Az első emberről azt írja a Biblia, hogy megbízást kapott az állatvilág megismerésére, s az állatok megnevezésére. Nagy hiba volna azt gondolni, hogy ezt csak egy ránézéssel intézte el. Az világos, hogy minden állat a természetes környezetében figyelhető meg. Tehát Ádám ott forgott körülöttük, közöttük, és minden jellemzőjüket megfigyelve adott nevet nekik fajtánként. Ez nem ment egyik napról a másikra, hiszen milliónyi állatfaj él a Földön. Több évtizednyi megfigyelés, ismeretszerzés eredménye volt az állatok pontos megnevezése.
Mivel az ősnyelv, azaz a mai magyar nyelv képalkotó, képleíró nyelv, így egy megnevezés akkor bizonyul teremtés ősnyelvi, azaz magyar eredetű szónak, ha az általa képviselt értelemösszesség tárgykörének fő jellemzői leírhatók hangváza összeforgatott hangjaival. Figyelembe veendő a rokonhangokra válthatóság is. A szó minden vázhangjával kezdődhet szó, amely a fő jellemzőket leírja. Előfordulhat, hogy némelyik szó már nincs jelen a mai magyar nyelvben, de fellelhető valamelyik utódnyelvben, és visszahozható elemzésre.
A magyar nyelv szavai oda-vissza olvasatban vagy hangjai, gyökszavai átforgatásával magyarázatot adnak a kifejezésről, mondanivalójáról, jellemzőkről, színezik, árnyalják, esetleg bővítik a mondandót. E nyelv, a teremtői bölcs tervezés eredményeképp, önmagában, alkotó elemeiben hordozza az erre való képesség csíráit.
Ádám volt az első emberi felfedező. Ő első kézből, sürgetés nélkül, behatóan megismerhette a növény és állatvilágot jellemzőik szerint, és nevet adhatott azoknak. A teremtés titkai villantak fel előtte.
ÁLLATOK – a külső, látható alaki kép és fő viselkedési jellemzőik voltak a névadók. Az általa adott nevek hangjai összeforgatva, az állat fő jellemzőit is mutatják, körülírják.
LAJHÁR – rokonszenves kis LAJHÁR nagyon lassú mozgású, lusta. Fára mászik, lustán fekszik, azt sem tudod: HOL JÁR. Nevében jellemzője: LAJHÁN, LANYHÁN RÁHAJOL az ágra, lusta ernyedt, HAJLÉkony, úgymond: HAJLÁR.
LaJHáR – RáHaJoL – HaJLáR – HoL JáR hangváz: L-J-H-R – R-H-J-L – H-J-L-R – H-L-J-R
Székelyföldön ma is nagy LAJHÁRnak mondják a semmittevő, lusta embert.
KAMÉLEON – eredetileg KAMULÉNY, hisz KAMUn rejti magát, LÉNYét, környezete szerint váltva színét. Ez szembetűnő volt, így fő névadóvá vált. Látta, hogy minden felvett színe MULÉKONY, változó. Mintha mondaná: MULÉKONY színeimet környezetem szerint váltva, NYOMULOK előre. Ez a valós kép, és jellemzői névalkotó hangjaival leírhatók. Ádám számára ez a színváltogatás KELLEMI ÉLMÉNY volt, KELLEMÉNY. Véleménye: ÁMULOK ÉN, az ember!
KaMéLeoN – KaMuLéNY – KeLLeMéNY hangváz: K-M-L-N – K-M-L-NY – K-L-M-NY
KaMuLéNY – MuLéKoNY – NYoMuLoK – áMuLoK éN hangváz: K-M-L-NY – M-L-K-NY – NY-M-L-K – M-L-K-N
OROSZLÁN – régiesen OROSZLÁNY, ERŐS LÉNY. Megfigyelte az OROSZLÁNY bő NYÁLtermelését, NYÁLSZORO tulajdonságát. OROSZLÁNY, teljesen átfordítva: NYÁLSZÓRÓ.
oRoSZLáNY – eRőSLéNY – uRuSZLáNY – NYáLSZóRó hangváz: R-SZ-L-NY – R-S-L-NY – R-SZ-L-NY – NY-L-SZ-R
MEDVE – látta, hogy szereti a NEDVEs, MEDVEs, vizes környezetet. Saját ODVÁban, MEDVÉben, üregében lakó. Azt is, hogy ez a nagy ERŐS, URUS állatnak, a méhek által gyűjtött MED, azaz méz is a kEDVEnce, szereti EDVE a lép NEDVÉt, a mézet. Kicsinye a BOCS, amely szeret vízbe CSOBbanni.
BIVALY – BŐ, nagy állat, és szereti a VALYt, a FOLYÓt, a vizet. Meglátja, rögtön BE a VALYba. Így a BEVALY, BIVALY nevet adta. A BIVALY kicsinye BOCS, az is szeret beleCSOBbanni a vízbe.
BÖLÉNY – nevében, hogy nagytestű, BŐ terjedelmű, BŐ testtel bíró LÉNY, összevontan BŐLÉNY, BÖLÉNY. Azt is megfigyelte, hogy a BÖLÉNY egész nap legel, sokat eszik, NYELŐBB, mint a többi kérődző.
BöLéNY – Bő LéNY – NYeLőBB hangváz: B-L-NY – B-L-NY – NY-L-B
ELEFÁNT – az ELŐL levő ormányával fog, emel, tán mérlegel FONTol? Az ELEFÁNT ELŐl emelve FONTol: ELŐFONT. Másik jellemzője, ormányán kifújt vízsugár, akár szökőkút, FANTA a NAFTÁt. ELEje kút, FÁNT, ELŐl FÁNT:
eLeFáNT – eLő FáNT – eLő NaFTa – FoNToLó hangváz: L-F-N-T – L-F-N-T – L-N-F-T – F-N-T-L
CSIMPÁNZ – mókás CSÁMPÁZÓ viselkedésével keltette fel figyelmét. A kis CSIMbókos, fára CSIMpaszkodó, csIMPAszkodó fára, pOMPÁs mutatványos, szeret IMPOnálni, mutatni magát PÁN, FÁN, PONkon, magasban mászkálva. Látta a csimpÁNZ utÁNZó képességét, lehet épp őt utánozta. Özönvíz után hozzáadták az ÖNZŐ jelzőt is.
CSiMPáNZ – CSáMPáZó – CSiMPa öNZő hangváz: CS-M-P-N-Z – CS-M-P-Z – CS-M-P-N-Z
KANGUR, KENGURU – látta, a KANGURok, KENGURUk hátsó lábaikkal dobbantva, nagyokat RÚGNAK, UGORNAK, mint a KANEGÉR (patkánykenguru) és KERENGŐ, összevissza útvonalon szökdelnek. Nevezhette UGORNOK névvel is.
KaNGuR – KeNGuRu – RúGNaK – KaNeGéR hangváz: K-N-G-R – K-N-G-R – R-G-N-K – K-N-G-R
KaNGuR – uGoRNoK – uGoRNaK – KeReNGő hangváz: K-N-G-R – G-R-NK – G-R-N-K – K-R-N-G
NYÚL – iNALás közben elNYÚLó, pihenve LANYha, hosszan elNYÚLó lusta létéről kapta nevét.
NÖVÉNYEK – Ádámnak otthona volt az egész országnyi Éden, ott feküdt le, ahol érte az est. Az egész Föld felületén kellemes egyenlő meleg volt éjjel, nappal. Egyik estéje épp egy mezőn érhette, ahol sok LEVENDULA volt.
LEVENDULA, LEVINDULA – Kellemes nyugtató volt illata, s lehet meg is kóstolta a növény virágát. Lefeküdt, és tapasztalta: jó ALUDNI VELe, illatával. Reggel érezte, hogy, a LEVENDULA pihentető hatása utáni alvás nyomán, teste LENDÜLŐVÉ válik. Mondhatta magának: – Ádám, mintha érzelmileg csak úgy ÍVELŐDNÉL a magasba, ettől egészen LENDÜLŐVÉ válsz!
LeVeNDuLa – LeViNDuLa – aLuDNiVeLe hangváz: L-V-N-D-L – L-V-N-D-L – L-D-N-V-L
LeVeNDuLa – íVeLőDNéL – LeNDüLőVé hangváz: L-V-N-D-L – V-L-D-N-L – L-N-D-L-V
MANDULA – felfedező útján megkóstolta a MANDULA gyümölcsét, és megfigyelte nyugtató hatását. – Ettől talán még inkább ALUDNÁM. Így adta a MANDULA nevet, ha teljesen átfordítjuk: MANDULA – ALUDNAM. Másnap reggeli hatás: Ez a MANDULA nekem INDULÓM, LENDÜLŐM.
MaNDuLa – aLuDNáM hangváz: M-N-D-L – L-D-N-M
MaNDuLa – iNDuLóM – LeNDüLőM hangváz: M-N-D-L – N-D-L-M – L-N-D-L-M
KÁPOSZTA – a fejeket nézve rájött, hogy levelenként OSZTható, KOPASZTható a KÁPja, feje.
KáPoSZTa – KoPaSZTó – KáP oSZTó hangváz-: K-P-SZ-T – K-P-SZ-T – K-P-SZ-T
KARALÁBÉ – ránézésre megállapította, hogy KARÓszerű LÁBon áll: KARÓLÁBÚ.
KaRaLáBé – KaRóLáBú hangváz: K-R-L-B – K-R-L-B
SZIROM – megfigyelte a virágokat, nevet adott azoknak. Észrevette, hogy a SZIROM hordozza a színeket, és kellemes MIROSZ, azaz illat kibocsátó része a virágnak. Átfordítva: SZIROM – MIROSZ. A viruló, szép SZIRMOK kelyhéből felszálló csodálatosan bódító illatot MIROSZ szóval is kifejezték az ősnyelven. Mintha a virág mondaná: SZIROMból SZÓROM illatom, MIROSZom. SZIROM – MERÉSZ. A szép illatos SZIROM a szerény virág MERÉSZ megmutatkozása.
SZiRoM – MiRoSZ – MeRéSZ hangváz: SZ-R-M – M-R-S-Z – M-R-SZ
RÓZSA – megfogta a gyönyörű virág vaRÁZSA. A virágok királynője szinte ZSAROlóan csalta magához AZSÚRos kitárulkozásával. Valószínű, vöRÖSE, piROSA, mint szín ragadta meg előbb.
RóZSa – aZSúR – vaRáZS – ZSaRol hangváz: R-ZS – ZS-R – ZS-R-l – v-R-ZS
BOJTORJÁN – a csúcsán, ORJÁN levő kis sziromBOJT fogta meg, BOJT van az ORJÁN, így lett a neve BOJT-ORJÁN, BOJTORJÁN. Valószínű, meggyőződött, hogy a TORJÁN levő BOJT virágja JOBB, erősebb hatású.
BoJToRJáN – oRJáN BoJT – ToRJáN JoBB hangváz: B-J-T-R-J-N – R-J-N B-J-T – T-R-J-N-J-B
BARACK – kóstolva, érezte, hogy ez finomabb, KARCABB ízű ABRAK, meg is beCézte: BARACK – ABRACKA.
BaRaCK – KaRCaBB – aBRaCKa hangváz: B-R-C-K – K-R-C-B – B-R-C-K
MÁK – neve: KAMu takarásról, álcázásról szól, gumójában KUMálnak, szunnyadnak, alszanak magvai, KAMun rejtve. Később fény derült, hogy a MÁK hatóanyaga, a MÁKony, altató hatású, lehet KUMálni, aludni tőle.
Ezek, és az összes többi alapos megismerése, megnevezése nem néhány éves munka volt, hanem évtizedek alatt volt elvégezhető. Ádám – az első ember – a legképzettebb természettudós volt az emberi történelemben. Azt viszont tudta, hogy amit felfedezett, megismert, az mind az ő Teremtő Atyjának műve! Az ő műve az is, hogy minden növény gyümölcsét – táplálékként hasznosítható részeit, útba igazító céllal – olyan alakúra teremtette, amely mutatja, mely testi szervünkre gyakorol építő, esetenként, gyógyító hatást!
Gyakorlati ötletadóként állatokat, például a szövőmadár, pók.
Ma felfedezők hosszú sora lelhető fel különböző lexikonok, enciklopédiák lapjain. Ki ezt, ki azt fedezett fel hasznára az emberiségnek. Felfedezni valami jót, hasznosat, felemelő érzés. Mindegyik felfedező nevét glória övezi, mert ők az emberiség nagyjai. Persze az önzés miatt sokat az emberiség kárára használnak a hadiiparban, de ettől még a felfedezés nagy tett, valóban hasznosak azok a felfedezések. Ezt sem én sem más, senki nem vonhatja kétségbe, hiszen mintegy rejtekből hozták elő azokat, sok esetben bonyolult megoldások sora is kellett ehhez.
Dicséret a szorgalmas, jó képességű felfedezőknek!
Ám az istentagadó, önző tudomány szinte úgy tesz, mintha saját alkotása volna az, amit feltárnak, és kizárólag csak a feltalálók érdeme lenne, hogy az a hasznos valami létezik ezen a világon.
Azt, aki megteremtette, elrejtette, s az embernek éles elmét adott, hogy ráleljen, hasznosítsa, könnyebbé, szebbé tegye mások életét vele. Róla még csak egy szó sem esik. Szerintem viszont:
Dicséret a Teremtő Istennek mindezekért a megteremtett csodákért!
Az is furcsa, hogy a történelemtudomány nem foglalkozik érdemben, vagy alig említi meg könyveinek lapjain is az olyan megvalósításokat, találmányokat, felfedezéseket, amelyek tényleg az emberiség hasznára voltak. Az emberek mindennapjai, a hétköznapi élete gondjainak folyamatában segítették, a sorsán könnyítettek. Vajmi kevés szó esik az első: fonókerék, szövőszék, csavarmenet, kerék, fogaskerék, emelőcsiga szerkezetekről – ezek feltalálóikról, alkotóikról. Annak ellenére, hogy ezeknek feltalálói, alkalmazói az emberek békés életvitelének megkönnyítői voltak.
Ám – a sok ízben hazugságokba, csaló beszámolókba bonyolódó történelemtudomány – bőven, sőt esetenként rendkívül aprólékosan beszámol a fegyverek feltalálóiról, első alkalmazóiról, a nagyhatalmú, véreskezű gyilkosokról, népelnyomó államalkotó hatalmaskodókról, zsarnokokról, önkényurakról. Azokról, akik a köznép életét megnehezítették, esetenként tönkrenyomorították. Azokról a – királyok, uralkodók által megbízott, hivatásos szennyes lelkű, aljas, gyilkos, rablókalóz – nagy felfedezőkről is dicshimnuszokat zeng, akik földrajzi térségeket fedeztek fel, s fegyvereik erejével, rabsággal sújtottak addig szabadon élő népeket. Akiknek a nyomában megjelenő önző, rabló, istentelen, embertelen, állam– és pénzhatalmi érdek, teljes földrészek lakosságát irtotta ki.
A világ nagyvárosainak terei tele vannak, hősöknek nevezett fegyveres népháborító, népirtó kalandorok, gyilkosok szobraival, de sehol nincs egyetlen szobra az ekeszarvát keményen markoló föld emberének. Ennyire tiszteli a köztudat azokat az egyszerű békés embereket, akik közszükségleti igényeit, létét biztosítják.
Ne keressük a népnyomor okait sehol máshol, mert ezért tartunk ott ahol!