ZOLTÁN – A ZOLTÁN, valaha a SZÓ hordozója – ő SZÓLT – mostani kifejezéssel SZÓvivő. Az ő szaván, SZÓLTÁN értesültek az uralkodó szándékáról. Ősmagyar nyelvi kifejezés, Atilla hadában vezéri parancsközvetítő szárnysegédi rang (Gárdonyi G.: A láthatatlan ember).
A törököknél és a többi a mohamedán népeknél később fejedelmi címmé vált: ő volt elől, ő SZÓLT a néphez, rá hallgattak, ő lett a vezérlő fejedelem, császár – SZULTÁN. E szó is csak magyarul érthető a SZÓL, SZUL gyök és az LT páros nyomán. Az L.T – T.L gyök: LáT – TáL, és a ZOLTÁN helyzetátLÁTó, széles (tál) LÁTókörű képességét írja le. Nálunk keresztnévvé nőtte ki magát: SOLT, ZSOLT, ZOLTA, ZOLTÁN. Bíró Lajos ír róla A magyar régmúlt titkai című könyve, Dákok és székelyek fejezetében: „ZOLTÉSZ. Egy thrák vezért Zoltésznak hívtak, és e névben nem nehéz felismerni (elhagyva a görög toldalékot) az ősmagyar Zolta (és még: Zsolt vagy Solt, Zoltán) név mását.” A dákok a magyar nyelv egy változatát beszélték, és a Kárpát medence magyar nyelvű őslakosainak egyike voltak. (Lásd még Szőcs István: „Megjegyzések Bíró Lajos: »Dákok és székelyek« című tanulmányához.”) Ami még idejár: A SZUL, SZOL, ZOL emelkedést jelent, a napfény (Szol) felé haladást. Jelen van e gyök a SZŐLő, SZULák, paSZULY és más nevekben is. Tehát a ZOLTÁN név a fényre törőt is jelent.