PALACSINTA – Liszt, tej, tojás, cukor híg keverékéből zsírban kisütött vékony összegöngyölt, ízesített tészta. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: román] A PALACSINTA játékos hangszínű, és nem véletlen.
Már az ötlet játékos volt hajdanán, csak egy talpraesett, ötletekkel teli szerelmes asszony találhatta ki ezt a CSIpkézett szélű, néha belső lyukmintákat kiadó, vékony, kerek költeményt, melynek végül sok változata alakult ki az idők folyamán. A CSI gyök a CSInál, szóban: CSElekvés, alkotás. Az IN kellemi gyök, mely a fINom szóban érINti az ÍNYre hatás értelmét. A CSINTAlan tészta LAPocska végül PALACSINTA lett. A latin nyelvbe is az ősmagyarból ment át PLACENTA alakban, ami LEPényt, ez esetben LAPos tésztasüteményt jelent. A szó CENTA része a magyar CSI, CSE gyökből jön, mely CSINTAlanságra, CSELEs játékosságra utal. A lepénysütés nem az alig több mint kétezer éves latinoktól, vagy a még jóval fiatalabb románoktól ered, hiszen ez az egyszerűen elkészíthető ötletes tésztatermék már a történelem hajnalán részét képezte az étrendnek, persze nem a mai formában. Íratlan törvény, hogy az egyszerűtől haladunk a bonyolult felé. És még egy személyes megfigyelés alapján kialakult vélemény: ma is csak az olyan nő tud finom, ízletes, vékony PALACSINTÁt sütni, aki érzelmileg gazdag, igényes, netán szerelmes. Azaz: lássam az általad sütött PALACSINTÁt, és megmondom milyen nő vagy. Mert a PALACSINTA egy szerelmes költemény!