A hivatalos nyelvészet szerint a szlávoktól örököltük szavaink jelentős részét. Mert miért ne? ‘A sokkal műveltebb szlávoktól lopkodták’, ez úgy folyt ki Glatzból, mint a bámészkodó bamba félügyű szájából a nyál. Elkeserítő lehet számukra, de egyetlen szláv eredetű szavunk sincs, egy fia szó se, hanem épp fordítva! Az összes mezőgazdasági szakkifejezéseket, a szerszámok neveit a magyar nyelvből örökölték meg a szláv nyelvek, mivel a magyar nyelvben mutathatók ki a szókialakulás lépcsőzetes fokozatai, a névadó jellemzők nyomán. A szótárban a címszavaknál az asztag, kasza, kapa, lapát, borona, gazda, de a család, vacsora, vecsernye, varkocs, medve és más szavak elemeikre szedve bizonyítanak. Néhány közíró –, akik nem ismerik el a finnugor katyvasz magyar nyelvre erőltetett tételeit, a magyar nyelv finnugor eredetét – előszeretettel, szinte tüntetően állítják, hogy rengeteg török eredetű szavunk van. Egyik végletből átcsapnak a másikba. Elszomorítóként közölhető velük, hogy azok a szavak a török nyelvben szintén ősnyelvi örökség, viszont a szó keletkezésére, kialakulásának okaira, szóalkotó elemeinek – hangok, gyökök, hangcsoportok – a szóban kifejtett mondandójára átfogó török nyelvi magyarázat nincs, mert nem lehet. Csak magyar nyelvi elemzésben adható magyarázat. Azok a szavak, amelyeket a török nyelvekből eredeztetnek – alkotó elemeik nyomán – mindannyiról kimutatható az ómagyar ősnyelvi eredet. Ha nem szláv, nem finnugor, akkor legyen inkább török, mert olyan jó hízelegni valakiknek. Nemde? A magyar nyelvnek egyetlen török eredetű szava sincs!