Ősmag(yar)-nyelvi szavaink
SZÉKELY – Erdély délkeleti részében élő magyar népcsoport, illetve ehhez tartozó. [A MÉKSz szerint: ? török] A CzF Szótár leírása: „A ,székely’ szó úgy tekinthető, mint igerészesülő t. i. székelő, aki székkel, állandó teleppel bir valamely helyütt, […] Ezen elemzést bizonyitja azon körülmény is, hogy a székelyeknél a megyék székeknek (mintegy telepeknek) hívatnak. ,Székelő’-ből hangváltozattal lett székeli, székely, mint seregelő-ből seregély, erdőelő-ből erdély; hüvelő-ből hüvely […] Arab nyelven szeken (szék, lakhely), szákin, székelő, vagyis lakó, lakos (incola), többese: szekene, székelők, lakók (Zenker Szótárában) mind hangokban, mind jelentésben közel járnak a székely szóhoz. […] Herodot szerént a persák a skythákat szákai vagy szákaj […] néven nevezték, amit átiratokban szákä alakban adnak vissza. Kézai Simonnál zakuli am. székelyek.” A SZÉKELY szó nem arra utal, hogy ez a nép csak úgy nyakába véve vándorló kedvét, kóricált volna a világban. Csak rendkívüli körülmények késztethették a helyük megváltoztatására. Letelepedve élő, alkotó komoly közösség volt, oly belső társadalmi megszervezettségben, mely minta lehetne széles e világon. Addig, amíg a hatalom irigysége (Báthoryak, Zápolya) nem kotort bele belső életvitelükbe, nem létezett köztük elesett ember, mivel soraikban élt a rendkívül jól megszervezett egymást segítő kalákarendszer. A SZÉKELY hadak nem ismerték a vereséget, és azért voltak oly bátrak, mert tudta minden egyes katonája, hogy ha meg is hal, családja soha nem marad támasz nélkül. A SZÉK a letelepedés eszköze, NÉGYlábú, a NÉGYes szám a munka száma. Ez a nép kemény munkához szokott nép volt, és mindig betartotta az uralkodónak tett ígéreteit, ameddig rendes életvitelét nem borították fel.