SÉF

SÉF – Főnök. Főszakács, konyhafőnök. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: francia] A SÉF szó az S.F – F.S teremtőgyök hangjai, bővítménye: SéF – FőSég. Tehát a SÉF – FŐSég fordított alakja, magánhangzó váltással. Az F hang a leghatékonyabb erő, a teremtőerő hangja.

A SÉ, SZÉ nagy kiterjedés jelentésű.  De a SÉF jöhet a SÁF gyökből is, amely bővítménnyel SÁFár, azaz felügyelő, vezető. Innen a SOFőr szó is, mint gépkocsivezető. Erdővidéken SÖFör, az is FŐSég. Az ókori fejedelmi, királyi konyhák konyhaFŐSégének megnevezésével vártak egy alig több mint ezer éve kialakult nyelv megjelenéséig. Érdekes következetlenség. A fáraók idején már létezett a SÉF hivatal, hiszen a gabonafelügyelő SÁFÁRt JÓSÉFnek hívták. Egyiptomban abban az időben az ősmag(yar)-nyelvet beszélték, a francia nyelvet hol beszélték akkor? Még az ógörög, latin sem létezett. Ha a francia nyelven ennyi hang, gyök és szókapcsolatot, szófordítási lehetőséget bizonyítanak, akkor elhihető a francia eredet.