VIRGULA – Vessző. Függőleges vonás. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] A VIRGULA szó szintén a V.R – R.V gyökből indul: ViR – RiV. A VIRGULA szó vesszőt jelent, épp mint a virgács. Inkább az irkáláshoz kötődik. Irkafirka, virgula az árkus papíron (rk > rg).
A virgács szerepe – enyhe fenyítőeszközként – a rendreutasítás, rendfenntartás, így a VIRGULA, azaz a vessző, mint írásjel is ugyanezt a szerepet tölti be. Itt érvényesül a VI ősgyök VIlágosság jelentése. A VIRGULA kiRÍVó, elválasztó írásjel. Szerepe: bizonyos mondatrészek eltérő gondolatainak elválasztása, hogy az írásban rend legyen, fegyelem és VIlágos közérthetőség. Az RG páros, ez esetben, mint R.G – G.R alvógyök, rejtett értelmet hordoz: RuG – GöR, azaz RUGalmasság és GÖRdülékenység az írás érthetővé tételére. Annyi biztos, hogy a VI ősgyök, a VIR gyökszó és az RG páros letagadhatatlan ősmag(yar)-nyelvi elemek a szóban. Így csak a latin nyelv lehet az átvevő az ősmag(yar)-nyelvből, és nem a MÉKSZ által a zárjelben ajánlott latin eredet a valóság. VIRTUS – Könnyelmű hősködés. Vakmerő ügyes tett. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] A VIRTUS szó is a V.R – R.V gyökből indul: ViR – RiV. A VIRTUS RT párosa az erő R és a T hang által képviselt különböző dolgok (tud, tesz, támad, termel stb.) megjelenítésére képes. Ez esetben a birtok, érték, csörte, szirt, házsártos, hóbort, sértés értelme bukkan elő. De a T hang zöngés párja, a D társaságában a régi vitézi helytállás eszközeivel: bárd, dárda, kard, perdül, szilárd stb. TUSakodik. A szó tengelyében levő RT páros, itt alvó R.T – T.R gyök: ReT – TöR. A hősködő, izgága, TÖRő-zúzó embertől RETteg a környezete. Ha viszont jó irányban, mások javára fejti ki tetteit, akkor RETtenhetetlen nagy hősként tisztelik, aki TÖRténelmet ír. Mi az, ami nem magyar a VIRTUS szóban? Mi benne latin nyelvi jelleg? Ősmag(yar)-nyelvi eredetű ez a szó! VISKÓ – Alacsony szegényes lakóház, kunyhó. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ? szláv] A VISKÓ szó a V.S – S.V gyökből indul: ViS – SiV. A VISKÓ nem feltétlenül ’szegényes kunyhó’ jelentésű. Az SK páros SoKoldalú értelemhordozó. Az S és a kemény K hangokból áll, ám hiába kemény a K, a csalfa, simulékony, sikamlós S áll elől, és oda viszi, ahová akarja. Így esetenként: kicsinységet (tüske, laska), finomságot (piskóta, galuska), kedveskedést (apuska, atyáskodó), bőséget (dúskál), felemelőt (eskü) és sok mást jelöl. Csak néhány szóban (roskad, poloska, vakoskodó) van némi hátrányt jelentő értelme. Az S.K – K.S gyök: SoK – KiS. A VISKÓ esetében lehetne a megVISeltséget venni, de nem minden VISKÓ megVISelt. Talán a VIS gyök fordításával lehetne a SIVár értelmet megjeleníteni. De nem minden VISKÓban van SIVár élet. Akárhogy tornásznak a VISKÓ szóval, még annyi SK páros társa van, hogy ebből a szóból semmilyen szláv eredetet kicsavarni nem lehet. A kötött mássalhangzó-párosok, mint alvógyökök, mindig hangkieséssel jöttek létre a nyelvben. a VISKÓ a kezdetek idején lehetett VISoKÓ, és jelenthetett VISelhető, azaz élettérre, életVItelre hasznos SOK KIS lakot. Balkányi Szabó Lajos a Magyar Ősmesék című könyvében Kánaánt kunyhók földjének nevezi.