RÓKA – Vörös bundájú, bozontos farkú ragadozó állat. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor tőből] A RÓKA szó az R.K – K.R gyökből indul: RóK – KáR. A RÓKA a baromfiudvarok KÁROkozója. Szintén névadó jellemzője: vöRÖs a színe (piróka) és ROvott, RAvasz, RAbló. A másik nagyobb testű RAgadozónál a farkasnál kisebb: apRÓKA. A K hangcsoport – ÓKA – jelen van a csÓKA, fÓKA nevekben, mindannyi lopós. A RÓKÁnak, fÓKÁnak mindkettőnek ÉKEs bőre, szőrméje van. A mÓKÁs jelző inkább a fÓKÁt illeti. A háztáji gazdaságokat dézsmáló két ragadozót – RÓKA, FARKAS – más néven is nevezték az ősnyelven a ravasz tulajdonságuk okán. A LF páros a farkast jelentő angol woLF, német WoLF szavakba, a magyar csaLFa értelmét viszi be. Az LF > LP rokonhangzás a ravaszdi tulajdonság tekintetében kissé összemossa a két kártevő ragadozót. A latin vuLPes, máltai voLPi, olasz voLPe, román vuLPe szavakból ugyanaz a csaLFa minősítés észlelhető, persze csak magyar elemzésben. Az LP páros színezi, mivel a LaPít szóban RÓKÁra jellemző tulajdonságot ír le. Ugyanakkor a LoP ige a RÓKÁra, de a farkas – LuPus-ra is találó, mert az is LoPós, s amely tulajdonságról beszél a lett lapsa, litván lapé is. A dán raev, a svéd rav a RAVasz megnevezést, a spanyol zorro, a filippinó soro a SURRAnást, s az okozott ZÜRÖs állapotot rögzíti a módosult alakban. Az indonéz és perzsa rubah szavak talán a RABlót. Tehát a RÓKA ősnyelvi nevei: lopós, lapuló, ravasz, rabló, surranó, zűröző és talán még mások. Ez azt is igazolja, hogy az egész világon beszélt ősnyelven vidékenként adhattak más-más nevet növénynek, állatnak, természeti jelenségnek stb. jellemzőik alapján, s amely megnevezések módosult alakjai később megragadtak az utódnyelvekben. Ezeket az utódnyelvek által megörökölt ősi megnevezéseket – wolf, Wolf, lupus, lapsa, lapé, raev, rav, zorro, soro, rubah stb. – csak a mai magyarázó nyelven, magyarul lehet megfejteni.