TŐ – Növény szárának a földben, illetve közvetlenül a föld felett levő része. [MÉKSZ: finnugor] A TŐ az eredet, a kezdet. A mindenség, a TI, TO, TŐ, TE, TÁ eredete. A megfejtés kulcsa a T hangban rejlik, a TI-TO-k burkoló hangjában. Nem misztikum ez, de megértéséhez a T hangnak a nyelv kifejezéseiben való szerepét kell ismerni. A T a Teremtés, a Talaj, a Táp helye, a Támasz.
A TŐ – a mélyből felTÖrő. FelTÖRŐ, EREDŐ, ez D > T váltással ereTŐ, vagyis TŐere, eredeTE, indulása TÖve. EtTŐl lefelé gyök-eredet, fölfelé a TŐből eredő növény, a TÖrzs indulása. Különben a TÖ gyök jelen van az épületalapot jelentő TÖmés szóban, de a TÖrténet is vele kezdődik, és a hímivarsejteket termelő TÖk, az élet kiindulópontja sem véletlen kapta e nevet. De a TŐgy.sem, ugyanis onnan indul el a kicsinyek tápláléka. TÖ-vel kezdődik rendkívüli hatóerejű TÖmörített erő, amelynek TÖve pötTÖmnyi kis helyre van sűrítve, amit az ógörög nyelv A TOM névvel vitt magával, mivel nem volt Ö hangja. Ily kezdete, azaz TÖve van annak, ami TÖbb lesz, TÖmbbé TÖmörül. A TŐ foly-TA-TÓ-dik TOvább a TE-TŐ-ig. A TŐ és TE-TŐ egy TEst. Lehet még keresni a kifejezésekben. A CzF Szótár szerint: „[…] a tő alapfogalomban egyezik a cső, csöcs, csücs, csucs szókkal; de legközelebb áll hozzá, sőt azonos a hegyeset jelentő tű v. tő, mint vékony hegyü, szurós szilárd növénysarj, honnan a tüvis v. tövis, tüske, és a hegyes szuró eszközt jelentő tű v. tő, tőr és tőrök fogalomban rokonok. Mennyiben pedig a tő a fák és némely más növényekben vastag zömök alakuvá növekszik, innen a tőke, törzs, törzsök, csög, csök, tuskó és ducz alaphangban és fogalomban szintén egyeznek vele. Ide tartozik a gyökér […] a gyök szabatosan véve anynyi volna mint tő v. csök, a gyökér pedig jelentené a tőből kinövő érforma rostos szálakat. Csagataj nyelven: tüb, pl. tag tübi hegy töve, oszmanli nyelven: dib. (Vámbéry).” Kiem. K.S.