SZÉKELY – Erdély délkeleti részében élő magyar népcsoport, illetve ehhez tartozó. [bérnyelvész szerint: ? török]
A SZÉKELY név SZ.K – K.SZ gyökbővítmény: SZéK – KéSZ. A SZÉKELY megnevezés nem török eredetű, hanem ómagyar, ősnyelvi szó. A SZÉKiták, SZKÍták SZÉKelyek, mint az ősnyelv őrizői, a történelem folyamán a világ népeinek SZÍKja volt és maradt.
A SZKÍTÁKnak két telepterülete volt, a nyelvet megőrzők a Kárpát-medencében éltek mindig, szállásukkal onnan soha nem mozdultak ki, különben elveszítették volna nyelvüket. A harcias SZKÍTA királyi, uralmi központ a Volga körül lehetett.
A SZÉKELYség megnevezte önmagát fő jellemzője szerint, nem volt oly béna, hogy más kelljen nevet adjon neki. E népnév – SZÉKITA, SZKÍTA, SZÉKELY – nem arra utal, hogy ez a nép csak úgy nyakába véve vándorló kedvét, kóricált volna a világban. Csak rendkívüli körülmények késztethették a helyük megváltoztatására, és ez is csak új termőföldkeresés céljából.
A SZÉKELY ezermesterek minden SZÜKségeset maguk KÉSZítettek el, nem folyamodtak külső segítségre. Nem keveredtek más népekkel, és nem engedtek maguk közé más népet. Innen a mondás: Székelynek születni kell. Közbirtokát nem osztotta meg senkivel, csak született székely részesülhetett belőle.
A K hangcsoport – ÉKE – jelen van a jellemzők felsorolásában. A szÉKElyek ÉKEs rendben éltek, szÉKEknek nevezték közigazgatási területeiket. Sokáig nem tudott ÉKEt verni közéjük a külső irigység, mert kiválóan mŰKÖdött az életvitelÜKEt szabályozó kalÁKArendszer, az együttérzés, egymást segítés rendszere.
A K.L – L.K gyök: KeL – LéK, a széKELy konok, nyakas, akaratos, nem ismer lehetetlent. Kemény élethez szokott, megharcolt azért, ami neki KELlett, és foggal-körömmel ragaszkodott hozzá. Azt az ételt KÖLtötte el, amit ő KELtetett, nevelt, termesztett. Székelyföldön még ma is jár az a mondás: „Halász, vadász, madarász, üres tarisnyába’ kotorász.” A SZÉKELY nem vadászott, nem halászott, hanem állatokat nevelt, terményt termesztett és azt ette.
A K.LY – LY.K gyök: KeLY – LYáK (ly > j: ják – kaj), a széKELY csavaros eszű, JÁKos, csalfa természetű, volt benne KAJlaság, neki is HAJlott (k > h) maga felé a keze, de ha megígért valamit, ahhoz tartotta*magát, akit megszeretett, ahhoz ragaszkodott.
Az ősi székelység soha nem szegte meg adott szavát, mindig tartotta a királynak tett ígéreteit. Vendégszerető nép volt. A SZÉKELY nép az ősiségtől letelepedett, SZÉKes, állandó lakhellyel bírt, termelő, termesztő földművelő, állattartó életet folytatott.
Amely részük Szicíliában** maradt, azok idővel ellatinosodtak, de a családi összefogás sajátos jellemzője mind a mai napig él, hasonlóan KorSZIKán. A dél-olasz Taorminát (Katanzárót, Céfalut, Palermót stb.) valaha szikulok, azaz székelyek alapították. TaORMIna, a székelyek által ORMÓs sziklákra épített város, egy nagy térség, Messina (Messi na = messzi víz, a végeláthatatlan tenger) része. Egy leírásból: „Eredeti neve Zanklé (jelentése: kasza) volt, ami a város természetes kikötőjének alakjára utalt. […] Zanclét először a szikulok nevezték így, mivel a föld sarlóhoz hasonlít.”
Az ősi nyelven CANK, CAKK, KECC = vág. Helyenként még ma is használják a szót. A KASZA SZAKAszol, CANKol, CAKKol, KECCEnt, ha valami eltörik: SZAKát veti. Csak az onnan továbbvonuló, Kárpát-medencében letelepedő SZÉKes nép őrizte meg az ősi nyelvet. Ez volt az ősnyelvet megőrző*** nép.
Az ősnyelvet megőrzők három magyar népcsoportja ma is itt él a Kárpát-medencében, Kárpátok körül: CSÁNGÓ, PALÓC, SZÉKELY. Az eldugott részeken, tájnyelvük érintetlenül fennmaradt. E helyeken felbecsülhetetlen ősnyelvi kincsek lelhetők. Egyetlen vándorló nép sem őrizte meg nyelvét, mert törvényszerűen keveredett. Csak az, amely kezdettől SZÉKes, letelepedett LAKOS volt.
A SZÉKELY SZÉKELő, nem KÓSZÁLó. Nem világjáró, és nem világpolgár. Csak a kényszerítő üldözöttsége tehette azzá. A SZÉKEL >< KÓSZÁL szöges ellentétben áll, és ez a kifejezhetőség is ősnyelvi vonás. Csak saját területén KÓSZÁLt.
SZéKeLY – KóSZáL hangváz: SZ-K-LY – K-SZ-L.
Azzal tartotta fenn családja létét, állatait, amit ő KASZÁLt.
SZéKeLY – KaSZáL hangváz: SZ-K-LY – K-SZ-L.
Azzal, amit ő SZÁKOLt, gyűjtött földjéről.
SZéKeLY – SZáKoL hangváz: SZ-K-LY – SZ-K-L.
A SZÉKELY makacs, akaratos, kemény, vasfejű, olyan, mint a SZIKLA.
SZéKeLY – SZiKLa hangváz: SZ-K-LY – SZ-K-L.
A SZÉK a letelepedés eSZKöze, négylábú, a NÉGYes szám a munka száma. Ez a nép kemény munkához SZOKott nép volt, felelőtlenségből soha nem SZÖKött meg kötelezettségei elől.
Dályai Bíró Lajos történész kutatásai arra engednek következtetni, hogy a Kárpát-medencében lakó népek SZÉKELYek, dákok azonos nyelvet beszélő nép voltak. Komoly kutatást igényelne a mai Székelyföldtől Őrségig, Szatmár, Göcsej, Baranya stb. vidékek SZÉKELY hagyatékai feltárása, hiszen e nép valaha belakta a Kárpát-medence egészét. A SZÉKELY soha nem volt szolganép. Soha nem volt a magyar törzsek alárendeltje, ahogyan a történetírók hamisítják, hanem az ősi SZÉKes föld, Kárpát-medence őrzője. Az a nép, amely visszahívta Árpád népét, fogadta, és mindig váll-váll álltak mellettük, sőt ők kérték magukat a hadrendben az első sorokba. Idővel összevegyültek az Árpáddal érkezőkkel. Csak a jelenlegi, a volt rabonbáni őshelyen, a mai Székelyföldön maradtak meg egyetlen tömbben ősi jellegüket, jellemzőiket megőrizve.
A SZÉKELY nép volt a SZÉKITA, SZKÍTA nép eredő SZÉKES anyatörzse.
Nem Csaba vert hadainak maradványa voltak, hanem már a Vízözön után itt megtelepülő SZÉKITA, SZKÍTA nép SZÉKES anyatörzse. Minden elvándorolt, több hullámban visszatérő törzset testvérként fogadott.
A CzF Szótár leírása: „A ,székely’ szó úgy tekinthető, mint igerészesülő t. i. székelő, aki székkel, állandó teleppel bir valamely helyütt, […] Ezen elemzést bizonyitja azon körülmény is, hogy a székelyeknél a megyék székeknek (mintegy telepeknek) hívatnak. ,Székelő’-ből hangváltozattal lett székeli, székely, mint seregelő-ből seregély, erdőelő-ből erdély; hüvelő-ből hüvely […] Arab nyelven szeken (szék, lakhely), szákin, székelő, vagyis lakó, lakos (incola), többese: szekene, székelők, lakók (Zenker Szótárában) mind hangokban, mind jelentésben közel járnak a székely szóhoz. […] Herodot szerént a persák a skythákat szákai vagy szákaj […] néven nevezték, amit átiratokban szákä alakban adnak vissza. Kézai Simonnál zakuli am. székelyek.” Kiem. K.S.
Nem mérvadó, hogy az idegen történetírók a saját nyelvükön miként írták le a SZÉKELY szót.
Letelepedve élő, alkotó komoly közösség volt, oly belső társadalmi megszervezettségben, amely minta lehetne széles e világon. Mindig betartotta az uralkodójának, a magyar királynak tett ígéreteit, ameddig rendes életvitelét nem borították fel. Amíg a hatalom nem kotort bele belső életvitelükbe, addig nem létezett köztük elesett ember, mivel soraikban élt a rendkívül jól megszervezett egymást segítő kalákarendszer.
A SZÉKELY hadak nem ismerték a vereséget. A SZÉKELY nem meghalni ment hadba, hanem győzni. Ennek ellenére tudta, hogy megtörténhet, mégis azért voltak oly bátrak, mert tudta minden egyes katonája, hogy ha meg is hal, családja soha nem marad támasz nélkül. Bátorsága a családi kötődés mélyen ülő, mélyreható gyökereiből nyert erőt.
A SZÉKELY nép fő törzse jelenlegi helyén élt az Árpád hadainak bejövetelekor. Árpád szövetséget kötött velük, és a magyar királyok tartották magukat ehhez a kötéshez. Ezért számított a SZÉKELY születésétől nemesnek. Nem kellett hozzá a magyar király jóváhagyása: „székelynek születni kell”.
A SZÉKELYséget nem rángatták zsinóron a magyar királyok soha, hanem tisztelettel tárgyaltak velük mindig, ameddig a Dózsa György-félék le nem rontották a SZÉKELY becsületet.
A történészek egymással versengve költöztetik a SZÉKELYeket. Nincs semmilyen okirat a SZÉKELYek egész népességének ide-oda telepítéséről. Kisebb csoportok lehettek telepítve, de nem az egész SZÉKELYség. Gondoljunk bele: milliós létszámú néptömeg költözik Biharból a mai Székelyföldre, hurcolja magával egész állatállományát 300-400 kilométeren át, és ezt bár egy – birtokháborításról szóló – korabeli okirat sem jelzi. Ez a költöztetés csak kitaláció.
Árpáddal olyan szerződést kötöttek akkor, amelynek erős megalapozottságúnak kellett lennie, mivel egyetlen király sem vonta kétségbe Dózsa-féle gyilkos rendbontásig. Erről a szerződésről nem készültek okiratok, mert nem volt szükség, mivel az esküvéssel adott szó és vérrel pecsételt szerződés érvényessége fennállt. A becsülethez nem kell papír****, elég az adott szó.
A hitszegő, hatalomvágyó Dózsával***** jött az esküszegés, s ez okon a Zápolyák, Báthoryak kora után jött a fordulat a hatalom részéről, és tart mind a mai napig. Dózsa lázadása alatti viselkedésük miatt az addig nagyra becsült székelységet többé már nem tartották megbízhatónak, s emiatt kezdték lefaragni az addigi székely nemesi kiváltságokat, majd jött a „véres farsang” a XVI. század végén.
Dózsából Ady s a kommunisták faragtak nemzeti hőst.
————————————-
/*/ Az ősi székelység soha nem szegte meg adott szavát, mindig tartotta a királynak tett ígéreteit. A mai SZÉKELY, SZÉKELYség csak árnyéka az ősinek, s ma már sokan lejáratják a SZÉKELY becsületet.
/**/ A dél-olasz Taorminát (Katanzárót, Céfalut, Palermót stb.) valaha szikulok, azaz székelyek alapították, ahonnan végül kiszorították őket. TaORMIna, a székelyek által ORMÓs sziklákra épített város, egy nagy térség, Messina (Messi na = messzi víz, a végeláthatatlan tenger) része. Erről így ír itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Messina : „Eredeti neve Zanklé (jelentése: kasza) volt, ami a város természetes kikötőjének alakjára utalt. […] Zanclét először a szikulok nevezték így, mivel a föld sarlóhoz hasonlít.” Az ősi nyelven CANK, CAKK, KECC = vág. Helyenként még ma is használják a szót. A KASZA SZAKAszol, CANKol, CAKKol, KECCEnt, ha valami eltörik: SZAKát veti.
/***/ Az ősnyelvet megőrzők három magyar népcsoportja ma is itt él a Kárpát-medencében, Kárpátok körül: CSÁNGÓ, PALÓC, SZÉKELY. Azokon az eldugott részeken, ahol tájnyelvük érintetlen, felbecsülhetetlen ősnyelvi kincsek lelhetők.
/****/ Csak a ravasz, bizalmatlan egyházi uralom idején vált gyakorlattá a mindent papíron rögzítés. Egyébként ez a római uralom alatt kialakult bizalmatlanság átszűrődése volt a római egyházba, amely szintén megalkuvás nyomán vált államvallássá, feladva eredeti krisztusi tanításon alapuló elveit.
/*****/ Dózsa személye vitatható, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy székely-magyar nemzeti hős! Önfejű, durva, neveletlen nagyképűségével hatalmas, helyrehozhatatlan kárt tett a székely-magyar testvéri viszonyban. Elfogatása is nagyképű önteltségének volt az eredménye. A lerabolt, tönkretett ország Mohácsig sem heverte ki sebeit.