SZALMA – Kicsépelt gabona szára. [MÉKSZ: szláv]
A SZALMA kaSZÁLással leterített gabonaSZÁR, amelyet cséplés után kaZALba raknak. Erdővidéken: kaSZAJ, de van vidék ahol kaSZAL. Tehát a vele kapcsolatos műveletekben is jelen van a SZAL, SZÁL gyök.
A SZALMA szó is az SZ.L – L.SZ gyökből indul: SZaL – LaSZ, és nincs benne semmilyen szláv vonás. A szál l > r váltással a szár gyökkel rokon. Az LM páros itt alvógyök: L.M – M.L: LoM – MoL. Azaz LOM, amely könnyen oMOL, és a felhasználásra utal, ugyanis a SZALMA évezredeken át aLOM, vagyis az ALMOzás fő anyaga, az ember és állat laza ALMA, amelyen kellemes az ÁLMA.
Én gyerekkoromban még SZALMAzsákon aludtam, ÁLMOdtam. A CzF Szótár felsorol néhány idegen példát: „Hangra, és jelentésre egyezik vele a csagataj szalman, török, nigur szaman (Vámbéry); tovább., a szláv nyelvekben átvetve divatos szlama, s a gabnaszárt jelentő német Halm, a latin calamus, caulis, persa kalem, arab kalam, szanszkrit kalamasz; ezek ismét oly szókkal állanak gyökhangi rokonságban, melyek magasra meredést, nyulást, emelkedést jelentenek, mint a szanszkrit kul (halmoz); kulan (halom); német Halde, Hals; latin culmus, culmen, collis, collum; a magyar szál, szár, halom stb. […] Minthogy továbbá a hangok átvetése az eredeti alaknak némileg elferdítése: tehát a magyar szalma, a német Halm, és latin calamus eredetiebb alakok, mint a szláv szlama. A latin stramen és német Stroh, mint a sterno és streuen igék származékai, a szalmának azon rendeltetésére vonatkoznak, mely szerént azt alomul használják, pl. a barom alá vetik, hintik; de maga az anyag eredetileg latinul: calamus, culmus, németül Halm, magyarul: szál v. szár.” A ma szóvégre a követező példákat hozza: „magyaros, mint a duzma, szuszma, tutyma, fityma, elme, eszme, isme, böszme s több másokban.” (Kiem. K. S.)
SZÁRAD – Nedvességéből veszítve egyre szárazabb lesz. [MÉKSZ: finnugor tőből] A SZÁRAD SZ hangja itt az aSZalódó töpörödés jelölője. Hasonló az ősz, vész. Az SZÁRAD, aminek nedvanyaga eltávolodik, úgymond leADja azt, kevesedik, vízveszteséget szenved el, páraként SZétoSZlik (sz tünet). Ha az ÁR ősgyököt elemezzük, ez esetben az ÁR a víz, amely ha ÁRAD, hozzáAD az előbbi tömeghez. A SZÁRAD esetében elaSZik az ÁR, mivel leADja elpárolgás útján. A pÁRolog szóban szintén ez van leírva. A pÁRolog boncolva: P = PaRány, aPRó, pAR = nedv, víz (pü), OLOG = veszteség. Az OLO értelemadó hangnyaláb. Esetenként L > R váltással – ORO – szintén valamilyen veszteséget, megfogyatkozást jelent. Például: bOLOnd (elmei veszteség), bOROtvál (szőrt eltávolít), tántOROg (egyensúlyt veszít), ez önhangzó váltással: szédELEg, kesEREg (veszteség fölött) és mások.
Megörökölte a román nyelv is, ahol OLOG = béna. A bénaság, vesztes állapot, mivel valamitől megfosztatott. Tehát pÁRolog – apró részecskék eltávozásával vizet, nedvességet veszít, miáltal SZÁRAD. Nem tudom, hogy ez „finnugorul” magyarázható-e?