A Halotti beszéd szövegében levő szavakkal sokszor példázzák, hogy mennyire más volt az akkori magyar nyelv. Ha komolyan, gyökök mentén vizsgáljuk, semmi különös nincs benne, ami nyelvi változásra utalna az elmúlt ezer év alatt. A szavaknak nem az volt az alakja, amit ott leírva találunk. Az írónak küzdelmes volt a bő hangkészletű magyar nyelv szavainak a szűkre szabott latin betűkészlettel való megjelenítése. Látható a GYÜMÖLCS szó háromféle lejegyzésében: GIMILCÍCTUL, GIMILCETVL, GIMILſ TWL, vagy a SZEM szó változatai: ƷUMTUCHEL, ſƷUMTUCHEL, az IMÁDJUK szót: WIMAGGUC, VIMAGGUC, UIMAGGUC alakban írva, tanácstalanul kereste a megfelelő betűt a hanghoz.
A saját magyar nyelvét hivatalos nyelvként használni tiltott, eredeti ősi írásjeleitől megfosztott nép évszázadokon át küszködött a szóban világosan megfogalmazott kifejezései papírra vetésével, mivel egy suta, hangokban szegény, fogyatékos, hanghiányos, száraz, merev nyelvet és annak a – gazdag magyar nyelvhez viszonyítva – fogyatékos, csonka, nyomorék írásjel rendszerét erőltették rá. Ez a Halotti beszédtől vissza és erre majdnem minden korai latin betűs magyar nyelvű írásra érvényes megállapítás. Nem a nyelvvel volt baj, nem azt jelenti, hogy olyan volt a beszéd, ahogyan leírva találjuk. A beszéd ékes volt, az írásjel-rendszer volt csonka, fogyatékos, béna, suta, torz, nyomorék.
Mintha egy teljesen ép embert köteleznénk, hogy méretéhez nem illő, ruhában, kezében mankóval, sántítson, hallókészülékkel, vastag szemüveggel ellátva, mert így lesz elfogadott, mivel ez menő, és tudományosan jól néz ki.
A pápai udvar azt hitte, hogy ha a magyar vallási-világi közéletben a hivatali ügyvitelben erőlteti a latin nyelv használatát, végre eltüntetheti az utált őshonos népet nyelvével együtt Európából, a világból. Csak hogy e nép ösztönből – tudva, tudatlanul – nem kívánta feladni a világ legszebb beszélt nyelvét olyan gyengén fejlődött, fogyatékos, béna nyelvekért, mint a latin vagy német.
Úgy is mondhatnánk, hogy – a hivatalos ügyvitelből kiszorítás – javára vált a magyar nyelvnek, mivel nem mocskolt bele a politikai hatalom évszázadokon át. Így is próbálkozott a szabadkőművesség nyelvújítás címén belekotorni, és némileg sikerült is megrontani a nyelv dallamosságát.
Vegyünk néhány szót a Halotti beszédből és elemezzük gyökönként. Változott valami a közel 1000 év alatt a nyelvben? Például: szümtükkel, vogymuk, homou, gyimilcs.
SZÜMtük = SZEMeTEK, azaz SZ.M – M.SZ gyök: SZeM, SZöM – MeSZ, MöSZ. Ez jelen van a tájnyelvekben ma is: szép SZÖMű lányok vannak Székelyföldön, de a Magyar Alföldön is. Szerintem a SZÜM gyök is él. A T.K – K.T gyök: TeK – KeT, a régies TIK, TÜK személynévmás, ez tájszólásokban ma is él. Székelyföldön, Erdővidéken, de máshol is él még a TITEKET ősi változata: TÜKTÖKÖT, azaz gyökönként: TÜK-TÖK-KÖT. SZÜMTÜK = a TÜK SZÜMe, TI SZEMe, SZEMeTEK, SZÖMöTÖK, amellyel TEKinteTEK. SZÜMtükkel, SZÖMötökkel, SZEMetekkel MESSZire, MÖSSZire láttok.
SZüMTüK – SZeMeTeK – SZöMöTöK hangváz: SZ-M-T-K – SZ-M-T-K. – SZ-M-T-K.
VOGYmuk = VAGYunk, azaz V.GY – GY.V gyök: VaGY – GYüV, aki megGYÜVe, az itt VAGYon. A VAN – VAGYon változat ma is él a tájak nyelveiben. Az M.K – K.M gyök: MuK – KuM, MÜK, MÜNK, MIK, MINK, azaz MI személynévmás.
HOMou = HAMu, H.M – M.H gyök: HaM – MaH. A gyök itt sem változott. A HAMu HÁMként borítja a felületet, akár a MOHa. A gyök él, sőt a nyelvészek által latinból eredeztetett HUMusz is innen ered, de van a HOMok is..
GYIMilcs = GYÜMölcs, GY.M – M.GY gyök: GYiM, GYüM – MoGY, MaGY. A G hangos változattal azt mutatja, hogy a GYÜMölcs rejti a MAGot, amelyből majd kiGYŰN (m > n) a csíra. Nem változott a gyök. Az ILCS, ÖLCS, valaminek a kicsinyét jelenti, de azt is, hogy bILCS, azaz bÖLCS dolog a gyimILCSfogyasztás.
Összegzésül: a gyökök ugyanazok 7-800 év távlatából is.
A Biblia igazolja a magyar nyelv változatlanságát
A héber viszonylag fiatal nyelv, kb. 2.600 – 2.700 éves. A Biblia ősi neveire magyar nyelven sokkal bővebb, széleskörű magyarázat adható, mint a magyarázó szótárakban található, héber nyelvű névfejtésekben.
A magyar, mint élő ősnyelv bizonyítja a Bibliában leírtak valóságát. Mózes a tízparancsolatot a teremtés nyelvén, ómagyar ősnyelven kapta, s a Biblia első könyveit a teremtés ősnyelvén írták. A héber nyelv nem a teremtés nyelve.
A teremtéskor nem létező nyelven nem írhattak teremtéstörténetet.
Lehet, ez némelyeket szíven üt, de az első kinyilatkoztatások idején nem létezett héber nyelv, hiszen még Ábrahám anyanyelve is az ősnyelv volt. A ma is minden emberre érvényes Tízparancsolat nem héberül, hanem a teremtés ősi nyelvén, ősi írásjelekkel, rovásokkal volt kőbe vésve. A parancsolatokat nem Mózes kapta elsőként, hanem Ádám korai utódai. Mózes a zsidókra szabott változatot kapta.
A szombat sem héber eredetű, az első emberek hétvégi botolástól, azaz munkától mentes szom = üres napja volt, rá következett a csere-bere vásárnap.
Kiemelendő: minden emberi hangra volt megfelelő rovásjel!
Ábrahám utódai is az ősi nyelvet beszélték még sokáig, majd később fogságaik idején idegen földön, előbb főleg írástudóik kezdték más nyelvekkel keverni, habarni a későbbi hébernek nevezett (habar, kever, evre, ebre) nyelvre. A köznép viszont még sokáig őrizte az ősnyelvi elemeket. Ez abból látszik, hogy Jézus 12 tanítványának nevei még mindannyi magyarul megfejthető nevek.
Az alábbi nevekkel több, mint négyezer évvel ezelőtt neveztek meg embert, hegyet, völgyet, folyót és ma is érthető, ugyanazt a szót használjuk. Ezek az eredeti alakot őrzik, minden gyökszó ugyanazt jelenti, mint kezdetben.
Példaként az IZSÓ, JÉZSÓ (Ézsau) és öccse JÁKÓB, amely nem héber, hanem ómagyar ősnyelvi név, mivel a zsidók akkor még az ősnyelvet beszélték. Teremtés könyve (I Móz.) 25:25 – 26-ban írja: „És kijöve az első, vereses vala, mindenestől szőrös, mint egy lazsnak, azért nevezék nevét Ézsaunak. Azután kijöve az ő atyjafia, kezével Ézsau sarkába fogódzva, ezért nevezék nevét Jákóbnak.” Kiem. K.S. A lazsnak = durva szőrpokróc, szőrzsák.
Az első szőrős volt, így őt szőrzsákról nevezték el, ez volt egyik fő jellemzője. Ám ő volt az első a GYŐZtes, s így a név első gyökszava – JÉZS – azt is jelenti: JÉZSó, JÉZó, GYŐZő. Az ÉZSAU név a később kialakuló héber nyelvi változat.
Az öccse, JÁKÓB a bátyja BOKÁJát fogva jött a világra. Ezért kapta a JÁKÓB nevet. JáKóB fordítva BoKáJ-a.
JáKóB – BoKáJa hangváz: J-K-B – B-K-J.
Tehát ők az ősnyelven kaptak nevet, azt beszélték, mint mi is manapság. De nem csak ez a bizonyíték van.
A JÁKÓB név a J.K – K.J gyökből indul: JáK – KaJ, a JÁK gyök jelent szájat. JÁKkal KAJál, amint SZÁJjal JESZik.
Ám JÁKkal KAJabál is. Aki JÁKos, JÁKás, az csavaros eszű, cseles, csaló, ravasz, KAJán, KAJtár, KAJla indulatú, szájas, KAJabáló, KAJbó.
A Teremtés (I Móz.) 27:36 versében van erre bizonyíték: „Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet…” Kiem. K.S. JáKóB – KaJBó hangváz: J-K-B – K-J-B.
A JÁKób, JáKÓB névben a K.B – B.K gyök: KóB, KáB – BóK, BéK jelenti, hogy aJAKkal szólva, BÓKkal, dicsérő szóval KÁBít BÉKés hangulatban. A JÁK gyök ma is szájat jelent: aJAK. Aki JÁKos, JÁKás, szájas, KAJabáló, KAJátó, KAJántó KAJla szándékkal aJAKol, JÁKol, azaz beszél.
De szájjal, JÁKkal KAJáL, JÁKkal, amely KÉJes JIK, JUK (lik, lyik, lyuk), lehet KAJálni, KÉJes csókot adni is. Aki több nővel él, nagy KUJon, állandóan JUKon lenne. JUKBA bújna. JÁKóbnak négy asszonya volt, így négynek kellett bóKOJjon, BÓKoljon, BÓKOJjon, JUKÁBA bújjon. Asszonyai versengtek azért, hogy melyikükkel BÚJJÉK ágyba. JÁKÓB belefürdött az asszonyi KÉJBE, része volt az éjek KÉJÉBen. Ez a pőre való. A JÁKÓB név összes vonatkozásai bizonyíték arra, hogy ő és környezete a teremtés ősnyelvét, a mai magyar nyelvet beszélte.
JáKóB – BóKoJ hangváz: J-K-B – B-K-J.
KuJoN – JuKoN hangváz: K-J-N – J-K-N.
JáKóB – JuKáBa hangváz: J-K-B – J-K-B.
JáKóB – BúJJéK hangváz: J-K-B – B-J-K.
JáKóB – KéJBe – KéJéBe hangváz: J-K-B – K-J-B – K-J-B.
De ennek ellenére, JÁKÓB élete BAJOKkal volt tele.
JáKóB – BaJoK hangváz: J-K-B – B-J-K.
Apósával több ízben KAJABálnia kellett a feleségei, és a juss miatt.
JáKóB – KaJaBál hangváz: J-K-B – K-J-B-l.
JÁKÓB nem lelte BÉKÉJét csak miután meglelte a József nevű fiát Egyiptomban.
JáKóB – BéKéJe hangváz: J-K-B – B-K-J.
JáKÓBnak KÓBorolnia, vándorolnia kellett.
A bibliai JÓB is tele volt BAJokkal, mégis JOBB volt másoknál, mert dolgozott, JOBBágy volt, földművelő, a talajt BOJgatással, (bolygat = forgat) JOBBá tevő, termőágyat BÁGYító gazdaember.
A JÁK – KAJ, JOB – BAJ, KÓB – BÓK és a többi gyökök jelentése 4.000 éve változatlan. E nyelv alkotó gyökszavai, hangcsoportjai 4 ezer év óta nem változtak semmit.
A JÁKÓB név bizonyíték arra, hogy a BOKA, BOKÁJA szó, a JÁK – KAJ, BÓK, KÁB gyökök jelentése 4 ezer éve változatlan. Bizonyítja, hogy a gyökfordítás élő jelenség volt az ómagyar ősnyelvben. Bizonyíték, hogy akkor még nem létezett héber nyelv, mivel a zsidó törzsek az ősnyelvet beszélték. Erre tanú az összes akkori ottani helységnév is.
A Biblia és a magyar nyelv viszonya kölcsönös. A Biblia névtára a legerősebb bizonyítékokat tartalmazza a magyar nyelv ősiségére. A magyar nyelv bizonyítja a Biblia szövege mondandójának örök maradandóságát. Persze, eredetiben még érthetőbb volna.
JORDÁN vize lassan csORDOgáló csORDAitató volt. MEGIDDÓ vizét megidd, mert IDható IDves, azaz ÜDE, hIDEG.
MeGiDDó – MeGiDD hangváz: M-G-D – M-G-D
A másik: KISON, kis osonó patak. GYEHhinnom, Hinnom völgye (völgye/h), GYEH – HEGY gyökpáros hegy-völgy véglet megjelenítője. ARARÁT, HÓREB, TÁBOR hegyek nevei. ARAD – védett, megmARAD, SZÁLEM – SZÁLLÓM.
DAMASZKot a Magyar ősmesék szerint, Támasz építette TÁMASZKént, DOMOSZKént, otthonként, SZÁMADÓK helyeként.
DaMaSZK – SZáMaDóK hangváz: D-M-SZ-K – SZ-M-D-K
ÁDÁM, ÉVA, KAN (Káin, Kaján), ÁBEL (Béla). HÁDA, CILLA, SÁRA élő magyar nőnevek.
JUBÁL zenélt, és LÁBUJjait mozgatta a zene ütemére, mezítlábas világ volt. JUBÁL szerelmes típus volt: JUBÁLó, BUJÁLó.
JuBáL – JuBáLó – BuJáLó – LáBuJJ hangváz: J-B-L – J-B-L – B-J-L – L-B-J
ÁBRAHÁM, előbb ÁBRÁM, sátorapai megnevezésként kapta később az ÁBRAHÁM nevet, sok nép leendő atyjaként. A RABONBÁN, sátorapa, nesztor, mésztor vagyis mester volt saját utódai közt, így ÁBRAHÁM is. ÁBRAHÁM is ősnyelvi név, a RABONBÁN fordított alakja. De ejthették RABOMBÁN alakban is. HAMMURABI is RABONBÁN volt Babilonban. Keleten BRAHMAN, BRÁHMIN.
RaBoNBáN – ÁBRaHáM – HaMMuRaBi – BRaHMaN hangváz:
R-B-N-B-N – B-R-H-M – H-M-R-B – B-R-H-M-N
MOJSZESZ, MOJSZ – SZOMJ, MOJSZOS, MOJSZESZ, MÓZES, neve ma is vízértelmű, akár MOSON és vidéke. Másik jelentése: MOSOLYOS, mosolygó kisfiú volt.
MÓZESZ neve a szétnyílással is kapcsolatos (Vörös-tenger).
Az arab mesék SZEZÁM tárulj varázsszava innen ered.
MóZeSZ – SZeZáM hangváz: M-Z-SZ – SZ-Z-M.
ÁRON, az ő bátyja, őt áron váltották meg a fiúk összegyűjtésekor.
JÓZSEF, kicsiként Jó szép – Jószép, felnőttként Jó séf – Jóséf. A JÓZS = GYŐZtes. Bátyjai leborultak előtte.
EFRAIM – Efrám, cifrám, ÉN FRIGYEM, ÉN VÉREM, szépem, ifjam, ÉFIJAM, ifjú. Székelyül: éfijú = fiatal.
SZÁL, SZÁR, majd később SZÁL héberesítve: SZAUL.
DÁVID a vidám, VIDÁD fiú, VIDÍDtó, hadak élén VADÍDtó, de kemény merészsége miatt DÚVAD is.
JÉHU, a szeles – a lófogatot bolondul hajtó – juhé, jahó, jéhu!
MANASSÉ – József, mint apa, mint névadó, a fia születésekor: MA NASSÉ (naszté) a fiam, MENESSE, MENESZTÉ Isten az én nyomorúságomat. Markos Gyula: Az Úr szava magyar volt című könyvében a névfejtésben megjegyzi, hogy Jákób – bár tudta, hogy MANASSÉ az elsőszülött – nem adta neki az elsőszülöttségi áldást. Ennek oka lehetett, hogy József felesége ASZENA, meglehet valaki ASSZONYA volt, előtte hASZ(e)NÁlta valaki. Markos szerint, talán a fáraó ágyasa volt. A MANASSE, MENESSE név fordítva: ESSENEM (ez se nem), gyök átforgatva: NEMESSE. Jákób így értelmezte. E névben rejlő névadó jellemzőket csak magyar elemzéssel leljük fel.
ÉDEN, a kert, amelynek vÉDENce volt az első emberpár, az onnan eredő négy folyó: PISon (pi, pü, pis, pes), GIHon (híg = víz, higro) a hűs vizű HIDdekel (hidegel, h/üdít, hidro), Eufrátesz (Jeuforratú, Jóforratú).
Az ÉDEN szó ÉD – DE ősgyökből képzett. Ez olyannyira magyar szó, mint akár a csárdás vagy huszár! Az ÉDEN szó vizsgálatánál mindenképp az ÉDes jelző, a zavartalanul élvezhető élet jut eszünkbe, mivel ez azt is mondja. A D hang itt a kellemest jelenti, a folyamatosságot, mert végtelen állapot helyszíne lett volna. Az N a haNg szóban zöNgés, éNeklő hang, tehát érzelmi, haNgulati töltete van, ugyanakkor az N a NŐ, NŐISÉG kezdőhangja, az otthoN egyik haNgja. Nő Nélkül nincs otthoN. Az EN helyet jelentő is. Az E hang különleges szerepű a magyar nyelvben: ÉDes, kEDves, kEDűs, egyENletes, szeretetEN, ÉD-EN nyugvó állapot. A szó fordítva: ÉDEN – NEDÉ, tovább más hangzóval: NEDŰ, ÜDÉN, mutatja az ott uralkodó felÜDÍtő állapotot. A D hangcsoport – ÉDE – biztonságot sugalló, vÉDŐ, ÉDEnben ÉDEngetve (székely = szeretve), vÉDElmezve vagy, ÉDEnben vÉDEncként, vÉDVE, ÉDVE, vÉD(en)ve, vÉDElmeN alapuló állapotban vagy. Jelenti a gondtalan, tiszta, ÉDEs életet is. ÉDEn ÁDÁm földje volt, ADOmányként bírta az engEDElmesség feltételével. A másik név: Paradicsom inkább PARADICShon értelme PARÁDÉShon, vagy PARÁDICSHON.
JÉZUS – a JÉZUS név A J.Z – Z.J gyökből indul: JéZ – ZeJ. A JÉZUS névben fellelhetők küldetése, leendő szerepei, tehát a név az ő névadó jellemzőinek sűrítménye. Mint kicsiny újszülött, JESZke, JEDke (ijedős, gida), azaz bárány, aki JÁSZolban, JEZben fekszik, alszik: JEZuska, azaz kisbárány. Ismert a Bibliából: ő Isten Báránya.
A JeZ – ZeJ, JeSZ – SZeJ, azaz J.SZ – SZ.J gyök: jelent JESZtőt, veSZEJtőt, JŐZtest, azaz GYŐZtest (j > gy) is az ellenség felett. Nem véletlen a régies felkiáltás: JESSZusom, mert ennek kettős jelentése van: egyik az iJESZtés, JESZtés válaszfelkiáltása, a másik: a remélt GYŐZtesért kiáltás! A nyelvben nincsenek véletlenek!
Az ősi JEZréel mezeje, GYŐZelem mezeje volt, JIZráel név Isten elleni GYŐZtest jelent. JÉZUS a kísértést kiállván, leGYŐZte Sátánt és az utolsó próba előtt kijelentette tanítványainak: Bízzatok, én leGYŐZtem a világot. Mint mennyei felkent király, GYŐZ e világ gonosz urai fölött a kijelölt időben.
A JÉZUS, JÉZUSZ név, a gyökök átforgatásával: SZUJÉZ. A SZUJÉZ, felemelkedést jelent ősnyelven. Ez a paSZUJ (fuszulyka, paszuly) SZŐLő, SZULák (j > l) szavakban is a felemelkedő kúSZÁJst, kúszást, SZÚJást jelenti. JÉZUS felemelkedett, SZÁLLt, SZULYt, SZUJt a mennyekbe, onnan LÉSZen eljövendő. JéZuS – SZuJéZ hangváz: J-Z-S – SZ-J-Z
MEGVÁLTÓ – Jézus küldetése. Az édeni bűn miatt kegyvesztett emberi nemet nem dobta el Teremtő Istene. Ígéretet tett, hogy az asszony MAGVÁTÓL származik szabadítója, a MEGVÁLTÓ. Tehát asszony által szült emberi alakban jön el a bűn mocsarába süllyedő emberiség életjogát visszaváltó szabadító. A teremtés nyelve igazolja ezt:
MeGVáLTó – MaGVáTóL hangváz: M-G-V-L-T – M-G-V-T-L.
TAMÁS – a TAMÁS név T.M – M.T gyökkel indul: TaM – MaT. Mivel TAMÁS KETTŐSnek is hívatott, így a TAMÁS mintegy ikret, MÁSAT is jelentett. A KETTŐS, a MÁSODik. Nevezték KÉTkedőnek, aki nem hisz, annak minden KÉTES, amit MÁS mond, mivel arra gondol, MÁSAT mond, mint a való, így maga kívánt meggyőződni. Miután meggyőződött, ő lett az egyik legerősebb TÁMASZ a hitben gyengék számára.
TaMáS – MáSaT – MáSoD – TáMaSZ hangváz: T-M-S – M-S-T – M-S-D – T-M-SZ
MÁTÉ, számvevő, MATEkos, számokkal MATIkált, MATEkolt.
BERTALAN, szegény, BIRTALAN, azaz birtoktalan volt, nem bírt vagyonnal. Ám neve előrevetítette halála milyenségét is, élve nyúzták meg: BŐRTELEN lett.
BeRTaLaN – BiRTaLaN – BőRTeLeN hangváz: B-R-T-L-N – B-R-T-L-N – B-R-T-L-N
JÁNOS, szelíd, finom lelkületű, lányos, azaz JÁNYOS fiatalember.
JáNoS – JáNYoS hangváz: J-N-S – J-NY-S
PÉTER nevének alapjelentése: szikla, kő. A szikla PATintással TÖRhető: PATÖR. Az első PÉTER nevű férfi valószínűleg alacsony volt. A PÉTER – TERPE átfordítás ezt mutatja, PÉTÖR – TÖRPE, azaz alacsony TERmetű, és valószínű, keménykötésű is. A név aráminak mondott KÉFA változata = erős, sziklaszerű: KŐ-FA, KŐ-SZÁL. E szó a K.F – F.K gyökre: KéF – FeK, épül. A szikla lehet elFEKvő hatalmas tömeg, egyfajta FOK, amely megállít, leFÉKez utadban. A FEKvő jellemzőre, állapotra utal: a szikla – alszik fordítás is.
SZiKLa – aLSZiK hangváz: SZ-K-L – L-SZ-K.
A K.F – F.K gyök: KéF – FeK, a FEKve alvás, pihenés. KÉFE jelent FEKve szaporító férfit is. Erről a kefél címszónál. Előfordult: PÉTERben is elaludt, elFEKüdt a figyelem, éberség.
A többi is megfejthető. A szótár Függelékében több névmegfejtés van. E nevek igazolják, hogy a teremtés nyelve, a magyar nyelv gyökszavai, és azok jelentése évezredek óta változatlanok.