A történelem megítélése, ki ki életszemléleti szempontja alapján történik.
A történelemmel a kezdetről kell kiindulni, és az Özönvíz utáni kezdet békés volt. Minden köztulajdon volt, közösen, kalákában dolgoztak, mindenkinek jutott, senki nem szenvedett hiányt.
Jáfet, Noé legkisebb fia, és nevéhez hűen a legjobb, szófogadó, az ő saját gyermekeit az Özönvíz előtti társadalmi berendezkedés szerint nevelte. Béke volt, földművelésre, állattartásra, egyszóval: gazdálkodásra képezte utódait. Mindenki dolgozott valamit örömmel, jó kedvvel: földeken terményekért, állatokat nevelt, fonalat font-szőtt, fát faragott-fúrt, fémet olvasztott-öntött, kovácsolt stb.
Ezt a békés világot, a dolgozni nem szerető lusta, henyélők rontották el. Számukra könnyebb volt elrabolni a mások által megtermesztett, megalkotottakat, mint dolgozni, fáradni, vesződni velük, értük.
Aki az első lopást, vagy bottal verekedve rablást elkövette, az indította el a romlást a Földön.
Előtte nem verekedésre, harcra képezték magukat. Kezdetben eszükbe sem jutott fegyverkezés, íjazás stb. Nem vadásztak sem állatra, sem emberre. Aztán elkezdődött. Az addigi bizalom légköre megromlott, beköltözött az otthonokba a félelem. Voltak népek, amelyek erre rendezkedtek be. Elindult a területhódítás, rablás, gyilkolás. A békés, alkotó réteg is fegyverre kényszerült, védekezésre.
Ekkor kezdődött a – ma történelemként ismert – napjainkig tartó, több évezredes életfolyamat.
A görög történetírás kétféle scytha, szkíta népet különböztet meg. Egyik az állandóan úton levő, ide meg oda vándorló, kószáló – ez az ázsiai szkíta, akiktől félni kellett.
Hérodotosz ír a Kárpát-medencében, az Iszter mentén levő Scythaországról. Ezek a letelepült Jáfet-utód békés gazdálkodó scythák, szittya, tiszta szkíták, székelyek, akik az egész medencét belakták. Soha senkire nem támadtak rá. A bölcsőtől békés életre voltak nevelve.
Amióta az eszemet tudom, mindig a békés szántóvető, gazdálkodó embert tiszteltem szívem legmélyéről. Számomra ott kezdődik, a tisztességes, családjáért dolgozó, fáradozó, mindenkit élelemmel ellátó EMBER. Ez az emberréteg tartotta el a világ népét. Az írott történelem viszont nem róluk szól.
Az írott történelem a világfelforgató fegyveres, gyilkos rablóbandákról szól, akiket „vitéz” hadfiakként dicsőít. Minden birodalomépítő, hódító had, gyilkos rablóbanda volt: Egyiptom Asszíria, Babilon, Perzsia, görög, római, hun, tatár, török, angol stb.
Mindegyik a föld népét rabolta ki. Ha végigvonult egy területen, letaposott minden terményt, élelmezni kellett a hadat: embert, állataikat, összeszartak, bemocskoltak mindent. Asszonyokat megerőszakoltak, gyermekeket falhoz csapdosták, házakat felégették!
Ezt tették a dicső hódító hadak.
A mai „művelt világ” városainak terein az ilyen, fegyverrel gyilkoló, rabló „hősök” szobrai állnak. Némelyiké több tíz méter magas. Róluk nevezik ez az utcákat, tereket. Minden nép közülük keres magának őst, mert ős csak világverő dicső vezér lehet!
Békés, becsületes, tisztességes, egyszerű életet élő ősre senkinek nincs szüksége.
Sehol nincs egy, az ekeszarvát markoló földműves szobra!
Kárpát-medencét betöltő, békés, tisztességes, közbirtok-kaláka, önsegélyző, egyenlőség alapú társadalmi rendben élő székely nép, akiktől a mai magyarság származik, nem megfelelő ősként!
Nekünk azok kellenek ősnek, akik végigrabolták Európát, s gyilkos nyilaiktól rettegett mindenki, imába foglalva, fohászkodva félelmükben.