Az alábbiakat senkinek nem kötelező elismerni, hiszen ez a teremtés tényét támasztja alá, és az édeni bűnbeesés következményeiről szól. Már az édeni bűnesettől megindult a lejtőn az ember, tehát már az elejétől süllyedő pályára állt, így semmiképp nem beszélhetünk fokozatos fejlődésről.
————
A teremtést tényként hinni nem tudományos – mondják ma sokan – azonban jó tudni, hogy a teremtést cáfoló, azt mindenképp mesének, mítosznak feltüntetni igyekvő kifejlődéstan, az ebbe kapaszkodó ősi társadalomszerkezet kutatás, továbbá a leleteivel ezeket igazolni szándékozó régészet-történelem, már sok felállított következetlen, homályos tételeik kimagyarázkodási próbáján elbuktak.
Ezek az a fajta tudományágak, amelyek a saját tételeik sorrendiségét sem képesek következetes magyarázattal ellátni. Mindig a részletek gubancaiba bonyolódva buknak el. Ha komolyan górcső alá vesszük tételeiket, kiderül, hogy elmélet felépítményeikben minden meg van, csak épp a szilárd alap hiányzik.
A kifejlődéstan nem képes elfogadható, minden próbát kiálló magyarázatot adni az élő test alapszerve, a testi sejt bonyolult tartalma kialakulásának pontos folyamatára: DNS kódrendszer, kromoszómák, immunitás, azaz kórok elleni védelem, örökletes jegyek és egyebek, amelyek az eddig a Földön élt kb. 25 milliárd emberből kettőnél sem hasonlított egymásra. Nincs elfogadható válasza egy sarkalatos kérdésre: Az egyedek közt vívott – a jobb, alkalmasabb marad fenn – állandó élet-halál, késélre menő, gyengébbet kiirtó, eltipró küzdelmek után, végül hogyan fejlődött ki az emberi lényt meghatározó, gyengébb iránti mélységes szeretet, együttérzés, és a számára láthatatlan felsőbb erő iránti mély tisztelete?
Az ősi társadalmak szerkezetét nem kutatják, hanem a kifejlődéstan nyomán a soha nem létezett: görbe hátú, makogó, bömbölő, szőrös-csimbókos ősembertől indulnak ki képzeletben, aki bunkójával a barlang szája előtt elejthető vadra vár. Erre a gügye mesére felállították a bizonyíthatatlan, ősi társadalmi szerkezetre vonatkozó elméletüket.
A régészet (sarlatán ága) ezeket próbálja igazolni olyan eszközöket felvonultató leletekkel, amelyeket valaha egy szűz területre érkező értelmes, alkotó embercsoport hagyott maga után. Azok, akik első hajlékaiknak építése előtt, pillanatnyilag egy erre alkalmas barlangban, éjszakára meghúzódtak, védelmet keresve eső, szél, hideg ellen. Akiknek életet újrakezdő tevékenysége nyomán használt kezdetleges eszközeik, esetleg rajzolataik, véseteik maradtak végül ott. Ezek alapján tudálékosan felállították az ősember kezdeti életmódjára vonatkozó elméleteiket. Ezeken lovagolva, bizonygatnak, hívják segítségül afrikai sámánok módjára az évmilliárdokat, s szövögetik az igazolhatatlan, legfeljebb gyerekek érdeklődését ébren tartó meséiket.
Talán inkább nézzük a valóságot.
A régészet még csak nem is próbál elfogadható tudományos magyarázatot adni, a szerte a Földön létező hatalmas kőépítmények eredetéről, ősi fémtárgyakról. De „tudományos” okoskodással meghatározták a sosem volt történelmi kő-fém korszakokat, holott ismert tény, hogy az Özönvíz előtt már használtak fém eszközöket.
Mert ugyan mivel munkálták meg a hatalmas kőépítmények aprólékos pontossággal összeillesztett, mértani alakzatú kőtömbjeit? Mivel munkálták meg a félkész állapotban maradt nagy obeliszkeket? A Húsvéti-szigetek óriás kőszobrait?
————
A Vízözön előtti korban, a Földet védőként körülölelő hidroszféra – pára-víz-jég – burok ekkor leszakadt. Hatalmas mennyiségű víz zúdult a Földre, és temérdek mennyiségű jégtömeg a sarkok térségére. Az alaszkai jégpáncél alatt fellelt, ma meleg égövinek számító állatok, a világűr hidegével (kb. –275 Celsius fok) érkező jégkristályok által percek alatt mélyfagyasztott tetemei bizonyítanak.
A Vízözön előtti – a pára-víz-jég köpeny által védett – az egész Föld felületén kellemes éghajlatot fenntartó természeti környezeti állapot többé már nem létezett. A Földön az éghajlati körülmények gyökeresen megváltoztak, de nem a túlélők előnyére, hanem hátrányára. A földfelszín képe a Vízözön előtti egyharmad víz, kétharmad szárazföld arány megfordult a szárazföld kárára. A világűrből érkező káros sugarakat sem hárította el, és a magzatot már az anyaméhben érte a hatása. Ez okból hirtelen lerövidült az emberélet, addig hasznos növények váltak káros gazzá, és békés állatok ragadozókká.
Megváltozott mostoha világ várta a túlélőket.
A leomlott gyűrűzet tömegének mérhetetlen súlya megváltoztatta a földfelszínt, hatalmas szintkülönbségeket hozva létre. Ha a Csomolungma majdnem 9 ezer méteres magasságára, és a Marianna-árok 11 ezer méteres mélységére gondolunk, akkor kb. 20 km. a szintkülönbség.
Azt kell mondanunk, hogy ez a létrejött nagy gyűrődések, hatalmas szintkülönbségek teremtői tett része, a lezúduló víz és jég hatalmas tömegének tárolása céljából. Amint a Csendes-óceánban sok ilyen hatalmas mélységű árok van, úgy az Atlanti óceán fenekén is jó néhány ilyen, több mérföld mélységű hatalmas katlanszerű árkot tartanak nyilván a kutatók.
A bárka megfeneklésétől kezdve folyamatosan apadt a víz, és több évszázadon át olvadó jégből eredő víz feltöltve a hatalmas mélységű árkokat, létrejöttek, kialakultak a nagy világtengerek. Ezekben özönével (özön – ocen – ocean) összegyűlt a víz.
Az újrakezdés
A felszáradó földeken, kedvező éghajlatú részeken megindult az élet, és az Özönvíz előtti mintára, megjelentek a tanyák, lassan kiépült a tanyavilág, amely eszményi emberi, családi életforma keret volt és volna mind a mai napig. Nem volt, nincs és nem lesz a tanyánál jobb, alkalmasabb, kellemesebb, nagyszerűbb családi élettér soha, sehol.
A tanyai élet, még ma is, a nehéz munkák ellenére – szembeállítva a betonrengetegben léttel – hasonlít egy állandó kiránduláshoz. A tanyán élő, egészséges, életerős emberektől még soha nem hallottam, hogy kívánnának beköltözni az utálatos betonrengetegbe.
A tanya az emberi települések többi formáját megszülő anya.
A tanyavilág megbomlását előidéző első hatás, és folytatása – amely ettől az eszményi településfélétől, a tanyalakó állapottól a mai betonrengeteg zsúfoltságokig elvezetett – mindannyi az emberi társadalom erkölcsi süllyedése miatt létrejövő, folyamatos életfeltétel-romlás által kikényszerített következmény.
Bárki, bárhogyan magyarázhatja, már az első, falvakba tömörülő népmozgás is az erkölcsi romlásnak a –társadalmi átrendeződésben, átszerveződésben is – megnyilvánuló, fejleménye. Nem a fejlődés, hanem a romlás megmutatkozó jele!
A kikényszerítő ok: veszélyeztetett, biztonsághiányos állapot. Mi okozta ezt?
Az emberek egy része szorgalmasan dolgozott a saját és övéi, szerettei életének fenntartásáért. Ám már ekkor, a korai időkben is voltak semmittevő, henyélő, dolgozni nem szerető emberek, sőt egész törzsek is. E henyélők nem dolgoztak, arra viszont volt eszük, idejük, hogy támadó fegyvereket készítsenek a rabló harcba, loptába járáshoz, és kizárólag emberölésre képezték ki magukat, mert bár nem végeztek semminemű termesztő, termelő munkát, szükségük volt nekik is élelemre, ruházatra. Ezért eljártak lopni, rabolni azokhoz a békés, becsületes emberekhez, akik szorgalmasan dolgoztak.
Az ingyenélő rablóhordák azért tették ezt, hogy legyen miből tápolni saját henyélő fajtáikat. Ezt nevezték loptának. A rabló csapat legtöbbször éj leple alatt lepte meg a békésen alvókat, gyilkolva, ölve minden útjukba eső, ellenálló lényt.
Az elején talán egyenként vagy csak néhányan támadták a védtelen tanyákat, később kisebb csoportban. Öltek, raboltak irgalmatlanul férfit, asszonyt, gyermeket, öreget. A tanyalakókat félelem szállta meg, ettől kezdve megszervezték védelmüket, többen felhagyták tanyáikat, házaikat egymás mellé építve, falkává tömörültek.
Így jöttek létre a kényszer szülte első falvak.
A támadók, első vereségeik, sikertelenségeik tapasztalatain okulván, ettől kezdve nagyobb bandába verődve szervezték a lopta-rabló portyákat. A falvak népe ellenállt, védte magát. Ezt követően a rablók még nagyobb bandával támadtak. A falvak népe úgy értékelte, hogy erődszerű védelem kell, így fallal kerítették körül a települést, és a falat frissen oltott fehér várral, azaz mésszel kenték le, hogy a bemenekülők távolról felismerjék, mely irányba kell futniuk. Így lett a neve váras, város. A valamikori, tanyavilági szabadtér beszűkült. Falak közé szorult a jobb sorsra, szabadtérre vágyó nép.
Tehát a fő oka a nép helységekbe, falvakba, városokba összetömörülésének nem az emberi társadalom polgárosodó fejlődése, hanem a gyilkos rablóktól való félelem, a bizonytalanság érzete, a szeretteikért való aggódás volt. Ezt nem lehet társadalmi fejlődésnek nevezni, mert ez az erkölcsi romlás, süllyedés következménye.
Legfeljebb, a társadalom védekezési szerveződése fejlődésének nevezhető.
A támadók alkalmazkodtak, most már az egész törzs férfinépe, egész had jött fegyverekkel, és támadtak mindenféle fortéllyal. Volt eset, visszaverték őket, máskor bevették a várat.
Persze a támadók, ezt dicső tettnek, törzsi – majd később „szent nemzeti” – hadi vállalkozásnak tekintették, és végrehajtóit nemzeti hősöknek. A loptából, rablógyilkos hadjáratból prédával érkező becstelen, gyilkos, véreskezű gazembereiket győzteseknek kijáró ünnepléssel fogadták, dicsőítették. Ez a történelem, ez az egyre süllyedő, romló emberi erkölcsiség mutatója! Gyümölcsei itt rohadnak, bűzlenek körülöttünk.
Alapjában véve, ez a – tanyák ellen – kicsiben induló, tovább fejlesztett, aljas, beste, gyilkos tett-sorozat volt a kezdete a történetírók által dicsőségesnek nevezett nagy nemzeti hódító háborúknak.
A rablások hasznát élvező nép nemzeti hősökként tartja számon ma is nagy hódítóit, akik tulajdonképpen közönséges, becstelen, erkölcstelen, hitvány rablógyilkosok, aljas haramiák voltak.
Csak a gyarmattartó nemzetek történelmét, és napjainkban alakuló állapotukat kell megfigyelni.