Ősmag(yar)-nyelvi szavak
SZÉKELY – Erdély délkeleti részében élő magyar népcsoport, illetve ehhez tartozó. [A MÉKSz szerint: ? török] A CzF Szótár leírása: „A ,székely’ szó úgy tekinthető, mint igerészesülő t. i. székelő, aki székkel, állandó teleppel bir valamely helyütt, […] Ezen elemzést bizonyitja azon körülmény is, hogy a székelyeknél a megyék székeknek (mintegy telepeknek) hívatnak. ,Székelő’-ből hangváltozattal lett székeli, székely, mint seregelő-ből seregély, erdőelő-ből erdély; hüvelő-ből hüvely […] Arab nyelven szeken (szék, lakhely), szákin, székelő, vagyis lakó, lakos (incola), többese: szekene, székelők, lakók (Zenker Szótárában) mind hangokban, mind jelentésben közel járnak a székely szóhoz. […] Herodot szerént a persák a skythákat szákai vagy szákaj […] néven nevezték, amit átiratokban szákä alakban adnak vissza. Kézai Simonnál zakuli am. székelyek.” A székely szó nem arra utal, hogy ez a nép csak úgy nyakába véve vándorló kedvét, kóricált volna a világban. Csak rendkívüli körülmények késztethették a helyük megváltoztatására. Letelepedve élő, alkotó komoly közösség volt, oly belső társadalmi megszervezettségben, mely minta lehetne széles e világon. Addig, amíg a hatalom irigysége (Báthoryak, Zápolya) nem kotort bele belső életvitelükbe, nem létezett köztük elesett ember, mivel soraikban élt a rendkívül jól megszervezett egymást segítő kalákarendszer. A székely hadak nem ismerték a vereséget. A székely nem meghalni ment hadba, hanem győzni. Ennek ellenére tudta, hogy megtörténhet, mégis azért voltak oly bátrak, mert tudta minden egyes katonája, hogy ha meg is hal, családja soha nem marad támasz nélkül. A szék a letelepedés eszköze, négylábú, a négyes szám a munka száma. Ez a nép kemény munkához szokott nép volt, és mindig betartotta az uralkodónak tett ígéreteit, ameddig rendes életvitelét nem borították fel.