Kolumbán Sándor honlapja

• Földrajzi változások, és a nevek kialakulása

Mit mond a nyelv, a földrajzi nevek és a leletek összhangja?

Az Özönvíz utáni időszak – hosszú évszázadok vagy évezred – a Föld arculatának lassú, de állandóan változó korszaka volt. A Teremtő a Vízözön utáni víznek és az irdatlan jégből később leolvadandónak is, több mérföld mélységű katlanokat alakított ki a déli és északi féltekén is. A vizek lassan visszahúzódtak a képződött mélyedésekbe, völgykatlanokba, hasadékokba. Ám lassan emelkedett a vízszint, alakultak ki világtengerek. Ez idő alatt sok szárazon levő területre emberek települtek, és épületeket emeltek.

Ázsiát Amerika földjével fehér – ALA – hóval borított (ala – halavány) átSZALAdható – ALASZ – SZALA –, gyalog mÁSZKÁLható, átKÁSZÁLAndó, átKÓSZÁLható, átISZKOLható, lábbal átkelhető havas, fagyos földnyelv kötötte össze.

ALaSZKa – máSZKáL – KáSZáLa – KóSZáLó – iSZKoLó hangváz:
L-SZ-K – m-SZ-K-L – K-SZ-L – K-SZ-L – SZ-K-L.

A BALTI tenger csak egy BEL TÓ volt akár a BALaTOn.

BaLTi – BaLaTon – BeL Tó hangváz: B-L-T – B-L-T-n – B-L-T.

 

A Csendes óceán helyén is összetartozó, átjárható szárazföldek voltak építményekkel. Előbb csak a több mérföldnyi mély – Mariana-árok néven nevezett – katlan és hasonló katlanok teltek fel vízzel. Az északi féltekén is a mély völgykATLANok lassan telítődtek. A mellettük elterülő ATLANtisz földje sem volt víz alatt. Ekkor a tengerek még alacsony szinten álltak. Azonban a Vízözönkor a sarkokra lezúduló hatalmas jégtömeg lassú olvadása nyomán folyamatosan emelkedett a világtengerek szintje, közel kétezer év után tetőzött, elhódítván hatalmas szárazföldi területet. A földrészek közt még hosszú évszázadokon át szárazföldi átjárók voltak, vagy csak rövid hajóút kellett hozzá. A vizek azonban lassan, ellenállhatatlanul emelkedtek, a rendkívül mély völgykatlanok telítődése után. Így hatalmas térségek kerültek víz alá. A földrajzi neveket összevetve az ismert változásokkal és azok történelmi időpontjaival, felismerhetők a folyamatok.

 

• A földrajzi nevek bizonyítanak.

Hosszú ideig a tengerek alacsony szinten álltak, és valószínű, több lépcsőben emelkedett az Atlanti vizének szintje is. Talán még az ókori Platón idejében, Kr.e. IV. században, de később is. Platón (Kr.e. 427 – 347) szerint a kora legfejlettebb, legműveltebb királysága ATLANtisz volt, területe nagyobb volt Kis-Ázsiánál, és Gibraltártól nyugatra terült el. Platón szerint, ATLANtisz egyetlen nap alatt került víz alá. Ez azt jelenti, hogy a mai Csendes-óceán felől áramló vizek útjában álló valamilyen akadály, sziklafal egyszerre omlott le – akár legvégül a dunai Vaskapunál – és hirtelen megemelte az addigi ATLANti tenger szintjét, feltöltve nemcsak a kATLANokat, hanem a kATLANok mellett elterülő ATLANtisz is teljesen víz alá került. Ebből és az előzményekből az is megtudható, hogy az ott létező kATLANok, kATLANTok mily mély nyomokat hagytak a közelben élők tudatában, és mennyire meghatározók voltak a névadásban: kATLANT – ATLANTi – ATLANTisz. A vízszint korábbi emelkedésével szűnt meg a szárazföldi átjáró a Britföld felé. A csatorna Dover és Calais között csak 45 méter a mély. Calais neve: KALÉ a valaha volt átKELŐről kapta nevét. Ettől keletebbre 26 méter a mélység. Itt sokáig volt földhíd a Brit-sziget és Németalföld között.

Az idővel özönné, óceánná váló kATLANTI tenger, kb 1200 évvel ezelőtt a GIBRA oltárkő, azaz GIBRAltár és Afrika közt hídszerűen emelkedő, szárazon átjárható BEREG, BRIG, BORGÓ, földhidat átszakította.

GiBRa – BRiG – BeReG – BoRGó hangváz: G-B-R – B-R-G – B-R-G – B-R-G.

A hangváz igazolja a kapcsolatot.

A víz áttört, s elöntötte, feltöltötte sós vízzel az addig édes vizű Földközi-tengert. Ekkor emelkedett meg egyszerre kb. negyven méterrel a Földközi-tenger szintje, utat törve a Fekete-tenger felé, elöntvén a BŐSPÓROS, bő ropogtatható füves ökörlegelő völgyét. Afrika északi partvidékét, az egyiptomi Héraklion városát is, valamint az addig viszonylag sekély Fekete-tenger partvidékét.

 

A mai olasz csizmasarkot és Albániát összekötő földsávon ÁTRONTÓ, OTTRONTÓ víz, azaz hIDRO ekkor öntötte el ADRIA síkságát, hatalmas sODRÓ erejével IRDAtlan pusztítást végezve, elsöpörte, víz alá temette annak, a mai parton belüli településeit. OTRANTÓ neve még elárul egy dolgot. A tengerszint hirtelen emelkedésekor, azon a vidéken még élt magyar nyelvű népcsoport, mert a küszöbön ÁTRONTÓ vízáradat nyomán, e nyelven kapta az OTRANTÓ nevet.

A Fekete-tenger sem volt oly nagy, mint most. Bár volt egy nagy belső tó, a Vaskapun át leszivárgó víz és néhány más folyó (Prut, Don, Dnyeper, Dnyeszter, Szeret stb.) gyüleménye. Ez a Kárpát-tenger vizéből, annak Vaskapunál áttörése után megnövekedett, tengerré vált, de mai méreteit a Földközi-tenger, szintjének hirtelen emelkedése nyomán érte el, amikor összefolytak a Boszporusznál, Dardanellákon át Márvány tengerrel, Fekete-tengerrel annak szintjét is emelve. Erre bizonyíték a már említett, tenger alatt levő észak afrikai városok, adriai, Fekete-tengeri partok mentén víz alatt levő építmények, amelyek a vizek emelkedése előtt épültek. Végül a keskeny szorosokon összefolytak a vizek Gibraltártól Krímig.

 

Arra, hogy egyszerre, hirtelen emelkedett a Földközi-tenger és öbleinek szintje kb. negyven métert, az a bizonyíték, hogy minden szükségleti cikk ott rekedt a tengerben. A földtörténészet minden víz alá került ősi település tragédiáját földrengéssel magyarázza, holott ez a jéghegyek leolvadásából származó vízszint megemelkedés eredménye. Ha földrengés okozta volna elsüllyedésüket, akkor a víz alá került építményeken láthatóak volnának a törések nyomai, de ilyent egyetlen búvár sem jelzett. Az omlások, voltaképp málladás, a víz munkájának eredményei. Vízszintemelkedés árasztotta el Atlantiszt is, de a Csendes-óceán szigetvilágát is a valaha volt szárazföld víz által elöntött magas fennsíkjai, hegyeinek vízszint fölött maradt részei alkotják.

Herodotosz: „Az Iszter legnagyobb folyó levén mindenek közül, melyeket ismerünk… Ez az első, mely a Scythaországi folyók közül nyugatról folyván ilyen okból lett a legnagyobb, mivel ti. más folyók ömlenek beléje…”,

Herodotosz történetíró i. e. 485-ben született, felnőttként írt a szkíták, székiták országáról. Szerinte a szarmaták az ősnyelvet beszélték, valószínű tájnyelvi kiejtéssel. Szintén ő írta: „A szarmaták szkíta nyelvvel élnek, azonban azt régóta furcsán ejtik ki…” Ők építhették Szármiszigetháza települést, majd várat, amelyet a dákok (ez lehetett egy ága a szarmatáknak, hisz a dákó szó ágat is jelent) megörököltek, és a történelem Szármiszegetuza néven említ.

Herodotosz előtt, kb. i.e. a VI., VII, században a Duna már áttörte a Vashegy, Vaskapujának gátját, és alsó folyása mély medret vájt a síkon, lévén a legnagyobb folyója a szittyák országának. Ez azt is jelenti, hogy az ősnyelvet beszélő székita, szkíta székelyek már annak előtte több mint. ezer éve éltek itt a Kárpátok körül, majd a medencében, mindennek nevet adván. Ez idő tájt már belakták a medencét.

 

• Kik voltak az ősnyelv őrzői?

A történelem kevés szót ejt az ősnyelvet megőrző békés népről, mivel az írott történelem nem békés életet élőkről szól, hanem viszályokról, háborúkról, embervérben tocsogó undorító eseményekről, amelyek megkeserítették az egyszerű, békés életet kedvelők mindennapjait.

Szinte semmit vagy alig valamit tudunk az első: szövőszék, kötőgép, csavarmenet, kerék, fogaskerék, végtelen csavar, emelőcsiga és más közhasznú eszköz ősi feltalálójáról, alkotójáról. De a történelem beszámol minden nagy hatalmú – némely népek által bálványként tisztelt – véreskezű gyilkosról, népelnyomó hatalmaskodóról.

Jellemző a mai emberiségre is, hogy történelmi csillagai a békés népeket lerohanó, véres kezű „dicső” hódító gyilkosok, s ennek ellenére azon siránkozunk, hogy miért nem lehet béke a népek közt. Nem visszás?

A magyarok elődeit is mindenki a dicső fegyverforgató hősökben keresi. Minden kutató híres, harcias, birodalomépítő ősi nagy neveket keres elődül, mert úgy véli ettől dicsőül meg a nemzet. Jellemző az is, hogy messzi évezredek homályába viszik vissza az eredetet, holott a kiszámítható, igazolható múlt csak néhány évezredes.

A leszármazási vonalak megfejtése nehézkes, mert sok a fehér folt, az adatok hiányosak, és bizony, sok esetben a történész élénk fantáziája tölti ki a nem létező láncszemeket. Hasonló, a kifejlődés, evolúció hézagainak sejtéseken alapuló, fantázia szülte bizonyítása, a hiányzó láncszemek meseszintű pótlása.

A történészek többnyire két meghatározó irányt követnek. Úgy tűnik, mintha mindkét irányt, mint követendő kedvelt vonalat előre megrajzolták volna, és mindkettő végleteket ostromol.

Egyik irányzat végtelenül lealázón aljas, a magyar népet ocsmányul sárba tipró. Az ősmagyarokat makogó, műveletlen, barbár, oktalanul vérengző, asszony és gyermekgyilkos, becstelen, aljadék népként mutatja be. Hazudik, torzít, ferdít, hamisít, félremagyaráz, mocskot, hányadékot ömleng róluk.

A másik túlontúl felhők fölé emelő, dicsőítő. Őseinek csak jót, szépet, megszentelt tetteket tulajdonít. Nem valós alapon áll, mert történészként tudnia kell, hogy a hatalom építése, megtartása, még a legemberségesebb uralkodók esetében is emberi életek feláldozásával, vérontással járt. Aki a hatalomért embervért, sőt testvéri vért ont, ontat, az nem lehet szent! Nem szakrális, hogy a sokak által kedvelt kifejezésnél maradjunk.

A valós történelmi igazság e két irányzat közt, középen helyezkedik el. Tudatunkba kell építeni, hogy a teremtés nyelvét megőrző nép soha nem épített ki semmilyen birodalmat!

Kárpát-medence őslakóinak nem voltak hadviselő, birodalomépítő ősei, csak békés munkát végző elődei voltak!

 

A nyelvek összezavarásakor volt egy néptörzs, amely Jáfettől eredt. Jáfet volt Noé legkisebb, és úgy tűnne, hogy legjelentéktelenebb fia. Nem volt oly jelentős, mint az elsőszülött Szém, akinek utódai betöltötték az újrakezdett élet kezdőkörét a térségben. Nem volt oly bikaerős, akaratos, mint Khám, másik nevein: Csoma, Eröklös, aki az oroszlánt is agyonverte ököllel, s akinek a fiai, sarjai – köztük Nimród – követték példáját, később hatalmas hódító, mindenkit kegyetlenül leigázó néppé növekedve.

Ám Jáfet volt a legszeretettebb, és szerető szívű, szófogadó fiú, akinek a neve is tükrözi ezt: jó fiú, jó fet – Jófet, Jáfet. A Vízözön utáni újrakezdésben Jáfet az ő családját, utódait úgy nevelte, amilyen nevelést ő is kapott. Rendkívül szerető gondoskodó apa volt, odaadó szeretettel nevelte sarjait.

Honnan gondolom? A nevelés utólagos eredményeiből. Ő és népes családja nem vett részt a Khám unoka Nimród által kezdeményezett eszement világuralmi tervben, a toronyépítésben. Így nyelvük sem keveredett.

 

Jáfet a mintát édesapjától, Noétól vette, aki 350 éven át volt a Föld népességének vezető tekintélye. Tekintélye ellenére nem épített ki államgépezetet, nem ültetett ingyenélő urakat utódai közül, utódai nyakára.

Jáfet utódait is erre tanította: ne uralkodjanak se egymáson, se másokon, ne legyenek hódító, világuralmi hajlamaik, terveik. Így e törzs szerény – föld- és kézműves – életvitelű népként, sem akkor, sem a későbbiekben, nem kereste a feltűnést, sosem szólt bele világformáló cselekményekbe, hanem csendben, szerényen végezte föld- és kézműves munkáját. Jáfet az Özönvíz előttről hozta a tudást, képességet fa, fém megmunkálásra,  agyagművességre s megtanította fiait is. Arra is, hogy mindent, amire szükségük van az életben, ők maguk állítsanak elő. Legyen köztük mindenféle mesterséget értő férfi, aki fából, vasból, rézből és más anyagokból szerszámot készít, legyenek ezermesterek, hogy az élet területén előforduló gondjaikat külső segítség nélkül, bármilyen mostoha körülmények közt megoldják, minden felmerülő akadályt képesek legyenek átlépni saját erejükből, testvéri összefogásban.

Nemzetségi, leszármazási alapon megszervezett zárt társadalmi rendben éljenek, így kerüljék el az idegenekkel való oktalan keveredést. Gazdálkodó, állattenyésztő berendezkedésükben, nemcsak megtanította őket mindenre, amit ő tudott, hanem mélyen elméjükbe, szívükbe véste, hogy egymás iránt szeretetet tanúsítsanak. Békés életvitel jellemezze őket, tiszteljék teremtő Istenüket, szeressék szüleiket és magzataikat. Jáfet utódainak megszervezett zárt társadalmi rendjébe idegen nem léphetett be. Közbirtokrend volt, a személyi eszköztáron, állatállományon, kisbirtokon kívül, minden közös tulajdon volt, és szükség szerint jutott mindenből a törzs minden tagjának.

Felesége a lányokat tanította fonni, szép mintákat rajzolni, szőni, kötni, varrni. Ízletes étkeket sütni-főzni, hogy minden szépet, otthonát díszíteni valót fonó-szövő-varró asszonyaik legyenek, meleg ruhákban járassák övéiket, semmiért ne forduljanak más népekhez. Legyenek dalaik, meséik, legyenek boldogok, énekeljenek, táncoljanak, vigadjanak, gyermekeiknek meséljenek régmúltban megtörtént ősi dolgokról, játsszanak velük, szeressék őket.

Arra oktatta, hogy társadalmi szervezkedésük alapja az egymást segítő, jóban-rosszban együtt, egymás mellett kitartva, együtt örülve, együtt sírva, egymást támogatva alapú kalákarendszer legyen. Úgy éljék mindennapjaikat, e gondolattal hajtsák fejüket álomra, és e gondolattal ébredjenek. Ezt az egymást gyámolító, kalákaszellemű, segítő, gyengét felkaroló közösségi kötődésű alappal bíró nevelést adják tovább sarjaiknak. Senki ne legyen elesett közülük, a kalákarendszer oda-vissza működjön hosszú távon, helységeken belül, és ha szükség úgy kívánta, azon kívül is.

Oly nagy tisztelet övezte ősatyjukat, és szeretetteljes ősatyai tanácsai oly mélyre hatottak ez egyszerű szántó-vető életmódot folytató emberekben, hogy évezredeken át megtartották tanácsait, ahhoz igazítván családközpontú, tekintélyelvű társadalmi rendiségüket. Törvényeik szokásjogon alapultak, azok szabályozták szervezett életvitelüket. Kalákarendszerükben mindig a gyengébb megsegítését tartották szem előtt.

 

Egy idő után Nimród világuralomra törő fölénye nyomasztóan hatott. Főként azokra, akik nem hódoltak be neki. Ám Jáfet oly tekintély volt, hogy vele Nimród nem mert ujjat húzni! E fejlemények nyomán az egymás iránti tisztelet, s a kölcsönös kaláka segítségnyújtás, szeretet légkörében, s annak törvénye szerint élő, ősnyelvet megőrző Jáfet székes életelvű székita, szkíta sarjai döntöttek: máshol telepednek le. Valószínű, atyjuk Jáfet tanácsára, felkerekedtek, elindultak új székhelyet keresni az egyébként is már túlzsúfolttá váló Vizközmezőről, Mezopotámiából. Megtalálták azt az aprójára munkálható jó ropa földet, amelyet kerestek, amelyen befészkelték magukat. E földet JÓROPA névvel nevezték. Sokasodván, idővel betöltötték JÓROPA földjét. Ma is JÓROPA a neve, csak görögösen írják: EURÓPA.

 

Az ősnyelvet birtokló, ahhoz módfelett ragaszkodó nép tehát a Vizek közi mezőről Mezopotámiából jött északi irányba, megművelhető, megmunkálható jó ropát, jól roppanó, megmunkálható földet, új hazát keresni, és ott fészket rakni, letelepedni. A teremtés ősnyelvét beszélő nép lépett elsőnek JÓROPA, EURÓPA földjére, s azért adta e nevet, mert JÓ talajBURkolata, felszíne, JÓPORA, JÓROPA, jó termőföldje volt. EUrópa – EU = jó, ROPa – PORa = földje, röge, BURokja volt. Ez szűzfoglalás volt, egy üres térre település. E nép magával hozta az eredeti ősi nyelvét, és e nyelven adott nevet minden hegynek, völgynek, víznek e földrészen Gibraltár sziklájától az Urál hegyvonulatáig, Ibériától Szibériáig, de még tovább is.

Ha utódainak nyomát keresnénk, akkor azokat a népeket kell kutatni, akiknek nevében a székes, székita életmódra utaló SZK hangok jelen vannak. A szicíliai szikulok, etruszkok, korszikaiak, gaszkonok, baszkok, szkótok, eszkimók, szkíták, székelyek. Jáfet ősatyjuktól kapott, erős alapokkal bíró, helyhez kötött társadalmi szervezettségi rendre neveltség mai napig kihat az utód székes népekre. Bár az elnyomottságuk változtatott viszonyulásukon, még ma is jól körülhatárolható szigeteket alkotnak az őket elnyomók közt, és több ezer éven át tudatosan, híven megtartották az örökül kapott családközpontú életmintát.

Megfigyelhető e népeken az erős szülőhelyhez kötődés, még a legmostohább életkörülmények közt is. A családi egység is jellemző még ma is, nem uralkodtak másokon, de őket a környezetükben levő önző, nagyhatalmi terveket szövögető, önző, nagyzási hóbortban szenvelgő, alacsony erkölcsiségű népségek sanyargatták, és sanyargatják ma is.

Három útvonalon jöhettek. Ezek egyike valószínű, Szicília (Székelia, ia = -ság, -ség – Székelység) vonalánál, ahol még átjárható volt a két földrész. A székelyek egyik része itt letelepedett. Erős családi kötődés meghatározó ma is a szicíliai népnél. Egy törzs a vízközi sávon, Italköz földnyelvén maradt – Italián. Etruszk, görög, székely keverékből jött létre a latin nép. A szavak hangváza bizonyít:
TaLiáN – LaTiN – iTaLiáN hangváz: T-L-N – L-T-N – T-L-N.

Másik része – az etruszkok – Toszkánát népesítette be. Ezek sokat tuszkoló, TRUszkoló, keményen négyelő, dolgozó, szépet, tartósat alkotó nép volt.
ToSZKáN – eTRuSZK hangváz: T-SZ-K-N – T-R-SZ-K.
A megnevezések igazolják székelyek jelenlétét Szicíliában, a félszigeten, és tovább északra. Az ETNA, amely vET NAgyot kitöréskor, ahogyan VEti a ZUVatot a VEZÚV. A déli helységek, az ORMÓkra, sziklákra épített TaORMIna, PalERMÓ, továbbá Katanzáró, Céfalu csefálói és mások. A tovább terjeszkedő székelyek, északra menvén, a Kárpát-tenger partjaira jutottak.

Út vezetett a görög – Balkán vonalon. A csángók déli irányból, a görög szigetek felől, a Kárpát-tengeren kívülről jöhettek. A csángók a Kárpát-tenger karéján kívül telepedtek le, és nem mozdultak helyükről a mai napig. Ezzel bizonyítják, hogy nem csavargó nép, hanem helyüket megőrző, gazdálkodók voltak és maradtak.

Ismert, hogy a Kárpát-medencét víz borította. Itt tenger volt. Akik idejöttek, azok csak a partvidéken, a mai fennsíkokon, hegygerinceken kezdhettek gazdálkodni. Elsőként ősnyelvet beszélők érkeztek, akik körüllakták, benépesítették a tenger partvidékét. Egy vonulat nyugatról jött a Duna mellett, talán ezek voltak a palócok? A nyugat felől érkezők a későbbi Bécsnél, Pozsonynál érték el a tengerpartot, ott ahol pozsogón, lármásan ömlött a Duna a Kárpát-tengerbe. Az itt letelepedők egyik része a tengerpart északi dombos felvidékét népesítette be, a többiek követték később a tengerszint apadásával kialakuló Duna meder vonalát és költöztek alább-alább a partok mentén, betöltvén a síkvidéket. Aki a Kárpát-medence történelmét, helynevei eredetét nem az ősi földfelszín sajátos helyi eseményeinek kutatásával, a települések kialakulásával kezdi, az nem jut igaz, valós eredményre.

Akik először telepedtek le itt, azok adtak nevet hegyeknek, forrásoknak, patakoknak. Bizonyíték, hogy minden forrásnak, völgynek, folyónak, hegynek ősnyelven, a mai magyar nyelven érthető neve van. Innen érthetők meg a déli Alpok környéki, de a cseh területeken levő magyar hangzású hegy, völgy, folyó és helységnevek is.

 

Világos: az ősnyelvet nem őrizhette meg nagyhatalmi, birodalmi álmokat dédelgető, megvalósító nép! Ezt minden történész kivetheti fejéből! Az ősnyelvet csak egy történelmi, hadszíntéri, hatalmi szempontból jelentéktelen nép őrizhette meg. Olyan, amely összezárt a változást hozó külső hatásokra, soha nem volt főszereplő az elmúlt évezredek vérrel bemocskolt, gyalázatos történelmének színpadán, hanem szerényen, serényen dolgozó, egyszerű, a szépet módfelett kedvelő-művelő, békés hagyományokat követő, földművelő, állattartó, kézműves munkát végző regélő, mesélő, daloló nép. Soha nem a háborúkedvelő hódítók voltak a szép, értékes, igazi ősi hagyományok őrzői, hanem a békés természetű nép, amely csak önvédelemből fogott fegyvert, nem hódított, nem uralt más népeket. A nyelvet megőrzők botjai végére nem emberölésre alkalmas fegyverek, hanem földet megmunkáló eszközök voltak illesztve. Egy nép gyökerei meghatározzák jellemét, egész történelmét, életvitele milyenségét, céljait, megvalósításait.

Ez minden vitán felülálló tény!

E hagyományőrző nép a Kárpát-medence ősfoglaló, békés, székes életmódot folytató lakossága, akik békével érkeztek ide, békés életet kívántak élni, népi művészetük utolérhetetlen, nyelvi gazdagságuk kimeríthetetlen, mivel ősi gyökerekből sarjad. A békés, emberies lelkületű, kalákaszellemű, egymás gondjaira figyelő, önsegélyző rendszerben élő ősnyelvű székes, székita, szkíta, székely nép nem tört rá senkire, legfeljebb megvédte, vagy visszavette elvett javait. Ez a – Kárpát-medencét szűzfoglalás nyomán birtokba vevő, ősnyelvet beszélő, székes-telepes életmódot folytató, székita, székely-magyar nép – annak ellenére, hogy nem épített államot, nem ültetett ingyenélő urakat saját nyakára, mégis oly szilárd volt a megszervezettsége, hogy kibírta az évezredek viharait, egyetlen birodalom sem tudta széttaposni, még a vaskezű, könyörtelen római birodalom sem!

Tévút a magyar ősiség keresése „dicső” fegyverviselő hadinépek nyomát kutatva. Bár az ázsiai ágat ez jellemezte, ámde nem ők voltak az ősi örökség megőrzői.

Az igazi, ősnyelvet őrző ősök soha nem mozdultak ki a Kárpátok ölelő karéján kívül kalandok kedvéért, de megvédték, amennyire tőlük tellett. A székelyeknél nem volt állandó katonaság, sőt semmilyen, de szükség esetén mindenki készen állt megvédeni földjét. Hősiességüket hazájuk védelmében mutatták ki. A nyelvet megőrző székely, székita, szkíta alaptörzs soha nem vándorolt, ki sem tette lábát a Kárpát-medencéből letelepedése után. Az ősnyelvet nem Atilla, nem Árpád köré tömörült törzsek őrizték meg, hanem azok, akik sajátos – soraik közé senki idegent be nem fogadó – szoros közbirtokossági kötelékben éltek békés gazdálkodókként évezredeken át itt a Kárpátok által ölelt térségben. Csak olyan nép őrizhette meg, amely soha nem vándorolt, mivel minden vándorló nép megkerülhetetlenül keveredett és elveszítette nyelvének tisztaságát.

—————————————————————————————————————————————–

Sajnos, a nyelvet megőrző békés földművelőkről az újrasikált történelem sem tesz említést érdemben, mert a történészek – valamiféle megszállottságból eredően – mindig kizárólag a fegyverek, hadak útvonalai körül keresik a történelmi múltat, a békés gazdálkodókat, a nyelvet megőrző csendes történelmi többséget csak tölteléknépnek nézik, még csak rájuk sem hederítenek.

A beszélt nyelv, a Vizek mezejéről, Mezopotámiából Jóropa felé vezető három útvonalon kialakult földrajzi megnevezések, a pillanatnyi viszonyok, állapotok nyomán születő településnevek a hamisítatlan történelem tanúi lennének! Persze, ha a való igazság kiderítése a cél. A többit – események, személyek, írások – ebbe a nyelvi bizonyítékhalmazba kellene helyezni.

—————————————————————————————————————————————–

A székely, amikor hazatért a kötelező hadi útról, másnap megfogta az eke szarvát, a kasza nyelét, faragóbárdot, gyalut stb., mert alapfoglalkozása földművelő vagy kézműves volt, és nem katona.

Lelke rajta mindenkinek, milyen ősöket képzel el magának, de amilyen ősöket rajzol meg, olyan lelkületet fejleszt ki. Nem a béke, hanem a háborgás embere kíván lenni.

A nyelvi teljesség és a mai napig élő ősi, értelemhordozó nyelvelemek ismerete az eddig hangoztatottól eltérő származási gyökérre mutat. Azonban ehhez valóban ismerni kell a nyelv – az egyedüli megbízható forrás – titkait, és tovább kutatni azokat, szigorúan a nyelvelemek által mutatott irányt követve. Nem félrekalandozva némely dogmává merevült hibás – történelminek nevezett – nyomvonalon.

Meghatározó az a tény, hogy az összes utódnyelvek világosan kimutathatóan az ősnyelvi értelemhordozó nyelvelemekből épülnek fel, azokból, amelyek a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv beszédes, oda-vissza forgatható, nyüzsgő, élő építőkövei. Az utódnyelvek szavainak eredeti mondandóját csak a ma is élő ősnyelven lehet megfejteni.

E fentiek ellenére, nem eszményíthetjük az ősnyelvet megőrző népet sem. A fent elősoroltak nem jelentik azt, hogy köztük nem voltak belső villongások, békétlenségek, hiszen ők is az átokkal sújtott Föld lakói.

Ám a teremtés nyelve ahhoz méltó viselkedésre és igazmondásra kötelez.

 

• Vashegy, Vaskapu, Iszter

A térséget víz fedte, amely a Vaskapu laza sziklái közt szivárgott le, mint egy házereszen, ESZTERhéján. A Vashegy sziklái alatt lakók, akik szintén az ősnyelvű néptörzs sarjai voltak, figyelték, ahogyan a Vashegy sziklatorlódás rései áteresztették a vizet, amely lassan, de állandóan szivárgott, mivel volt több ereszték rés. Az ESZTERhéjként szolgáló sziklákon lefolyó vízből születő patakot erESZTERnek, ESZTERnek, ISZTERnek nevezték. A Kárpát-tenger fokozatosan apadt, a székelyek követték a szakaszosan apadó víz partját és költöztek alább-alább a felszáradó jól termő, helyenként lépcsőzetesen kialakuló térségen. Végül bekövetkezett az a pillanat, amikor a sziklák elmozdultak a víz nyomásának hatására, és kaput nyitottak a Vashegyek között, s a víz ellenállhatatlanul tört utat magának a korábbi sekély árok nyomvonalán a már létező tó felé, hogy végül vizét Tölcsénél, tölcsérszerűen szétágazó mocsaras ereken beletöltse, tulcse a nagy tóba, amely aztán később Fekete-tenger nevet kapta.

Az ideérkezők mindannyian a partok hosszú vonalán települtek le, a székelyek a Kárpátok karéján belül, a csángók keleten, a palócok északon, a dák ág a déli partokon. Törzseik nevei lehettek különbözők, de egyetlen szkíta tömbhöz tartoztak, s mindannyian az ősnyelvet beszélték sajátos tájnyelvi szólásban.

Ezek az ómagyar ősnyelvű népek lakták be a Kárpát-tenger körüli partvidéket. Erre bizonyíték a Kárpátokban, annak mindkét oldalán eredő összes folyóvíz, amelyeknek nevei mind-mind a forrásvidék jellegzetességeit őrzik, mivel azoknak jellemzői nyomán nevezték meg, és az összes név magyarul beszél.

Az ősnyelvet beszélők egy jelentős része tehát nyugatról, de délnyugatról: SZICília – SZIKulia – Itália felől (etruSZK – SZéKely) is a DUNA mentén jött JÓROPÁba, a Kárpát-tenger partjaira, és előbb a DUNA parton, majd a torkolatvidékén települtek le. Egyazon nép volt az egész medence partvidékén. Ez okon maradt meg napjainkig a bőség fogalmaként a DUNA név a székely közbeszédben.

A székelyeket, palócokat némelyek a hunok, avarok utódainak tartják. Egyik nép sem utóda a hunoknak, avaroknak, hiszen jóval a hunok ittléte előttiek. A hunok nem ősei a magyaroknak sem, hanem egy párhuzamos ág. A hunok viszonylag rövid időt töltöttek a Kárpát-medencében. Atillával érkeztek, és halála után kivonultak. Csak a hunok közül itt rekedők épülhettek be házassággal közéjük később.

A zömében a felvidéki Csallóközben élő PALÓCok neve vita tárgya, sokan nem tartják hitelesnek e megnevezést. Nemrég olvastam, hogy a PALÓC nép a FILISZteus törzs egyik ága. Gyökelemzéssel próbáltam keresni a név tartalmát, bár nem tartom véglegesnek a megállapításomat. PALÓCok nevében áll sűrítve az életmódjuk. Házaikat, kunyhóikat CÖLÖPökből, PALLÓkból, gerendákból építették. A kezdeti megmunkáló eszköz, a BOT, amelyet nevezhetünk PÁLCÁnak is, jelen van nevükben. Itt is a nyelv igazol: PaLóC – PáLCa – CöLöP hangváz: P-L-C – P-L-C – C-L-P.

—————————————————————————————————————————————

Némelyek szerint a PALÓCok talán lehetnek, az ősi földművelő PELAZGok északon termőtalajt kereső utódai. A PELAZGok nem ógörög eredetű nép, hanem ősnyelvű GAZDÁLkodók voltak. Az ógörögök is használták később a megnevezést, de nem tőlük ered. Erre bizonyíték a GAZDÁLkodók másik ősi neve: GOZPODÁL. PeLaZG – GoZPoDáL hangváz: P-L-Z-G – G-Z-P-D-L. Nem kizárható, hogy a nyugatra, majd az Ibér félszigetre érkező spártaiakhoz hasonlóan PELAZGok is indultak arra. Ám a merev, büszke spártaiak nem tűrtek meg senkit maguk körül, mindenkit kiszorítottak, így a PELAZGokat is, akik így északra, majd kelet felé vándoroltak. Ez csak egy feltevés, amely bizonyításra vár.

—————————————————————————————————————————————–

FöldaLAPú gazdálkodókként LAPos területeket megmunkáló nép volt. A sima LAPfelületű földművelő LAPátot nevezhették LAPOCkának is. PaLóC –  LaPoC hangváz: P-L-C – L-P-C. Azonos időben jelentek meg – évezreddel a hunok előtt – egy időben a székelyekkel a Kárpát-tenger partvidékén. Akkor még víz borította a medencét. Több mint valószínű, a Duna vonalán érkeztek a Kárpát-tenger partjaira. A mai hegygerincek melletti fennsíkokon, PALLAGokon kezdték, s folytatták JÁFET ősatyjuktól tanult sajátos földművelő életüket. Mind a PALÓC, mind a SZÉKELY törzsnek azonos társadalmi szervezettsége volt. Letelepedésük után, jóval később rájuk tóduló, TÓTuló szlávok tőlük tanulták meg a GAZDPODÁLás, POD = föld, földdel GAZDálkodás, GOZPODÁLás műveleteit, és minden művelet és szerszám, napszak stb. megnevezést tőlük vettek át: gozpodál, garázsd, kapa, kasza, gereblye, vacsora, gerenda, varkocs stb.

A szakaszosan – néha nagyobb mennyiségben, máskor lassan – szivárgó víz a Kárpát-tenger apadása, a vizek visszahúzódása nyomán, a partok karéján közben lerakodó iszaprétegekből kialakuló pallagokat birtokba vették az ott élők, akik lassan lennebb költöztek. A fokozatos apadást követve, költöztek egyre alább a vízpartokat benépesítők, helységeket alapítottak, és a jellemzők szerint neveket adtak azoknak. A PARTOKon letelepülés után, mint védő KÖRPÁT kapta a karéjszerű part a KÁRPÁT nevet. A szavak hangvázai igazolják e tényt.

KöRPáT – PaRToK – KáRPáT hangváz: K-R-P-T – P-R-T-K – K-R-P-T.

Ez az ősnyelvű nép végigélte a térség domborzata kialakulásának, földrajzi változásainak egész történelmét, ezt tükrözik a földrajzi megnevezések. Végigélte a Duna folyó medrének, nyomvonalának kialakulását, s mind lennebb költözve, amíg végül Duna névre változott az addigi Eszter, Iszter néven nevezett szakasz egész hosszában. Végül letelepedtek a minden oldalról hegyektől védett, felszáradó medencében. Eközben tanyákat, falvakat építettek, amelyeket a pillanatnyi jellemzők alapján neveztek el. Ez így volt a többi felszáradó részeken is.

A magyar települések kialakulása sajátosan fordított, mint a földrész más részein. Itt a hegyi települések alakultak ki előbb, és a síkvidékiek később. A Duna-menti településneveken is kimutatható a víz apadását követő jellegzetesség, a telepesek által adott neveken, Bécstől Mohácsig és tovább is. Az egész térséget a teremtés ősnyelvét, a ma magyarnak nevezett nyelvet beszélő székita, szkíta székelyek lakták be. A Kárpát-medence korai időkben kialakult minden helységének eredeti magyar neve van. Ez kimutatható gyöknyelvészeti elemzéssel. E nevek mind a mai napig élnek. Ám a hivatalos történelem, és nyelvészet nem akar tudni erről.

Nem véletlen, hogy a mai bérnyelvészet foggal és körömmel küzd a magyar nyelv: hang- és gyökértelem szerinti elemzése ellen, különben fény derül az összes erőltetett tömény hazugságaikra! Nem véletlen, hogy a ferdítő szándékú, akadémiai vezérletű hivatalos, hivatásos történész és nyelvész szakma, ezen a két területen erőlteti a térség ősi telepeseiként a szlávságot, szláv eredetűként állítva be még a székely hegyvidéki települések nevének eredetét is.

Minden magyarországi helységnév szláv vagy német eredetű – szerintük. Csak épp nem beilleszthető az igazolható történelmi-nyelvi összképbe. A szlávok még csírában sem voltak a szűzfoglalás idején. Jóval az Árpád előtti időkben ősnyelvet megőrző nép lakta be a térséget, a DUNA mentét is. Erre bizonyíték a székely nép által hagyott nyomok az Őrségtől a Hargitáig mindenhol. Ők hívták és fogadták Árpád hadait is, és kötöttek vérszerződést, amelynek erős kötődésű szellemiségét Dózsa György-féle lázadásig, dúlásokig érintetlen épségben őrizte mindkét fél.

Az eredeti ősnyelv csak egy letelepedett, kalákaszellemű, összetartó, székes életet élő, eszközeit maga készítő, élelmét maga termesztő, földművelő nép ajkain maradhatott meg érintetlenül évezredeken át. Ma is az eredeti gyökrendszerre épülő ősnyelvet beszéli a jelenkori magyar nép, amelyben csak az önhangzók változtak, vagy néhány hangugrás a szóvázon belül. De ősrégi szavai is élnek még a tájnyelvekben. Főként a székelyek és göcseji, baranyai, szatmári, őrségi és más helyi maradványainál. Ugyanígy a palóc, csángó, de a többi tájak népeinek ajkain is.

Soha egyetlen nyelv sem maradt meg érintetlenül a vándorló népek ajkain, mindannyi keveredett. Így hát nem kell menni sehová –, főleg nem keletre, Ázsia füves-sivatagos mezőire – a magyar nyelv gyökereit keresve. A nyelvet megőrző földművelő nép nem vándoroknak való sátrakban, jurtákban, hanem kunyhókban élt. Kizárólag olyan nép őrizhette meg az ősnyelvet, amely körömszakadtáig ragaszkodott az ősiségben lefektetett együttélési rendnek a tudatban megőrzött, apáról fiúra, anyáról leányra öröklődő íratlan törvényeihez, szokásaihoz. Amelynek sejtjeibe ivódott az ősi rendhez való ragaszkodás. Letelepedett, székes életmódot folytató, növénytermesztő, állattartó, önellátó, ősi önsegélyző társadalmi rendet, életmódot folyamatosan megőrző nép volt. A Kárpát-medencében vészelte át a történelem viharait, soha nem hagyta el azt, és az ide visszatérők tőlük tanulták meg újra és újra az ősi rendet, ősnyelvet. E nép nem élt más népekkel közösségben, mindent maga állított elő, nem szorult másokra, nem keveredett. Nem kölcsönözött másoktól sem eszközöket, sem megnevezéseket, sem nyelvet, sem szavakat. E népnek egyetlen vendégszava sem volt semmilyen más néptől, és valós ősi szavai közt ma sincsen. A magyar nyelvben nincsenek sem török, sem tatár, sem szláv, német latin és más szavak. Minden magyar szó saját fejlesztésű.

 

• Az ősi magyar nyelvet beszélők két fő csoportja:

1. A helyben székelő törzsek, amelyek mindig helyhez kötötten itt székelve, soha nem mozdultak ki a Kárpát-medencéből. Ők voltak a közrendbéliek főtörzse, a letelepült önellátó földművelő, állattenyésztők. A székely társadalom egyenlőségen alapult. Az ősi székely rendtartás nem ismerte a versenyszellemet. Alap volt, hogy mindenki szükségletei szerint részesüljön a közös birtokból. Nem voltak rangok, csak olyan kiváltságok, amelyek nem jártak különleges anyagi előnnyel. A rabonbán, a lófő sem volt gazdagabb, mint a többi. Nem volt vagyoni versengés, mert nem volt saját tulajdon! A rangkórság a Magyar Királyság megalapítása után, a címek, vagyonok ajándékozásával kezdődött, amely hatott, mint a méreg, s feldúlta az ősi rendet. Azóta folyamatosan lejtőn van a székelység, és most már lassan eltűnőben van minden régi, igazi értéket jelentő ősi jellemzője.
2. Az elszállingózók és visszatérők. A Kárpát-medencéből kirajzottak keleten ütötték fel hadiszállásukat, ott alapítottak uralkodói központot, rétegződő társadalomra épülő államformát, de később több hullámban is visszatértek. Ezek mindig újratanulták a helyiektől őseik nyelvét. Egyetlen visszatérő tömb sem kellett harccal bevegye a Kárpát-medencét, mert itt a rokoni főtörzs várta, s ezt minden elkalandozó törzs tudta.

 

• A sajátos, megbonthatatlan székely társadalmi rend

A Kárpát-medencében nem volt keveredés. Nem éltek itt elszlávosodott népek. Minden hegy, völgy, folyó, helység ősnyelven kapott nevet, értelme csak magyar elemzésben fejthető meg. A medencét betöltő székely nép nem vegyült idegenekkel. Ennek titka a sajátos felépítésű társadalmi rendjében keresendő. Az ősi székely közbirtok még száz éve sem volt osztható idegenek közt, de ma sem, az ősiségben semmiképp! A szoros kötődésű kalákarendszerű közösségbe nem hatolhatott be idegen. A föld, erdő közbirtok, köztulajdon volt család, családlétszám szerint. A kihalt családok földje újra eloszthatóvá vált, de csak a közösségen belül. A nyilakra osztott földből idegen nem kaphatott, csak rendkívül különleges esetekben: számottevő vitézi tett, beházasodás.

A nyelvet megőrző székes nép a székita, szkíta fő törzs előbb a Kárpátok körül, annak fennsíkjain, majd felszáradása után, annak ölében élt. Ők nem a hunok itt rekedt utódai. E nép a székiták, szkíták, a székes, székely őstörzs, amely a szintén ómagyar nyelvű palócokkal, dákokkal, csángókkal együtt belakta az egész Kárpát-medencét, a Kárpátok környékét. Csak a kalandot kedvelők váltak ki közülük, és vándoroltak el, majd tértek vissza közéjük többször is. Az őstörzs szállásterületére megkülönböztetett tiszteletérzéssel jöttek vissza. Ezért nem kellett hadakoznia e területért sem Atillának, sem Bajánnak, sem Árpádnak visszatérésekor, mivel a visszatérők tisztelettel voltak az ősi törzshöz, a szűz ősi föld tisztaságát őrzőkhöz. Feltehető, hogy szájhagyományban vagy rovásokban a helyben maradottak és az elvándoroltak ősei közti rokoni kötődéseket is számon tartották. Az itt élő őstörzs népesebb volt, mint a visszatérők, némelyek szerint tízszer annyi.

Mivel az őstörzs tagjai belakták a térséget, a Kárpát-medencét, így a visszatérők köztük oszlottak szét, és idővel újratanulták, átvették az ősök eredeti beszélt nyelvét, ahhoz igazodtak. Az úgynevezett honfoglaláskor a mindig itt élő ősi székes főtörzs visszahívta, visszafogadta, és elfogadta Árpád vezéri előjogát. Nem honfoglalás, csak visszahívás, visszatérés, visszafogadás volt, amelyben a fő tényező nem Árpád hadi népe, hanem a befogadó őstörzs volt, a további egyenlőség elve alapján, a fejedelmi család kiemeltsége mellett. A vérszerződésben az itt élő őstörzs fő rabonbánjával újra megerősítették a szövetséget. Ez magyarázza meg a magyar királyok által soha kétségbe nem vont székely ősi előjogot is! E megállapodásról, egyezségről nem készült írásos szerződés, mivel a szkíta, székita népnél az adott szónak hatalma, megtartó ereje volt. Regösök, énekmondók szóltak róla, ismert volt a nép minden tagja előtt. Az ősnyelvet beszélők maradéktalanul tartották magukat adott szavukhoz. Ezt a mai hazug, csaló világban nehéz elhinni. De nem is a csalókat, hazudozókat akarjuk meggyőzni. A nyelvi bizonyítékok birtokában jó lesz átgondolni, átrendezni az eddigi állításokat mind az úgynevezett honfoglalás, mind a magyar nyelv tekintetében. A magyar nyelv ősi gyökereit nem Ázsia nyelvtörő, nyelvvesztő pusztáin kell keresni.

Az ősi idők óta itt székelő szkíta, székita, székely őstörzs nem a belőle kiváló, századokig Ázsiában tartózkodó, majd hívásra visszatérő magyar törzsek szolganépe volt, hanem befogadó fő szövetséges. A határvédelmet addig és azután is saját érdekében látta el, nem szolgaként, parancsvégrehajtóként.

 

• Ősnyelvi bölcső

Ismétlésként: az ősnyelvet megőrzőket, magyar nyelv gyökereit nem Ázsiában kell keresni jurták lakói közt, mert ama térség nyelvvesztő, nyelvkeverő terület volt. Sehová nem kell kimenni a Kárpátok környékéről érte, mert az Özönvíz után már megjelentek az ómagyar ősnyelv beszélői itt a Kárpát-tenger körül, és azóta folyamatosan itt élnek. Aki Ázsiában, az Urálon innen és túl, a jurta lakók közt keresi az ősnyelvet megőrzőket – az ősi magyar társadalmi rend gyökereit – tévúton jár, s a hamisítók malmára hajtja a vizet. A jelenleg ott élők nem a magyar nép ősei, hanem valamely magyar törzsről lemorzsolódott rokon népek maradványai.

Az ősnyelvet megőrző nép Sineárról (s > z, n > m, Sine-ár = Zime-ár, Zime = mező, ár = víz), az éltető vizek mezejéről, Mezővízről, vizek (pota) közti Mezőről, Mezopotámiából (mezo = mező, pota = víz), az emberek zömének központi telephelyéről indult Jóropa földjére. Ez a szűzfoglaló nép teljes földművelő, kézműves, állattartó munkaeszköz készletével, truszájával, truszákjával indult útnak a Vízközi Mezőről, Mezővízről, Mezopotámiáról. Egy részük Szikulia, Szicília földjén maradt. Az eTRUSZkok északabbra jöttek, Korszikára is jutott belőlük. A többi a Kárpát-tenger köré települt. Minden önfenntartáshoz szükséges szakmát ismertek, és minden szerszámot tartalmazott a trusza, truszák. Az eTRUSZKok nevükben viselték munkához (tra, tru), készletükhöz kötődésüket. Ám e nép az Italköz földjén a történelmi viharokban elveszítette ősi nyelvét.

Az ősnyelvet megőrzők a Kárpátok karéján, majd Kárpát-medencében – őrizte évezredeken át az ősi nyelvet. A három meghatározó csoport ma is jelen van itt.  A székelyek, mint sziklakemény, székita, szkíta őstörzs itt éltek e térségben a kezdetektől. Amint már említve volt, nem lehet hitelt adni az egész székelység Biharból költöztetésének, mivel ezzel azt akarják elhitetni, hogy nem őshonos jelenlegi helyén a székelység. Azonban ezt megcáfolják a földrajzi nevek: források, patakok, folyók, völgyek, hegyek megnevezései.

Az a költöztetés legfeljebb néhány család lehetett Telegdről, nem az összes székelység, ugyanis sehol egy birtokháborítási méltatlankodó emlék a több százezres tömeg, a pereputtyostól, baromcsordástól, nyájastól, retyemutyástól vonuló népesség nyomán. Az akkori keskeny utakon elfértek, nem legelték le az utak melletti vetéseket, kaszálókat, nem tapostak bele a kapásnövény táblákba. Vagy tán egy szál gatyában, pendelyben költöztek közel 400 km-t? A székelység itt élt már a Krisztus előtti korban, az Özönvíz utáni időktől. Ők voltak az első lakói e földnek. Belakták az egész medencét, de nyomaik fellelhetők az egész volt Magyar Királyság területén: az Őrségben, Baranyában, Zalában, Szatmárban és más vidékeken is.

Nem vitatom, hogy voltak belső mozgások a térségben, például a szászok betelepítésekor is, de a székelység már annak előtte itt élt az elfoglalt szűz területein, évezredeken át mind a mai napig.

Werbőczy István írta a Hármaskönyvben a székelyekről: „Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hivunk. Vannak az erdélyi részeken a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a scitha néptől, ennek Pannoniába való első bejövetele alkalmából származtak el, a kiket romlott néven „siculusoknak” nevezünk; a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjáratosabbak.” Kiem. K.S.

Székes letelepedett népként nem vándoroltak, nem keveredtek, csak termőföldet keresve terjeszkedtek. Évezredeken át éltek e megszervezésben, nem alapítottak városokat, mert a székely utálta a nagy tömörülést, az ő világa a tanya, legfeljebb kis falu. Nem alapítottak államot, a rabonbán és a lófők voltak fölöttük, mint vezetők, tevékenységeik összehangolóiként.

Werbőczy korában már megtörtént a keveredés az Ázsiából visszahívott, maguk közé fogadottakkal, akiket megtanítottak újra az ősi nyelvre, mivel azoknak nyelve megromlott az ázsiai nyelvőrlő malomban. Az előzőleg egész Kárpát-medencét belakó székelyek összevegyültek a visszatérő elvándoroltakkal, és csak Erdély keleti részén maradt meg érintetlenül a székely társadalmi rend.

Árpád és népe érkezése után betagolódtak a kialakuló államba. A sors iróniája, hogy később az Árpáddal visszatérők uralkodtak fölöttük, a befogadók fölött. Ekkor kezdődött el az addig sziklaszilárd alapokon álló sajátos székely életmód és világnézet sorvadása. Ám szokásaikat így is őrizték, az összetartozás érzése élt bennük. Megtartották egymást segítő kalákarendszerüket is.

Csak az elmúlt évszázad léleknyomorító – jól szervezett társadalmi életüket minden oldalról kikezdő – romboló embertelen támadások alatt bomlott meg.

De – ami fő – e szikla biztos rendszerük, életvitelük révén érintetlenül megőrizték ősi nyelvüket változatlanul.

Végezetül egy személyes vélemény.

A teremtés nyelve, a zűrzavaros, véres történelmi évezredeken át, nem maradt volna fenn érintetlenül az ember és a nyelv Teremtőjének hathatós segítsége nélkül! Mivel az övé, saját alkotása, így megvédte a romlástól, enyészettől, mert ennek a vakvágányra futott emberi világrendnek véget vetve, az eredeti szándéka szerint alakítja vissza a Földet, s az új rendben újra ez lesz az egész emberiség nyelve.