyermekeinek e földi világban.
Ellátta beszéd és dallamalkotó gégefővel, a legremekebb élőszervi hangszerrel, s ehhez a mennyei használatban levő gondolatközlő kifejezési eszközét, angyalok nyelvét adta, hogy felépítsék sajátosan földi változatát.
Testi sejtjeinek létvezérlő ütemtervébe ültette be a nyelvszerkezeti vázalapot, utódaira átörökíthetően.
Az ember kedvét lelte e nyelvben, élvezte szólni, oda-visszaforgatható, változatosan csűr-csavarható, utolérhetetlenül dallamosan zengő, gyönyörű szavait, amellyel megnevez mindent, kifejezi gondolatait, játékosan, szépen, zöngésen.
E nyelv minden lény, tárgy, jelenség, cselekmény nevét annak névalkotó hangjaival képes körülírni, megmagyarázni érthetően mindenki számára.
A gondolatközlő képesség neve: BESZÉD. BESZÉD – amit ESZED kintről BESZED, azt BEntről SZÉLlel BESZÉLed.
Kezdő gyökszava B.SZ – SZ.B: BeSZ – SZeB. Gyök alapértelme szerint, meghatározó NYOMot hagyó kellemet jelent. A BESZéd érzelmek kifejeződése, a BASZ élmény, testben átélhető legnagyobb érzelmi, érzéki gyönyör. A két gyök hasonlósága a két cselekvés – BESZ, BASZ – kellemi párhuzamát és egymáshoz kötődését igazolja. Érzelmek, érzékek felfokozásában nincs SZEBB a SZÉP (b > p) párBESZédnél. Az emberi BESZédkészség a – Teremtő által adományozott – gondolat, érzelem kifejezési képesség kellemi csúcsa, mindennél SZEBB, csodálatos megnyilvánulási mód prózában, vagy dalban. A BESZéd élvezettel járó nemzés, hiszen a kintről BESZedett ismeretek nyomán, bentről SZÉLlel beSZÉLve SZÜL SZEBBnél SZEBB szavakat. Az ESZÉ hangcsoport jelzi, hogy a bESZÉlő az ESZÉben levőket szüli, szólja ki.
Az SZ.D – D.SZ gyök: SZéD – DíSZ. A DESZ – SZÉD gyök: nyitás, szájnyitást is jelent: beSZÉD. A DESZ gyök választékos, nyitott DÍSZes, szép beSZÉDre késztető. A beSZÉD lehet DISZnószintű SZIDás is. A beSZÉDdel lehet SZÉDíteni. A szép beSZÉD DÍSZére válik, ha ocsmány, DISZnóul szól, önmagát alázza meg.
Ki vagy? IK vagyok. Ikes nem ikes.
Mindannyian IK vagyunk: egy IK, más IK, harmad IK… Személyre kérdezés: KI? A gyerEK is IK, kis IK, m-IK, m-EK. Születéskor IKtatják. Ameddig IKlatunk, mozgunk, addig IK vagyunk. Utána KI-IKtatnak, senKI leszünk.
Belőlünk sarjadó ÉKek, ékEK. Kezdetben: JER, GYER, kicsinyem, ÉKem, EKem, GYER-EKem. Majd az érzelMi M hanggal bővült: JER, GYER, kicsinyem, MEKem, GYER-MEKem. MEK, MIK = kicsi. KIM vagy neKEM? MEKem, kicsinyem.
Ha egy szülésnél két gyerEK születik, ŐK IKek, IKrek, ikrEK IKerEK, egy KEREK sejt, IKRA sarjai. Az R hang, sűRűn ismételhető pöRgőhang, ezért is van az ikRa szóban. Az ikREK egymás után ROKulnak, KERülnek a világra.
Az IKrek, ikrEK azonosAK, a másodIK az első IKERje, ÜKÖRje, mintegy tÜKÖRképe, tIKERképe. A tIKERben, tÜKÖRben az IKERemet, ÜKÖRömet látom. Ha IKEREMet, ÜKÖRÖMet, ükÖRÖMet látom, ÖRÖMet érzek.
Mozgás, IKlatás, KINlatás, személyre vonatozó ősi neve a K.N – N.K gyökre: KiN – NiK épül. Valamilyen tevékenységet, TÁKolást erőltetni, KÍNozni, NEKifeszülni a siker, győzelem reményében. Innen NIKÉ, képzeletbeli istenség neve.
Székelyül ma is használt szó. Ha valaki nagyon mutogatja magát, ide meg oda KÉNYeskedik, arra mondják: Jól KÉNlódik. Innen az utódnyelvi KINETIKA, ősnyelvi gyökökből: KI = személy, KIN = mozgás, E rámutató, TIKA (ték, ták, tök, tuk) = munka. A kineTIKA, MEKAnika, dinaMIKA, TEKnika mindannyi ősnyelvi gyökökre, hangcsoportokra épülő szavak. Az ógörög, az ősnyelv negédesen, kényesen eszező változata volt, majd kiugratták a nyelvi nyomvonalból.
TÉKolás, laKATosMUKa, mind MOKány, férfiTÉKolás, MÓKolás volt. Innen a TEKnika, MEKanika, dinaMIKa, mindannyi IK, azaz személyi, emberi vonatkozású: teknIKa, mekanIKa, dinamIKa, TÁKolt, MÓKolt, DINAM gyors mozgással, jó kedvvel (dínomdánom) dolgozott. Egyik sem görög eredetű szó!
Az IK – KI ősgyök ragszerepben a személyt – egyIK, másIK – és azok cselEKvését jelenti.
Az IK kérdése: KI? KI lehet IK? Mindannyian IK vagyunk, KIk, kIK, aKIk, akIK IKlatunk (mozgunk). Mi, aKIket, akIKet beIKtatnak IKtatóba, nyilvántartásba, majd létünk végén, amIKor többé már nem IKlatunk, akkor kiIKtatnak.
IK – KI gyök az igékben a személy cselEKvése: eszIK. Ő, IK esz, esz IK. Ősszóval: jesz, szájjal jászol. IK jesz. Jesz IK.
Kezdetben az ige csak ESZ, JESZ volt, s IK a személy. Az ESZ, JESZ, a létige, LESZ fogalomkörbe illő. Ha ESZEL, JESZEL, akkor LESZEL. A JESZ gyök a létezést is jelentette. Némely utódnyelvben fordítottja – SEI (szej) – létige.
EszEK vagy eszEM?
Mindkettő helyes, a helyén használva. E ragozással elkülöníthető a cselekmény árnyalanyi különbsége.
ESZEK – teszEK, cselEKszEK, AKarati tettről beszélünk: hiszEK, viszEK, veszEK…
ESZEM – (m = részes, birtokos) itt az is hozzáérthető: a reggelim, az ebédem, a pörköltem, a rántottám… eszEM, testem részévé teszEM. Különválasztható, mert létezik egy árnyalatnyi különbség, s ez érződik (ilyen a magyar nyelv):
Én eszEM (a pörköltem), te eszED (u.a.), ő eszI (…), rÁM osztott, nekEM járó tulajdonOM, sajátOM.
Ez esetben a végződés (részes, birtokos) névmás módosulat: -em (én), -ed (te), i (ő). Az ételt saját részEMmé teszEM, testEM táplálására, akkor azt úgy mondom: eszEM, mert birtokOMmá, tulajdonOMmá teszEM. Ha az én reggelIM, ebédEM, vacsorÁM, akkor azt megeszEM. Az én birtokOM, tulajdonOM.
Régies egyes szám második személy: te eszESZ. Mint: jössz, mégysz, keressz (külön ejtve az S hangot: mit keres-sz?)
ESZIK – KISZE átfordítás. Aki ESZIK, az KISZED magának. KISZED – DESZIK. DESZIK, DESZK = nyit, szétterít, tálal.
ISZ – SZÍ ősgyök. Mondták: IK ISZ vizet, vizet ISZ IK. Az ivó KISZÍJ a SZÍKból, SZÍKJÁból, úgy JISZIK hogy KISZÍJ nedűt.
Én eszEK, te eszEL, ő eszIK, cselekvés… Reggelit, ebédet, vacsorát eszEK. CselEKvés.
MegeszEM: levesEM, kenyerEM, szalonnÁM, vajAM, ízEM stb.
Különbözik határozott vagy határozatlan névelőnél.
Számba teszEK egy falatot, akármilyent, határozatlan. Számba teszEM a falatot, ez meghatározott valami.
Próbáljuk fordítva: Számba teszEM egy falatot. Számba teszEK a falatot. Hangzása sem jó.
Számba teszEM a falatot, és eszEK. Számba teszEK egy falatot, és eszEK. Cselekvés.
Számba teszEM a falatot, és (meg)eszEM. Számba teszEK egy falatot, és (meg)eszEM. Feladat véghezvitele.
Kezdetben a munka, TOLOGatás, TOLOG, DOLOG. A TOLGOZ, DOLGOZ szóalak Z hanggal jelzi a munkaűZés Zaját, Zia = munka, amely Zajjal jár. Fordítva mutatja, aki TOLGOZ – ZOGLOT, Zajjal ZAKLAT. Ebből lett t > d: DOLGOZ. KI DOLGOZ? Ő, IK, a személy, IK DOLGOZ, vagy DOLGOZ IK, összevonva: DOLGOZIK. Kisfiaim mindig úgy kérdeztek: Apuka DOLGOZ? A kicsi ösztönösen érzi az eredeti alakot.
DolgozOK, ez cselEKvés. A cselEKvést a -k végződéssel kell kifejezni: teszEK-veszEK, adOK, megyEK.
De… azért dolgozOM, hogy jövőre legyen MInekünk MIndenünk. A birtoklást vetíti ki: –OM, enyÉM, vagyonOM, MIénk. Vagy: kidolgozOM a holnapi tervEM.
Megfigyelhető, hogy ebben a tárgykörben nagy a bizonytalanság. Könnyű elvéteni!
OdaadOK, neked egy könyvet, bármilyent. Nem neked adOM, csak odaadOK egyet. CselEKvés. De… Neked adOM a könyvEM vagy neked adOM egy könyvEM, az enyÉM volt. Ez szEMélyi birtokos vonatkozás.
Pénzt veszEK át. Akármilyen összeget, valakitől, cselEKvés. De… ÁtveszEM bérEM, pénzEM, alanyi tulajdonOM, átveszEM, elteszEM, enyÉM. Birtokos -M szEMélyhez sIMuló.
CsalOK, ellopOK elveszEK, zsebrevágOK pénzt – határozatlan. Életmód, bárhonnan lopOK. CselEKvés.
CsalOM, ellopOM elveszEM, zsebrevágOM – határozott. Mit? A tulajdonát… érezni a károsult lény árnyékát.
A birtokos rag, -M használata megfontolandó. Csak a cselekvés részleteinek szEMélyre szóló leírásánál.
Például: Van egy tervEM, elképzelésEM, azt kidolgozOM. Ez is cselEKvés, ezen dolgozOK, de erőteljes szEMélyi vonatkozású – sajátOM. Lehet épp egy rEMénykeltő szerzEMényEMet kottázOM le.
A fenti példák csak egyes szám első személyre vonatkozóak.
Ti – ha jösztÖK, lesztEK, ha hoztOK, esztEK, az lesz a tietEK, amit megesztEK. Az övÉK is, mindannyiUKé.
Érdekes jelenség e fentiek átrakva régies dallamos jövő időre, félmúltra, azaz folyamatos jelen időre, amelyet Kazinczy ugyancsak kigyomlált a magyar nyelvből.
Félmúlt: evék, evél, eve, evénk, evétek, evének (cselekvés),
evém, evéd, evé, evénk, evétek, evék (ebédem, vacsorám, mindenki a sajátját).
Jövő idő: én eendek, te eendsz, eendel, ő eend, mi, münk eendünk, ti, tik, tük eendetek, ők eendenek (cselekvés), kiesik a v vagy j: evénd, ejénd.
eendem, eended, eendi, eendjük, eenditek, eendik (sajátjukatt)
Ismétlésként:
eszek – cselekvés, tárgyilag határozatlan, de… eszem – ételem, határozott cél
teszek – cselekvés, tárgyilag határozatlan, de… teszem – dolgom, határozott cél
veszek – valamit, cselekvés, tárgyilag határozatlan, de… veszem – kabátom, meghatározott tulajdonom
merek – vizet, bármit, cselekvés, tárgyilag határozatlan, de… merem – levesem, határozott cél
szedek – valamit, cselekvés, tárgyilag határozatlan, de… szedem – az almát, szilvát, határozott cél
látok – valamit, nem vagyok vak, tárgyilag határozatlan, de… látom – a lovat, az eget, határozott
futok – csak úgy cselekvésként, de… futom – a pályám, határozott cél
Ha jól odafigyelünk, érződik, hogy a most elfogadott akadémiai irányzat bénán hangzik.
Ezért nem kell mélyre szívni minden akadémiai nyelvi változtatást.
Néha csak azért hoznak valamilyen döntést, hogy tevékenység látszatát keltsék.
A magyar nyelv Rubik kockaszerűen össze- és átforgatható elemekből áll. Kirakós játékhoz hasonló, ahol a kockákra írt gyökök és hangcsoportok ide és oda helyezésével lehet különböző szavakat alkotni.
Mint ÉLŐ anya-nyelv, kedves „szógyermekeivel” valóban játékos, játszható, színes, élvezetes nyelv. Azonban ezen túlmenően a legkomolyabb nyelv mindenekfelett, amely teljesen más rendszerrel, szerkezeti felépítéssel bír, mint a belőle kivált élettelen, száraz lárvaszavakból felépülő, rendszertelen szerkezetű, hanghiányos utódnyelvek, amelyek csak ragokkal, képzőkkel mozgathatók, terelhetők be egy valamilyen rendszerű nyelvi karámba.
Így ennek a játékos anya-nyelvnek, nyelvanyának, a teremtés ősnyelvének a szóelemző nyelvtana semmiképp nem hasonlítható össze az utódnyelvek élettelen lárvaszavait rendszerbe szedő, gatyába rázó, házfőnök nagyasszony-szerűen parancsolgató, rigolyás, száraz tudományos grammatikával.
A teremtés nyelve, a magyar nyelv és utódnyelvei közt óriási szakadék tátong. Mint a fehér és a belőle kiváló többi szín közt. Mint a kifejlődésmese ösztönállat majmai és az értelmes ember közt.
Fontos tudni, hogy a mai tudományos nyelvészet a fogyatékkal élő utódnyelvekre szabott, elemző rendszerű túlhangolt, túlszervezett grammatika, amely a középkor terméke, főleg a kopogóan száraz latin valamint a raccsoló, pattogó német nyelvekre épült. Célja: oly bonyolultként bemutatni, oly magaslatokra helyezni e nyelveket, amelyhez a többi soha föl nem ér. A nyelvész szakmát szintén, nehogy valakinek eszébe jusson kétségbe vonni dogmatikus szabályaik sérthetetlenségét.
Minden utódnyelv az ősnyelvből megörökölt gyökökből, hangcsoportokból áll. Az utódnyelvek nem birtokolnak minden – ember által kiejthető – hangot, így mindannyi hanghiányos, fogyatékos nyelv. Nincs meg egyikben sem a dallamos töltetű magánhangzók alacsony-magas, rövid-hosszú változatainak teljes sora. Ezeknek – az élő nyelvtől leválva – attól teljesen különböző kiejtési módozataik, sajátos hangzástörvényeik, hangtani szabályaik alakultak ki.
Amilyen mértékű segítség, járási fogyatékkal élőnek, helyből elmozduláshoz, közlekedéshez a járóKERET, kerekesszék, olyan keret, RÁMA e nyelveknek a gRAMMAtika. Utódnyelvek nem nélkülözhetik a grammatikát, amely keretbe rendező, szabályokkal irányító, hasznos, szükséges gyakorlati vezető, útmutató ráma, járókeret azon nyelvek használatához. Kell azoknak a grammatika, hogy keretet adjon, osztályozzon, szabályokat állítson fel, mert különben zavar lenne, nem tudnák, minek hol a helye. Mondhatnánk: A gRAMMATIKa a ti RÁMÁTOK, nyelvi járókeretetek.
A teremtés élő, szószülő, gördülékeny, és gyökök, hangcsoportok füzéreiből saját szavai szerkezetét kialakító, önműködően rendszerbe szervező, önvezérlő nyelvének nincs szüksége járókeretre, kerekesszékre, grammatikára.
Az utódnyelveknél alkalmazottra egészében semmiképp. Teljességgel fölösleges, haszontalan a magyar nyelv latin-germán grammatika szerinti elemzésével foglalkozás. Olyan, mintha gondosan megmosnánk a banánhéjat, hogy utána a szemétbe vethessük.
Ismétlem: a magyar nyelvben nincsenek kifejezetten képzőnek, jelnek, ragnak nevezhető elemezendő toldalékok. A magyar nyelvben ezek szerepét olyan hangok, ősgyökök, gyökszavak töltik be, amelyek szavak százaiban szóalkotó elemek akár a szavak elején, közepén vagy végén. A névelők, névutók, jelek szintén hangok, ősgyökök, gyökszavak.
Gyökelemző nyelvtanra van szükség!
Némelyek már a középkor végén rájöttek, hogy a magyar nyelv különbözik az összes többitől. Egy idézet Kratzer János Ágostontól: „…deák és német nyelven írt német grammatikákhoz follyamodtanak, mellyekből melly nehezen nékiek tsak kevefet is tanulniok…” Új német Grammatika… 1787. Elöl-járó befzéd
Egy további idézet Fancsaly Éva: A magyar nyelv rokonsága című tanulmányából: „Már a középkorban is feltűnt, hogy a magyar nyelv más, mint az Európában körülötte lévő nyelvek. A középkori héber-magyar nyelvhasonlítás korában még szinte csak a „szóra”, a szavaknak a „betűkre kivetülő” hasonlóságára épült a rokonítás. De már a 16. századi külföldi nyelvhasonlításokban megjelenik a nyelvi szerkezet hasonlósága. Az európai indoeurópai nyelvek szinte „egyformák”, de legalábbis nagyon hasonlítanak egymáshoz a szerkezet (struktúra) szintjén. Kizárólag a főnévi struktúrát véve alapul, minden európai nyelvben egységesen prepozíció + főnév vagy prepozíció + főnév + főnévi eset felépítésű struktúra található. Ezzel szemben egy szokatlan, ettől elütő nyelv van Európában, a magyar, mely nem alkalmaz prepozíciókat, hanem azokat a főnév után helyezi. Ezt először Sylvester János ismeri fel, s írja meg nyelvtanában (mely sajnálatos módon elkallódott) – kiemelve, hogy a magyar nem az európai nyelvek (görög, latin, német) struktúrájának meghatározó jegyeit viseli magán, hanem teljességgel más típusú…” Kiem. K.S.
A magyar nyelv teljesen más rendszerű nyelvtant igényel, olyant, amely figyelembe veszi sajátos szerkezeti felépítését. Rendkívül érdekelne a Sylvester János által írt, de sajnálatos módon elkallódott nyelvtan. Meglátta-e ő a gyökeresen más nyelvszerkezeti vázfelépítést? Mert a magyar nyelv tényleg teljesen más!
Indokolt esetben visszaállítandó volna az „ahogy hallik, úgy íratik” írásrend, és a gyökhatáron elválasztás, hogy a nyelv teljes természetessége hangsúlyt nyerjen, érvényre jusson.
A magyar nyelvnek a szerkezeti felépítési rendszerét gyöknyelvtani elemzés teszi érthetővé. A nyelvszerkezeti eszközrendszer segítségével tárhatók fel alkotó elemei. Csak azzal tanulmányozható, nem latin-német grammatika túlbonyolított, nem hozzáillő módszereivel!
A magyar nyelv: hangok, ősgyökök, gyökszavak, kötött mássalhangzó-párosok, hangcsoportok, mint értelemhordozó elemek összességét felölelő, azokból füzérszerűen összefonódó szerkezeti vázra épülő nyelv. Nyelvtana, nyelvszerkezeti elemzése csak ezekből kiindulva épülhet, ezek figyelembevételével alakítható ki. Ám ez a távolabbi jövő – a finnugor korszak lezárása, holtvágányainak felszedése utáni évek – feladata.
Tájnyelveknek is vannak nyelvtani szabályai
Egyetlen magyar nyelv van több ezernyi szóváltozattal! Nem a városi „helyes” nyelv egyedüli elfogadható.
Nem a Kazinczy által megújított nyelv az igazi magyar nyelv! Beletartozik minden magyar nyelvi változat, a tájnyelvek összessége, mivel mindannyi magyarul gondolkodó emberi elme által megfogalmazott gondolatok szavakban kifejezett szókincsének részei. Nem érted a tájnyelvi szavakat? Tanuld meg, ha érdekel a magyar nyelv! Megéri, én is azt teszem. Nem kiröhögni kell gőgös, nagyképűen, modortalanul, hanem megtanulni!
Ugyan, mondja már meg valaki: miért, és kik előtt szégyenkezzen a tájszólásban beszélő vidéki magyar? Hiszen nyelve sokkal gazdagabb, színesebb, ízesebb, mint a szárazra aszott, liberális aszfaltparaszt fattyak által megerőszakolt, torzszülött szavakat szülő városi nyelv, különösen hígnyelvi, lőrenyelvi ága.
Legyünk tisztában – a tájnyelv anyja az irodalmi nyelvnek! A tájnyelv nem alárendelt nyelv! Iskolai tantárgyként illenék tanítani minden tájnyelvet maga területén, bármely eldugott, félreeső helyén a magyar nyelvterületnek!
A székely tájnyelvben az I, Ü hangoknak nincs szóközi hosszú változata, kivéve az egy szótagúakat: víz, híg, víg, sűl, és még néhány. A sajátosan ejtett névmásoknál hosszú változatban ejti: tűk, tűktököt, tűtököt. A mi helyett mondott mű, hosszú, de a münk, münköt már rövid. Ahová a nyelvtani szabály szerint hosszú szóközi í, ű kellene, ott meghosszabbítja az azt követő mássalhangzót: HŰTŐ helyett: HÜTTŐ, a TANÍTÓ helyett: TANITTÓ vagy PIRÍTÓ helyett: PIRITTÓ, és így a többit is szabályos rendszerességgel. Sajátos kifejezések.
Nem az akadémia szabja meg, hogyan beszéljünk!
Székelyeknél nem ütöttek, csak üttek. Ha megverődtek, vereséget szenvedtek: – Ők es üttek münköt, s münköt es ők. Ha nyomatékolva siettet, megcifrázza: Siess, me ebbe a hejdötös hejtös hejbe itt az ótóbusz.
Udvarhely környékén a megVALósított, bevégzett munkát tájnyelvi sajátossággal, kiemelten jelzik a szóvégen:
Le van kaszálVAL a fű. Fel van takarVAL a széna. El van végezVEL a munka. Meg van kapálVAL a pityóka.
Disznyóvágásnál: Fel van tőtVEL a kolbász, meg van főVEL a tormásleves, meg van sülVEL a hús. Meg van éVEL az étel. Vagyis végeztünk, ettünk, mehetünk.
Munka, evés megVALósítVAL. A szóvégi -val, -vel a megVALósított cselekmény. Ez ősi vonása a nyelvnek. A közhasználati nyelvben nincs meg, csak: tőtVE’, főVE’, sülVE’, azaz mondhatnánk: a megVALósítást hiányosan közlő mód, vagy észszerű hangvesztő rövidítés.
Nem azt mondom, hogy ettől kezdve így kellene beszélni, csak: nem megvetni!
Minden tájnak sajátos kiejtésmódja van, nem kiröhögni kell ahajt, há’ megérteni!
Különbség – külömbség
Ideje lenne komolyan elemezni, miben eltérő értelműek a KÜLÖNBSÉG és KÜLÖMBSÉG szavak? A két szó egymástól eltérő értelmet tartalmaz. Mindkettő a K.L – L.K gyökkel indul: KüL – LaK. E gyök a KÜLsőről, de a benne LAKó értékről is sejtet. E KÜLsőn, KÜL-ön van a fokozó B, tagolva: KÜL-ÖN-B. A B fokoz kiemel, KÜLÖN B.
Mi a B? A B hang, a nagyságok és picinységek kezdőhangja: Bölény – Borjú, Behemót – Baba.
De a Boldog, Bolond, Bátor, Botor, Bő, Bír, Birtok és más jellemzők kezdője is. A B hang valamilyen kiemelkedően nagy horderejű jellemző. Ezekben képviselhet KÜLÖN fokozott értéket az, aki, ami KÜLÖNB, joBB minden másnál.
A szó tovább bővülve: KÜLÖN–B-SÉG, az adottságok BőSÉGe vagy azok hiánya. A kettő közti szint KÜLÖNíti el értékben, minősít KÜLÖN–B-ÖZŐként valakit, valamit. A Z hangos ÖZŐ hangcsoport fokOZOttság értelmű, de az IZÉ, mindent helyettesítő értelme is kicseng, ami nem olyan, mint a töBBi. Egyébként az IZÉhez hasonló összegzők az AZÉrt, AZOkért, EZÉrt, EZEkért mutató névmások is. De az ÍZEk váltOZAtossága is.
KÜLÖNB – minőségileg külÖNBÖzik, ÖNBŐ jellegével a másiktól. Nem ugyanaz, némileg hasonlíthat, de alapvető jellemzői okán elKÜLÖNíthető érték. A legszebb nő is külÖNBÖzik a többitől. KÜLsőleg mindenképp, de ha nincs ÖNBEcs, semmit sem ér. Ha azt mondom: ez a lány szép, ellENBEn az a másik szebb, külÖNB, már érthetőbb.
A másik KÜLÖNB-ÖZŐ AZÉrt is, mert esetleg külÖNC, és sok IZÉ kölÖNCE van.
A KÜLÖNB lehet KÜLÖNC, de a KÜLÖMB nem lehet KÜLÖMC.
A KÜLÖN – NÉKÜL átforgatás: egyik NÉKÜLöz, NÉLKÜLöz oly elemeket, amelyeket a KÜLÖNB Birtokol. A székelység ősi rendiségében a legnagyobb tisztség a RABONBÁN, rabONBÁn volt. A rabONBÁn külÖNBÖzött mindenkitől képzésben, képességekben.
KÜLÖMB – az adottságaik belső tartalOMBAn mások, külÖMBÖzők. MiBen? ValaMiBen, ami bennük többlet.
Az MB hangcsoport – ÖMBÖ – összegző, tÖMBÖsítő értelmű. A bIMBÓban egyetlen tÖMBben van a jövő. A virág, a megtermékenyítés lehetősége, a leendő mag, az új növény ígérete.
A bOMBA is egyféle „bIMBÓ”, tartalmazza a rOMBOláshoz szükséges pusztító erő összességét, a halál ígéretét stb. Az atOMBOmba, atombOMBA kétszer tartalmazza az MB hangcsoportot. Ez nem véletlen, a nyelvben soha nincs véletlen. Az ősi jelrendszerben, a kétszer rajzolt ábra jelenthetett irdatlan mennyiséget.
Egy ősi barlangrajzon az Özönvizet két hallal érzékeltették.
A töBB, nagyoBB, nem számszerinti, csak töBBlet.
A szOMBAtnapon válik nyilvánvalóvá a hét munkájának eredménye. Ezen a napon összegezte, szÁMBA vette, tÖMBÖsítette a föld embere az elmúlt napok megvalósításait.
Az irOMBA tyúkon sok kendermagszerű pötty van. De miért nem mondják: irONBA, hiszen, mintha IRÓNnal volna írva? Talán azért, mivel erőteljesebb jellemző a: ’tartalOMBAn sok’.
Az MB páros, mint M.B – B.M alvógyök: MiB – BoM, a MIBenlét, BOMlás. MegBÁMulni azt szokták, aMIBen érdekes, értékes tartalmat fedeznek fel, ami KÜLÖMB, mint más. A szépség is érték.
A loMBikban érdekes kísérleteket BÁMulhatunk meg.
Az autók, egyik a másiknál külÖMBEk lehetnek a bennük rejlő tartalOMBAn.
Két autó szEMBEállításakor: egyik szép, a másik viszont belső elEMBEn jobb. Jobb a motor, s így külÖMB.
Az EMBErek belbecsben is külÖMBÖznek egymástól.
KÜLÖNBSÉG, KÜLÖMBSÉG összemosását egyetlen okból elfogadhatónak vélem: sokakkal nehéz volna megértetni: hová, mikor, melyik használandó. Ezért egyszerűsítették, csak egyik változatot használva.
Ehhez hasonlóan eléggé nehéz a különbségtétel a fent említett ikes, nem ikes igék használatánál is.