TÜNDÉR – Természetfölötti képességekkel felruházott, csodás szépségű mesebeli női lény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] A TŰNDÉR T.N – N.T gyökből induló szó: TüN – NüT. A TŰNDÉR olyan lény, aki TÜNDÖklő, előTŰNik, majd elTŰNik, épp mint a fehér DÉR, amely az első meleg napsugár hatására vízzé válik. A szó tengelyében levő ND páros mint alvó N.D – D.N gyök: NeD – DaN a NEDű, a DANol szóban közelíti az emelkedett mesés hangulatot. A TÜNDÉR szó összefonódott a szépséggel. A CzF Szótár leírása: „[…] népmesékben, női szellemnemű lények neve (tündérleány), melyeket a képzelődő tehetség sokféle csalóka, csábitó, változékony alakba öltöztetett, s lakásokul kies kerteket arany almákkal, erdőket, tavak, tengerek mellékét, légvárakat, s egész mesés országot tulajdonított. A tündérek hófehér szinűek, aranyhajuak, fiatalok, csoda szépségüek, bájolók, aranyos ruhában járnak, gyönyörün tánczolnak stb. […] Továbbá jelent csalókát, mulandót, változékonyat, szemkápráztatót, a mi csak futtában, ideiglen kecsegtet, gyönyörködtet. Tündér szerencse, tündér képek, tündér világ, tündér fény. […] gyöke a mulandó látszatra vonatkozó tün v. tünik,” A szó eredete visszanyúlik a magyar ősmesék világába, amelyekről Balkányi Szabó Lajosnál olvashatunk.