Ősmag(yar)-nyelvi szavak
VECSERNYE – Délutáni, esti templomi ájtatosság. [A MÉKSz szerint: szláv] A vecsernye az estéhez kötődik. A vacsora címszónál volt már említve. Az este a nap eleste, nap veszte. Amint a szóvesztegetést fecsegésnek, valami hanyag elvesztését, elvesztegetését, fecsérelésnek nevezik, úgy a nap veszte is lehetett a kezdetekkor vecsere. Az rny páros az árny, ernyed, kornyadozó szavakban a leáldozó nap párhuzamát is adja. A ve gyök után következő hang, az sz változik, például: vesd el, kótyavetye. Ez esetben vecse. Bele kell mélyedni abba a gondolatba: vajon hogyan ejthették ki valaha. Ehhez a legnagyobb segítség, ha megvizsgáljuk egy ősember beszédét. Az ősember mindenkinek kéznél van: a kisbaba. Minden szó eredetét, gyökeit a kisbaba nyelvén keresztül lehet vizsgálni, mert ő az ösztöni kifejezéseket mondja. A kicsi azt mondja: vecsd el. Esetleg: elvecstettem. Ő ’tudja’, mert neki be van írva! (Például: a kisgyereknek a víz püpü. Mit tesz a víz? A víz párolog, így apad. A víz tapad a felülethez. A p hang jelen van folyók nevében, mert a víz, a pü, polyik, azaz folyik. Az Ipoly is polyik, a Pó is.) A valamikori pásztor ínyencség a pasztoráma – pasztráma – pecsenye. A veszte esetében az szt páros vált cs hangra (vecse), a pasztrámánál szintén szt > cs pecsenyére. A vecsere nyomán alakult ki az estebédnek vacsora elnevezése. A szláv nyelvek csak átvették a magyar nyelvből, hiszen átfogó magyarázat csak magyarul adható. Sajnos a CzF Szótár is idegennek írja, pedig ebben nincs igaza.