BALTA – Rövid fanyélbe illesztett, kiszélesedő végén éles, fa aprítására való vas- vagy acélszerszám. [bérnyelvészet szerint: török]
A BALTA szó is B.L – L.B gyökből indul: BaL – LeB. Nem török eredetű, hanem ősnyelvi örökség mindkét nyelvben. A BALta v > b hangváltással az ősnyelvi VALta alakból jön, és a megnevezésben benne van, hogy szétVÁLasztásra, hasításra használták.
A szó b > p hangváltással: PALTA. A PAL gyök a PALL bővítményben PÁhoL értelmű. KardLAPpal PÁhoLták, PALLták a népet 2006-ban a rendőrök. A bakó PALLossal ütötte le az elítélt fejét.
A szófordítással: PAL-TA – TA-PAL. Ha a lágy L hangot a legerősebb R hangra váltjuk TAPAR. A TOPOR fejszét jelentett az ősnyelven, amellyel szétTIPORható, PORrá apRÍTható a fa. A román nyelv megörökölte a TOPOR nevet.
TiPoR – ToPoR – aPRíT hangváz: T-P-R – T-P-R – P-R-T.
A BALTA b > f váltással: FALTA. A BALTA valósággal harapta, FALTA a fát. A BALTA a kezdetben rendkívül súllyal bíró szerszám. Akinek BALTÁja volt, az fajsúlyos személynek számított, többet nyomott a LATBAn.
BaLTa – LaTBa hangváz: B-L-T – L-T-B.
A BALTA könnyen megsértheti a LÁBAT.
BaLTa – LáBaT hangváz: B-L-T – L-B-T.
A török nyelvek is megörökölték a szót az ómagyar nyelvből, de teljes körű, átfogó magyarázhatóság csak a világ titkainak mai magyarázó nyelven lehetséges.
Az LT hangcsoport – ALTA – a bALTA ÁLTAl történik a nagy tőke apróra vÁLTÁsa.
LT – TL összhang: a baLTa fába boTLásakor nyíLT rés keletkezik, isméTLő vágással hasít.
BÁRD – Rövid nyelű, széles és egyenes pengéjű (fa)faragó vagy (hús)vágó szerszám. Csatabárd. Hóhérbárd. [bérnyelvészet szerint: vándorszó: germán]
A BÁRD szó is B.R – R.B gyökből indul: BáR – RaB. A BÁRD nem vihető ki a magyar szókészletből. A BÁ gyök nagy jelentésű, az ÁR hatóerő. A BÁRDdal daRABolnak is, és a csataBÁRDdal, mint kényszerítő fegyverrel RABoltak is. Vezéri fegyver volt, a BÁR gyökből a BÁRó, amely vezéri cím volt valaha a messzi múltban, később főnemesi rang. A BÁRDdal DARABolnak is.
BáRD – DaRaB hangváz: B-R-D – D-R-B.
Az RD hangcsoport – ÁRDO – nem szívderítő szavak értelemhordozója. Jelen van több harci fegyver nevében is: bÁRD, dÁRDA, kARD. Ragadozó állatok nevében: gepÁRD, ORDAs, pÁRDUc. A germánok csak megörökölték.
Az RD páros itt alvó R.D – D.R gyök: RuD – DoR, vele alkothatók: DORong, DÖRren, DURran, RÚD szavak. A BÁRD nyele RÚDból, DORongból faragott. A fémből készült BÁRD RÚDBA, rúdnyélbe ütött fémszerszám.
BáRD – RúDBa hangváz: B-R-D – R-D-B.
BÁRDdal ERDŐBE mentek fát dönteni.
BáRD – eRDőBe hangváz: B-R-D – R-D-B.
RD – DR összhang: a báRD a harcászatban elsoDRó hatékonyságú fegyver volt.
FEJSZE – Favágásra használt, hosszúnyelű, ék alakú éles vasszerszám. [bérnyelvészet szerint: finnugor]
A FEJSZE az F.J – J.F gyök: FeJ – JeF bővítménye. A FEJszével vagy az anyag JAVát (f > v) FEJtjük le, vagy az annak JAVáig akarunk eljutni, a fölösleg lehántolásával.
Akivel a harcban FEJSZÉvel mentek szembe, az megvolt JESZVE (ijesztve). Harcban VESZEJtő fegyver volt.
FeJSZe – JeSZVe – VeSZeJ hangváz: F-J-SZ – J-SZ-V – V-SZ-J.
A FEJSZE FEJtő SZErszám, FEJtő SZEkerce, amely FEJtéshez, szétFESZítéshez, SZEléshez, SZAkaszoláshoz, SZÉtválasztáshoz használatos. Székely neve: FÉSZI, FÉSZE, valószínű a SZÉtFESZÍtőként használatától. A FEJSZE szétFESZÍJti, FESZEJti a tőkét.
FeJSZe – FeSZíJt hangváz: F-J-SZ – F-SZ-J-t.
A FEJSZE leTEPERi, majd szétTIPORja a fát, sőt ha kell PORÍTja is, APRÓT vághatunk vele. FEJSZE ősi neveinek egyike: TOPOR, TIPRÓ. A román nyelv megörökölte: TOPOR.
ToPoR – TePeR – TiPoR – TiPRó – PoRíT – aPRíT hangváz: T-P-R – T-P-R – T-P-R – T-P-R – P-R-T – P-R-T.
Tehát a román TOPOR szó eredete magyar.
A JSZ hangcsoport – EJSZE – a szavakban, ferde, íves alakzatot leíró: bAJSZA, hAJSZA, kAJSZA, vEJSZE stb. A fEJSZE használatakor a levegőben leírt ív alakú pályára is érthető, de a vágó él vonalának kiképzése is enyhén íves, azaz kAJSZA.
A JSZ páros, mint J.SZ – SZ.J gyök: JeSZ – SZáJ, a JÁSZol szóban SZÁJjal evés, harapás értelmű, és a FEJSZE vágása is kiharap a fából darabokat. A FEJSZE, mint fegyver iJESZtő. Akik elsőként feJSZét használtak a harcban JŐSZtesek lettek.
JSZ – SZJ összhang: a feJSZe arra van, hogy jól odacseSZJen vele a fához.
SZEKERCE – Rövid nyelű, széles lapú, domborúan ívelt élű, faragásra való ács szerszám. [bérnyelvészet szerint: szláv]
A SZEKERCE SZ.K – K.SZ gyökbővítmény: SZeK, SZaK – KeSZ, KaSZ. A SZEKERCE SZAKító, fából kiSZAKító szerszám, amellyel SZAKaszolni, szaKASZolni lehet, elKECCEntve, elKERCEntve a fát. A szekERCE fémből, régiesen: „éRCből való”.
A K hangcsoport – EKE – jelen van az ÉKEl, lÉKEl, szAKÍt, szAKAszol és más szavakban.
A K.R – R.K gyök: KeR – ReK, a szeKERcével faragnak is, így kiKERekítésre is használják.
Az RC hangcsoport – ERCE – értelemmeghatározó az éles jelentést hordozó kifejezésekben. Ilyenek: bÉRC, ÉRCEs, hARCOl kARCOl, sARCOl stb. A szekERCE hARCI ESZKözként is ismert. A szekERCE ÉRCEs anyagból készül, a fába vágáskor kERCElő hangot ad.
A megnevezés kialakulása: előbb csak kiSZAKító, SZAKaszoló, kiKERekítő, majd beépült a KERCElő hang is, mint jellemző a megnevezésbe. SZEKERCÉt használják REKESZCE, de SZEKEREC (szekér, szekerke) készítéséhez is.
SZeKeRCe – SZeKeReC – ReKeSZCe hangváz: SZ-K-R-C – SZ-K-R-C – R-K-SZ-C.
A SZEKERCE nevét nem a szlávoktól kölcsönözte a magyar nyelv. A szláv nyelvek örökölték meg, mint annyi más magyar szót. A magyar nyelv szülte, s birtokolja a szó kialakulásának fokozatos bizonyítékait, elemeit, amelyek más magyar szavak értelemhordozó alkotó elemei is.
RC – CR összhang: a faragószekeRCével maRCangolható a rönk. Kifaragható arCRa azonos darab, amilyent egy tehetséges faragó elképzel.
Amint látható, mindegyik magyar gyökelemzéssel bontható, értelmezhető, tehát magyar nyelv szülte szavak.