PARASZT – Földet művelő, mezőgazdasági munkát végző személy. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A PARASZT a P.R – R.P gyökből induló szó: PaR – RoP. A CzF Szótár írja: „Mennyiben a paraszt földmivelőt jelent, gyökre egyezik vele parlag.” Továbbá:
„A ,paraszt’ máskép: pór, mely utóbbi egy a német Bauer szóval; így hivják különösen túl a Dunán a hansági, németül Heidbauer nevü, horvát és német parasztokat. Mennyiben a paraszt földmivelőt jelent, gyökre egyezik vele —lag. Par gyökkel pedig, a héber (campus), arab berr (ugyanaz); arab-török baur v. búr (Brachacker); persa barz földmivelés; továbbá: a tatár nyelvekben föld értelemben eléforduló er, jer, jir, szirr stb. (Adelung. Mithridates); ide tartozónak tekintethetik a latin: arvum a görög ara, aroura is. Eredetileg tehát am. paraszt földdel bánó, földmivelő, s e nevezetben elemeinél fogva semmi becstelenítő nem foglaltatik.” Kiem. K.S. Akkor nézzük a szó alkotó elemeit. Vagyis a PARASZT a PARlag embere. Alapszava a PA, amely védelem jelentésű is. A PArlag védi a talajt, a PAjzs a harcost, a PÁva a tyúkjait, a PApucs a lábat. A PARASZT védi, ápolja, óvja a föld termését, saját és családja kicsiny gazdaságát. Ez tölti ki életét. E kötődését bizonyítja a paRLag szó RL párosa is, amely a mezőgazdasággal kapcsolatos szavak értelmi meghatározója. Többek közt: béRLő, bíRLal, éRLel, geRLe, gyaRLó, őRLő, pazaRLó, poRLad, saRLó, taRLó, táRLó és mások. A PARaszt, a PÓR, a ROPpanó rög, a PORos mező népe. Az R hangcsoport – ARA – felülmúlhatatlan ritka magas érték, mérték, védelem, védendő értelmét viszi be a szóba. Megfigyelhető az ARA (menyasszony), ARAny (legnemesebb fém), ARAsz, dARAb (mértékegység), ARAd (menedék, védelmi erőd), bARAck, nARAncs (rendkívül ízletes gyümölcsök) és más szavakban. De jelen van a földkötődésű ÁR, mint bejÁRt földdARAb (10 lépés oldalhossz), hektÁR, az ÁR többszöröse, ÁREnda stb. szavakban. Az R.SZ – SZ.R gyök: RéSZ – SZóR, a paRASZt jussát, RÉSZét jelentené az elSZÓRt magvai nyomán kikelt terményből, mint osztályRÉSZe munkájának. De jelenti az emberiség egy külön RASsZ, RÉSZét is, amely az egyedüli békés RÉSZe a Föld, lakosságának, amely igazi termelő munkával állítja elő a legfontosabb nyEREséget, a betevő falatot. Ugyanakkor a PARASZT szóban levő ASZ értelemadó gyök is kifejező erejű, különösen az SZT párossal együtt, de külön is. Az ASZ érettséget és kierjedést jelent. A mindennapos fárASZTó munka, a családi ASZTalra való élelem előteremtése miatt. Az aggASZTó, eméSZTő gondok egész évben az időjárás miatt, az eSZTendő munkájának hozama végett. Ha kell a téli fagyaSZTó hidegben is helyt állni, várni a rügyfakaSZTó tavaszt, rettegni a termésfoSZTó fagytól. Remélni a jó fűnöveSZTő nyarat, hogy a jó legelőre hajtsa ki a páSZTor a tehéncsordát, vagy a havasra a juhokat. Várni a betakarítást, hány kereSZT búza, árpa, rozs, zab lesz.
Cséplésre vár az ASZTagba rakott gabona. Mennyit omlaSZT a cséplés, lesz-e elég kenyérliSZT? E képhez tartozik a szüretre készülve a hordót, kádat, csebret a kútnál degeSZTő gazda. A téSZTát dagASZTó, kenyeret sütő asszony, aki télen az oSZTováta lábítóját tapossa, hogy legyen poSZTó ruhára. TiSZTelni kell a földet művelő PARASZTot, mert nélküle nincs élet! Ez csak ízelítő, mert még lehetne sorolni az elvégzendőket. És ezt a szót mondják szlávnak, holott velejéig magyar! Körülírható, átfogó magyarázat adható róla. A szó alkotó hangjai jelen vannak a vele kapcsolatos, vagy rávonatkoztatható kifejezésekben. Azért megjegyzendő, hogy Székelyföldön e szó így nem használatos, azaz nem szokás a földművest szemtől-szembe PARASZTnak nevezni, mert megalázónak tekintik. Ez talán a szabad székely életvitelből visszamaradt vonás, amikor minden egyes székely nemes embernek minősült a beleszületés* alanyi jogán.
*Ezért van az a mondás: Magyar lehet akárki, de székelynek születni kell. Vagy Nyirő József híres mondata: „Nemessé a király tehet valakit, de székellyé csak az Isten!” Ugyanis a székelyeknél eredeti belső közösségi elrendezésükben minden a falu közös tulajdonában volt. Kezdetben a javakat a családok szükségletei szerint osztották el. A közösségi birtoknak minősülő erdőből a közösség gondjait kezelték. Ha valaki épített, onnan kapott részként fát, és a falu kalákában felépítette házát. Ha kihalt egy család, földbirtoka visszaszállt a közösségre, azt nyilakra osztották, és azoknak adták, akik rászorulók voltak. Ezért kívülről jövő nem részesülhetett semmilyen közösségi juttatásban, mert a többieket rövidítette volna meg. A székelyeknél a kezdetektől évezredeken át egymást segítő igazi közösségi életvitel volt. Nem létezhetett köztük elesett ember. Ebbe a belső társadalmi elrendezésbe még a magyar királyok sem szóltak bele. Mátyás után jöttek a gondok. amikor a magyar főurak – főleg a Báthoryak, Szapolyaik – megirigyelve a székelyek szabadságát, mindenképp tönkre akarták tenni az évezredes belső elrendezésüket, amely sajátos szabadságérzetük éltető gyökere volt.