SZLÁV – Az indoeurópai nyelvcsalád egyik ágához tartozó. [bérnyelvész: nk: latin < görög < szláv] A SZLÁV név SZ.L – L.SZ gyökből eredő szó: SZeL – LeSZ. Egy bármilyen SZELevény leváLASZtódik az addigi törzsről. A SZeLeVény, leVáLaSZt szavak tartalmazzák a SZLÁV szó elemeit: SZ-L-V. Egyesek szerint rabszolga állapotukból örökölték a nevüket sclav – szolga. Ebben az volna furcsa, hogy nyelvük hangtani szabályai, hangzástörvényei szerint, tömörítik a mássalhangzókat a szavak elején, mégis a c (k) kimaradt volna, s így lett SZLÁV? Ez így nem hihető. Az viszont igaz, hogy az SZ.L gyökből ered a SZOLga szó, ám ez magyar eredetű!
Az SZL hangcsoport – ISZLÁ – a SZLÁv szó gyűjtőnév. Akár egy központi nyelvi OSZLOpról több részre, SZeLetre fOSZLÓ, OSZLÓ, szétágazó nyelv.
Az SZL páros, mint SZ.L – L.SZ alvógyök: SZáL – LeSZ, a több SZÁLra tagozódás. Az óSZLÁV nyelvben már eleve benne rejlett a lehetőség, hogy több nyelvvé LESZ, VÁLik.
Az L.V – V.L gyök: LáV – VáL, szintén a több ágra szétVÁLás, többé LEVő, VÁLó. Egyedül a magyar nyelv nem tud szervesen vegyülni más nyelvekkel, a többi mind megteheti, így a SZLÁV is. A román nyelvet annyira magába szívta, hogy szinte egy évszázadba telt a román nyelvészeknek azt gyökeres módosításokkal a latinhoz közelíteni. Még most is küszködnek vele.
Ha az óSZLÁV nyelvet a teremtés ómagyar ősnyelvből eredőnek vesszük, akkor az SZL párosból a szál, szel, szél, szol gyökök nyomán, vagy a LÁV – VÁL gyökből indulva az ősnyelvet beszélők rétegéről leSZELődő, leVÁLó, leVÁLaSZtódó, továbbSZÁLló SZeLEVény népről, nyelvről lehet szó.
SZLáV – SZeLeV hangváz: SZ-L-V – SZ-L-V.
Ezt még népzenéjük szerkezeti felépítése is alátámasztja. Azonban ma az indoeurópaiakhoz vagy az árjákhoz tartozás különleges, divatos, rangot jelentő állapot, ezért ott nagy a lökdösődés, tolakodás. Ám épp akkora kérdőjel teendő e nyelvcsalád valóságtartalma elé, mint a soha nem létező finnugorságnál. Mesterségesen gerjesztett, igazolhatatlan, rangkórságos, felsőbbrendűségi ágáló nyomor az egész.
Némely SZLÁV lehetett jó LOVÁSZ is. SZLáV – LoVáSZ hangváz: SZ-L-V – L-V-SZ.
A germán, angolszász, latin-utód, és SZLÁV nyelvek is igényt tartanak az eredő nyelv rangjára, ám egy komoly szóbonctani elemzés kimutatja, hogy az összes elsőbbségért tolakodó-lökdösődő nyelvek alapszavainak eredete visszavezethető az egyetlen igazi ősnyelvre, amely a mai magyar nyelv. Nyelvüket alkotó szavaik eredeti értelmének kibontása csak a ma is élő ősnyelven, magyarul végezhető el. Mondhatnánk úgy is, hogy e népek nem is tudják*, miről beszélnek.
Az SZL – LSZ kapcsolat: a SZLáv nyelv az ősnyelvnek egy foSZLánya volt, amely több SZáLra oSZLott. Ha az ómagyar ősnyelvi gyököket kivennénk a SZLáv nyelvekből, nem féLSZeggé VáLnának, hanem teljesen megsemmisülnének.
—————————————–
/*/ Az orosz CSELOVEK = ember, ez az ősi CSELEKVŐ szó módosulata. Igazolja a hangváz. CSeLoVeK – CSeLeKVő hangváz: CS-L-V-K – CS-L-K-V. Mi tudjuk, ők nem. A latin LUMBUS = ágyék. Ez az ősnyelvi ágyék LOMBOS szőrzetéről kapta nevét, onnan módosult. LuMBuS – LoMBoS hangváz: L-M-B-S – L-M-B-S. A latin ezt honnan tudná? Az orvosi LUMBAgó választékosan, finoman, tudományosan kifejezi az ágyéktáji betegséget, csak nem tudja honnan az eredet. Ezeket csak azok tudják, akik a ma is élő ősnyelvet beszélik. Az is világos, hogy ezek a nyelvek hanghiányos, hangfogyatékkal élő nyelvek, tehát nem birtokolnak minden – ember által kiejthető – hangot. Olyanok, mint akinek hiányzik valamely végtagja, bár már annyira megszokta, hogy nem zavarja bénaságában. Viszont ebből eredően: lény, tárgy, jelenség, cselekvés árnyalt kifejezésére képtelenek, s azok alkotó hangjaival nem tudják körülírni annak névadó jellemzőit. Hiányzó hangjaik bénítják a nyelv kifejezőképességét. Van nekik 10 ezernél több egyszavas kifejezésük a járni, menni fogalomra? Mert a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv több mint 15 ezer szót birtokol e fogalom kifejezésére.