A hivatásos nyelvészek szerint a hangoknak nincs értelemhordozó szerepük. Ott vannak a szóban csak úgy, és a szó azt jelenti amit.
Nézzük az alábbiakban az E, É hangokat.
Az E hang közelre mutató szó: e, ez. Helyvonatkozású irányt mutató igekötő szerepű gyökökben: be, fel, le, el. Kérdő szócska: -e?, -é? Leggyakoribb magánhangzónk. Az e hanggal kezdődő szavaknál az e mutat rá a lényegre. Az e hang jellem vagy állapot megnyugtató egyensúlyhelyzetét is jelzi. Az é hang szerepe helyenként ujjongó, figyelemfelhívó kedélyhang, máshol magasra mutató, élettel, értelemmel, értékkel, mértékkel kapcsolatos. Az é birtokot jelölő hang is: Évié Feri, Ferié Évi. Kié? Övé.
Az E hang határozott előre, hátra vethető mutatószó, bemutató hang a szó elején, közepén vagy végén: E nélkül, nélkülE, EmErrE. Amikor E hanggal mutatunk, olyankor már megközelítettük a bemutatandót: EmEz, ímE a számos többi hasonló közül a legközElEbbi, ElÉbb van, ErrÉbb van a többinél.
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” János ev. 1:1
Ma is vannak oly vidékek, ahol az ég helyett az íg a használt változat. Tehát a Károli Gáspár idejében beszélt nyelvezet szerint hosszan ejtették az íge szót. Ez felbontva azt jelenti: ígE, égE, égi E, ÍGi E
János evangélista írja az 1:3. Versében ÍGÉről: „Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”
Hermesz Triszmegisztos szerint Isten nem személyesen teremtette a világot, hanem a SZÓ által. Azaz az ÍGE, Ígi E, vagyis az Égi E, az ő SZÓszólója, SZÓvivője, SZÓLOGja, hű SZOLGÁja, IGE-hordozója, LOGOSZa által.
SZóLoG – LoGoSZ – SZoLGa hangváz: SZ-L-G – L-G-SZ – SZ-L-G
Magyar Adorján szerint az ősmagyar hitvilágban: „A Nagyisten neve mindig egy mássalhangzós, Ég, Egy.”
Ebből következően, ha G a fizikai világ valahol létező forgási tengelypontja, akkor a szellemi világ tengelye E.
Mély értelmű hangként, az E hang: Erő, ősErő, a mindEnható ŐsEgy, IstEn hatékony Erejének kifejezője a nyelvben! Erő, Emberség, Erény, Erkölcs, Egység, EgyEnsúly fogalmak kifejezéseinek meghatározó kulcshangzója.
A GY szerepe összetett, kulcshang: eGY, aGY, naGYság fogalmi hátterében. A GY a cselekvés, alkotás kifejező hangja: néGYel, GYal, GYak, (dja, dia). Az eGY, aGY szavakban elsősorban cselekvés, néGYelés, alkotás, teremtés, és az ezek mögötti naGY erő fogalmát képviseli épp, mint a vaGYok, leGYen szóban. GY hang a MÉK szerint: „Mássalhangzó: a d és a j hang bizonyos tulajdonságait egyesítő zár-réshang, a ty hang zöngés párja.”
Az EGY ugyanakkor a két véglet összefoglalása: Erő és Gyöngédség, férfi és nő, ők ketten EGY.
Megjegyzendő: egy hang többféle értelmet vihet be bármely kifejezésbe, akár hármat is, a benne rejlő különböző értelmi jellemvonásait mutatja más és más hangok társaságában.
Utódnyelvek beszélőinek is lehetnek kitűnő képességei. Ez vitathatatlan. A nyelvek egy adott irányban szakosítók. A beszélt nyelv meghatározó ebben, de egyéni kivételek mindig vannak. Például a germán nyelveket beszélőknél inkább a bal agyfélteke uralja, irányítja mindennapjaik gondolkodását. A bal agyfélteke – jelképesen szólva – prózai, de célratörő. E nyelvek beszélői kitűnő műszaki alkotók. Úgy tűnik, az etruszk utód latin nyelvek beszélőinél a jobb agyfélteke dallamosabb, színesebb túlsúlya művészetekre hangolhatóbb. De vannak kivételek.
Az EGYENES, EGYENLETES szavak olyan valamit sugallnak, mintha a magasugró léce lenne, egy oly szint, amelynek megfelelni, vagy nem megfelelni a kérdés. Akár a mérleg EgyEnlEgnyElvE. Ez az Elfogadott szint. A magyar nyelv E elven alapuló nyelv. Ami E mértéknél magasabban van az a lÉptÉkkel, lÉptÉkekkel magasabb, kiemelt ÉrtÉk.
Az E, É hang az emberi agy két féltekéje közti működési egyensúly szabályozóhangja. A magyar nyelv tökéletes elmei egyensúly mérlegnyelve az e nyelven gondolkodóknál. Lehetett bármilyen származású tudós, csodákra volt képes, ha a teremtés nyelvén, magyar nyelven gondolkodott. A siker titka a nyelv és a hozzá tartozó műveltség, amelyből meríthetett! E meghatározó szereppel leggyakoribb magánhangzó a ma is élő ősnyelvben, a magyar nyelvben. Rendkívül jelentős, mert fogalmak mély értelmi hátterének megjelenítője. Az E hang ily meghatározó jellemzőinek kibontásán keresztül láthatunk bele a kezdetekbe, a megnevezések eredetébe, a történések okaiba.
Az E, É viszonylatú szavak mély értelműek. Legfontosabb ősnyelvi kifejezés E hanggal: Egy, EGY. JOHAVAN Isten EGY, ősi égi teremtő EGY, mindEnEkfElEtti, mindEnnEk kEzdEtE, Első ok. VAN, létezés, ÉLŐ Istene: VAGYOK.
ÁDÁM neve EGYÉN, EGY ÉN. ÁDÁM volt a földi EGY. Első GY. Első földi alkotó, cselekvő. Első GYártó, első GYakó. ÉN vagyok EGY. EGY ÉN, EGYÉN, az első NÉGYElő, dolgozó.
ÉN – ÉrtelmeN nyugvó, alapuló. Az ÉN névmás, a VAN, LENNI ige fogalmi körébe tartozó. Ragozhatnánk így is: ÉN vAN, TE léTEzel, Ő élŐ.
A földi értelEm, az Emberi lét, EGY férfival kezdődött. Saját szempontból ő volt EGY ÉN, azaz Egyén. Én, magas Értelem alapján álló, nyugvó. Ha átváltunk a, á hangra, és a gy rokonhangzójára, a d-re, valamint én – magam, aki számít: ÁDÁM. Számba vett, egy szem ember. Isten szólt:
– Néked ADÁM a Földet! Te leszesz, aki folytatja, alkot és juttat, ÁD, szÁMossá tesz, sokasít – ÁDÁM.
Az E hang más kifejezésekben is megjelenik, de az egy, egyenes, egyenletes fogalomkör legfontosabb, legmélyebb értelmű jelentéshordozó hangja. Jelen van mind a kedvező, mind a kedvezőtlen kifejezésekben, és a szavakban lévő társult hangok, kölcsönhatásuk révén, vagy gyökalkotóként árnyalják, segítik a kifejezés végső értelmének kialakulását.
Az egyenes azt jelenti, hogy EGYen, de azon belül egy En áll a Súly, tehát fontoS mily-En-ségről szól. A font Súlymérték. Tisztességes fontolásnál a mérleg nyelve, az EgyEnlEtESt mutató középen áll!
Az egyEnletes állás fontos, az egy-En-létes, az egy En lét, annak trEncsén, fElülEtén széttErülő nyugvó állapot.
Az E hang által a nyelvben megjelenített Erő, EGYségnyi meghatározó súlyhordozó a mindenségben!
Az E-n áll a súly. A E-t követő, helyragnak tűnő n hang értelmi társ, mintegy árnyékhang, nyelvtanilag helyrag. Az egyEnsúlyban –, akár mintha a kötéltáncos egyensúlyozó rúdjának középpontján volna egy E –, az E a billEnő pont.
Elvontan: egy En áll a szellemi értelemben vett világ! Fontos, hogy az Egyben E van, mert így egy-Es. Továbbá: egyEnes, egy En-es, azaz egy En álló, nyugvó. Az egyEnletes, egy En létes, egyszintű, hullámmentes, sima állapot.
Az első ember minden megnevezéshez hasonlítási, viszonyítási alapot keresett. A víz első megnevezése: ID, felÜDítően hIDeg lévén, hatott IDegeire. Az ID nyugalmi helyzetében sima, fényes. A megnevezés hasonlatát ez adja: IDenlét, sima IDen, vízen lét = IDenlétes. Vagyis ami EgyEntEtEs, hasonló a sima, nyugodt víztükör felszíni állapotához.
Ez jEl, IstEn jElEnléte. („…és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett.” 1 Mózes 1:2)
Fontos, hogy E alapon nyugvó-E, vagy sem a kifejezés! A szóban van E, vagy nincs E. Ez őskérdésként is így hangzik: van-E, nincs-E? Mert ha nincs E, vagy volt, de kiEsEtt, esetleg kiütöttük, akkor Etlen, E nélküli, kiEtlen, és nemcsak a kifejezés, hanem egész értelmi háttere!
Elmondható, hogy az –etlen, –atlan fosztóképzőknek a hat és hét (nem tőszámnévi jelentésben) gyökökkel való kapcsolatukban széleskörű erkölcsi értelemmélyítő szerepük van. Ezt a hivatalos nyelvtan még csak nem is említi, mivel a hivatalos nyelvtan csak száraz szabályokkal foglalkozik, és nem néz a hangok, gyökök rejtett értelme mögé. Azért sem, mivel nem ismeri el a hangok értelemhordozó szerepét.
Visszatérve az E hangra, megjegyzendő: az ősnyelvben egész sor kifejezés volt, amely leírja az életben mutatott magatartásformákat. Mindannyi jelen van a ma is élő ősnyelvben, a magyar nyelvben. Többek közt: emberiEs (emberes, emberséges), egyenEs, engedelmEs, kegyelmEs, kegyEs, értelmEs, érzelmEs, ízEs, kellemEs, jellemEs, fegyelmEs, figyelmEs, rendEs, szeretetteljEs, lelkEs, kedvEs, becsEs, és még sok más E fogalomkörbe tartozó kifejezés, amelyek IstEn által meghatározott, hElyEsElt EgyÉni, szEmÉlyi, Erkölcsi visElkEdési tartásformák!
A szavak egy részéből kiérezhető, vagy leírva látható a gondolkodáshoz, ELMÉhez kötődés: engedelmes, kegyelmes, értelmes, érzelmes, fegyelmezett, figyelmes stb.
Más szavakban, mint: kellem, jellem, érzelem, szerelem a MELeg szó fordított kezdőgyökével az emberi MELLben levő vonzó, MELEg tulajdonságokat ELEMeket jelenítenek meg.
Ha ezek E nélkülivé, Etlenné válnak, akkor megbomlik az egy En álló egyEn-súly. Akkor Etlenné, vagyis E nélkülivé, Enetlenné, En nyugvó súllyal nem bíróvá válnak: egyenEtlen, engedEtlen, kegyEtlen, értelmEtlen, érzelmEtlen, ízEtlen, kellemEtlen, fegyelmezEtlen, figyelmEtlen, rendEtlen, fejEtlen, szeretEtlen, lelkEtlen, kedvEtlen és mások.
Továbbá, TETTekre utalva: emberTElen, jellemTElen, becsTElen lesznek.
Figyeljük meg a fenti kifejezéseket a hangok értelme, s azok kölcsönhatása, gyökalkotó volta függvényében. A –tlen, –telen fosztóképző -len gyökvégződése a nel, nél/kül jelentésű gyök fordított alakja. Ez a -tlan, -talan esetében is érvényes (e > a).
Az egyeNETlen szót alkotó elemeire felbontva érdekes jelenségekre bukkanunk. A NETlen különvéve azt jelzi, hogy NET nélküli. A NET, a ned (lásd fennebb: id, üd, ed, nedv) rokongyöke, és a sima, világos, fénylő, csillogó, tiszta jelentése, a vízfelülettel hasonlóságból indul, tehát felületvonatkozású. E jelentéssel jutott át az utódnyelvek közül a latinba: nit, niteo, nitida, származéknyelveibe: olasz: netto, nettamento, nettare; francia nettement, majd innen a román nyelvbe: net, neted, s a többibe is. A NETlen, durva felületű, nem sima, nem tiszta, nem fénylő stb. Ez a keNETlen esetében is igaz, amely szintén felületvonatkozású.
Ha gy hangra is kiterjesztjük az elemzést – amely munka, alkotás kifejezője is – s annak szóban rejlő értelmét akarjuk látni, akkor úgy is elemezhetjük: gyenetlen, vagyis felületileg megmunkálatlan. Példaként: a fa felületi egyengetésének szerszáma a gyalu.
Az engEDElmes, engedELMEs szóban találjuk az EDE, ded (d > t), ÉDEs kEDEsre, kEDŰsre, azaz kedvesre utaló hangcsoportot beépülve – az engEDEtlen ezen tulajdonságok hiányát jelzi. Tovább menvén a gondolattal: ha az engEDElmEs, Etlen, engEDEtlen lesz, megromlik, így engedELMEs ELME hiányában elveszíti az E vonatkozását, s egy másik állapotba tagolódik be: engEd helyett IngAd, vagyis IngAd-ozó, IngAtag lesz, elveszíti egyEnsúlyát, En-súlyát, súlytalanná, nyomaték nélkülivé válik, könnyen billenő libegővé. Jelképesen az ide-oda kilengő INGA tagjává válik, ENGED-ELMEsből, józan ELMÉs ENGEDőből – EngEd – IngAd – ENGED–Etlenné, INGAD–óvá, INGA-taggá lesz.
Az értELMEtlen szóban is jelentkezik az ELME hangcsoport, az ElmE teljesen Etlenné, E–t nélkülözővé, nem értő mert ELMEtlen, elmEtlen, az értő ELMÉt, értELMEt nélkülöző.
Az érzELMEtlen szóban szintén az ELMÉre utal, de a Z hang különleges Zöngéje vezeti be, amely az átÉRZő, gondolkodó ELME érZelmi, lelki-Zönge érintettségét mutatja, akár az iZgalom, Zavar, Zene, Zokog stb. szavakban.
Az érzelmEtlennek vannak érzelmei, de Etlenek, E nélküliek, esetleg kegyEtlenek.
A fegyELMEz szóban is jelen van az ELME és a z hang, ám itt nem bevezeti, hanem követi: elmez, elméz (tanácsol, szigorít), elmé/s/z, vagyis a józanészre térítés gondolata bújik meg a kifejezésben. Ha –Etlen, akkor nincs eredménye a fegy-ELMÉzésnek. Ha erélyes ráhatással sem, akkor fegyelmezhetEtlen, fegyelmezhet, mert úgyis Etlen. A figyelmEtlen nem ELME nélkülivé válik. Ez az egy E célpontra irányítás hiánya, –mEtlen. A met – tem a figyelem, vigyázati elem tömörítése egy célra. Itt annak hiánya. Fordítva: fegyELMEz – zEMLE, azt sugallja, hogy fegyELMEz és majd szEMLE követi. A fejlEtlen az életrevalóság hiánya, letlen, a LÉTre készség nélküliség, a befejezés hiánya.
A kellemEtlen szó második gyöktag: LEM a meleg MEL (mell, emlő is ehhez kapcsolódó) gyökének fordított alakja. A kellemetlen, lemetlen, a kebel valós vagy jelképes MELegségének a hiányáról beszél, amely mint édes, kedves ének, melódia zöngéjeként simogatna. A kellEMES szó tartalmazza az EMES szót is, nő = em, emes, emEsség, Esség, azaz áldott állapot, amely kellemes érzéssel töltötte, tölti el viselőjét, de emlőből emetésre (szoptatásra) is utalt.
Az M hang, az érzelMi finoMság, az intiM, azaz bentiM, érzelmeiMre hatás. Ellenkező oldalon a féleleM érzelMekre hatása. A T hang: TeTT, TapinTaT, érinT értelmű itt, akár a szereTeT szóban. Az S a mennyiSég, (jelképes, valós) Súly, Sodró, elSöprő hatás.
A szereTET szorzatokkal (szer-szor-ször) növekvő vonzó érzelmet igazoló TETTek sora. A szerETET óv, gondoz, ETET. SzeretEtlenség esetén leáll az érzelmi hatványozódás, a vonzalom TETTei is, –tEtlenné, TÉTlenné válnak. A szereTET oly törekvő érzelmi tömegáramlat, amely TETTekben nyilvánul meg. A szereTETben nincs (!!!) nyugalmi, TETThiányos állapot. NINCS! Amikor a test nyugszik, a szereTET TETTei a szív érzelmi vezérlésével a gondolatban érlelődnek. TETTei, TETTEK legkevesebb KETTŐT, KÉT személy érintenek. A szereTETlenség, szereTÉTLENség, a szorzati érzelem és TETTek hiánya. A TETT ősi neveinek egyike: TÉK, az egymást szereTŐKnél ehhez legkevesebb KÉT személy kell.
A szerELEMnél az ELEM kiemelés nem véletlen. A teremtés nyelvében, szavakba szövötten használati utasítás van mindenre. A szerELEM oly hatalmas erejű érző (érz – zer, szer, zűr) ELEMhalmaz, amelyet értELEM ellenőrzése alá kell rendelni, különben a testisége fertőbe, mocsokba, s végül őrületbe kergethet.
A Teremtő a Földbolygó élőkkel betöltését KETtős összetevő egyesülésével, együttműködő TÉKolásával tervezte meg. Ez okból hím- és nőneműre osztotta a szaporító feleket. Ezt előbb a növény-, és állatvilág szaporításánál alkalmazta, KÉT elem – hím- és nőnem – együttműködésével. Az ösztön vezette növény- és állatvilágban a nemek egymás iránti hatalmas, leküzdhetetlen ösztöni vonzereje meghatározott időszakokban jelentkezik.
Az emberi faj szaporodását, az ember teremtésének továbbvitelét is KÉT személy együttműködő TÉKolásával indította el. Előbb EGY teremtetett, utána MÁS. Ők KETten egyenként egymást, EGY a MÁSt egy+más szereTŐK. EgyüttTÉKolásuk eredménye a kis harmat, a harmadik. Ez a TÖKéletes, TÖK életes, KÉT életes folyamat kezdete.
A saját képére és hasonlatosságára teremtett, értELEMmel bíró EMBERnél ezt a kapcsolatrendszert – a növény- és állatvilágét meghaladóan – sokkal szebbé, magasztosabbá, gyönyörrel telítettebbé tette. Egy határtalan erejű életre szóló, sőt örök életre szóló érzELEM alapjaira építette a KÉT fél közt kibontakozó szerELEM TÖKéletes együttlét átélését. A szerELEM mélységében, szélességében, magasztosságában mérhetetlen kiterjedésű. Itt is jelen van az ösztöni érzELEM ereje, de a józan értELEM alá rendelten. A szerELEM fontosságban hasonló a létfontosságú élELEM szóhoz, amely fizikailag a sejtekbe beépülő, a boldog élet fenntartásához szükséges, nélkülözhetetlen élet-ELEM.
A szerELEM is sejtekbe, génekbe beépülő ELEM. Ilyen mérhetetlen erejű érzelemözönhöz szükséges a használati utasítás, tanács mivel ez mindKÉT félbe külön-külön beépített, az egész élet SZERére, sorára, SZORosan összekapcsoló, sorsukat meghatározó ELEM. Így hát, ÉRTelmes, ÉRTŐ ELMÉs embERként, az ERős ÉRzelmet KULCS alatt kell tartani, mert könnyen elhERdálódik. Ezt a használati ERős KULCSot, mint rendszert ER-KÖLCSnek, ERKÖLCSnek nevezzük. Aki tisztességes akar maradni, ne hERdálja, ne KÖLCSE el, ne váltsa apróra ezt a KÖLTSégében ÉRtékes KULCSot, mert az ERKÖLCS és BECSÜLET csak egyszer eladható, s azzal örökre elveszhet!
A SZER ELEM hatványozódó, E alapú SZORzati Erő, az Egyén tEsti-lElki világába tEljEsEn beépülő. Felhangoló, ihlető, felhajtó ELEM, erőteljes vonzó hatásként, vonzALOMként, egy ALOMra vonzó. Ez a házasság. Igazi mély SZERELEM bűvöletében, testi távollétnél is szinte önmagukban érzik egymás lényét.
Hűtlen félnél a magasztos érzELEM elmúlta után a SZER ELEMnek minden töltete kihuny, nULLÁra süllyed. A hű szerELMEs, ha csalódik, lelkileg megBILlen, elveszítheti ELMÉje egyEnsúlyát, elborul, valóban megbolondulhat. Ősnyelven a SZERELEM másik neve: DILI is volt. A csalódott SZERELMES hatalmasat zuhan, az érzELEM felhők fölé EMELő magasságból, az édes ÁLOMi házas ALOMról a fájdALOM feneketlen mélységébe. A fájdALOM ereje egyenlő a szerELEM töltetének erejével. A fájDALOM szóban a szerelmi csalódás ihlette rengeteg DAL gondolata is érződik.
Ha valakit csak az ALOM varázsa vonz, elkezdeni sem kell.
Vannak a kelleMETES, szerelMETES, félelMETES és más szavak, amelyekből az tűnik ki, a MET – TEM gyök nyomán, vagy TÖMeg, vagy MATat, tehát mozgás, esetleg mindkét értelmet magában rejtő. A félelMETESnél mindkét vetület jelen van. A mély hangzós folyaMATOS szóban az állandó áramlás is hordoz TÖMeg-, mennyiSégértelmet.
A kelleMETES, szerelMETES, szavak viszont érzelmi-érzéki töltetűek, így az érzelemösszesség TÖMege mellé a lelki-TeSTi érinTéS is beépül. Hogy kellemes, kellEMETES legyen, kell egy kis, kedves szavakkal EMETÉS, azaz etetés.
A kedvES is Es. A kedvESség ESetében, de minden –ESség ESetében is – édEsség, nőiEsség stb. – az S hang Súlyt kölcsönöz az E-nek, és a kifejezés rendkívüli (jó) voltát jelenti. Azért jó a kedvESség, hogy jól ESsék a velem lét. Itt a jó életkedv, ami persze kivetítődik a környezetben élőkre is. Aki kedvES, az kegyES is mások iránt. Ha E értékét veszti, kedvEtlen lesz, ez viszont rossz irányba tereli érzelmileg (érző elme a szívre hat), ám hosszú távon testileg is betegségek, romlás előidézője lehet, nem csak az egyén, de környezete számára is. A kedvEtlen érzelmi lehangoltság, a kedvTElen viszont TÉtlenné válik. Durvább kimenetelnél kegyEtlenné.
A kegy, kegyELEM, az Istentől jövő bizalmi ELEM, amely lelki visszahatást kíván a kedvezményezettől. A k a hatékony ék. Mind az L, mind az M lágy, keLLeMes, érzeLMi hangok. Ha a kegy Etlenné válik, az Etlen kegy, k_gy, kegyetlen lesz, gyalázkodó, gyűlölködő, gyilkos kígyó.
A felEség szó is Es. Ez nem az a fél, amely az egész megtörése nyomán előálló elem (lásd alább). Ez olyan fél, amely az egy, az egész építő alkotó része. Nem az egytől elváló fél, hanem az egyet alkotó összeillő felek egyike. Ez az állapot Es, tiszteletteljEs, azaz tiszta élettel teljes, és az ég, Isten által is elfogadott E vonatkozású, minthogy a tisztEsség is Es, tisztEs égiEs. Egyszerűbben: tisztEsségEs.
A szerelmesek egyEtlenEm megszólításában a másik fél fontosságát emeli ki, s jelzi, hogy két E kell egy EgÉszhez. Egy csak fél E. Az EmbEr két E-t tartalmaz: Em és bEr, nő és férfi. Úgy lesz EgÉsz, kErEk. Ha nem tartalmaz két E-t, nem célravezető az élet Egyedül. Társ kell ahhoz, hogy betöltse szerepét a Földön. Vagyis: te Egy Etlen vagy nélkülEm, EgyEtlen Em, kEllEk én nEkEd, te vagy az én Em, egyetlen Em. Csak vElEd vagyok kErEk Egy.
Ha a rEndEs Etlenné, E nélkülivé válik, rendEtlen lesz. Ha a rEnd vázból az E eltűnik: r_nd, s az űrt egy másik hang tölti ki, felcserélődik, lehet rOnda, majd d > gy hangváltással még tovább romlik, gyűrődik: rIngy-rOngy, rIngyó.
Ugyanakkor vannak tekintélyfüggőséget kifejező szavak, amelyekből kiérezni, hogy megvalósulásuk egy hatalomtól, vagy hatalomra érvekkel való ráhatástól függ. Ha hatásos az érvekre alapozott kérELEM, akkor a hatalom szerint is megengedhető. Adott esetben a hatalom tapintatos ráhatással engesztelhető, engESZtelhető hatásos ÉSZérvekkel. Az érvekre alapozott kérelem hathat (kétszeres), azaz kérhető a siker reményében.
Ha a hatalom szempontjából elfogadhatatlan az érv, akkor részéről megengedhetEtlen, a kérELEM tárgya. Ezért a hatalom engesztelhetEtlen, kérlelhetEtlen keménységű, és nemhogy a hatványozott érvre, hanem a hetedikre sem, sőt hetvenhetedik érvre sem enged. Vagy a kérELEM – kérés ELEMe – vagy maga a hatalom Etlen, nem E viszonylatú.
EGY, a benne levő meghatározó E nélkül csak GY marad. Az addigi teherviselő E nélkül az egyEnsúly megbomlik és a súly a GY-t terheli, amely magában, E nélkül, GYenge (gyenged), gyámolításra szoruló.
Ez történik az EGYénnel is, ha Etlen-né válik, ha nem az E-n nyugvó súllyal bír, akkor súlypontját veszítve könnyen billen, elfordul az IstenEs állapotról. Ha az E elkülönül, fél lesz, félremegy, átkerül a GY másik oldalára, GYE, és az ellentmondó d hang mellé társul – dE – már nem egyEnes, hanem ferdE lesz, szembehelyezkedő az Istennel. A ferde az egyenestől eltérő irányú. Az rd páros a ferde, herdál, horda, korda, mord, ordas, ordít, ördög, zárda, zord szavakban nem kellemes sugallatú.
E félségi állapothoz kötődő kifejezés: félELEM. Az addigi egészséges lelki EGYség félbetörik, az E helyén egy másik ELEM jelenik meg, amely már nem egész, hanem fél: félELEM. E szót nem lehet Etlenné tenni – nincs félelmEtlen, félelemTElen szavunk –, ez maga az Etlenség félelMETes METsző állapota, azaz az Istentől elszakadt, Etlenné vált EGYén, gyEngült, TÖMör riadalma. Az Etlenné vált (k)Egy ELEM helyét átveszi a fél ELEM.
Továbbiakban EGY helyett, a d társaként – dE – (d > gy) GYE-ng-E, leng-E E-ként tEngődik. A inga engedékeny kileng, az inga kilengő, amely a bizonytalan ingatagságot, és nem az erős, egyEnes tartást szemlélteti.
A forgás középpontja, tengelye: G, a viláG legfontosabb pontja, maGva, közepe, tenGelye, amely körül az anyagi világmindenség elforog. E TENgely nem engEd a dE ellentmondásának, csak az egy E-n létező, végbemenő, egy-En-létes, azaz egy–En-letes, egyenletes körforgást engedi. Ott nem bomlik meg a rend!
IsTEN az Első, az EGY, az általa alkotott TENgely körül ő uRal mindent s csak En nyugvó D létezhet. A D alapállapot: csenD, renD. Ezek mind En nyugvók: En D. Nála csak a RE-n nyugvó megrenDíthetetlen (rendönthetetlen) D meghatározó, nem az ellentmondó D, s csak az engeD–elmes. Az elmés, az ésszerűen gondolkodó foroghat el tengelye körül. Bölcs, aki neki engeD, elmés – engeD az ELMÉs, ENGEDELMES, s ő lehet végül diadalmas. DALMAS = derekas.
A Teremtő Ős–EGY az EGYség megőrzése, az irány tartása végett jelt állít. Egy jelképes Feszesség, amely egyenesen áll, és egyenes utat mutat. Az F ugyanakkor az erő kulcshangja: Forte. Így az F a Teremtő erős jelmutatójaként egyenget az úton – Fegyelmez, FegyELMEz, Figyelmeztet: így járj, Fegyelmezetten, mert ez az (F)egyEnes irány (e, i értelmi együttműködés). Ez esetben megtart feszesen EGYként, EGYÉNként, erős (forte) EGYÉNiségként.
Ha nem tartod az EGYenes irányt – Fedd. A gy > d hangváltás, nyomatékkal, bekeményítést jelez. De a d hang itt a védelem jele is! A Feddéssel véd a rossztól, bűntől. Lehetne folytatni, elemezni, ezt mindenki megteheti.
Az E hang a hely szóban is helyettesíthetetlen meghatározó értelmi kulcshang. A hely adott esetben lehet érzelmi töltetű kifejezés. Ezt a h és ly hangok okán bizonyítottnak vélem.
Egy hely lehet esetleges vagy kijelölt. Az esetlegesség kifejezés tartalmazza létrejötte körülményeit – oda esett az E. Az s itt a súly (az esőnél súly mellett még a suhogó, ismétlődés –és-s-s-s hangja is). Véletlen esetén (esetlegesség) odaEJtették, így oda EJtve, ott lett véletlen – előzetes megfontolás nélküli hEJe, azaz HELYe.
Az emberi történelem hajnalán a HELY tudatos kijelölése lelki tényezőktől is függött. A kijelölt HELY – ha bensőséges viszonylatú – mint ilyen, erkölcsi magaslat.
Mire jelöltek helyet? Bensőséges hangulatú: otthon, imádat, végső nyugalom céljaira.
Ezeken kívül a testi szükség dolgának helye, ahol szintén egymagában illő lennie az embernek.
A Teremtő kijelölt egy helyet az élet kifejlődésére alkotott műhelyként. Ez a méhely, az anyaméh, a magzat helye. Értékpárhuzama az igazgyöngynövesztő kagylónak, de… hatványozott mértékben!
Mit mondanak a H és LY hangok?
H hanggal egész legbelső önmagunkat adjuk. Mélyről jön, a mellkas közepéből, lelki, szívbeli érzelmek, indulatok – a jó vagy rossz Hangulat – fészke közeléből. A H Hangot a CzF szótár is kedélyHangként jelöli. A H meghatározó a fohász, óhaj, sóhaj, kehely, hüvely, lehelet, méh, hit, hála, hűség, háborgás, harag stb. szavakban. Bárki kipróbálhatja – a H kiejtésénél szinte egész bensőnket adjuk.
Nem véletlen! Teremtői akaratból ilyen a H – bensőséges, odaadó.
LY (rovásban J) meghatározó hang a lyuk, mélység, vályú, kehely, hüvely, rejtély, bélyeg stb. szavakban, ahol értelmi háttere többirányú, de a hely kifejezésben főleg a mélységre (érzelmi), és a bélyegre vonatkoztatható. A bélyeg szó bejegyzést jelent (állat farába bé-égetett jegy, bé–jegy, régiesen még bilog, bi-log innen a logó is, azonosító jegy). Vannak szavak, amelyekben a magánhangzók változhatnak, és a tájak nyelvei ezt igazolják is. Ám a hely mindenhol hely. Kérdőszóval lehet próbára tenni. Mely hely? Egy kivétel: páholy, a puhahely összevont rövidítése.
Bensőségesség meghatározója a H hang: hon, otthon stb. Kérdőszavai: hol, hová, honnan, táji hun, hunné, honné stb.
A helyEs azt jelenti, hogy a hely Es, vagyis tartalmazza az Et, így tiszteletre méltó.
A hElyTElen nem azt mondja, hogy nincs meg már az E (nincs helyEtlen szavunk sem), hanem azt, hogy valamely TEttünk – képletesen vagy valóságban – nem arra a helyre illő, vagy valamit nem jó helyre ejTEttünk, TEttünk, nem jó helyen viTTÜnk véghez. Mert mivel ott az E helye van, oda más nem illő, vagyis illEtlen lenne (az E értelmi háttere a fontos – Ist-E-n). Tisztelet nélkül illEttük a TE méltóságát (lásd alább: emberTElen, jellemTElen). Ahogy egy régi mondás tartja: ’TEmplomban nem illik fütyülni.’ Vagyis nem ott van a helye a fütyülésnek – hElyTElen, kilóg a sorból.
Meg kell őriznünk, védenünk tisztEs helyünket, óvnunk nem oda illő TEttektől, tárgyaktól, mert személyi-fizikai értelemben mélységesen legfontosabb tényező életünkben. Bélyegünket (mély jegyünk helyét) hordozza, bélyegét hordozzuk mi magunk. A helytELENSÉG, továbbá: képtELENSÉG, becstELENSÉG, szívtELENSÉG, ezek mind ELLENSÉGeink.
Kitérhetünk a hülyEség szóra is. A hü, hüly gyökök üres vagy lesüllyedt állapotot jelentők. Ez esetben a szóvégi E visszamutató: hüly-E, hülyEség, űrminősítő, hülyetlen fogalom nincs. Az hülyE, akinél az E fogalomnak hűlt a helye.
A TÖK-ÉLETES összetett szó. A cselekvést jelentő régies ták, ték, tik, tok, tök, tuk gyökök, és ilyen vagy fordított alakban beépülnek: a tákol, játék (jó, kellemes munka – jó ték, játék), érték (magas minőségű termék), jótékony, kártékony, teker, köt, rostokol, tokány, kotol, tukmál stb. szavakba. A tököl szó itt nem útszéli értelmű, nemi szervre utaló. A TÖKölés = ÖTölés, tervezés. A TÖK gyökfordított alakja a KÖT. A TÖKéletes, tökÉLETES szó a terv szerint végbevitt cselekvés eredményét írja le: ÉLETES, ÉLETre való munka, oly eredmény, amely tele van ÉLETtel: TÖK–életes. A tökÉLETLEN, TÖKéletlen ennek ellentéte: ÉLETrevalóságot is nélkülöző (len – nél).
E – minősítés, T – tevékenység, teremtés jelhangja, összességében tök életes, tök jó. A tökélEtlen, élet nélküli, nem életrevaló, sőt van egy olyan kicsengése: ÉLETLEN, nincs ható ÉLE, ÉL nélküli, tahó (ható – tahó), buta nem vág – tompa. A köznyelvben használt, kérdésként feltett: – vágod – érted? A tahó elme nem hatékony, nem vág az esze.
Az É az egyik legmagasabb fekvésű magánhangzó. Az ÉS nyílás (rés) ahonnan fÉny áramlik. Térelválasztó, amely a dolgok titkát, nyitját takarja. Csak rajta átjutva ISmerhető, ESmérhető, ÖSmerhető, ÜSmerhető, ki a temérdek titok, amely nem mindenkié! Az ÉS kötődés (szavak, mondatok). Az s hang a súly szó kulcshangja. A T tett, teremt, lét, történet, múlt. ISmeret az E-n nyugszik, siker még inkább a TE-n, ISmereTEN (Teremtő Erőn), TEN = hatalom, TENger is.
Rejtvényszerűen is leírható:
IS
TE
Azaz, a titkok nyitja az ISmeret, tudás, TEN (erő, hatalom) nyugszik, ez ISTEN. A TEN végtelen Teremtő Erő, ŐSERŐ birtokosa. A TEN – NET jelentése: víz, azaz VAN, és Isten VAN NÉVen néVEN mutatta be magát az embernek. Hatalma végére mehetetlen, mint a TENger. A Teremtő Isten, határtalan Erő birtokosa, így ő nyitja ki a titkokra rálátás rÉSét, csak annyit enged láttatni az ember számára, amennyit ő akar, s csak oly titkot enged felfedni, amit Ő akar!
Az istenTElen a TEtTEivel a végTElenből a TE-hez való kötődéstől fosztja meg magát. De ugyanígy az emberTElen, jellemTElen, becsTElen is.
A tájnyelvek mutatják meg, hogy a magánhangzók egy adott értelmű szóba, eltérő színezetet vihetnek be. A hangzók cserélésével a kifejezés mélységében más árnyalatot, tágabb értelmet kap. A nyelv szószerkesztő vázrendszere ezt azért teszi lehetővé, hogy több vetületét is feltárja az adott szónak.
Sok példa van erre, egyik az ISMERET szó. Tájszólási alakjai: Ismeret, Üsmeret, Ösmeret, Esméret, mind ugyanazt fejezik ki, ám mégis van egy árnyalatnyi különbség köztük.
IS-meret a folytonos újrázást, az Ismétlő megmérettetés fontosságát.
ÜS–meret az elmélyedést (süllyed) az ÜSt mélység méretét (űr fogalomkör).
ÖS–meret az átfogó teljességet (körös), az ŐSöktől örökölt tapasztalat fontosságát.
ES-méret a teljESséghez való ESméglően méretett hozzáadás halvány árnyalatát tükrözi.
A tájnyelvek őrzik a nyelv igazi ízét, bölcsessége mélységeit. Oktatni kellene alapszinttől, élőnyelvként, de az Akadémia – bár tagadja – a tájnyelveket elsorvasztaná, csak szótörténeti-régiség értékként kezelné. Szeretné már kihalt, régvolt, muzeális értékként emlegetni. Az akadémiai bérnyelvészet, fondorlatos, ravasz, huncut, rögeszmés vénségek zártkörű, „tudományos” savanyító, aszalóműhelye. Élőnövényhez, virághoz hasonló, bármilyen jelenség érzelmi rezdülései ezernyi árnyalatát kifejezni képes szószülő nyelvet, sunyi szólopkodóként nevezik meg.
—————————————————————————————————————–
A tájnyelv nem alárendeltje a hivatalos közhasználati nyelvnek! A közhasználati nyelv olyan, mint a mindennap koptatott szürke hétköznapi munkaruha, rátapadva temérdek oda nem illő szenny. Édes anyanyelvét szerető magyar ember –, aki csak a hivatalos városi nyelvet ismeri – tiszta tájnyelvet beszélők közé csöppenve, igazi színes népünnepélyi nyelvi forgatag hangulatában sodródva érzi magát, amint körülötte zsong a temérdek, számára ismeretlen, ízes szavak dallamos zenei zöngéje.
—————————————————————————————————————–
E hang a hetes fogalmi körében is társul magasabb fekvésű társával, a hosszú É hanggal: hét. A hét szóösszetételekben – beépült –het– gyökként – arra utal, ami messze van, elérhetetlen, felérhetetlen, vagy adott esetben mégis elérhető, felérhető. Mérlegelés: mérhető vagy mérhetetlen. A mÉrtÉk oly szint, akár a magasugró léce, amelyhez föl kell emelkedni, és csak úgy érjük, nyerjük el a célként kitűzött mértéket. A mérLEGelő LEGre kíváncsi, a csúcsra. E mÉrtÉk lehet jelképes érték, értelmi magasság. Érthető vagy Érthetetlen számunkra, képEsség (E függvény) kérdése is!
É égi magasság. Az értelem ér gyöke arra utal, hogy a magasan levő értékhez felérni, növekedni, nyúlni, nyújtózni kell, erőt kifejteni. Az értelem oly ékes ért-ék elem, amely az elme tartozéka, szellemi terjeszkedésre, bővülésre, nyújtózásra való képEsség, hogy fölérjen a nagyon magasan levő ékes értékekig. Ha kÉpEs vagyok e lÉpÉsre, fölérhető, elérhetővé válik az addig elérhetetlennek tűnő, keresett, vágyott, magasan levő elem. Ha érték elem számomra, akkor fölérem, de csak, ha értékelem.
É az ék, ez akkor szép, ha ép, és épp ott ékEskedik, ahol valamilyen szépség ékEsségét emeli ki. Az ékEs is Es. Ha az ékEsség elveszíti Es jellegét, ékEtlen, ékTElen lesz.
Az ék eszköz, hatékony, erőt kifejtő, ahol be kell hatolni valahová. A szép nőt ékítő ék, a férfi szívébe hatoló.
A szerszámként használt műszaki ék hatékony, fizikailag hatol be a kijelölt helyre.
A hetes jelölhet távolléti állapotot, mivel mindig a messzeségre mutat. Emlékszünk, az a valami, amely oly nagy messzeségben levő, mint a mesében a hetedhét ország.
Jelenti a figyelemfelhívások sokaságát: hetvenhétszer szóltam.
A temérdek sokat: hétszázhetvenhétezer-hétszázhetvenhét.
A megtehetetlen, elvégezhetetlen, kivitelezhetetlen stb. azt jelenti, hogy a feladat meghaladja az alany hatékonyságát, erejét, képességét. Számára nem érhető el.
A képEsség, tökéletEsség, fejlettség jele. Tehát fej-, elmefüggő.
E szempontból valaki lehet képtelen, tökéletlen, fejletlen, de ráhatással képezhető, tökéletesíthető, fejleszthető, ami azt jelenti, hogy hetes léptékkel távolítható a képtelen, tökéletlen, fejletlen állapottól. Ha viszont képezhetetlen, tökéletesíthetetlen, fejleszthetetlen, akkor nincs ereje a ráhatásnak, nagyon távol áll, meg sem közelíti, vagy soha nem is ér el a végkifejletig, azaz végére mehetetlen a ráhatási folyamat – oktathatatlan, a tanítás nem fejt ki hatást. Az ok ősnyelven, a sátor csúcsán levő nyílás, amelyen behatol a fény. Az oktathatatlannál nem hatol be a fény.
Itt már ismételten egy másik számmal, a hatossal találkozunk.
A fenti bontásból részben megismerhető: az E hangnak az összes többi magánhangzó közül kiEmElkEdő rendkívüli jelentése, jelentősége, fontossága van az emberrel kapcsolatos kifejezésekben.
Más hangok „társaságában”
Az eb szó: e bolond eszik bomolva, habzsolva, közben az udvaron lebzsel. Ebül jött vagyonnak ebül kell vesznie. Az EB-BE ősgyök itt becstelenségre utal. Az éber szó é hangja a magas figyelmi készség. A be gyök lehet becs, becses dolgokra való figyelés. A béke, békesség összetett szavak, de ez alakban az állapot ékességét dicsérik. A béke két fél kebelügye, kapcsolatuk éke, s bár a szó kialakulásának van más kiváltó oka, de ez is benne foglaltatik.
A c hanggal előtte címkéző: a cécó felhajtás, s két c hang közé ékelve emeli ki. A cecc! (cicc), macskariasztó. A cenk, céda szavakban n és d hangok társulnak, ez nőre utaló. A cenk szóban az NK alvógyök valami NéKüli (nélkül) jelzőként áll a tisztességes életútról levált erkölcsi csonkaságot jelölve, akár a fizikai: tönk, csonk, rönk szavakban. Az enk, E néküliség, nélküliség kárhozata. A nk párosnak van kellemes jelentése is a cinka, cinke szavakban.
A c hang társaságában kellemetlen, zavaró hatásra is utaló: ecet, kecmereg, kecetel (folyamatosan koccanó hangot ad). A rece erő behatása által végzett eredményt ír le, és itt a c játékos hatása is érződik, lásd: recefice. A kacér, cérna (c hatás) valami finom, akár játékra, elérhető értékes jóra utaló. A cérna, cérna kettőt összeölt, az rn páros a párna szóban is kettőt jelez (pár). A kacér facér árnyékvetülete a cicerézés.
Az ellentmondó d hang kettőssége hatással van: kerekded, édes, ledér, kedves, éden, védenc. Az érem másik oldalán: de, dermed. A dermed szóban az rm páros tengelyhangzó. Az r a legerősebb, az m (mol, málé) egyik leglágyabb hang. Az RM párosban, akár a D hangban is, oly erős ellentmondás van, hogy az ölelő E hangok nem tudják ellensúlyozni. Jelenlétével a szavakban is fele-fele arányban képvisel ellentétes értelmet. Például lárma – mormol.
A dereng – felderül, lélek belereng, dér el-, előtűnő fehér. Az ng végcsengő, megvalósulás. Ilyen a hang, reng stb.
Az f hang, erős feszes (forte) jelenségek leírója. A fe ősgyök értelme bővítményeitől függ. Lehet: fedd, fegyelem (d hatás), fehér (a h könnyeddé teszi), fejt (j, jó), fekete, fekély (sötét), fék (erős hatású akadályozó ék, k hatás), feleség, félelem, fél (életre kihatók, el hatás). A fenség (En nyugvó). A fertő (erősen ártó, r hatás), fess, festék (kellemesen mutatós, s hatás), feszes (szíjas). A fejsze, fejtő (f) szekercével erővel apró (ce) szakaszokra szedik, szelik (sz).
A h hang mélységből jövő: éh, henger, hely (űrhatás), hecc (lélekre ható ciki), fehér (felhő színe, felszálló, könnyű), méh, here (űr, őserő, eredet), hév (hő), v lendület (vita, vitalitás – életrevalóság), h árnyék-, lehelethang, néha eltűnik.
A j hang a jókedv felkiáltó hangja: jééé (ujjongás), ez egy jel, ha viszont az e hang van elől, akkor ej, s lehet indulatszó: ejnye! De ej lehet az ejtés gyöke. Az itt jelen levő nye gyök nem feltétlenül rossz. A ló nyerítése lehet öröm jele, de a nyer, kenyér sem kedvezőtlen értelmű. Bővítmények esetén szintén a társult hangok „szólnak” bele a végső értelem kialakulásába. A tej ej de jó kifejtett fejér folyadék. Az f az erő (forte), a t hang a tett. Különben az emlő a tej forrása. Az említett irányjelölő szerepéből jön le ősgyökből: lejt, amely szintén ejtés, de lágyabb. Ezt az l hang érzékelteti.
Az e és m hangoknak jelentős szerepük van a nőiség kihangsúlyozásában. A mell, emlő, emesség (terhesség) emelése, emetés (szoptatás), ezek mind kellemes érzést keltők. Innen az Emma, Emília, Emese, Emőke nevek. Régiesen – tájnyelven ma is – a női mellet mejnek mondták, így a szóban benne volt a tejre utaló ej gyök.
Az ember szóban az em a nőt jelenti. Az ember a legkiemelkedőbb az összes földi lények közül. A nemzet szóban is utal a nőre (ne, né, nő), de a férfire is (nem – men) a z hang az ehhez fűződő érzelmet jelenti a szóban. Az em gyök az érzelem legmélyebb kifejezője, az érzelem omló lágysága. A nők inkább őrzik az emlékeket. Az émik régiesen ébred. Felrémlik – ébred az emlékezet. Az emlék szóban a lék gyök az elmúltakra való rálátás megnyíló rése, léke, ablaka. Az em gyök utódnyelvi, nő jelentésű szavakban is megjelenik. Femme, femeie, femina, damen woman, emakumea stb.
A sokasítás meg szava a magból jön, de a szem többes számú alakjába – szemek – is beépült (g > k). Jelen van a gyermek szóban is, ahol szintén a mag, meg értelmét hordozza.
A birtokos eset egyes szám első személyben enyém, részes esetben részemre, nekem, helyhatározói esetben bennem, belőlem, tőlem.
A tagadás nem szava szintén egyes szám első személyre, a menőre, emberre szabott, és a menés lehetőségének tagadása. De a női men-re vonatkozó nem is.
Az n hang, –en, ragszerepben, valami egy helyen, amire rámutat: ne! A nesz szóban jelenthet hangot, de érzelmi töltetet is, amit megszent, észlel az egyén. A ne, nem – tiltás, tagadás, ez a világ nagyon sok nyelvében.
A p hanggal kis dolgokat: perc, vizet, amelyért eped. Ponthelyzetet: kép, szép a kép ha ép. A p itt pont, amelyre tekintenek. Vízért a föld eped, és reped. Az epe is folyadékkal kapcsolatos. Az eper lepergő szemei. A perc, perec kerek. A gyepen lágy, puha a lépés. A pehely, pihe szóban a h hang a lehelet könnyedsége. A pete, kis pont, sejt, a t hang további történést sejtet. És még: penész, pemete, gép, pele, per, repes, seper, telep, terep, tép, perem stb.
Az r hanggal együtt erőt, mozgást feltételező – repes. Az é érték, emelt mérték szerint készült minőségi munka (ták, ték) eredménye. Az r hanggal való viszonyát azért érdemes boncolni, mivel az r hanggal együtt mutatkozik meg legjobban az e hangnak erőt megjelenítő szerepe. A remél – a megoldás világosságára remegőn, de mégis lelkierővel várakozó élni akarás, életvágy. Az ér eredet. A rezzen z hangja valamilyen érzelem. (Rezzen a bokor – Petőfi). Az erő néha gyengül. A nyelvnek van eszköze a megjelenítésére. Ezek a lágy mássalhangzók, amelyek enyhítenek a merevségen. Például ernyed. Hasonló a szárhoz, amely merev, de az ny hanggal szárny, és mint ilyen, lehet hajlékony. A hajlék szárny-éka megtöri a nap erejét, árnyat nyújt, amely enyhíti a hőt. A már említett enyhe szó a renyhe esetében erőt megtörő, a lágy ny, és a lehelet h hangjával.
A seper a repes fordított alakja, a se-, -es, mindkettő állandó ismétlődő, esméglő mozdulatok sorozata.
A serken szó az erjedéssel, gerjedéssel (erő) kapcsolatos, és tulajdonképpen szorzatokkal növekvő. Hasonló a gyermek, amely gerjedő, serkenő mag, majd serdülő, hatványozódó (szer) növekedéssel. A lágy kezdőhang a gyarló (gyerlő) kicsinységet szemlélteti.
Az ész é hangja a magasság, az sz hang az érett állapot. Az esztendő az évek sorának észérlelő munkájáról szól. A szél is szárít, vagyis érlel. Az évek észéretté avatnak, esztendenek. Az ősz érleli a gyümölcsöt, ami érett aszalódott, száraz, a cséplésre érett gabona asztagban áll. Asszonnyá érett – mondják. Itt a lány házasságra érési folyamatának végét jelöli az sz hang. A kész lesz az érési folyamat végének ígérete, a rossz, az elrontott, elromlott, túlérett vég bejelentése.
Az étek evésre készített, tékolt táplálék, ami lehet tokány, frisstek is. Az etetés is tett. A tettetés is (erős t hatás). A rettenet esetében az r hang a kulcs, de valamilyen történet kapcsán (tör, ter-ret, erős r és t hatás).
Évek, tested megevők, veretes emlékek rejtői, eleven léted éveid végén leveted.
Zene, z hanggal (rezzenet) társulva érzelmi töltete van. A zene szóban jelen van az érzelem, és a nő (ne). Zeng az ének. Ené, az első nő neve – zeng Enének. Az ének, e szó nagyon fontos kifejezés, hiszen a zene, ének az élet megszépítői. Az é hang magasban szárnyalást is jelent. Elemeire bontva: ének – én tőlem, neked, (tessék) ne, kedűvel fogadd, ne, kedves, ne vess el. Lám, a ne, nő is benne foglaltatik az ének szóba.
A zs hang a zsendül, zsenge szavakban e hatásra kellemes kifejezés, mert a többi zs hang által uralt szavunk majd mind kellemetlen fogalmakat takarnak (házsártos, zsörtös, gúzs, zsarol, kapzsi, zsarnok, zsugori, zsivány, uzsorás stb.).
Lehetne folytatni az e, é hangok többi hanggal való kapcsolatait, együtthangzás viszonylatában árnyalódó értelmét. Az ősnyelv egyetlen hangja is oly temérdek titkot rejt, amelyeket egy életen át kutatva sem tudunk mind feltárni.
Az egyensúly nyelve
Már Bolyai János felfedezte és kutatta a magyar nyelv és a matematika szoros párhuzamát.
Az anyagi világ, a világegyetem, és minden, ami anyag, csak úgy maradhat fenn, ha képletes és valós egyensúlyát megőrzi. Minden, ami a világegyetemben létezik, egyensúlyra törekszik.
A mate-matika alapja a szám vagy anyagmennyiség, mate olyan mozgatása, matika, hogy az = egyenlőség jele két oldalán létrejöjjön a tömeg (szám, anyag) EGYENSÚLYA, EGYENLEGE.
A nyelvben is érvényesül ez a jellemző.
Teller Ede: „… ha én nem Ady Endre nyelvén tanulok gondolkodni, akkor belőlem egy közepesnél alig jobb fizikatanár lett volna.” Teller tudta, mit beszél, ismerte anyanyelve nyelvszerkezeti felépítésének alapjellemzőit, amely valóban csak a magyar nyelv sajátja. Teller fizikus volt, jártas a matematikában. Ráérzett oly dolgokra, amire más nem. Kitűnően forgó elméje kiszámítások végzésekor, anyagok mate alapelemei (mate – atom, molekula) tömeg-egyensúlyi helyzetének szervezésében, egyensúly megőrzése – mozgatás, matika által – ide-oda billentése érdekében.
Ezen múlt a siker vagy sikertelenség!
Játékos könnyedséggel képes volt kiszámítani: mit tesz, matat az atom, ha így vagy úgy helyezi el az = egyik vagy másik oldalán, mivel ő az EGYENSÚLY nyelvét beszélte. Így válhatott nemcsak fizikatanárrá, hanem tudós felfedezővé.
Nem eszményíteni akarom a bombaépítőt, csak a nyelv képességnövelő erejét kiemelni.
Az elején említve volt: az emberi agy két féltekés. A jobboldali a színesebb, lángoló, a művészetekkel – kép, zene, vidámság, jókedv, szépérzék – kapcsolatos tevékenység irányítója.
A baloldali ridegebb, a próza – gyakorlat, anyag, számolás, műszakiság – központja.
A teremtés nyelve, a mai magyar nyelv, a két félteke egyensúlyban működésének megőrzésére törekszik. A teremtés nyelvében, a magyar nyelvben minden hangnak sajátos értelemhordozó szerepe van. Minden mással- és magánhangzó külön értelmet hordozó, fontos, meghatározó tényező a szóértelem kialakításában.
A magyar nyelvben az E és É hangzók vannak túlsúlyban. E hangok biztosítják a nyelvszerkezeti váz EGYENSÚLYa megőrzését, s ennek nyomán az emberi agy két féltekéjének EGYENSÚLYban működését.
Aki ezt a nyelvet beszéli, könnyebben, szinte játszi könnyedséggel válik zseniális alkotások szerzőjévé. Ezzel nem azt mondjuk, hogy minden magyar zseni, de birtokolja alapfeltételi eszközét, és ha tehetség szikrája érinti, felgyullad.
A magyar nyelv szóalkotásaiban az összes nyelvek közül a leginkább EGYENSÚLYRA törekvő. E jellemzője bizonyítja nyelvszerkezeti felépítésének tudatos tervezését.
Nem makogásból alakult, ahogyan a béna, nyomorék kifejlődés elmélet járókeretével bicegő, arra támaszkodó bérnyelvészek tömege állítja.
E nyelvet az ember teremtője tervezte, alkotta és helyezte el az emberi örökítő sejtek DNS csavaros szalagjára, számítógépes, vezérlő nyelvi ütemtervként, utódokra átörökíthetően. Azért tervezte ilyenné a teremtés nyelvét, hogy az EMBER elméjének mérlegelő képessége teljes, tökéletes egyensúlyban működjön, az:
… értékek hibátlan, pontos megítélésében,
… érzelmeinek szíve által vezérelt indulatai, valamint
… érzéki élete erkölcsi egyensúlya megőrzésében. Saját és mások életét megkönnyítő, rombolást kizáró
… tervei készítéseiben, a véghezvitelhez szükséges fontos
… döntései meghozatalánál, alkotásai tökéletes képzéséhez.
Ezért mondható, hogy tökéletes nyelv.
Amint Sir John Bowring angol filológus és diplomata írta: „A magyar nyelv a régmúltba vezet. […] olyan nyelv, melynek logikája és matematikája, a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. […] mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott.”
A nyelvújításig őrizte szavaiba rejtett nyers bölcsességet, eredeti nyelvi értékeit. Szerencsére, nem sikerült megbontani nyelvszerkezeti vázfelépítését. Pedig a szándék az volt – németesen pattogó, raccsoló nyelvvé alakítani.
A mai magyar nyelv már némileg megrontott változat, de még mindig bírja, őrzi szerkezeti váza alapjellemzőit.
Utódnyelvek által utánozhatatlan, mivel azok e nyelv szövegépítő alaphangjait – beleértve érzelmeket kifejező, dallamképző önhangzóit – csak részben birtokolják. A beszédhangok tartalmi, jelentésbeli értelmét, mondanivalóját nem ismerik. Azokra érvényes a nyelvészi megállapítás: „…a hang csak ott van, és a szó azt jelenti, amit.”
Semmilyen értelmező magyarázatuk sincs gyökszavaira, hangcsoportjaira, szócsalád vázhangjaira. Egyik nyelvnél ez, a másiknál az, harmadiknál amaz a fő jellemző, de a teljesség hiányzik. Többnyire más-más alaphangzókra, hangzástörvényekre épülő nyelvek.
Egyik utódnyelvben sem magyarázható az E, É hangok értelemhordozó szerepe, de a többié sem. A magyar nyelvben viszont e hangok ily szerepe alapvető nyelvi jellemző.
Az iskolákban a hivatásos akadémiai nyelvészet által tantervbe iktatott hivatalos grammatikát oktatják, amely tagadja a beszédhangok, gyökök értelemhordozó szerepét. A szavakat a latin-germán grammatika szerint elemzik.
Akinek az jobban illeszkedik a nézőpontjához, lelke rajta fogadja el.
De akkor nyugodjon bele, hogy a hivatalos, hivatásos akadémiai nyelvészet nyelvészi dogmái szerint a szavaink 95%-a idegen eredetű. Abba is, hogy a magyar nyelv egy jelentéktelen, társtalan, peremre szorult hordalékszavakkal feltöltött nyelv!
Szerintük.
Ám, a szóalkotó elemek – hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, szó-hangvázak – mélyreható elemzése igazolja, hogy e nyelv pontos terv szerint épült, és Özönvíz előtti örökség.
Teremtettségünket az első ember sejtjeibe ültetett DNS csavaros létraszalag hitelesíti. E számítógépen leolvasható, utódokba örökíthető, hárommilliárd rejtjelű, minden idők legeslegjobb szoftvere, egyéni jellemzőink, adottságaink, sejttevékenységünk létvezérlője, sejtvédelmünk biztosítója, életünk minden mozzanatát megörökítő program, ütemterv, tartalmazza a nyelvszerkezeti vázat is.
A magyar szavak ősi eredete, szavainak színes mondandója, mély értelme kizárólag gyöknyelvészeti elemzés eszközeivel tárható fel. Ily gyökelemzés által mutatható ki: a gyökök, hangcsoportok, mint szóépítő nyelvelemek, külön-külön mit visznek be a szóba, hogyan épülnek fel a gyökalapú szóbokor rendszerek, és a hangváz alapú szócsaládok.
Ugyanis, minden szó azt a mondandót hordozza, amit a hangok és más szóalkotó elemek bevisznek, beilleszkedve, egy szóvá kovácsolódva, összesítik, s kivetítik a közlendőt.
—————————————————————————————————————–
A TEREMTÉS ŐSNYELVÉNEK egyenes ágon örököse, a MAGYAR nyelv a világ nyelvi titkainak MAGYARÁZÓ nyelve. A nyelvi titkok MAG-vát AGYAkba RÁZÓ nyelv!
—————————————————————————————————————–