Szóbokor tövétől hegyéig mellékágakkal mindkét irányú gyökkel
A szóbokor jelenség gyökértől a legvékonyabb ágig kimutatható a nyelvben.
TéR – RéT gyök. A TERemtett világban minden TÉR kihasználható. TERmészeti adottságtól függően, kis TÉR, nagy TÉRség TERmékeny TERmőfölddé tehető TERmények TERmesztésére, és minden megTERem, ami SZÜKséges. A SZÜKség nagyúr, senki nem szeret SZŰKölködni, inkább küzd, minthogy gondokkal KÜSZködjön.
A megművelendő TERület egy TÉRség a RÉTen, ahol TERmesztés folytatható, de az ilyen TERet, teRET felhasználhatják többRÉTű, más TERmelési ágazat telephelyeként is.
A TERmesztésre használt TERület elmozdíthatatlan, ingatlan ÜLET. Erre ÜLEThető, ÜLTEThető haszonnövényzet, amelyek némelyike TERmetes, terMETes. De épÜLET is ÜLEThető, építhető oda.
A TERmesztett, terMETes növényt néha METszeni kell, különben elvadul. METszéssel TÖMöttebb, TÖMörebb TERmmőágcsokor hozható létre. A növények TERmesztése, terMESZtése SZEMmel követett, gondozást igénylő. TERmesztés, termESZtés ÉSZ-szel TERvezetten, az ESZnivaló (sz > n – enni), előTERemtési céljával TÖRténik.
TERmesztésnél, termESZTÉsnél a kOSZTOlnivaló TERmények külalaki, ESZTÉtikai, ép, szép látványa is számít.
Ha jó a TERvezés, terVEZés, gondosan VEZetett megmunkálás folyik TÉRben időben, s az időjárás is kedvező, akkor nincs VESZteség. A TERmesztés, termeszTÉS, TEVÉS, TETT, munka.
A TÉRnek, rajta élőknek, a TÖRténő eseményeknek TÖRvényei vannak.
Valaha az ősök, a kezdők a naTÚR földet TÚRták fel, s annak TURán sok munkával, kiTARtással, TÜRelemmel TERmesztettek étekre való TERményeket. Komoly kiTARtás, hozzáértés, szeretettel végzett munka meghozza gyümölcsét kiTÁRul a világ, s eredményesen megkapaszkodik az ember a TERmészeti TÉRben.
–
Szóbokor gyökpár alapon
Szóbokorral sokan foglalkoztak, foglalkoznak, eléggé közismert jelenség. Mivel a magyar nyelvben minden gyökszó fordítható, így csak akkor építhető fel igazi teljes szóbokor, ha gyökpár alapon képezzük. Alább csak a rendhagyó, gyökpár változatát mutatnám meg a székely életvitelt leíró szövegbe építve, történelmet végigkövető példával e nép mindennapjaiban.
Az SZ.K – K.SZ gyökpár, amelynél az összes hangzókkal alkothatunk gyököt: SZaK – KaSZ, SZáK – KáSZ, SZeK – KeSZ, SZéK – KéSZ és így tovább. Úgy mutatom be, ahogyan a szövegbe beépülnek a mindennapi események leírásakor. A kifejtésnél figyelembe véve az alvógyök változatait, és a rokonhangzós változatait szintén.
A SZÉK – KÉSZ gyökpárral kezdve.
Letelepült nép, SZÉKes nép. A mi esetünkben ez: SZÉKita, SZÍKita, SZKíta, SZÉKely, SZÍKöly nép.
SZÉKes, SZÉKita, SZKíta lét, teljesen KÉSZ állapot, amelyen soha nem kíván változtatni. Oly SZÉKhellyel bír, amelyhez ragaSZKodik. Mint nép soha nem vándorolt ki SZÉKes helyéből a Kárpát-medencéből, nem tört be más népek földjére, nem hódított, nem rabolt. Nem KÓSZált céltalanul jobblétet keresve más népek KÖZt. Nem vegyült senkivel.
Így őrizte meg csodálatosan szép nyelvét tisztán mocsoktalanul.
Mindennek ők adtak nevet Bécstől Gyimesig a térségben: hegynek, völgynek, síkságnak forrásnak, pataknak.
Voltak némely cifraságot kedvelő törzsek, amelyek maradtak Ázsiában meggazdagodtak, de végül ellenség által legyőzetve, kirabolva, a Kárpátok sűrűjén át menekülve, a fák közt átszűrődve, nyeregre kötött kézi batyuval, szinte üres KÉZzel jöttek a SZÉKes helyre, a SZÉKelyek közé.
Némelyek szerint ők voltak a honfoglalók.
A SZÉKely nép azt ette, amit jó GAZdaként termesztett, tenyésztett. KÁSZuba, SZAKajtóba, SZÁKokba gyűjtött, hogy a KÁSZlóban mindenféle ízletes KOSZtra valót megKÉSZítsen a családnak.
SZOKotáló, KISZámítással élő nép volt, emberben sem szerette a GAZt, csak aki iGAZ. Az egymást mindenben segítő kaláka-KÖZbirtok rendszer KIZárta a mélyszegénységet, a bűnözést.
Termesztő munkáihoz sajátos eszKÖZöket használt, úgy művelte földjeit. Minden mesterséget űző, ezermestereik, jóKEZű iparosaik voltak. Soha semmilyen más nép segítségére nem szorultak. E nép a történelem évezredein át minden SZÜKségeset önmaga KÉSZített el fából, vasból: SZEKeret, KASZát, kapát, lapátot ásót, gereblyét, s földet vágó, hasító, felSZAKító KUSZtora eszKÖZöket, szerszámot: ekét, hozza való taligát, boronát, mángorlót.
Falvai kisKÖZösségeiben minden KÖZtulajdon, KÖZbirtok volt, és minden földbirtok KÖZös tulajdonként, nyílföldekre osztva. KASZált, SZÁKolt, aratott, takart, hogy legyen, amit a szuSZÉKba rakjon. Vigyázott mindennek a SZÍKjára, mert tudta, hogy abban van az élet csírája.
Nem vadászott, nem halászott. Még ma is él egy mondás: Halász, vadász, madarász, üres tarisnyába’ kotorász.
Ha úgy hozták a körülmények, SZŰK esztendők KÖSZöntöttek rájuk, akkor mindenki egyformán SZŰKölködött, a közSZÉKely, a lófő és a rabonbán is. Felélték a KÉSZletet, de bőség idején a KÖZbirtokon, KÖZös kalákamunkával termelt javakból újra feltöltötték a szuSZÉKokat, KÁSZukat, SZÁKokat. Egyenlő volt a KÜZdfelem, KÜSZködés a létért. KÖZös kalákamunkáik – bár keményen dolgoztak – szóraKOZtató alkalmak voltak, KÖZös étKEZéssel, nótával, tánccal végezvén minden nap.
Mívesnapi KOSZoló munkáikhoz hétKÖZi SZOKásos viseletüket hordták, ünnepnapokon annak díszes változatait SZÉKeik falvainak SZOKásos mintái szerint.
SZIKár, kemény, KÜZdelemtől edzett SZÉKita, SZKíta, SZÉKely férfiak szavatartók voltak. Ki-ki amit KISZólt a száján, igyeKEZett megtartani. Nem KÚSZtak térden megalázkodva, SZŰKölő SZUKa módján semmiféle hatalmasság elé.