HÉT, mint teremtési minta

A teremtésben mindennek rendje van! Nem a káoszból született a világmindenség, ahogyan – önmagát mindenhatónak kinevező – balga, irigy, önző, tekintélyféltő őstörténeti tudomány állítja!

A teremtési műveletek meghatározott rendben, pontos beosztás szerint követték egymást.

A Teremtő Isten érdekes teremtői mintát alkalmazott a Föld felületének élőlények számára elkészítésekor.

Például a teremtési korszakok beosztása: hét korszak, vagy ahogyan a Biblia írja: hét nap.

A továbbiakban is alkalmazta a hetes beosztást:
színek, zenei hangok, beszédhangok, naptári hét beállításánál!
De talán máshol is.

Ez nem is újdonság, szín, zenei, naptári vonatkozásban már az ókorban ismert volt. Ehhez jönnek a beszédhangok zenei zöngéjű hangzói. Érdekes módon, azokból is hét van, és ez nem véletlen. A Bibliában több helyt említ hetes vonatkozásokat.
Vagyis, ez teremtői minta!

SZÍN – alap a FEHÉR. Ezt bontja hét felé: vörös, narancs, sárga, zöld, indigó, kék, ibolya. Az alapszín marad. A FEHÉR színt fénytöréssel bontja fel. A létrejövő színek határán egymásba átmenő árnyalatok. Ez hosszú egyenes vonalon terítve képzelhető el.

ZENE – itt is hét hang: dó, re, mi, fa, szol, la, szi, vagy c, d, e, f, g, a, h. ZENEI alaphang az lenne, amely a hét billentyű egyszerre pendülésekor hallik. E bontás első hangja: C, a létrejövő hanglétra hangjai közti átmenet a félhangok. A zenei hangok emelkedő sorban követik egymást.

NYELV  – hét hangzó: a, e, i, o, ö, u, ü. Hosszabb változatok: á, é, í, ó, ő, ú, ű, ez átmenet egyik hangból a másikba. Vagyis: aá, eé, ií, oó, öő. uú, üű.

Beszédhangok indulóhangja A. Alapról induló félkörön helyezkedők, I a csúcs, onnan lefelé ível, süllyed az Ü-ig.

Zöngés-zöngétlen mássalhangzó-párosból is hét van:
b-p,    d-t,    gy-ty,    z-sz,    zs-s,    v-f,    g-k

NAPOK – a naptári hét már az első emberrel ismertetve volt. A napok neveit viszont ő, az ember adta meg. A napok nevei munkaterve szerintiek.

Első nap a hét fő napja, az első botoló, bütülő, azaz munkanap,
ketted, kedd követi, szintén munkanap.
Hétközép szerda, a tanácsoló szer adó nap.
Utána a negyedik legkeményebb csütörő, négyelő munkanap. Felszólítás: csütörtök, törtök, kotortok, négyeltek!
Ötödik
nap péntek, fénytek a fény napja, munkanap, de egyféle ünnepi előkészületi zöngével, még két nap (pén-tek – két-nap) van a hétből.
Szombat, szom = üres (szomj), botolástól mentes nap.
Követi vásárnap, ünnepi sereglés, vidámság, öröm.