VÁLTOZÓ-E A MAGYAR NYELV?

A Halotti beszéd szövegében levő szavakkal sokszor példázzák, hogy mennyire más volt az akkori magyar nyelv. Ha komolyan, gyökök mentén vizsgáljuk, semmi különös nincs benne, ami nyelvi változásra utalna az elmúlt ezer év alatt. A szavaknak nem az volt az alakja, amit ott leírva találunk. Az írónak küzdelmes volt a magyar nyelv latin betűkkel való megjelenítése.

Ez látható a GYÜMÖLCS szó háromféle lejegyzésében: gimilcíctul, gimilcetvl, gimilſ twl, vagy a SZEM szó változatai: ʒumtuchel, ſʒumtuchel, az IMÁDJUK szót: wimagguc, vimagguc, uimagguc alakban írva, tanácstalanul kereste a megfelelő betűt a hanghoz.

A saját magyar nyelvét hivatalos nyelvként használni tiltott, eredeti ősi írásjeleitől megfosztott nép évszázadokon át küszködött a szóban világosan megfogalmazott kifejezései papírra vetésével, mivel egy suta, hangokban szegény, fogyatékos, hanghiányos, száraz, merev nyelvet és annak a – gazdag magyar nyelvhez viszonyítva – fogyatékos, csonka, nyomorék írásjel rendszerét erőltették rá. Ez a Halotti beszédtől vissza és erre majdnem minden korai latin betűs magyar nyelvű írásra érvényes megállapítás. Nem a nyelvvel volt baj, nem azt jelenti, hogy olyan volt a beszéd, ahogyan leírva találjuk. A beszéd ékes volt, az írásjel-rendszer volt csonka, fogyatékos, béna, suta, torz, nyomorék.

Olyan ez, mintha egy teljesen ép testű embert arra köteleznénk, hogy nem méretéhez illő, szűk ruhában, vastag szemüveggel, hallókészülékkel, kezében mankóval, sántítva járjon, mert csak így lesz elfogadott, mivel ez a menő, és tudományosan jól néz ki.

A pápai udvar azt hitte, hogy ha a magyar vallási-világi közéletben a hivatali ügyvitelben erőlteti a latin nyelv használatát, végre eltüntetheti az utált őshonos népet nyelvével együtt Európából, a világból. Csak hogy e nép ösztönből – tudva, tudatlanul – nem kívánta feladni a világ legszebb beszélt nyelvét olyan gyengén fejlődött, fogyatékos, béna nyelvekért, mint a latin vagy német.

Úgy is mondhatnánk, hogy – a hivatalos ügyvitelből kiszorítás – javára vált a magyar nyelvnek, mivel nem mocskolt bele a politikai hatalom évszázadokon át. Így is próbálkozott a szabadkőművesség nyelvújítás címén belekotorni, és némileg sikerült is megrontani a nyelv dallamosságát.

Vegyünk néhány szót a Halotti beszédből és elemezzük gyökönként. Változott valami a közel 1000 év alatt a nyelvben? Például: szümtükkel, vogymuk, homou, gyimilcs.

SZÜMtük = SZEMeTEK, azaz SZ.M – M.SZ gyök: SZeM, SZöM – MeSZ, MöSZ. Ez jelen van a tájnyelvekben ma is: szép SZÖMű lányok vannak Székelyföldön, de a Magyar Alföldön is. Szerintem a SZÜM gyök is él. A T.K – K.T gyök: TeK – KeT, a régies TIK, TÜK személynévmás, ez tájszólásokban ma is él. Székelyföldön, Erdővidéken, de máshol is él még a TITEKET ősi változata: TÜKTÖKÖT, azaz gyökönként: TÜK-TÖK-KÖT. SZÜMTÜK = a TÜK SZÜMe, TI SZEMe, SZEMeTEK, SZÖMöTÖK, amellyel TEKinteTEK.

SZÜMtükkel, SZÖMötökkel, SZEMetekkel MESSZire, MÖSSZire láttok.

SZüMTüK – SZeMeTeK – SZöMöTöK hangváz: SZ-M-T-K – SZ-M-T-K. – SZ-M-T-K.

VOGYmuk = VAGYunk, azaz V.GY – GY.V gyök: VaGY – GYüV, aki megGYÜVe, az itt VAGYon. A VAN – VAGYon változat ma is él a tájak nyelveiben. Az M.K – K.M gyök: MuK – KuM, MÜK, MÜNK, MIK, MINK, azaz MI személynévmás.

HOMou = HAMu, H.M – M.H gyök: HaM – MaH. A gyök itt sem változott. A HAMu HÁMként borítja a felületet, akár a MOHa. A gyök él, sőt a nyelvészek által latinból eredeztetett HUMusz is innen ered.

GYIMilcs = GYÜMölcs, GY.M – M.GY gyök: GYiM, GYüM – MoGY, MaGY. A G hangos változattal azt mutatja, hogy a GYÜMölcs rejti a MAGot, amelyből majd kiGYŰN (m > n) a csíra. Nem változott a gyök. Az ILCS, ÖLCS, valaminek a kicsinyét jelenti, de azt is, hogy bILCS, azaz bÖLCS dolog a gyimILCSfogyasztás.

Összegzésül: a gyökök ugyanazok 7-800 év távlatából is.

A Biblia igazolja a magyar nyelv változatlanságát

A héber viszonylag fiatal nyelv, kb. 2.600 – 2.700 éves. A Biblia ősi neveire magyar nyelven sokkal bővebb, széleskörű magyarázat adható, mint a magyarázó szótárakban található, héber nyelvű névfejtésekben.

A magyar, mint élő ősnyelv bizonyítja a Bibliában leírtak valóságát. Mózes a tízparancsolatot a teremtés nyelvén, ómagyar ősnyelven kapta, s a Biblia első könyveit a teremtés ősnyelvén írták. A héber nyelv nem a teremtés nyelve, nem létező nyelven nem írtak történelmet.

Lehet, ez némelyeket szíven üt, de az első kinyilatkoztatások idején nem létezett héber nyelv, hiszen még Ábrahám anyanyelve is az ősnyelv volt. A ma is minden emberre érvényes Tízparancsolat nem héberül, hanem a teremtés ősi nyelvén, ősi írásjelekkel, rovásokkal volt kőbe vésve.

Kiemelendő: minden emberi hangra volt megfelelő rovásjel!

Ábrahám utódai is az ősi nyelvet beszélték még sokáig, majd később fogságaik idején idegen földön, előbb főleg írástudóik kezdték más nyelvekkel keverni, habarni a későbbi hébernek nevezett (habar, kever, evre, ebre) nyelvre. A köznép viszont még sokáig őrizte az ősnyelvi elemeket. Ez abból látszik, hogy Jézus 12 tanítványának nevei még mindannyi magyarul megfejthető nevek.

Oly nevek ezek itt alább, amelyekkel több, mint négyezer évvel ezelőtt neveztek meg embert, hegyet, völgyet, folyót és ma is érthető vagy ugyanazt a szót használjuk. Ezek az eredeti alakot őrzik, minden gyökszó ugyanazt jelenti, mint kezdetben.

Példaként az IZSÓ, JÉZSÓ (Ézsau) öccse, JÁKÓB, amely nem héber, hanem ómagyar ősnyelvi név, mivel a zsidók akkor még az ősnyelvet beszélték. Teremtés könyve (I Móz.) 25:25 – 26-ban írja: „És kijöve az első, vereses vala, mindenestől szőrös, mint egy lazsnak, azért nevezék nevét Ézsaunak. Azután kijöve az ő atyjafia, kezével Ézsau sarkába fogódzva, ezért nevezék nevét Jákóbnak.” Kiem. K.S. A lazsnak = durva szőrpokróc, szőrzsák.

Az első szőrős volt, így valami szőrzsákról nevezték el, ám ő volt az első a GYŐZtes, s így a név első gyökszava – JÉZS – azt is jelenti: JÉZSó, GYŐZő. Az ÉZSAU névalak a később kialakuló héber nyelvi változat.

Az öccse JÁKÓB a bátyja BOKÁJát fogva jött a világra. Ezért kapta a JÁKÓB nevet. JáKóB fordítva BoKáJ-a.

JáKóB – BoKáJa hangváz: J-K-B – B-K-J.

Tehát ők az ősnyelven kaptak nevet, azt beszélték, mint mi is manapság. De nem csak ez a bizonyíték van.

A JÁKÓB név a J.K – K.J gyökből indul: JáK – KaJ,a JÁK gyök jelent szájat. JÁKkal KAJál, amint SZÁJjal JESZik.

Ám JÁKkal KAJabál is. Aki JÁKos, JÁKás, az csavaros eszű, cseles, csaló, ravasz, KAJán, KAJla indulatú, szájas, KAJabáló, KAJbó.

A Teremtés (I Móz.) 27:36 versében van erre bizonyíték: „Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két ízben csalt meg engemet…” Kiem. K.S. JáKóB – KaJBó hangváz: J-K-B – K-J-B.

A JÁKób, JáKÓB névben a K.B – B.K gyök: KóB, KáB – BóK, BéK jelenti, hogy aJAKkal szólva, BÓKkal, dicsérő szóval KÁBít BÉKés hangulatban. A JÁK gyök ma is szájat jelent: aJAK. Aki JÁKos, JÁKás, szájas, KAJabáló, KAJátó, KAJántó KAJla szándékkal aJAKol, azaz beszél.

De szájjal, JÁKkal KAJáL, JÁKkal, amely KÉJes JIK, JUK (lik, lyik, lyuk), lehet KAJálni, KÉJes csókot adni is. Aki több nővel él, nagy KUJon, állandóan JUKon lenne. JÁKóbnak négy asszonya volt, így négynek kellett bóKOJjon, BÓKoljon.

JáKóB – BóKoJ hangváz: J-K-B – B-K-J.

KuJoN – JuKoN hangváz: K-J-N – J-K-N.

JÁKÓB élete BAJOKkal volt tele.

JáKóB – BaJoK hangváz: J-K-B – B-J-K.

Apósával több ízben KAJABálnia kellett a feleségei, és a juss miatt.

JáKóB – KaJaBál hangváz: J-K-B – K-J-B-l.

JÁKÓB nem lelte BÉKÉJét csak miután meglelte a József nevű fiát Egyiptomban.

JáKóB – BéKéJe hangváz: J-K-B – B-K-J.

JáKÓBnak KÓBorolnia, vándorolnia kellett.

A bibliai JÓB is tele volt BAJokkal, mégis JOBB volt másoknál.

A JÁK – KAJ, JOB – BAJ, KÓB – BÓK és a többi gyökök jelentése 4.000 éve változatlan. E nyelv alkotó gyökszavai, hangcsoportjai 4 ezer év óta nem változtak semmit.

A JÁKÓB név bizonyíték arra, hogy a BOKA, BOKÁJA szó, a JÁK – KAJ, BÓK, KÁB gyökök jelentése 4 ezer éve változatlan. Bizonyítja, hogy a gyökfordítás élő jelenség volt az ómagyar ősnyelvben. Arra is bizonyíték, hogy akkor még nem létezett héber nyelv, mivel a zsidó törzsek az ősnyelvet beszélték. Erre az összes akkori ottani helységnév is bizonyíték.

A Biblia és a magyar nyelv viszonya kölcsönös. A Biblia névtára a legerősebb bizonyítékokat tartalmazza a magyar nyelv ősiségére. A magyar nyelv bizonyítja a Biblia szövege mondandójának örök maradandóságát. Persze, eredetiben még érthetőbb volna.

A JORDÁN vize lassan csORDOgáló csORDAitató volt. MEGIDDÓ vizét megidd, mert IDható IDves, azaz ÜDE, hIDEG.

MeGiDDó – MeGiDD hangváz: M-G-DD – M-G-DD

A másik: KISON, kis osonó patak. GYEHhinnom, Hinnom völgye (völgye/h), GYEH – HEGY gyökpáros két véglet megjelenítője. ARARÁT, HÓREB, TÁBOR hegyek nevei. ARAD – védett, megmARAD, SZÁLEM – SZÁLLÁsoM.

DAMASZKUSZt a Magyar ősmesék szerint, Támasz építette TÁMASZKént, DOMOSZKént, otthonként, SZÁMADÓK helyeként.

DaMaSZK – SZáMaDóK hangváz: D-M-SZ-K – SZ-M-D-K

ÁDÁM, ÉVA, KAN (Káin, Kaján), ÁBEL (Béla).

JUBÁL juhbél húrokkal zenélt, LÁBUJjait mozgatta a zene ütemére. JUBÁL szerelmes típus volt: JUBÁLó.

JuBáL – JuBéL – LáBuJJ hangváz: J-B-L – J-B-L – L-B-JJ

HÁDA, CILLA, SÁRA élő magyar nőnevek.

ÁBRAHÁM, előbb ÁBRÁM, sátorapai megnevezésként kapta később az ÁBRAHÁM nevet, sok nép leendő atyjaként. A RABONBÁN, sátorapa, nesztor, mésztor vagyis mester volt saját utódai közt, így ÁBRAHÁM is. ÁBRAHÁM is ősnyelvi név, a RABONBÁN, RABOMBÁN fordított alakja.

ÁBRaHáM – RaBoMBáN – RaBoNBáN hangváz: B-R-H-M – R-B-M-B-N

– R-B-N-B-N

MOJSZESZ, MOJSZ – SZOMJ, MOJSZOS, MOJSZESZ, MÓZES, neve ma is vízértelmű, akár MOSON és vidéke. Másik jelentése: MOSOLYOS, mosolygó kisfiú volt.

ÁRON, őt áron váltották meg a fiúk összegyűjtésekor.

JÓZSEF, kiskorában Jó szép – Jószép, felnőttként Jó séf – Jóséf. A JÓZS gyök GYŐZtest jelent. Bátyjai leborultak előtte.

EFRAIM – Efrám, cifrám, ÉN FRIGYEM, ÉN VÉREM, szépem = ifjam, ÉFIJAM, ifjú, székelyül: éfijú, fiatal.

SZÁL, SZÁR, majd később SZÁL héberesítve: SZAUL.

DÁVID a vidán, vidám fiú, VIDÍDtó.

JÉHU, a szeles – lovait, fogatját bolondul hajtó – juhé!

MANASSÉ, a név egyik jelentése MENESSE Isten az én nyomorúságomat. József, mint névadó apa, a fia születésekor – NASSÉ, NASZTÉ – adott nevet. Markos Gyula: Az Úr szava magyar volt című könyvében a névfejtésben megjegyzi, hogy Jákób – bár tudta, hogy MANASSÉ az elsőszülött – nem adta neki az elsőszülöttségi áldást. Ennek oka lehetett, hogy József felesége ASZENA, meglehet valaki ASSZONYA volt, előtte hASZ(e)NÁlta valaki. Markos szerint, talán a fáraó. A MANASSE, MENESSE név fordítva: NEMESSE vagy ESSENEM.

ÉDEN, a kert, amelynek vÉDENce volt az első emberpár, az onnan eredő négy folyó: PISon (pi, pü, pis, pes), GIHon (híg = víz, higro) a hűs vizű HIDdekel (hidegel, h/üdít, hidro), Eufrátesz (Jeuforratú, Jóforratú).

Az ÉDEN szó ÉD – DE ősgyökből képzett. Ez olyannyira magyar szó, mint akár a csárdás vagy huszár! Az ÉDEN szó vizsgálatánál mindenképp az ÉDes jelző, a zavartalanul élvezhető élet jut eszünkbe, mivel ez azt is mondja. A D hang a kellemest jelenti itt, és a folyamatosságot is, végtelenre tervezett állapot helyszíne lett volna. Az N a haNg szóban is zöNgét adó, éNeklő hang, tehát érzelmi, haNgulati töltete van, ugyanakkor az N a NŐ, NŐISÉG kezdőhangja, az otthoN egyik jelentéssel bíró haNgja. Nő Nélkül nincs otthoN. Az EN helyet jelentő is. Ismerve az E hang különleges szerepét a magyar nyelvben, ez azt jelenti, hogy egyENletes, szeretetEN, ÉD-EN nyugvó állapot. A szó fordítva: ÉDEN – NEDÉ, tovább más hangzóval: NEDŰ, ÜDÉN, mutatja az ott uralkodó felÜDÍtő állapotot. A D hangcsoport – ÉDE – biztonságot sugalló, vÉDŐ, ÉDEnben ÉDEngetve (székelyül = szeretve lenni), vÉDElmezve vagy, ÉDEnben vÉDEnc vagy, aki vÉDVE, ÉDVE, vÉD(en)ve, vÉDElmeN alapuló állapotban vagy. Jelenti a gondtalan, tiszta, ÉDEs életet is. ÉDEn ÁDÁm földje volt, ADOmányként bírta az engEDElmesség feltételével. A másik név: Paradicsom inkább PARADICShon értelme PARÁDÉShon.

JÉZUS – A JÉZUS név A J.Z – Z.J gyökből indul: JéZ – ZeJ, és több névadó jellemző sűrítménye. Egyik a kicsiny újszülött, mint JESZke (ijedős, gida), azaz bárány, aki JÁSZolban fekszik, alszik: JEZuska, azaz kisbárány. Ismert a Bibliából: ő Isten Báránya. A J.SZ – SZ.J gyök: JeZ – ZeJ, JeSZ – SZeJ jelent JESZtőt, veSZEJtőt, JŐZtest, azaz GYŐZtest (j > gy) is az ellenség felett. Az ősi JEZréel mezeje, GYŐZelem mezeje volt, JIZráel név Isten elleni GYŐZtest jelent. JÉZUS a kísértést kiállván, leGYŐZte Sátánt és az utolsó próba előtt kijelentette tanítványainak: Bízzatok, én leGYŐZtem a világot. Mint mennyei felkent király, GYŐZ e világ gonosz urai fölött a kijelölt időben. A Z hangcsoport – ÉZU – JÉZUs a bIZAlom igAZI forrása. Az általa megígért királyság alatt pAZAr áldások ÖZÖnével árasztja el igazhitű követőit. A JéZuS név és a SZuJéZ, mint felemelkedést jelentő ősnyelvi szó hangváza azonos: J-Z-S – SZ-J-Z. Ez a paSZUJ (fuszulyka, paszuly) SZŐLő, SZULák (j > l) szavakban jelenti a felemelkedő kúszást. JÉZUS felemelkedett, SZÁLLt (szuly) a mennyekbe, és onnan LÉSZen eljövendő.

TAMÁS – A TAMÁS név T.M – M.T gyökkel indul: TaM – MaT. Mivel TAMÁS KETTŐSnek is hívatott, így a TAMÁS mintegy ikret, MÁSAT is jelentett. A KETTŐS, a MÁSODik. Nevezték KÉTkedőnek, aki nem hisz, annak minden KÉTES, amit MÁS mond, mivel arra gondol, MÁSAT mond, mint a való, így maga kívánt meggyőződni. Miután meggyőződött, ő lett az egyik legerősebb TÁMASZ a hitben gyengék számára.

TaMáS – MáSaT – MáSoD – TáMaSZ hangváz: T-M-S – M-S-T – M-S-D – T-M-SZ

MÁTÉ, számvevő, MATEkos, számokkal MATIkált.

BERTALAN neve előrevetítette halála milyenségét, élve nyúzták meg: BŐRTELEN lett.

BeRTaLaN – BőRTeLeN hangváz: B-R-T-L-N – B-R-T-L-N

JÁNOS, szelíd, finom lelkületű, lányos, azaz JÁNYOS fiatalember.

JáNoS – JáNYoS hangváz: J-N-S – J-NY-S

PÉTER nevének alapjelentése: szikla, kő. A szikla PATintással TÖRhető: PATÖR. Az első PÉTER nevű férfi valószínűleg alacsony volt. A PÉTER – TERPE átfordítás ezt mutatja, TÖRPE, azaz alacsony TERmetű, és valószínű, keménykötésű ember lehetett. A név aráminak mondott KÉFA változata = erős, sziklaszerű. E szó a K.F – F.K gyökre: KéF – FeK, épül. A szikla elFEKvő hatalmas tömeg, egyfajta FOK, amely megállít, leFÉKez utadban. A FEKvő jellemzőre, állapotra utal: a szikla – alszik fordítás is. A K.F – F.K gyök: KéF – FeK, a FEKve alvás, pihenés. KÉFE jelent szaporító férfit is. Erről a kefél címszónál. Előfordult, hogy PÉTERben is elaludt, elFEKüdt a figyelem, éberség.