A mai akadémiai irányzat szerinti vezetés alá tartozó nyelvészek a magyar nyelvnek olyan „kutatói”, akik csak a bánya tárnaszádig mennek el, de amikor a bányáról írnak, akkor úgy ömlengnek, mintha lejártak volna a mélybe, mi több, fél életüket ott élték volna le. Olyanok, mint egy falumbeli legény, aki alig fél évet volt katona, de egész hátralevő életében az ott megélt kalandjairól mesélt. Megvallom, érdekel, hogy milyen hangtömörülés az, amit születésemtől fogva beszélek? Módfelett érdekelt, érdekel anyanyelvem. S amit szeretek, azt szeretem ízlelni. Hiszek a teremtésben, tényként fogadom el, mert minden élő bizonyítékával körülvesz, így érdekelt a teremtés nyelve: milyen nyelvi örökséget hordozunk sejtjeinkben. Amikor először jártam Magyarországon, kizárólag nyelvészettel foglalkozó könyveket vásároltam. Sok anyagot összeolvastam, s próbáltam összeegyeztetni az általunk beszélt nyelvvel. Valami nem talált. Mindig éreztem a valóság és az elmélet közt tátongó űrt. Ha nem éreztem volna a mai nyelvészet által felkínált anyagokban, a szóeredeztetésekben az irtózatos hézagokat, szakadékokat, soha nem fogok hozza a rejtélyek kereséséhez. Így viszont be akartam járni azt az űrt, amit a nyelvészet nyitva hagyott. Ahogy haladtam előre, az úgynevezett hivatásos szakértők – akiket addig elfogadtam – egyre inkább elveszítették értékelésemet. Ekkor köpött szembe Glatz Ferenc írása: „… görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el… „. Kiem. K.S. Ha én erre a Glatz Ferenc nevű több okleveles történészre, volt akadémiai elnökre, az ő megállapításaira támaszkodom, akkor nem foglalkozom több mint tíz éve a magyar nyelvvel, nem kutatom aprólékosan hangokra, gyökökre, hangcsoportokra lebontva szavait. Nem keresem az összefüggéseket, értelmi kapcsolatokat, nem ágyazom bele magam a lexikonok, szótárak, nyelvészeti munkák tömkelegébe, nem írok szótárt, hanem azt mondom: le van ejtve az egész, elvégre nem ebből élek, különben is Glatz úr megírta, minden szavunkat loptuk, így a SZERt is, és nyelvünk SZARt ér. Kész. Leporolom a kezem, s elmegyek zabot hegyezni, vagy jeget aszalni. A KUTATÁS olyan, mint amikor valaki KUTAT ÁS, olyankor nem csak a felszínen kell kaparászni, hanem le kell menni a mélybe, a forrásig. Nem mások által hanyagul odavetett megállapításokat kell szajkózni – még ha az hétokleveles nyelvész is volna – hanem saját tapasztalatra, megélt, elvégzett munkára kellene támaszkodni. Különben lehet felsorolni elrettentő példákat a mai közéleti közegből, soha meg nem lelt lopott diplomadolgozatokról, hamis panamai doktori oklevelekről és így tovább. Így ösztönözve éreztem magam, hogy jobban utánanézzek. Meglelve a forrásokat, amelyek jelen vannak a nyelv szavaiban, megállapítható volt, hogy Glatz vagy tudatlan, tájékozatlan vagy csúfondáros, kárörvendő hazug, és az ő akadémiai elnöksége a legeslegnagyobb tévedése volt a fajtái által vezetett Akadémia történetének. Ha a többi írásai is annyira igazak, megalapozottak (görbelábú gyilkosok stb.), akkor a drága pénzen kiadott történeti írásai még a trágyával (az is szar) sem egyenlők, mert attól legalább jól terem a föld. Akkor nem lehet támaszkodni a megállapításaira, mert azok egy gyűlölködő, cinikus, kaján, rosszmájú ember megnyilvánulásai. Visszatérve a nyelvészekre, ezek olyan nyelvészek, akik nem tudnak arról, hogy a magyar nyelv leggyakoribb gyökei a TÉR – RÉT, KÖR – ROK és SZER – RÉSZ. A TÉRben helyezkedik el a KÖR, és mindkettőnek közepe, veleje, lényege a SZER, amely a TÉR, KÖR belső folyamatait szabályozza. Ha a TÉR és KÖR osztása a SZERetet TÖRvénye SZERinti lenne, mindenkinek szükséglete SZERint jutna. Olyan nyelvészek ezek, akik szerint a hangnak nincsen értelemalakító szerepe a nyelvben, de nem tudják megmagyarázni, hogy a csenG és csenD szavakban milyen különböző értelmet visz be ez a két hang. Ezek a nyelvészek már régen kiírták magukat a „mindent több oldalról bizonyítani kell oda-vissza irányban akár százszor is” igazi tudományos követelmény hatálya alól. Bolyai János (és nemcsak ő) szerint a magyar nyelv a matematika alapjain álló nyelv. Ha valaki értett a matematikához, akkor ő talán. A matematikában, de az egyszerű számtanban is követelmény a fordított művelettel oda-vissza ellenőrzés. Így a nyelvelemzésben is követelmény. Ha magát kutató nyelvésznek nevezi valaki, és állításait végére menően az utolsó pontig nem tudja bizonyítani, akkor dobja be a törülközőt, de ne állítson valótlant.