A V jelenség, mert úgy-e a hangoknak nincs értelemalakító szerepük az Akadémia szerint
VÁLIK – Valamivé válik, átváltozik. Házasságát felbontani készül. [NEM finnugor] A VÁLIK szó a VÁ – ÁV ősgyökből kialakuló V.L – L.V gyök bővítménye: VáL – LeV.
A V hangos gyökök a Választás sokoldalúságát megjelenítők. A VALa – LEVe a létezés kezdete: eLEVe LEVe, VÁLa VALami BELőle* (v > b). A VÁLni, lehet szétVÁLás is. A V hang a végletek kifejezésének hangja. Olyannyira a szétosztás gondolatát képviseli, hogy maga a VÁLás szó is kétféleképp értelmezhető. VÁLAszt, szétvÁLAszt, elvÁLAszt, kivÁLAszt. A párbeszédben két oldal van: kérdést FELtevő és VÁLaszadó. A VÁLaszoló is VÁLaszthat: igen vagy nem. A VÁsár is kettőn áll. A felíVELésnek aVULás a VÉge. A VÖLgy két hegyoldalt VÁLaszt el, de a hegy is VÁLasztó, VÍzVÁLasztó. A VÍz a testben a kiVÁLasztást segíti. Van VÁLaszút, elágazás. A balta vagy régiesen VALta is kettéVÁgja, VÁLasztja a fahasábot. A VÁgás a VÍz által kimart árok, amely kettéVÁLaszt egy földdarabot. A VÉLemény is kétoldali: VELe azonos, és ellenVÉLemény is. A VÁ, VÉ lehet VÁD, VÉDelem. Van VAgy-VAgy lehetőség. A másik jelentés: az együVÉ VÁLás fogalma, amely az előző ellentéte. Az össze szót régiesen öszVE** alakban ejtették, és nem VÉLetlenül. Ez esetben több összeteVŐről van szó, amelyek eggyé,(egyvé), együVÉ, összüVÉ VÁLnak. Volt példa rá, hogy ellenségek barátokVÁ (barátokká) VÁLtak. Ez utóbbi VÁLás, oly értelemben más, hogy ez átVÁLtozás, VALamiVÉ VÁLás, és nem szétVÁLasztás, szétVÁLás. Ez a VÁLás – bár ránézésre a szavak egyeznek – más, bár ez is VÁLás, az előző állapotról átképződés, átVÁLtozás. Az előző jellemzőktől való elVÁLás újabb azonosság jaVÁra. A -VÁ, -VÉ gyökök képzők is. Átalakulásról van szó, amely az alkotás (v/alkotás? ), teremtés fogalmával egyeztethető. Az L hangcsoport – ÁLI – jelen van a szétvÁLÓ fELEk kétfELÉ dŰLŐ ALAkjaiban. A szétvÁLIk esetében két különvÁLÓ, két egymástól elkÜLÖnÜLŐ oldalról van szó, amelyek kÜLÖn más-más ALAkzatban folytatják. Ám az összeÁLLÓ, egybekELŐ, összekELŐ, házasULÓ és más szavakban az együvé, eggyé vÁLÁs jelenségét leíró. Az L.K – K.L gyök: LiK – KiL, a szétváláskor KELetkező, vagy az egybeKELéskor betöltendő LÉK.
/*/ Ősnyelvre jellemző volt: az anyától elVÁLÓ, anyáBÓL, BELŐle kiBILLEnő, VILágra jövő magzatot BÉLnek is nevezték: BÉLA, ÁBEL, BELLA, IzaBELLA, AraBELLA, JézaBEL, ABELLA, vagy VALéria, VILma, VILmos stb.
/**/ Czuczor-Fogarasi, 150 éve még így használták, aztán jöttek az akadémiai „nyelvészek”, Kazinczy szellemében, akiknek semmi nem jó, ami eredeti magyar.