Tisztelt Olvasóim!
Lévén, hogy a tudatlan, de még fejlődőképes embernek megadatik az ismeretszerzés, továbbtanulás lehetősége, én is érdekes dologra jöttem rá a P hangos szavak boncolása közben.
Mivel a P hang a bolondos B hang zöngétlen párja, így részben hordozza annak ellentmondásos tulajdonságait is. A P hanggal kezdődő szavak egyik része takarás, védelem értelmű (pajzs, paplan), de a másik része ütést, csapást (pallos, páhol) leíró. Van olyan, amely mindkettő egyszerre. Ilyen a pacsi, pecsét stb. Erről bárki meggyőződhet, ha egy szótár P betűs szavait végignézi, és futólag kielemzi. Különben szóközi gyökalkotóként is beviszi ezt az értelmet (apa). Ennek a fényében újraelemzem a szavakat, és ki tudja, még mit találok majd! A nyelv szavainak értelmezésénél nem lehet végső megállapítást leszögezni, mert sosem tudjuk, mit rejt még. Itt csak annyit lehet kijelenteni: A dolgok a jelenlegi ismeret szerint így állnak.
Íme – ennek fényében – a két kerti kedvenc: