Mit mond a nyelv, a földrajzi nevek és a leletek összhangja?
Az Özönvíz utáni időszak – hosszú évszázadok vagy évezred – a Föld arculatának lassú, de állandóan változó korszaka volt. A vizek előbb lassan visszahúzódtak a képződött mélyedésekbe, völgykatlanokba, hasadékokba, de még nem alakultak ki a világtengerek. A sarkokra lezúdult hatalmas mennyiségű jégtömeg lassú olvadása következtében lassan emelkedett a vizek szintje. Ez idő alatt sok szárazon levő területre emberek települtek, és épületeket emeltek.
Ázsiát a mai Amerika földjével egy fehér – ALA – hóval borított (ala – halavány) átSZALAdható – ALASZ – SZALA –, gyalog mÁSZKÁLható, átKÁSZÁLAndó, átKÓSZÁLható, átISZKOLható, száraz lábbal átkelhető havas, fagyos földnyelv kötötte össze.
ALaSZKa – máSZKáL – KáSZáLa – KóSZáLó – iSZKoLó hangváz: L-SZ-K – m-SZ-K-L – K-SZ-L – K-SZ-L – SZ-K-L.
A BALTI tenger csak egy BEL TÓ volt akár a BALaTOn.
BaLTi – BaLaTon – BeL Tó hangváz: B-L-T – B-L-T-n – B-L-T.
Ekkor a tengerek még alacsony szinten álltak. A Csendes óceán helyén is összetartozó, átjárható szárazföldek voltak építményekkel. Csak a több mérföldnyi mély árok telt fel vízzel. Az északi féltekén is mély völgykATLANok telítődtek, a mellettük elterülő ATLANtisz – amely nevét ezekről kapta – sem volt víz alatt.
A Vízözönkor a sarkokra lezúduló hatalmas jégtömeg lassú olvadása nyomán emelkedett meg – talán több száz évvel később – a világtengerek szintje. A földrészek közt még hosszú évszázadokon át szárazföldi átjárók voltak, vagy csak rövid hajóút kellett hozzá. A vizek azonban lassan, ellenállhatatlanul emelkedtek, a rendkívül mély völgykatlanok feltelte után hatalmas térségek kerültek víz alá.
Az ókori Platón szerint a kora legfejlettebb, legműveltebb királysága ATLANtisz volt. Szerinte a területe nagyobb volt Kis-Ázsiánál, és Gibraltártól nyugatra terült el.
Platón szerint ATLANtisz egyetlen nap alatt került víz alá. Ez azt jelenti, hogy a mai Csendes óceán felől áramló vizek útjában álló valamilyen akadály, sziklafal egyszerre omlott le – akár a dunai Vaskapunál – és hirtelen megemelte az addigi ATLANti tenger szintjét, feltöltve nemcsak a kATLANokat, hanem a kATLANok mellett elterülő ATLANtisz is teljesen víz alá került. Ebből és az előzményekből az is megtudható, hogy az ott létező kATLANok mily mély nyomokat hagytak a közelben élők tudatában, és mennyire meghatározók voltak a névadásban.
A Földközi tenger is sekély volt, vagy tán sekély vizű tóként létezett. Csak később az ATLANTI tó, majd tenger – amely a völgykATLANokról kaphatta nevét – özönné (óceánná) válása után ömlött be a víz Gibraltár sziklája mellett.
Nem volt Fekete tenger sem bár lehetett egy kisebb tó a Vaskapun át leszivárgó víz gyüleménye, de amely később a Kárpát tenger vizéből, annak Vaskapunál áttörése után tengerré vált. Ennek vize később utat mosott magának, átfolyva Boszporusznál, Dardanellákon, megemelte a Márvány tenger szintjét, s így összefolyt a Földközi tengerrel annak szintjét is emelve. Erre bizonyíték a partok közelében tenger alatt levő észak afrikai városok, adriai, Fekete tengeri partok mentén víz alatt levő építmények, amelyek a vizek emelkedése előtt épültek. Végül a keskeny szorosokon összefolytak a vizek Gibraltártól Krímig.
Herodotosz: „Az Iszter legnagyobb folyó levén mindenek közül, melyeket ismerünk… Ez az első, mely a Scythaországi folyók közül nyugatról folyván ilyen okból lett a legnagyobb, mivel ti. más folyók ömlenek beléje…”, „A szarmaták szkíta nyelvvel élnek, azonban azt régóta furcsán ejtik ki…”
Herodotosz történetíró i. e. 485-ben született, felnőttként írt a szkíták, székiták országáról. A szarmaták az ősnyelvet beszélték, valószínű tájnyelvi kiejtéssel. Ők építhették Szármiszigetháza települést, majd várat, amelyet a dákok (ez lehetett egy ága a szarmatáknak, hisz a dákó szó ágat is jelent) megörököltek, és a történelem Szármiszegetuza néven említ. Ez idő előtt tehát a Duna már áttörte a Vaskapu gátját, és alsó folyása mély medret vájt a síkon, lévén a legnagyobb folyója a szittyák országának.
A Fekete tenger is ez időben alakulhatott ki, vált tengerré, de nem valószínű, hogy ekkor már összeköttetése lett volna a Földközi tengerrel, mivel a valószínűsíthető összeköttetés az Atlanti tenger szintjének hirtelen emelkedése, világtengerré válásakor, kb. 1200 éve történhetett meg, ekkor ömölhetett át a Gibraltár sziklájánál a hatalmas víztömeg. Ugyanis az egyiptomi Héraklion kikötőváros kb. 1200 éve került tenger alá. Arra, hogy egyszerre emelkedett a Földközi tenger szintje az a bizonyíték, hogy minden szükségleti cikk ott rekedt a tengerben.
A földtörténészet minden víz alá került ősi település tragédiáját földrengéssel magyarázza, holott ez a jéghegyek leolvadásából származó vízszint megemelkedés eredménye. Ha földrengés okozta volna elsüllyedésüket, akkor a víz alá került építményeken láthatóak volnának a törések nyomai, de ilyen jegyeket egyetlen búvár sem jelzett. Az omlások, voltaképpen málladás, a víz munkájának eredményei.
A történelem kevés szót ejt az ősnyelvet megőrző népről, mivel az írott történelem nem békés életet élőkről szól, hanem viszályokról, háborúkról, embervérben tocsogó undorító eseményekről, amelyek megkeserítették az egyszerű, békés életet kedvelők mindennapjait.
Semmit nem tudunk az első: szövőszék, csavarmenet, kerék, fogaskerék, emelőcsiga feltalálójáról, alkotójáról. De a történelem beszámol minden nagyhatalmú – némely népek által bálványként tisztelt – véreskezű gyilkosról, népelnyomó hatalmaskodóról.
- Kik voltak az ősnyelv őrzői?
Az eredeti nyelvet csak olyan nép őrizhette meg, amely soha nem vándorolt, mivel minden vándorló nép megkerülhetetlenül keveredett és elveszítette nyelvének tisztaságát.
A nyelvek összezavarásakor volt egy törzs, amely Jáfettől, Noé kisebbik fiától eredt. E törzs föld- és kézműves népként élt, és nem voltak ott a Bábel építésénél. E törzs, szerény életvitelű népként, sem akkor, sem a későbbiekben, nem kereste a feltűnést, sosem szólt bele világformáló cselekményekbe, hanem csendben, szerényen végezte föld- és kézműves tevékenységét, békére nevelve utódait. Zárt társadalmi rendje oly módon volt megszervezett, hogy abba idegen nem léphetett be. Minden, amit birtokoltak, közös volt, és szükség szerint jutott mindenből a törzs minden tagjának.
Évezredeken át éltek e megszervezésben, székes letelepedett népként nem vándoroltak, nem keveredtek, csak termőföldet keresve terjeszkedtek. E rendszerük, életvitelük révén érintetlenül megőrizték ősi nyelvüket.
Az ősnyelvet birtokló, ahhoz módfelett ragaszkodó nép a Vizek közi mezőről Mezopotámiából jött a földBURok megművelhető, jól termő helyeit keresve. A teremtés ősnyelvét beszélő nép lépett elsőnek JÓROPA, EURÓPA földjére, s azért adta e nevet, mert JÓ talajBURkolata, felszíne, JÓPORA, JÓROPA, jó termőföldje volt. EUrópa – EU = jó, ROPa – PORa = földje, röge, BURokja volt. Ez szűzfoglalás volt, egy üres térre település. E nép magával hozta az eredeti ősi nyelvét, és e nyelven adott nevet minden hegynek, völgynek, víznek e földrészen Gibraltár sziklájától az Urál hegyvonulatáig, Ibériától Szibériáig, de még tovább is.
Három útvonalon jöhettek. Ezek egyike valószínű, Szicília (Székelia, ia = -ság, -ség – Székelység) vonalánál, ahol még átjárható volt a két földrész. A székelyek egyik része itt letelepedett. Az erős családi kötődés mai napig meghatározza a szicíliai nép társadalmi arculatát. Egy törzs a vízközi sávon, Italköz földnyelvén, annak déli részén maradt – Italián. Ezekből jött létre a latin nép. Az iTaLiáN – LaTiN – TaLiáN hangváz: T-L-N – L-T-N – T-L-N igazolja ezt.
Másik része – az etruszkok – Toszkánát népesítette be. Ezek sokat tuszkoló, truszkoló, dolgozó, alkotó nép volt. ToSZKa – eTRuSZK hangváz: T-SZ-K – T-R-SZ-K. A nevek, megnevezések igazolják jelenlétüket nemcsak Szicíliában, hanem a félszigeten is, és tovább északra. Az ETNA, amely vET NAgyot kitöréskor, ahogyan VEti a ZUVatot a VEZÚV. A déli helységek, az ORMÓkra, sziklákra épített TaORMIna, PalERMÓ, továbbá Katanzáró, Céfalu és mások. A tovább terjeszkedő székelyek a Kárpát tenger partjaira jutottak.
Út vezetett a görög – Balkán vonalon. A palócok, csángók déli irányból, a görög szigetek felől, a Kárpát tengeren kívülről jöhettek. A csángók a Kárpát tenger karéján kívül telepedtek le, és nem mozdultak helyükről a mai napig. Ezzel bizonyítják, hogy nem csavargó nép, hanem helyét megőrző, gazdálkodók voltak és maradtak.
Ismert, hogy a Kárpát medencét víz borította. Itt tenger volt. Akik idejöttek, azok csak a partvidéken, a mai fennsíkokon, hegygerinceken kezdhettek gazdálkodni. Elsőként ősnyelvet beszélők érkeztek, akik körüllakták, benépesítették a tenger partvidékét.
Egy vonulat nyugatról jött a Duna mellett. Jöhettek Gibraltár, GIB = nagy, IBR = IBéR – OLTÁR, sziklájánál, amely akkor még szárazon gyalog is átjárható volt. Ezek Bécsnél, Pozsonynál érték el a tengerpartot. Akik először telepedtek le itt, adtak nevet hegyeknek, forrásoknak, patakoknak. Bizonyíték, hogy minden forrásnak, völgynek, folyónak, hegynek ősnyelven, a mai magyar nyelven érthető neve van. Innen érthetők meg a déli Alpok környéki, de a cseh területeken levő magyar hangzású hegy, völgy, folyó és helységnevek is.
A Kárpát tenger fokozatosan apadt, mivel volt egy ereszték ott. A Vaskapu sziklatorlódás rései áteresztették a vizet, így lassan, de állandóan szivárgott. Az ESZTERhéjként szolgáló sziklákon lefolyó vízből születő patakot erESZTERnek, ESZTERnek, ISZTERnek nevezték el az ott lakók, akik szintén az ősnyelvű néptörzs sarjai voltak.
Az ősnyelvet beszélők egy jelentős része tehát nyugatról, Gibraltár felől, délnyugatról: SZICília – SZIKulia – Itália felől (etruSZK – SZéKely) a DUNA mentén jött a Kárpát tenger partjaira, és előbb a DUNA parton, majd a torkolatvidékén települtek le. Ez okon maradt meg napjainkig a bőség fogalmaként a DUNA név a székely közbeszédben.
Mindannyian a partok hosszában települtek le, a csángók keleten, a palócok északon, a dák ág a déli partokon. Törzseik nevei lehettek különbözők, de egyetlen tömbhöz tartoztak, s mindannyian az ősnyelvet beszélték sajátos tájnyelvi szólásban.
Ezek az ómagyar ősnyelvű népek lakták be a Kárpát tenger körüli partvidéket. Erre bizonyíték a Kárpátokban, annak mindkét oldalán eredő összes folyóvíz, amelyeknek nevei mind-mind a forrásvidék jellegzetességeit őrzik, mivel azoknak jellemzői nyomán nevezték meg, és az összes név magyarul beszél.
A szakaszosan – néha nagyobb mennyiségben, máskor lassan – szivárgó víz a Kárpát tenger apadása, a vizek visszahúzódása nyomán, a közben lerakodó iszaprétegekből pallagok alakultak ki, amelyeket birtokba vettek az ott élők, akik lassan lennebb költöztek. A fokozatos apadást követve, költöztek egyre alább a vízpartokat benépesítők, helységeket alapítottak, és a jellemzők szerint neveket adtak azoknak. E nép végigélte a térség domborzata kialakulásának, földrajzi változásainak egész történelmét, végül letelepedtek a minden oldalról hegyektől védett, felszáradó medencében. Végigélte a Duna folyó medrének, nyomvonalának kialakulását, s mind lennebb költözve, amíg végül Duna névre változott az addigi Eszter, Iszter néven nevezett szakasz egész hosszában. Ez idő alatt helységeket építettek, amelyeket a pillanatnyi jellemzők alapján neveztek el. Ez így volt a többi felszáradó részeken is. E nevek mind a mai napig élnek.
Ám a hivatalos történelem nem akar tudni erről. Minden magyarországi helységnév szláv vagy német eredetű – szerintük. Csak épp nem beilleszthető az igazolható történelmi-nyelvi összképbe.
Az Árpád előtti időkben ez a nyelvet megőrző nép lakta be a térséget, a DUNA mentét is. Erre bizonyíték a székely nép által hagyott nyomok az Őrségtől a Hargitáig mindenhol. Ők hívták és fogadták Árpád hadait is, és kötöttek vérszerződést, amelynek erős kötődésű szellemiségét Dózsa György-féle lázadásig, dúlásokig érintetlen épségben őrizte mindkét fél.
Soha egyetlen nyelv sem maradt meg érintetlenül a vándorló népek ajkain, mindannyi keveredett. Így hát nem kell menni sehová –, főleg nem keletre, Ázsia füves-sivatagos mezőire – a magyar nyelv gyökereit keresve. A nyelvet megőrző földművelő nép nem vándoroknak való sátrakban, jurtákban, hanem kunyhókban élt. Kizárólag olyan nép őrizhette meg az ősnyelvet, amely körömszakadtáig ragaszkodott az ősiségben lefektetett együttélési rendnek a tudatban megőrzött, apáról fiúra, anyáról leányra öröklődő íratlan törvényeihez, szokásaihoz. Amelynek sejtjeibe ivódott az ősi rendhez való ragaszkodás. Letelepedett, székes életmódot folytató, növénytermesztő, állattartó, önellátó, ősi önsegélyző társadalmi rendet, életmódot folyamatosan megőrző nép volt. A Kárpát medencében vészelte át a történelem viharait, soha nem hagyta el azt, és az ide visszatérők tőlük tanulták meg újra és újra az ősi rendet, ősnyelvet. E nép nem élt más népekkel közösségben, mindent maga állított elő, nem szorult másokra, nem keveredett. Nem kölcsönözött másoktól sem eszközöket, sem megnevezéseket, sem nyelvet, sem szavakat. E népnek egyetlen vendégszava sem volt semmilyen más néptől, és valós ősi szavai közt ma sincsen. A magyar nyelvben nincsenek sem török, sem tatár, sem szláv, német latin és más szavak. Minden magyar szó saját fejlesztésű.
Az ősi magyar nyelvet beszélők két fő csoportra oszthatók:
- A helyben székelő törzsek, amelyek mindig helyhez kötötten itt székelve, soha nem mozdultak ki a Kárpát medencéből. Ők voltak a közrendbéliek főtörzse, a letelepült önellátó földművelő, állattenyésztők. A székely társadalom egyenlőségen alapult. A rangkórság a középkor vége felé kezdte feldúlni az ősi rendet. Addig a lófő sem volt módosabb a többinél, sőt – a rabonbán sem!
- Az elszállingózók és visszatérők. A Kárpát medencéből kirajzottak keleten ütötték fel hadiszállásukat, ott alapítottak uralkodói központot, rétegződő társadalomra épülő államformát, de később több hullámban is visszatértek. Ezek mindig újratanulták a helyiektől őseik nyelvét. Egyetlen visszatérő tömb sem kellett harccal bevegye a Kárpát medencét, mert itt a rokoni főtörzs várta, s ezt minden elkalandozó törzs tudta.
- A sajátos, megbonthatatlan székely társadalmi rend
A Kárpát medencében nem volt keveredés. Nem éltek itt elszlávosodott népek. Minden hegy, völgy, folyó, helység ősnyelven kapott nevet, értelme csak magyar elemzésben fejthető meg. A medencét betöltő székely nép nem vegyült idegenekkel. Ennek titka a sajátos felépítésű társadalmi rendjében keresendő. Az ősi székely közbirtok még száz éve sem volt osztható idegenek közt, de ma sem, az ősiségben semmiképp! A szoros kötődésű kalákarendszerű közösségbe nem hatolhatott be idegen. A föld, erdő közbirtok, köztulajdon volt család, családlétszám szerint. A kihalt családok földje újra eloszthatóvá vált, de csak a közösségen belül. A nyilakra osztott földből idegen nem kaphatott, csak rendkívül különleges esetekben: számottevő vitézi tett, beházasodás stb.
A nyelvet megőrző székes nép a székita, szkíta fő törzs előbb a Kárpátok körül, annak fennsíkjain, majd felszáradása után, annak ölében élt. Ők nem a hunok itt rekedt utódai. E nép a székiták, szkíták, a székes, székely őstörzs, amely a szintén ómagyar nyelvű palócokkal, dákokkal, csángókkal együtt belakta az egész Kárpát medencét, a Kárpátok környékét. Csak a kalandot kedvelők váltak ki közülük, és vándoroltak el, majd tértek vissza közéjük többször is. Az őstörzs szállásterületére megkülönböztetett tiszteletérzéssel jöttek vissza. Ezért nem kellett hadakoznia e területért sem Atillának, sem Bajánnak, sem Árpádnak visszatérésekor, mivel a visszatérők tisztelettel voltak az ősi törzshöz, a szűzen kapott ősi föld tisztaságát őrzőkhöz. Feltehető, hogy szájhagyományban vagy rovásokban a helyben maradottak és az elvándoroltak ősei közti rokoni kötődéseket is számon tartották.
Az itt élő őstörzs népesebb volt, mint a visszatérők, némelyek szerint tízszer annyi, különben a visszatérők időközben keveredett beszélt nyelve lassan uralni kezdte volna az összességet.
Mivel az őstörzs tagjai belakták a térséget, a Kárpát medencét, így a visszatérők köztük oszlottak szét, és idővel újratanulták, átvették az ősök eredeti beszélt nyelvét, ahhoz igazodtak.
Az úgynevezett honfoglaláskor a mindig itt élő ősi székes főtörzs visszahívta, visszafogadta, és elfogadta Árpád vezéri előjogát. Nem honfoglalás, csak visszahívás, visszatérés, visszafogadás volt, amelyben a fő tényező nem Árpád hadi népe, hanem a befogadó őstörzs volt, a további egyenlőség elve alapján, a fejedelmi család kiemeltsége mellett. A vérszerződésben az itt élő őstörzs fő rabonbánjával újra megerősítették a szövetséget. Ez magyarázza meg a magyar királyok által soha kétségbe nem vont székely ősi előjogot is!
E megállapodásról, egyezségről nem készült írásos szerződés, mivel a szkíta, székita népnél az adott szónak hatalma, megtartó ereje volt. Regösök, énekmondók szóltak róla, ismert volt a nép minden tagja előtt. Az ősnyelvet beszélők maradéktalanul tartották magukat adott szavukhoz. Ezt a mai hazug, csaló világban nehéz elhinni. De nem is a csalókat, hazudozókat akarjuk meggyőzni.
A nyelvi bizonyítékok birtokában jó lesz átgondolni, átrendezni az eddigi állításokat mind az úgynevezett honfoglalás, mind a magyar nyelv tekintetében.
A magyar nyelv gyökereit nem Ázsia nyelvtörő, nyelvvesztő pusztáin kell keresni.
Az ősi idők óta itt székelő szkíta, székita, székely őstörzs nem a belőle kiváló, századokig Ázsiában tartózkodó, majd hívásra visszatérő magyar törzsek szolganépe volt, hanem befogadó fő szövetséges. A határvédelmet addig és azután is saját érdekében látta el, nem szolgaként, parancsvégrehajtóként.
Az eredeti ősnyelv csak egy letelepedett, kalákaszellemű, összetartó, székes életet élő, eszközeit maga készítő, élelmét maga termesztő, földművelő nép ajkain maradhatott meg érintetlenül évezredeken át.
Ma is az eredeti gyökrendszerre épülő ősnyelvet beszéli a jelenkori magyar nép, amelyben csak az önhangzók változtak, vagy néhány hangugrás a szóvázon belül. De ősrégi szavai is élnek még a tájnyelvekben. Főként a székelyek és göcseji, baranyai, szatmári, őrségi és más helyi maradványainál. Ugyanígy a palóc, csángó, de a többi tájak népeinek ajkain is.
- Ősnyelvi bölcső
Ismétlésként: az ősnyelvet megőrzőket, magyar nyelv gyökereit nem Ázsiában kell keresni jurták lakói közt, mert ama térség nyelvvesztő, nyelvkeverő terület volt. Sehová nem kell kimenni a Kárpátok környékéről érte, mert az Özönvíz után már megjelentek az ómagyar ősnyelv beszélői itt a Kárpát tenger körül, és azóta folyamatosan itt élnek.
Aki Ázsiában, az Urálon innen és túl, a jurta lakók közt keresi az ősnyelvet megőrzőket – az ősi magyar társadalmi rend gyökereit – tévúton jár, s a hamisítók malmára hajtja a vizet. A jelenleg ott élők nem a magyar nép ősei, hanem valamely magyar törzsről lemorzsolódott rokon népek maradványai.
Az ősnyelvet megőrző nép Sineárról (s > z, n > m, Sine-ár = Zime-ár, Zime = mező, ár = víz), az éltető vizek mezejéről, Mezővízről, vizek (pota) közti Mezőről, Mezopotámiából (mezo = mező, pota = víz), az emberek zömének központi telephelyéről indult Jóropa földjére, és a Kárpátok karéján – később ölében – talált védett helyet. Itt – a Kárpátok karéján, majd Kárpát medencében – őrizte meg évezredeken át az ősi nyelvet.
Három meghatározó csoport ma is jelen van a térségben.
A székelyek tehát, mint székita, szkíta őstörzs itt éltek e térségben a kezdetektől. Amint már említve volt, nem lehet hitelt adni az egész székelység Biharból költöztetésének, mivel ezzel azt akarják elhitetni, hogy nem őshonos jelenlegi helyén a székelység. Az a költöztetés legfeljebb néhány család lehetett Telegdről, nem az összes székelység, ugyanis sehol egy birtokháborítási méltatlankodó emlék a több százezres tömeg, a pereputtyostól, baromcsordástól, nyájastól, retyemutyástól vonuló népesség nyomán. Az akkori keskeny utakon elfértek, nem legelték le az utak melletti vetéseket, kaszálókat, nem tapostak bele a kapásnövény táblákba. Vagy tán egy szál gatyában, pendelyben költöztek közel 400 km-t?
A székelység itt élt már a Krisztus előtti korban, az Özönvíz utáni időktől. Ők voltak az első lakói e földnek. Belakták az egész medencét, de nyomaik fellelhetők az egész volt Magyar Királyság területén: az Őrségben, Baranyában, Zalában, Szatmárban és más vidékeken is.
Nem vitatom, hogy voltak belső mozgások a térségben, például a szászok betelepítésekor is, de a székelység már annak előtte itt élt az elfoglalt szűz területein, évezredeken át mind a mai napig.
- Földrajzi nevek, mint legfontosabb, legerőteljesebb bizonyíték
A földrajzi nevek megmásíthatatlan örök tanúk, amelyekre – okokat keresőn – a magyar nyelvű történészek, ősiséget kutatók érdemben, komolyan sosem kutattak, vagy ha mégis, akkor nem vontak le komoly következtetéseket.
A térségben – a Kárpátokon kívül és belül – minden megnevezés magyar nyelveredetet bizonyít. A KÁRPÁT tenger peremén, KÖR PÁTján, partján gazdálkodtak, élték mindennapi életüket. Érdemes volna kutatni ősi nyomok után a gerinceken, fennsíkokon. Hosszú időn át imádati helyeik, halottaik, temetőik voltak.
Czimbalmas Tivadar komolyan, behatóan foglalkozik a Gyergyó vidéki pallagok létével, ahol gazdálkodás folyt.
A székelyek a Kárpát tenger peremén, a mai hegyek tetején zajló életének, a magyar nyelv korai jelenlétének bizonyítéka a magyar nyelven adott hegyek, völgyek, s az összes Kárpátokból eredő folyók nevei.
E folyók nevei a hegyvonulat mindkét oldalán a forrásvidékük jellemzőit rögzítik, mivel ott indult el az élet a gerinceken, és a Kárpát tenger vízszintjének lassú, szakaszos apadásával alakultak ki a Czimbalmas által kutatott, tanulmányozott pallagok, amelyeken termesztési munkálatok folytak, mivel alább még a víz volt az úr. A magyar nyelvet beszélők nyomait, a székely ősvárakat ezeken a hegygerinceken kell keresni, mert kezdetben ott éltek, és ott kell létezniük élet és halál nyomainak.
Nem az 1200-as években Telegdről ideköltöztetett néhány székely család nevezte meg a folyókat, hanem azok már régen nevet kaptak az itt lakók ajkain, nyelvén, sőt a Kárpátok összes hegye, dombja, völgye is.
Nyugodtan tanulmányozhatja bárki a hegycsúcsok, völgyek neveit, a gyorsfolyású, partot MARdosó, MARÓSan hideg MAROS és a szomjOLTó OLT folyók hűs vizet ontó forrásvidékét.
Vagy a KÜKÜLLŐk köves, KŰKÖnÜLLŐ forrásvidékét, onnan lepörgő csermelyeket. De a fenyők tőzeges talajából, ORMÓs hegyekből eredő KORMOSt is.
A VARGYAS név első gyökszava VAR. Ez beszédet is jelent: VARrog, VERbál, paláVERez. A FORások, kis erek, csermelyek több helyen kaptak hangkibocsátásra utaló megnevezéseket. Például a moldvai TAKOCS (ma Tecuci = Tekucs), amely kis TUKmáló, csörgedező hangot adó paTAKocskaként indul. A VARgyas forrása, lehetett FORtyogó, VARtyogó, VARgyogó csermelye, paTAKja egy kövek közt CSÖRgedező, CSORdogáló (csárog = hangoskodik) kis beszélő VARrogó pataknak, amely egy szoroson VERt utat magának, hogy lent a KORMOSsal egyesülve alkossa a ZARÁNDOKot.
VARGYAS falu alapítói, első lakói a VARGYAS forrásvidékéről induló, a patak folyását követő leköltözők voltak. A falu nevének varjakról eredeztetése oktalan mesebeszéd.
De a tágabb téren is ősnyelvűek éltek, s adtak nevet mindennek. Hasonló a ZSIL, amely kellemesen ZSOngó, ZSILiző, esetleg kövek ZSIlipjén átlépő, kis patak. A ZSIL gyök vizet is jelentett az ősi nyelven, ezt jelenti a Bokoros (Bukarest) melletti ZSILava (Jilava) névben is. Ama térség vizes, ZSILis, bokros, mocsaras volt. Azt a térséget, de a Duna mentét is ősnyelvet beszélők lakták be előbb, és ők adtak nevet mindennek ott: Kalafát, Görgő stb. Ők építették előbb a Bokoros nevű falut is.
De magyar nevű a barangolható Baragán, a kiálló ORMÓkkal tele TELEORMÁN. Még a Kárpátok túlsó lejtői felé folyó vizek nevei is magyar nyelvűek: Dombóvize (Dâmbovița), a halászható Gyalomvize, (Ialomița) a fürge Arges, Prahova, (pra = gyors, rah – har = hegy, va = víz) Poszáda (po = víz, száda = forrás szája, azaz vízfő), lehet sorolni tovább. A Moldva név is magyar, folyói: Szeret, Békás, Tatros, Bodza, a már említett Takocs. A Csalhó hegység hófehér sziklái. A névben kétszer van jelen a fehér szín neve: AL = hALvány, HÓ.
Akik ott éltek az elején, azok adtak nevet minden hegynek, völgynek, víznek.
Érdekes párhuzamok: a BARAGÁN – TELEORMÁN és BARANYA – ORMÁNSÁG. De a székelyek által épített szicíliai PalERMO és TaORMIna is azonos hangcsoporttal, mint TeleORMÁn, ORMÁnság. Ez síkból kiemelkedő kisebb vagy nagyobb ORMÓkkal tarkított vidéket jelent.
Az ISZapos, iSZAModó, iSZAMOS szőke SZAMOS (hideg, meleg), az ISZApos üledékű. de békés természetességében TISZtA TISZA, a hajtó kis TÚR patak, a néha ZAvARos, ZAZARos ZAZAR. A forrás körüli csillámló aranyhomokkal tele ARANYOS. Alább a CSERNA (kis csermely vize = na). A DRÁVA, SZÁVA, északon a MORVA, MOLDVA. A VALTAVA is magyar név. A VA gyök ősnyelven víz, VAL = völgy. VÖLgy TÖVÉből, VAL TAVÁból, mert az is lehet, hogy a névadás idején, a forrásvidéken valamilyen kis tó alakult ki.
A hegyvonulat további északi folyói. VISZTULA (víztoló, tisztuló), DON (don, dun = sok víz, a Duna nevében is), i/DNYEPER (id = víz, idnye = innya, ivásra jó, epe = víz, er = eregel, lepereg, folyik), i/DNYESZTER (eszter = eszterhéj, vízleeresztő). VÁG, BODROG, BÓDVA, IPOLY és a többi is mind ősnyelvi, s így magyar eredetű megnevezés.
Tudni kell, hogy minden név, megnevezés legkevesebb három névadó jellemzőn alapul, tehát a fentieknek más jellemzői is beépültek neveikbe.
A forrásvidék körül élők, lakók, ahogy apadt a Kárpát tenger, úgy jöttek lassan lejjebb. Végül letelepedtek a minden oldalról hegyektől védett, felszáradó medencében, de a folyóvá duzzadó csermelyek nevei azok maradtak, amelyeken fent a forrásaiknál megnevezték, mivel azokat végigkövették, a csúcstól a torkolatig, s belakták a körülöttük levő térséget, partvidéket az évezredek alatt.
——————————————————————————————————————————————————
A FÖLDRAJZI NEVEK a LEGERŐSEBB BIZONYÍTÉK arra, hogy az itt lakó ómagyar ősnyelvet beszélők végigélték a térség több évezredes történelmét egészében, kezdettől a mai napig. Arra is, hogy a települések kialakulásának sorrendje – eltérően az összes többi európai nagy és kistérségektől – hegyvidék > síkvidék irányú volt.
——————————————————————————————————————————————————
A moldvai csángók a Kárpát tenger karéján kívül maradtak, nem mozdultak helyükről soha. Ma is őrzik több évezredes ősi helyüket. Ezzel bizonyítják, hogy nem csavargó nép, hanem helyüket megőrző gazdálkodók voltak, maradtak.
A palócok is őrzik első szálláshelyüket, a Csallóközt mind a mai napig. A fő szálláshelyen kívül esők, a peremvidék lakói keveredhettek az ott élő székelyekkel, mindkét fél előnyére, de a nyelv maradt.
Meglehet, hogy BUDVÁR hegyén Buda is épített várat a későbbi időkben, de az is lehet, hogy a névhasonlóság okán csak ráfogták. A B.D – D.B gyök: BuD – DuB egyik jelentése: víz. Jóval BUDA születése előtt már létezett a BUDVÁR hegy neve, mivel alatta, körülötte még a víz, a tenger volt az úr. Később a vizek leapadása, a rétek megtisztulása, a Kükellő, Küköllő, Küküllő folyásának kialakulása után, a mellette levő sík réten, a gömbölyű, DOBszerű BUD szikla UDVARán, BUDVARán kapott HELYet a falu, a VÁR UDVARhelye, s valószínűleg előbbi neve Budvárhely, majd Udvarhely.
Itt élt a székely rabonbán, ez volt a fő anyaszék, és itt, e térség körül maradt meg érintetlenül a ma Székelyföldként ismert szűkebb területen a székely rendtartás évezredeken át. A Kárpát medence többi székely népessége összeolvadt Árpád visszatérő népével. Csak azon tájak nyelvében felbukkanó ősi székely szavak árulkodnak a valaha volt jelenlétről.
Kutatni, tanulmányozni kellene a hegygerincek közelében, fennsíkokon, az ősiségben lakott települések helyeit, temetőiket. De a székely ősvárakat is: Budvár, Csicsér vára, Kadics vára, Zete vára, Bágy vára, Galamb vára, Firtos vára, Ika vára, Bálványos vára, Bibarc vára stb.
KÉZDI környéke, vidéke valaha lehetett KÜZDElmesen KEZDŐ gAZDÁlkodók térsége. A KEZDEt, a KEZDÉs mindig KÜZDElmes. Ugyanakkor jóKEZŰ mesterembereik voltak. Akár az előbbi településeiken – későbbi SzászKÉZD – vagy a mostani KÉZDIn, mindig híresek voltak KÉZműveseikről. Egy név sosem véletlenül alakul ki. Megfigyelhető a ZD – DZ kötött mássalhangzó-páros meghatározó jelenléte a velük kapcsolatos szavakban. E vidék népe munkában, küZDelemben eDZődött. BaráZDába vetette magvait, kérőDZő állatokat tartó, gaZDálkodó, javait óDZó, védő, garáZDák ellen véDekeZő, és peDZő, azaz keZDeményező KÉZDI nép lakta a vidéket.
A magyar nyelv mindent elmond arról a népről, amely e nyelvet beszéli.
A többi magyar helység nevei sem idegen eredetűek a Kárpát medencében: Regéc, Nógrád, Arad és mások.
A Duna mentén elterülő helységek nevei sem. Bécs, Pozsony, a Moson térség helységeinek nevei. Somorja, Bősárkány, Bős, Komárom, Izsa, Path, Dorog, Párkány, Esztergom, Zebegény, Szob és mások.
Érdemes volna minden magyar helység neveinek eredetét megvizsgálni, hiszen mindannyi magyar eredetű.
Pákozd, Tokaj, Trencsén, Visegrád, Belgrád, Nógrád és mások. A GRÁD szó a várak nevében a GARÁD rövidítése, hangkieséssel kialakult kötött mássalhangzó-páros. Azt jelenti: beKERÍTett, GARÁDolt, GRÁDolt várak. Ugyanakkor azt is, hogy egy uGRÁssal, GRÁDiccsal fennebb fekszik a többinél, tehát magaslatra épült. Ezt jelenti ViseGRÁD, BelGRÁD, NóGRÁD, és más várak, városok neveiben is.
A gARÁD ilyen értelme megjelenik ARAD, VÁRAD, (ma)RADna és más nevekben is.
Mindannyiban a védelem, megmARADás értelmét képviseli.
Kolozsvár – Erdély legjelentősebb városa nevét is, és az összes többit. Ezekről egy rövid írás van a Függelékben.
Rengeteg okoskodás sújtja, terheli, fékezi, bonyolítja ma a magyarság, a magyar nyelv ősiségének kutatását. A kutatók elmennek akár a Csendes óceán fenekére is, csak épp itt helyben, a magyar nyelvben nem keresik a rejtély megoldásának kulcsát.
Egyik nagy tévedése a történelemben rögzítetteknek, hogy honfoglalás – ahogyan a történelem leírja – soha nem létezett! Az ősnyelvet beszélők valaha volt kezdeti első európai honfoglalása nem karddal, íjjal történt, hanem bottal! Nem dicső haditettként, hanem csendes, békés, családszerető-nevelőként és szívós-kemény földművelő munkával. Ugyanis, e földek, térségek üresek voltak, nem kellett harcolni értük, csak megművelhető területet kijelölni.
Ez volt az ősfoglalás, szűzföldek elfoglalása, benépesítése.
A botok végére nem gyilkoló fegyver, hanem kapa, kasza, gereblye, ásó, lapát volt rögzítve. Az igazi honfoglalók földművelők, a tiszta-szitta (szitta – szittya) eredeti ómagyar ősnyelvet beszélők voltak, akik érezredekkel ezelőtt, nem sokkal az Özönvíz után jöttek Jóropa földjére, a szűzföldekre. Minden törzs helyet talált, belakták az egész földrészt Ibériától Szibériáig, erre temérdek bizonyíték a földrajzi nevek. Egy jelentős törzsük a Kárpát tenger partvidékére telepedett le.
Valószínű, több száz évet is lakhattak a mai hegygerincek, fennsíkok térségében, majd a Kárpát tenger apadását követve, a folyók forrásvidékéről lassan alábbjöttek a síkvidékre, végigélvén a térség egész történelmét ez idő alatt, végül betöltötték az egész medencét. Ezt a régészet bizonyíthatná, ha egyszer ráveszik magukat a hegyvidékek településnyomainak feltárására.
Az itt élő ősnyelvi törzseket nevezhették különböző jellemzőik szerint, lehettek tájszólási különbözőségeik, de valamennyien azonos főtörzshöz tartozók voltak. Később közülük a kalandok kedvelői elmentek a már keveredő nyelvű Ázsiába, ott alapítottak államot. A történelem azonban bebizonyította, hogy az ő kezdeményezésük nem időtálló, így többször visszajöttek kisebb-nagyobb csoportok, majd egy maradék részük végképp visszatért. Akik ottmaradtak elveszítették tiszta-szitta jellemzőiket, felmorzsolódtak az ázsiai nyelvőrlő malomban. Csak itt, az ősi székhelyen maradt meg az ősnyelv érintetlen szittya tisztaságában.
Mivel ma is élő az ősnyelv, így akár a tiszta víz, áttetsző lenne, könnyen kutatható. De jönnek a zavaró-kavarók, akik beledurrantanak, és minden más utódnyelvi üledéket belerondítanak, hogy kiismerhetetlenné váljon.
A hivatalos, hivatásos nyelvészek ma még nem fogadják el, nem tudják lenyelni azt, hogy a Kárpát medencében soha meg nem szűnő folytonossággal beszélték az ómagyar ősnyelvet, és a visszatérők, mint Árpád és népe ezt újratanulta.
Nem veszik figyelembe a földrajzi neveket, a folyók, hegyek, völgyek neveit, a Kárpát tenger apadása nyomán kialakuló helységneveket, amelyek a Kárpát medence történelmi mindennapjainak több évezredes lenyomatai, tanúi, a magyar nyelv jelenlétének legnagyobb horderejű bizonyítékai.
Sőt minden nevet, megnevezést igyekeznek tudatos erőszakossággal bármely más nyelvre csavarni-tekerni, csak épp a magyar eredetet nem keresik bennük.
A más nyelvekben is fellelhető magyar szavak nem azt jelentik, hogy a magyar nyelv onnan vette át azokat, mert mivel a magyar nyelvben kimutathatók a szó kialakulásának elemi mozzanatai, így az átvétel innen oda történt. De tessék kísérletezni a szavak azokon a nyelveken kialakulásának kimutatásával aprólékos elemi szinten.
————————————————————————————————————————————————–
A teremtés ma is beszélt ősnyelve, a magyar nyelv önmagában létező, nem kötődik semmilyen nyelvcsaládhoz, mivel minden nyelvek anyja. A világtörténelem eseményeit csendben figyelő, minden mozzanatát rögzítő élő tanú. A megtörtént események pontos ismeretéhez fontos volna az évezredek néma tanújának, az ősnyelvnek és szavainak kutatása.
————————————————————————————————————————————————–
Biztosra mondható, Árpádék keveredett nyelvűként tértek vissza ide a soknyelvű Ázsiából, de idővel letisztult nyelvük az őslakóké szerint, és Kazinczyig semmi nem változott a beszélt nyelvben.
Azonban jó tudni, hogy aki a fentieket kimutatja, és a nyelv ma is élő eszközeivel bizonyítja, hangoztatja, azt a hivatásosak vagy mellőzik, vagy térdüket verve kiröhögik.
A kiröhögés jogát nem vitatjuk el tőlük, mivel a hatalom által fizetett bérnyelvészi hivatásos tényezőként, a gőg alanyi jogán ma még megtehetik, s hadd élvezzék ki teljesen. Ám nem kell elfeledni, hogy közvetlen életterünkben két röhögő állatot ismerünk: ló és szamár! Így önjellemzésük tökéletes.
A történetírás a régészet mellett támaszkodhatna a nyelvben rejlő bizonyítékokra is, de az eddigi történetírás „egyenes becsületes”, irányított voltáról már meggyőződhettünk. Tele van ferdítésekkel, hamisításokkal. Csak napjaink vagy a közelmúlt történetírását kell megfigyelni, valósággal szemberöhögi a drámai események átélőit, átszenvedőit nyilvánvaló, ordas hazugságaival. Legtöbb esetben a meghatározott kötelező dogmát követi, általában mindig megrendelésre készült, készül, valakik szájíze szerint. A régmúltról is ilyen stílusban tudósít.
Ám a nyelv teljesen más bizonyítékokkal rendelkezik. Ezért dúl, a világ háttérben megbújó uralmi tényezőinek sunyi, ravasz küzdelme a teremtés ősnyelve ellen, akár beszélőinek teljes kiveszejtése árán is, ha lehet.