SZAPPAN – Zsiradékból főzött, szilárd halmazállapotú tisztítószer. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv < … germán] A SZAPPAN SZAP gyöke a SZAPora szó alapja. A SZAPPAN is az SZ.P – P.SZ gyök bővítménye: SZaP – PaSZ. Jelentése: gyorsan, eredményesen, sűrűn ismétlődő, és köze van a SZORzással SZAPorítás, SZapORítás fogalmához, de a > e hangváltással – SZEP – a SZÉPséghez, az elválasztáshoz is, pl. a SZEnny elválasztása (szeparál, magyar gyök) a SZÖvettől. Ami tiszta, az SZÉP. A PASZ-szívan megtelepedett PISZok legjobb ellenszere. A P hangcsoport – APPA – jelzi a vízzel, APpal való kAPcsolatot, de azt is, hogy a víztől pÉPEssé váló szAPPAn kÉPEs (pes – sep, seprűz) a rátAPAdt SZEnnyet szAPOrán, szÉPEn elsEPErni, szEPArálni, eltávolítani. A jó minőségű iSZAP is képes SZAPorán, SZAPPANszerűen eltávolítani a szennyet a kézről. A hamuiSZAPból főzik a lúgot, amely a SZAPPANkészítéshez szükséges. A szAPOra szóban is jelen van az AP gyök, amely utal a SZORzati gyorskAPcsolatra, de a vízzel való hasonlatként a bőségre is: SZAPora AP = bőséges víz. Ami PANg, az megtelepedik egy területen, uralja azt, véghezviszi küldetését. A szapPAN ezt teszi. A széPEN kimosott vászon SZÉP, tiszta, akár a NAP fénye. Hogy milyen régi a SZAPPAN, abból is látszik, hogy az utódnyelvek mind megörökölték a gyököt, tehát azoknak kialakulása előtt már régen gyakorlat volt a SZAPPANfőzés, mivel a gyök kezdettől beépült az ősnyelvből kiágazó többi nyelv szókészletébe. A latin nyelvek a magyar SZAP gyökszó módosult szóalakjait használják: latin SAPonem, galíciai XABón, katalán SABó, olasz SAPone, spanyol JABon, francia SAVon, portugál SABao, de sorolhatnánk tovább is. Néhányat kiragadva: afrikaans seep, albán, bolgár, szerb, horvát sapun, angol soap, baszk xaboia, latin sapo, szuahéli sabuni, thai sbü, japán sekken, koreai binu (sa/binu, leharapott szóvég jelenség), maláj, indonéz sabun, vietnámi xà phòng, walesi sebon és mások. Érdekességként, a szláv nyelvek közül a cseh, szlovák, lengyel mydlo, szlovén milo, a szenny fellazítását jelentő MÁLLÓ szóból vették a SZAPPAN nevét, tehát az ősnyelven ez a név is használatban volt. A CzF Szótár is felsorol néhány példát: „[…] számos ázsiai nyelvekben is feltaláltatik, ú. m. latinul: sapo, görögül sapwn, németül: Seife, persául: szabonu, szabun, törökül, arabul: szabun, örményül: szavaun, hindu nyelven: szabon, szavin, mongolul: szabong.” Kiem. K.S. A sok gyökegyezés az egyetlen forrásból eredés bizonyítéka. A szóelemek és a SZAPPAN szó egészének kialakulására magyarázattal csak a magyar nyelv szolgál.
SZAPUL – Szennyes fehérneműt meleg lúgos vízben áztatva tisztít. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ? török] A SZAPUL szintén az SZ.P – P.SZ gyök bővítménye: SZaP – PaSZ. A mosás kemény, asszonypróbáló munka volt. A LÚgos áztatással SZAPorábban, gyorsabban ment, mivel felOLdotta (ul) a szennyet. Végül a patakon sULYkolták ki a ruhából a szennyel együtt a LÚgot. A P hangcsoport – APU – mutatja a szAPUlás jellemzőit. Sulykoláskor szAPOra ütéseket mértek a nedves ruhára, (sz)IPArkodni kellett, hogy a munkának legyen szAPOrája. A lányok, asszonyok versenyre is keltek: ki ügyesebb, ki szAPUlja szAPOrábban a sulykolóval a vizes ruhát. A munka eredményessé tételét nagyban segítette, SZAPorábbá tette a LÚgból, zsiradékból főzött SZAPpan használata. Amit kiSZAPULtak az SZÉP, SZEPlőtlen, PISZok nélküli, tiszta lett (szép – szíp – pisz). A SZAPULÓ szavunkban a SZAP szorzati gyök (sz/ap/or/a) a felfokozott hatékonyságra utal. Az u, mint legalacsonyabb fekvésű hang a bemerítést (úszik, und, búvár Kund) jelzi a szapuLÓba, azaz a szappanos LÉbe. A SZAPUL, ige, a SZAPULÓ, főnév. Ez utóbbi a műveletet, de az azt végzőt is jelöli. A P.L – L.P gyök: PuL – LuP, szaPULáskor a SZAPpanLÉ, a szapuLÓ LEve, a megLAPuló, meglaPULó szennyet kiLOPja az anyag rostjai közül. Összetett szó, amelybe a művelet minden jellemzője beleértendő. Mind az öbLÍt, mind a szapuLÓ szó, az utódnyelvekben felvett alakja alapján is ítélhető úgy, hogy a szapu- a szappant, a -LÓ a mosóLÉ-t, a vizet is jelenthette. A román spală – mos jelentésű szóban a spa a szappanra utal. A LĂ viszont a LÉre. Ám csak magyarul mutatja ezt az értelmet. Ebből látható, hogy a román nyelv nem a latin forrásból vette a mosás megnevezését, mivel a román nyelvben összevontan egyetlen kifejezésben jelenik meg a szappan és a lé, és ez a SZAPULÓra hasonlít. A SPALĂ esetében, ha beillesztünk egy a hangot SaPALĂ, a szapuló torzóját kapjuk. A többi latinutód nyelv a mosás műveletét külön írja le, amelyre szintén a LÉ gyököt, a LEV-et használja: olasz lavaggio, spanyol lavado, francia lavage, portugál lavagem. A román nyelvnek nincs más szava a mosásra, tehát ez az ősnyelvi SZAPULÓ szó vagy még a valachusok római fogságba esése előtt Ázsiában élő őseik nyelvéből való, vagy kun örökség, ami nem volna meglepő. Erőteljes bizonyíték erre még a francia lavabou – mosdó is, amely szóban a lav – mos (lében, vízben), ab – kerek. Latinul lavabo az ősnyelvből, a vizes tál, léöb, levab az átmenet pillanatában merevedett, fagyott be, és végképp megőrizte addigi alakját. Ha boncoljuk, fordítanunk kell a gyöksorrendet: lavabou – ablav. Ez ugyanaz: öb-lé. A mos ősnyelvi alakja lehetett öbléz, öblíz, benne az edény és a lé, víz egyetlen szóban. Ily értelemben jutott a latinba, onnan a fióknyelveibe, és ott maradt fordított gyökű „beszáradt” alakban a mai napig. Ezt őrzi az olasz nyelv az abluente – mosó, abluzione – lemosás szavakban. Azonban ezek csak magyarul bonthatóak, magyarázhatóak. Vagyis alkotó hangjaik titkaikat csak magyarul a magyar nyelvet értőknek árulják el.