SÁFÁR – Anyagi javak felügyelője, gazdatiszt, ispán. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A SÁFÁR az S.F – F.S teremtőgyök bővítménye: SáF – FőSég. A SÁFÁR megbízása az uradalmi jövedelem gyarapítása és megőrzése volt. Az S cserélődhet CS hangra, és lesz belőle CSAFar – FACSar.
A SÁF F hangja is válthat P hangra – SÁP –, és némileg értelme is változik, de nem lépi át a fogalmi kör határvonalát. A SÁFár a SÁPot is beszedi. A sajtárhoz hasonlóan a SÁF is gyűjtőedény (medence, csésze) volt a régi magyar nyelvben. A CzF Szótár: „Dézsa-, vagy sajtárnemü faedény. Néhutt: sáfó. Egyezik vele a német Schaff, Schaffel, v. Scheffel, s hihetőleg mindegyik közös eredetije a görög skajh, honnan a latin scaphium is lett. Hangváltozattal talán abból származott a kicsinyző csáforka v. káforka.” Ez még ősmag(yar)-nyelvi örökség. Innen a ma oly divatos széf. A SÁFba gyűjtötték a sápot is, mint a sajtárba a tőgyből kifejtett, kisajtolt tejet. A SÁFÁR jól FORgolódó (satrató, csatrató), kellő ERélyt (for) felmutató, sokat FÁRadozó, vezető, felvigyázó, az ispánhoz hasonló jószágigazgató, akinek munkája nyomán gyűlt a SÁFba (széf) a vagyon. A SÁFÁR szóból jön a SÉF (főnök), de a SOFőr (vezető) is. A CzF Szótár is téved a németből eredeztetéssel: „Általán, urasági tiszt, ki a jószágra annak személyében fölügyel; különösen gazdasági tiszt, rangra nézve az ispánhoz hasonló, mi abból kitetszik, mert túl a Dunán némely nyugoti megyékben az ispánt még ma is Schaffner-nek nevezik a németek. „Ez levél az nemes vitézlű Zótán Emrének az nagyságos Nádasdy Thamás sáffárának… adassék.” Levél 1547-ből. (Szalay Ágoston. 400 m. 1.). Molnár A. szerént, az urasági házra, cselédségre, konyhára, éleskamrára felügyelő házi tiszt. A marhakereskedőnél azon biztos, ki az egész falkára, illetőleg a hajtsárokra fölügyel, s azokat fizeti. A sáfár kötelessége minden állomásnál számba venni a hajtott barmokat. Eredetére nézve nem egyéb, mint a németből átvett Scaffer; […]” Ám a SÁFÁR csak magyar nyelven magyarázható meg minden vonatkozásban. A bibliai József az egyiptomi fáraó által megbízott élelmezési SÁFÁR volt. Mivel jól végezte dolgát JÓ SÉFnek minősült. Egyiptomban ekkor az ősmag(yar)-nyelvet beszélték, és – az akkor még nem zsidó – Jákób családja is ezt a nyelvet beszélte.
Tehát a SÁFÁR szó ősmag(yar)-nyelvi eredetű, nem német.