Egy olvasó kérdezte, hogy miért népszerűsítek idegen szavakat? Például a KULTÚRA szót, mivel az latin eredetű.
Feleletül itt alább próbálom vázolni.
Minden utódnyelvi szó a teremtés ősnyelvéből ered. Gyökelemzéssel bizonyítom. Az utódnyelvekben levő szavak mind a teremtés ősnyelvéből eredők, mert nincs más alap csak ősnyelvi gyök, hangcsoport.
Próbálom megértetni, hogy a hang, gyök, hangcsoport meghatározó értelemhordozó szóelemek, és azok nyomán haladva deríthető fel, milyen mondanivalója van egy adott szónak, mely ősnyelvi kifejezésből sarjad? Egy szót mindig több szemszögből kell elemezni.
Ha egy lény, tárgy, jelenség, cselekmény nevének elemzésébe kezdünk, írjunk le mindent róla, ami jellemző rá, és nézzük meg a körülíró szövegben mily gyakorisággal jelennek meg a vizsgált nevet, megnevezést alkotó hangok, gyökök, hangcsoportok.
Induljunk ki a KALÁKA fogalomkörből.
Az ősi kezdet idején a közösség összetartó ereje meghatározó volt. Minden TALÁLKOzás külön élmény. A TALÁLKA végett az egyén elhagyta a LAKot, KALIbát, s KALÉra, KALÁra lépett. Az út neve KALÉ, KALA.
A létrejött TALÁLKA másik neve: KALÁKA vagy KALÁTA esetleg KALOTA, LAKOTA.
A TALÁLKA, örömTELI egymásra LELési ALKALom. Nem KERÜLTÉK egymást, s ha TALÁLKkoztak, egymásra LELTEK, ÖRÜLTEK, KÖRÜLÜLTÉK, KÖRBEvették a legtiszteltebb személyt, aki regélt KALÉin, útjain megélt KALANdjairól. Egymást KÚRÁLták jó étkekKEL, gondolatokKAL, dalokKAL, regékKEL, mesékKEL, így KELTettek érdeklődést egymás iránt, s ha tenni KELLett vALAmit, KALÁKATEVésbe fogtak. Ez volt a szépérzék mívelő TEVéseik KULcsa, így ALAKULT az ő KALÁKATEVő ÉLETÜK gyalogTÚRájának taposott ösvénye. Következő napok KELTÉRE mindenki többet tudott, több ÉRTÉKet (arte) birtokolt, mint KALÁKA TALÁLKA előtt.
Így ALAKULT, indult az ősközösségi KULTÚRA.
A KOLLEKTÍV szót is latin eredetűnek mondják. A latin viszonylag fiatal nyelv, ám a teremtés után szaporodni kezdő családok közt már létezett közösségi élet, amit KALÁKA néven neveztek, s a közös munkát KALÁKATEVÉSnek.
A latin nyelv megörökölte e szót az ősnyelvet beszélő, szintén KALÁKATEVŐ etruszkoktól. Így született meg a COLECTIV latin szó, ami közösséget jelent.
KALÁKA az alapja a KULtúra szónak is. A KALÁKAmunka a legjobb közösségépítő TEVÉKenység. Gyermekként még élveztem hatásait. A KALÁKATEVŐK mindent közösen végeztek, olyan volt, mint egy közösen járandó TÚRA, ami erősítette a közösségi szellemet. Bármily nehéz munka volt, jókedvvel végezték. Utána együtt VACSORÁztak, folyt a CSEVERE, RACSOVA, tréfás beszédek CSAVARA, daloltak, táncoltak, regéltek stb.
A VACSORA szlovák szó, így mondják a „magyar kultúra” gyeplőjét vaskézzel tartó, önző vaskalapos „tudósok”. Csak épp bizonyítani nem tudják, sem felsorolni a szó létrejöttének szlovák nyelvi kiváltó okait, mozzanatait.
A KULTÚRA szó kisodródott a magyar nyelvből, de mivel a szócsalád többi tagja itt van, ezért érdemes elemzésre visszahozni, és bebizonyítani, hogy innen eredt.
A K.L – L.K gyök: KuL – LuK a KUL-túra, KULtúra szó alapgyöke. Az érdeklődés felKELtése, TÖRekedés a finom művű megvalósítások felé, azok KELLetése, LÖKést ad a szépérzék fejlesztésének.
Az LT hangcsoport – ULTÚ – a kELTŐ, kiÁLTÓ szavakban ébresztő hatás, OLTÓ nemesítő értelmet visz a szóba.
Az R hangcsoport – ÚRA – a kultÚRA szEREpe ily féle ERŐ megtEREmtése volna.
A KÚRA szó is ősnyelvi, a TÚLKÚRÁLÓ többlettel bír.
————-
A KANGÚRokat ősnyelven nevezték meg. A szó teljes átfordítása: RÚGNAK. Ez egyik fő jellemzőjük.
A KENGURU hangátforgatással ugyanezt mondja: UGORNAK. Sőt, azt is, hogy KERENGŐ ugrándozással haladnak.
LEVENDULA, LEVINDULA, átfordítva: ALUDNEVEL, ALUDNIVEL. A LEVENDULA nyugtat, ALUDNI VELe jó, ALUDNI NEVEL.
MANDULA – ALUDNÁM átfordítás igazolja a szakértői véleményt: nyugtató hatású.
A GLECCSER a jégtömeg hőhatásra RECSELGŐ, RECSEGLŐ hangja nyomán kapta nevét.
A „szlovák” VARKOCS haj CSOKRÁVÁ köthető, de csak magyarul.
„Szlovák” GERENCSÉR CSÉRRÖGÖN, SÁRRÖGÖN, RÖGÖNCSÖN, dolgozik, edényt készít belőle.
A „latin” POSTA sokat TAPOS, s így kitaPOSTA a küldemények útját. Az aPOSTOlok is sokat taPOSTAk.
A „francia” LAVÓR fából lett RÓVAL, „szlovák” JÁVORból ROVÁJjal, VÁJÁRok által.
SZKARABEUSZ, az egyiptomiak szentbogara ganéjgalacsint görgető, SZARBA KÚSZÓ bogár.
Az alföldi „szerb” DESZKen a „szláv” tőke „cseh” DESZKÁra SZAKAD, majd SZIKKAD, s abból készül SZÉKED, KÁSZUD. A DESZK szó, nyitást jelentett a teremtés ősnyelvén.
Az olasz CAVOLA RAPA átbukik fején és KARÓ LÁBÚ KARALÁBÉ lesz belőle.
A „török” BOJTORJÁNnak BOJT van az ORJÁN. Törökül is így van, bérnyelvészek?
A „szlovák” PÁLINKA könnyen LIPINKA helyzetbe hoz, és a PALÁNKon támaszkodsz.
A portugálok, spanyolok úgy alkották meg az égetett-tejes cukor nevét KARAMELLre, hogy a bunkó magyar, miután megfordítja a szót, vegye észre, hogy nem egyben kell lenyelni, hanem: LEMAROK belőle. A portugálok, spanyolok nyelve még ezer éves sincs. A teremtés ősnyelvét beszélők már az Özönvíz után ropogtattak égett-tejes cukrot.
A „szlovákok” úgy adták az UDVAR nevet, hogy gügye magyar vedd észre, az UDVAR a te VÁRAD, RAVÁD, utad kezdete, de ODAVÁR vissza a te VÉRED, nőd, gyermeked, akikért, ha kell, VÉRED adod. Gondozd, ne legyen REDVA ott! Ne legyél DURVA senkihez a te UDVARodon, aki békével közelít!
A „francia” DEFEKTről tudjad: kiFEKÜDT a gép, ez a TE KEFÉD, de ne edd, hanem javítsd meg!
A „szláv” DÉVAJ menyecske JAVAD akarja, a legJAVAD! A DUVAJ jókedvből VAJÚDás lesz.
A „szláv” HAJDÚK DUHAJOK voltak. Azaz nem, mert ők vajszívűek, csak a piszok magyar HAJDÚK lőtték a tót csecsemőket levegőbe dobva Pozsony mellett.
A „német” MESTER nagy, MÉRETES ISMERETtel bír, nála a MÉTERES, nem alkot ROMOSAT.
Az „latin” KÁNTOR a TORKÁN énekli az olasz SZONÁTÁt, ami magyar NÓTASZÓ.
A „német” VÁNDORral DURVÁN bántak az útonállók. Szegény RONDÁVÁ járta saruját, REDVÁN élt, de a „portugál-angol” VERANDA képe lebeg előtte, ahol magyar nője VÁRAND rá.
A „szláv” CSOLNAK csak úgy halad előre, ha a lapátokkal sűrűn loCSOLNAK, panCSOLNAK.
A „szláv, német” SZAPPAN hamuiSZAPON alapul, és SZÉPEN tisztít.
A „görög, latin, német” KAPTÁRhoz TÖRPÉK a méhek, de RÖPTÜKben behordják a nektárt, TÉRKÉP nélkül tájékozódva.
Noé a „latin” BÁRKÁba BERAKta állatait, ABRAKot is. KÓBORlásaik idején a BÁRKA KÓBORként is szolgált. A BÁRKA hatalmas, AKBÁR méretű volt. Ők ÉBEREK (nem héberek) voltak, de mintegy BUROKban, KÉRUBok is vigyáztak rájuk.
—————————–
Az ógörög nyelv a teremtés nyelvének eszezően negédes leánya.
ORFEUSZ – HÁRFEUSZ, azaz HÁRFÁS zenész volt.
AFRODITÉ épp FEREDETT, FÜRÖDÖTT, amikor először látták.
SZÓKRÁTÉSZ ógörög bölcs SZÓKRA TÉSZ vala szókat, onnan kapta nevét. El is várták tőle, mint bölcselő cselebtől, hogy mindig SZÓTÁRKÉSZ legyen.
ARTEMISZ – SZIMETRA teljes átfordításból kitetszik, hogy volt SZIMETRÁja, Apollón, akivel ikerként születtek, de ÁRTALMAS, ÁRTAMOSZ szerepe is. SZIMATRA ítélt, mindenkit SZEMÉTRE vetett, vettetett, megölt, megöletett, aki ő vagy nimfái szüzességére tört. Állatvédő és gyilkoló volt. Egy személyben volt ÁRTÓ és ÁRTÓ ellenes.
HERMÉSZ – a HÍRek MESSZe vivője.
DÉMÉTÉR – RÉTEMED, a TERMŐD képzeletbeli istennője.
—————————
Római latin nevek
LUCULLUS – LAKOLÓS, a LAKOMÁK nagymestere.
LUMBUS = ágyék, a LOMBOS BOMLÓS ágyékszőrzet képe nyomán kapott ősnyelvi névből alakult ki.
JUPITER: JÓ PÁTER, jó atya, a név hangváza, hiedelmük szerint lelkük mennyekbe felemelője.
Ugyanakkor a JÓ PÉTER, azaz JÓ SZIKLA név is kiolvasható belőle.
Talán ez okból lett Szent Péter, Róma védőszentje később, a hatalommal megalkuvó kereszténységben, bár szemernyi valós, igazolható történelmi bizonyíték sincs arról, hogy Péter apostol valaha is járt volna Rómában.
JUNÓ, Jupiter felesége JÓ NŐ.
VÉNUSZ neve ősi ÉVA, ENÉ és a NÁSZ, SZÉN, azaz tűz, fényesség, valamint SZÜN = kebel. De nőként SZÍVÉN, SZŰVÉN hordozza gondjait, s ami SZÍVÉN, az a SZAVÁN. Ez is lehet etruszk örökség, hiszen a név élhetett már az ősiségben ÉVA NÁSZA után becenévként: ÉVANÁSZ –> VÉNUSZ.