RABONBÁN – idézet a MÉKSZ-ből: „Egy hamisítványnak bizonyult krónika* szerint a honfoglalás kori pogány székelyek választott vezére és főpapja.” [ MÉKSZ szerint: ? rabbi+bán]
A RABONBÁN szó R.B – B.R gyökbővítmény: RaB – BaR, BíR. A székelyek főséget tisztelő nép volt, és oly belső szervezettség, önsegélyezési rend volt társadalmukban, hogy azt egyetemeken kellene tanítani. Ehhez a belső szervezettséghez kellett egy tekintéllyel BÍRó főméltóság, aki összehangolta, vezette, irányította azt. Nem kellett költséges, anyagiakat felemésztő államgépezet, csak az ősi szokásjog tökéletes tiszteletben tartása és egyetlen, mindenki által tisztelt, elismert főség, a RABONBÁN. A szóban levő RABON nem a zsidó RABBI megfelelője, hanem fordítva: a héber nyelv vette át a RABBI szót és a hivatal mintáját, hiszen a héber nyelv i.e 600-as években alakult ki. A zsidók, mint nép még sehol nem voltak a történelem színpadán, amikor az ősnyelvet beszélők már komoly belső megszervezettségben éltek.
A teremtés nyelvén: RABI > BÍRA, azaz népének idős mestere, BÍRÁja, BÁRÓja. A RABON méltóságcímből vezethetők le az ORBÁN, ABRÁN nevek is. ORBÁN – kiemelkedő: OR (óriás), BÁN = nagy méltóság. A székelységben ma s él az ABRÁN családnév, és ABRÁNfalva településnév is, sőt a Székelykeresztúr közeli, Gagy völgyi Szentábrahám nevű helység nevét népiesen ma is SzentABRÁNként ejtik.
RaBoN – ORBáN – ABRáN hangváz: R-B-N – R-B-N – B-R-N.
A szófordítás szabálya megenged különböző változatokat: RABONBÁN – ABRONBÁN – BARONBÁN.
Az utóbbi változatban megjelennek a BÁRÓ (baron – rabon) és a BÁN méltóságok megnevezései. A BAR gyök nagyot, nagyon nagyot jelentett az ősnyelven.
A városállamok, királyok kora előtt a nép BÍRÁi, a RABIk voltak a BÁNok.
A BR kötött mássalhangzó-páros az összefog, táplál, alkot, világosan lát, gondoskodó értelmet hordozza. Íme a szavak, amelyekben a BR hangcsoport – ABRO – jelen van, mint a már említett értelem kifejezője: ÁBRA, ABROncs, ABROsz, ÉBREn, fABRIkál és még mások.
A BR páros, mint a szóban megismételt B.R – R.B gyök: BíR – RaB hangjaival alkothatók: BÁRó, BÍRa, BÍRó, háBORú, táBOR, RABi, BURok stb.
A B hangcsoport – ABO – jelen van az ABA = atyajelentésű szóban, a hÁBOrú, tÁBOr szavakban, hisz a hadat a rABOnbán vezette. Ábrahám az ősnyelvűek, ómagyar nyelvűek közt, Úr városában nőtt fel, ugyanazt a nyelvet beszélte, csak később vált el rokonaitól, és idővel, idegen népek közé keveredett. Utódai, a később kialakuló héber nép szintén e nyelvet beszélte. Sehol nem tesz említést a Biblia különleges nyelvi nehézségekről az egyiptomi, midiánita, edomita, moábita, ammonita köznéppel. Voltak jelentős tájnyelvi eltérések, de nem több. Azonban úgy tűnik, az egyiptomi királyi ház más nyelvezetet használt. Ebben a dél-amerikai inká/bb inkák (nagyok) és a kicsi kecsuák közti nyelvi különbözőség párhuzama mutatkozik meg.
Azonos jelentést hordoz a RABONBÁN és ÁBRAHÁM, ugyanis ABRÁM a RABONBÁN tisztség elnyerésével, sátorapai megnevezésként kapta később az ÁBRAHÁM nevet, sok nép leendő atyjaként, előbb ÁBRÁM, ÁBRÁN. A RABONBÁN, sátorapa, nesztor, mésztor vagyis mester volt saját utódai közt, így ÁBRAHÁM is.
RaBoNBáN – ÁBRaHáM hangváz: R-B-N-B-N – B-R-H-M.
A RABONBÁN – ABRONBÁN atyai méltóság volt, akire népe hallgatott. Tehát az ÁBRAHÁM is ősnyelvi név, a RABONBÁN átforgatott alakja. Ezért él ma is a székely névtárban.
Az NB hangcsoport – ONBÁ – jelen van a külÖNBÖző, ellENBEn szavakban. A RABONBÁN valóban külÖNB volt mindenki ellENéBEn, viselkedésben, tudásban, tapasztalatban stb. Ha jól megfigyeljük a B.N – N.B gyök háromszor van jelen a tisztség megnevezésében: BoN, NB, BáN.
Az NB páros itt N.B – B.N alvógyök: NáB – BáN, és vele alkothatók a NÁBob valamint a BÁN szavak. A BÁN mindenképp nagyot, magas rangot jelent (lásd a B hang bevezetőjét), sőt nagyságon, tekintélyen nyugvót (-n), a NÁB gyök magas rangot, gazdagot: NABukodonozor, NABonid, NÁBót, NÁBob stb. A taBÁN szintén gazdag összesség jelentésű. Az indiai kasztrendszer felső fokán levő BRAHMÁN szintén tanítómestert jelent. A megnevezések eredete közös forrásból indul – ősnyelvi.
RaBoNBáN – ÁBRaHáM – BRaHMaN hangváz:
R-B-N-B-N – B-R-H-M – B-R-H-M-N.
Ha a Magyar Katolikus Lexikon által említett Szabó Károly- és Toldi Ferenc-véleményt vesszük, akkor sem sérül a RABONBÁNi méltóság, mivel minden egyéb teendője mellett a rovásírásokat, krónikákat is vezette, tisztaságukat ellenőrizte. A nyelv bizonyítja e főméltóság megnevezésének létezését, amelynek keletkezése a messzi ősiségbe vezethető vissza. A RABONBÁN tisztség létrejötte, már az Özönvíz utáni társadalmi szervezkedés kezdetén megtörtént, a dolgok menetének tisztességes, rendezett keretek közt tartása végett. A fenti gyöknyelvészeti elemzés bizonyítja a RABONBÁN tisztség és a megnevezés létezését! A nyelv nem hazudik. Szerves üledékként rétegződve, képként őrzi a történelmi valóságot!
——————————————-
/*/ A Csíki krónikát hamisítványnak nyilvánították az 1848–49-es szabadságharc leverése után! De mit nem nyilvánítottak hamisítványnak akkor, ami magyarnak bizonyult? Hiszen magát a magyar nemzetet is hamisítványnak nyilvánították a császári kamarilla kinevezett megbízottai, magyarul nem is beszélő történészei, nyelvészei! Ezt mai napig fenntartják a hivatalos Magyar Tudományos Akadémia által fizetett megélhetési történészek, nyelvészek. Ilyen esetben, amikor hamisítványnak nyilvánítanak valamilyen régi magyar krónikát, oklevelet, régészeti leletet, akkor nagyon meg kell nézni, ki az aki, vagy akik hamisítványnak bélyegzik. Ha olyan hiteltelen egyén – legyen akárhány egyetemi oklevele, doktori címe –, aki azt nyilatkozta, hogy ’a magyar sumér rokonságot akkor sem fogadná el, ha bizonyítva volna’, nos, az ilyeneknek a szavára nem kell beindulni, mert ez esetben az illető nem is magyar, csak beszéli a nyelvet. Az sem mellékes, hogy Szádeczky Kardoss Lajos rendes akadémiai taggá választásakor mondott székfoglalójában nyilvánította hamisnak a Csíki krónikát. Valószínű „előfeltétele” volt ez a rendes tagság elnyerésének, hiszen az köztudott, hogy már akkor is kik uralták az Akadémiát. A Csíki krónikát sem a Pallas Nagylexikon, sem a Magyar Katolikus Lexikon nem nevezi hamisítványnak. A Pallas „hitelét vesztett”-nek írja. A Magyar Katolikus Lexikon szerint: „a Székely (csíki) krónika hitelessége vitatott.” Vagyis nem hamisítványnak nevezik! Hitelét vesztett, vagy hitelessége vitatott a következő bizonyításig! Ennyi.
De a rabonbánról nem csak a Csíki krónika írt, és ha csak az írt volna is. Ma olyan világot élünk, hogy amit elfogadottnak szeretnének nyilvánítani, arra egyetlen sovány bizonyíték is elég. Amit nem akarnak létezőnek tudni, arra ötven erős bizonyíték is kevés. Látható, mi ment végbe ma is a boszniai piramis körül, hogy a háttérhatalom letiltatta a bosnyák kormánnyal a további kutatásokat. Valakik nagyon félnek a magyarok, székelyek ősisége bebizonyíthatóságától. Reszketnek a világosság fényétől.
Íme, mit ír a Pallas Nagylexikon a rabonbánról: „[…] a hitelét vesztett Csíki székely krónika szerint Attila halála, sőt egy darabig a magyarok honfoglalása után is a székelyek választott kormányzója és főpapja volt, ki a nép nevében mutatta be az áldozatokat éspedig a népgyűléseken, midőn a nép határozatait szentesítette, hadban a népet vezette, békében igazgatta. Székhelye e forrás szerint az Udvarhelytől DNy-ra eső Budvára volt, míg az áldomásokat, vagyis gyűléseket ugyanazon vár alatt, a Küküllő mellett tartották. Az áldozatoknál állítólag használt kókuszdiós kehely, melyet a Sándor-család őriz, XVI. sz.-beli készítménynek bizonyult. A fő R. mellett nagy és kis R.-ok is működtek a Székely krónika szerint, melyen kívül azonban e méltóságról egyetlen más adat sem szól. Ily kép kárba veszett kísérlet volt a R. név magyarázgatása is, melyek közt legáltalánosabb hitelre mégis Szabó Károly és Toldy Ferenc ama nézete tett szert, hogy a R. voltaképp ravoubánt, vagyis rovóbánt, olyat jelent, ki az írást (rovást) vezette.” (Kiem. K. S.)
A Magyar Katolikus Lexikon: „a Székely krónika (Csíki krónika) szerint a székelyek legfőbb tisztje Attila hun király (ur. 434–453) halála s a magyarok honfoglalása után, I. Béla király (ur. 1060–63) idejéig. – Közakarattal mindig APOLT (Upolet) családjából választották. A ~ volt a székely nemz. főbírája és főpapja, vezette a hadat az ellenség ellen, kihirdette áldozattétel után a törv-eket, őrködött azok megtartásán, halállal büntetvén azok megszegőit (Székely krónika, 276, 283. p). A fő~, a 6 székely törzs 6 nagy ~ja, 3 nagy gyulája és 1 főharkásza alkotta a fő~ vez. főtörvényszéket. Minden törzsben 6 harkász, minden harkász alatt 6 kis ~, egy törzsben 30, a 6 törzsben össz. 180 kis ~, minden kis ~ egy lovas- és egy gyalog századosnak parancsolt. Az egész székely nemzetnek volt 360 századosa, s ha egy századra 100 harcost számítunk, 18 ezer lovas és 18 ezer gyalogos (össz. 36 ezer) harcost állítottak hadba a székelyek. A fő~ székhelye BUDVÁRA (Udvarhelytől DNy-ra), melyet Buda vezér Attila birod-ának fölbomlása előtt épített. E vár volt a székelyek pol. és vallási közp-ja. Az áldomásokat (áldozatokat, gyűléseket, tanácskozásokat, törvénykezést) e vár alatt, a Küküllő folyó mellett tartották. A ~ az áldozás alkalmával mindenkor nemz. gyűlést is tartatott. Ha a gyűlésen vallást illető rendszabályt hoztak, az csak a pohár és áldozat által nyert törv-erőt, úgy hirdettettek ki a közönségnek. Ekkor tárgyalták meg a nagyobb ügyeket, ítélték el a törvényrontókat és gonosztevőket. Árpád honfoglalásakor 895: ZANDIRHÁM volt a székelyek fő~ja, aki Pannónia meghódítására Árpáddal szövetkezett. Árpádtól 6 kő-vértre metszett törv-t kapott, melyet Budvárában (in arce Bonda, hibásan Bouda helyett) áldozati szert. mellett a nemz. előtt fölolvasott, véráldozattal szentesített (Székely krónika, 277. lap). Vata fia János lázadásának 1061-i leverése után I. Béla megszüntette a székelyek között a törzsi tisztségeket. – A Székely krónikán kívül a ~ méltóságot más forrás nem említette, névmagyarázata Szabó Károly (1824–1890) és Toldy Ferenc (1805–1875) szerint ravoubán v. rovóbán, olyan, aki az írást (rovást) vezette. – A ~ létezése, s egyben a Székely (csíki) krónika hitelessége vitatott.” (Kiem. K. S.)
Ennek ellenére K. Grandpierre Endre és Grandpierre Attila kutatásaik nyomán olyan bizonyítékokat találtak, amelyek alapján elfogadták hitelesnek. Ők Szabó Károly történészt idézik, aki 1854-ben bebizonyította eredetiségét. Íme az idézet: „Ezen krónika latin szövegében több görög szó jön elő, melyek bár a többszöri értetlen másolás következtében eredeti alakjokból többé kevésbé ki vagynak vetkeztetve, nagyobb részben értelmökre visszavihetők, s mint részletes fejtegetésökből mindjárt meglátjuk, arról tesznek bizonyságot, hogy e krónika szerkesztői előtt az általok használt latin irományok közt görög kéziratok, egyenesen a székely földön írt görög kéziratok, vagy legalább ezek kivonatai feküdtek.” (Kiem. K. S.)
Azóta előkerült a Csíki krónika.