RIMA – Szajha. [? – riha ’ua’ (hangutánzó- hangfestő)] A RIMA szó R.M – M.R gyökből képzett: RiM – MaR. A RIMA szélre sodort állapot kifejezője. Ilyen értelmű a kaRIMA, peREM, kaRÁM, RÁM, MARgó és más szavakban. A RIMA szó tehát leharapott szóvég. A rongáló, MARó hatás mindig a peREMEn, kaRIMÁn kezdi ki az anyagot. A RÍM a verssorok befejező széle, peREMe. Az M hangcsoport – IMA – jelen van a rIMA körülményeinek megjelenítésében: IMA, EME, OMO. A RIMA – valami okból – a társadalom perEMÉre OMOlva, erkölcsileg megrOMOlva sodródó nő, akit tovább MAR a sors viharos szele. A nehéz helyzetben levő ember segítségért IMÁdkozik, rIMÁnkodik. Az ilyen nehéz sorsú emberről nem állíthatjuk egyértelműen, hogy erkölcstelen, becstelen életmód végett került a nyOMOr szélére, a szakadék résének perEMÉre. A latin RIMA olyan rés, repedés, amely két szél közti, vagy körkörös széle van. A latin nyelvben csak segédszóval ad más értelmet. A RIMA szó elsődleges értelme nem lealacsonyító. Jókai Mór a RIMA folyóról. „Csak ott, hol a hegyekről lejövő folyam kettészeli a völgyet, […]” Tehát a folyónak a völgy két oldala, két széle, peREME közt kitörést kereső, rést vágó tulajdonsága volt fő névadó jellemzője. A vidék jellegét a RIMA folyó határozza meg. Ebből érthető, hogy a RIMA vidéke, helységei nem erkölcstelen, rossz hírű nőről kapták e nevet. Különben a valaha templomi RIMAként szolgáló nőkről sem állíthatjuk egyértelmű bizonyossággal, hogy kéjnői szerepben szolgáltak, mert amint voltak régen hivatásos sirató asszonyok, ugyanúgy lehettek hivatásos RIMÁnkodók, azaz IMÁdkozó nők is.