Lehet, nagyképű kijelentésnek tűnik, de a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv és az abból kiágazó utódnyelvek közt óriási a különbség.
Összehasonlításképp: egyik oldalon a magyar nyelv, mint a legnemesebb aszúbor – a másik oldalon az utódnyelvek, mint közönséges csiger, máslás, kapásbor.
A kifejezések sokasága egy fogalmi körön belül, ezek árnyaltsága, árnyalhatósága, minden „parányi különbség, érzelmi rezdülés” (G.B.Shaw) kifejezhetősége emeli a többi nyelv fölé.
A kisgyerektől a szülő azt várja, hogy beszélni és járni kezdjen. E két cselekvésre van a legtöbb egyszavas kifejezése a magyar nyelvnek.
A mozgásra kb. 15.000 egyszavas kifejezés, s a beszédre is megközelítőleg.
Hogyan lehetséges ez? A titok: az igekötők, amelyek szervesen összeépülnek az igével. Ugyanis nem mindegy: bemegy, kimegy, felmegy, lemegy, rámegy stb. Vagy kibeszél, bebeszél, felszól, beszól, felszólít, beszólít, felkiált, rákiált, kikiált stb.
Ha a régies nyelvezetet, a Kazinczy nyelvújítása után kisodródott félmúlt, folyamatos jelen, dallamos jövőidő alakzatokat – bemene, beméne, béméne, bemenénd, bémenénde, felszóland, kiszóland, beszólítánda, kibeszélendé, rákiáltand, átbömbölend stb. – is használjuk, talán 50 ezer szó is összejöhet mindkét fogalomra külön-külön.
Van-e oly nyelv, amelynek ennyi szó van birtokában?
Talán az összesnek együtt! Hozzátenném: az lenne nagyképűség, ha a mai magyar nyelvből épültnek vélnénk az utódnyelveket, mert ez így nem is igaz. Az is téves vélekedés, hogy a világ különböző részein fellelhető magyar nyelveredetet mutató szavak azt igazolnák, hogy valaha magyarok uralták az egész Földet.
Ez sem igaz így.
A valóság: volt egy ősnyelv, a teremtés nyelve, amely az ember megteremtésétől Bábelig eltelt kétezer év alatt épült fel az akkor élt egyszerű emberek ajkain.
Ez a nyelv betöltötte a Földet.
Még Bábel után is jelentős néptömeg élt szerte a Földön, amely e nyelvnek különböző tájnyelvi formáit beszélte.
Az ember által minden addig észlelt, megismert lényre, tárgyra, jelenségre, cselekményre kialakult, azok tulajdonságait, jellemzői árnyaltságait leíró, színező szókészlete.
A teremtés nyelvében minden ősgyök, gyökszó, hangcsoport, teljes szó oda-vissza forgathatóan értelmet hordozó nyelvelemként volt jelen. Minden lény, tárgy, jelenség, cselekmény, azok tulajdonságai, jellemzőinek árnyaltságai oda-vissza irányú vagy átforgatott hangból álló szavakkal, megnevezésekkel volt kifejezhető.
A SZIGORÚ lehetett RIGUROSZ.
SZiGoRú – RiGuRoSZ hangváz: SZ-G-R – R-G-R-SZ
REPESŐ madár PESŐRE, a román PASARE = madár.
RePeSő – PeSőRe – PaSaRe hangváz: R-P-S – P-S-R – P-S-R
A szép DERMA (bőr) jó MEDERben tartja a testet.
DeRMa – MeDeR hangváz: D-R-M – M-D-R
VACSORA idején folyt a vidám CSEVERE, CSAVARos, FACSARos, vicces történeteket meséltek. Ki gondolná, hogy a VACSORA kapcsolatba hozható a CSAVARral? De hát a VACSORAi CSEVERÉnek CSAVARos fordulatai, FACSARAi vannak.
VaCSoRa – CSeVeRe – CSaVaRa hangváz: V-CS-R – CS-V-R – CS-V-R
Ami CSAVAROS az FACSAROS (v > f) is.
CSaVaRoS – FaCSaRoS hangváz: CS-V-R-S – F-CS-R-S
REGGEL aztán eREGELve indultak útnak.
ReGGeL – eReGeL hangváz: R-G-L – R-G-L.
A szavak hangvázai igazolják eredetüket.
Olyan önmagában létező, kívülről semmilyen segítséget nem igénylő, élő, szószülő nyelv volt, amely minden – ember által kiejthető – hangot birtokolt. E hangokból épültek fel e végtelen, határtalanságig szóalkotó képességgel, készséggel rendelkező nyelv szavai.
E teremtés nyelvének felsorolt jellemzőit örökölte a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv.
Mi nincs jelen a mai magyar nyelvben az ősnyelvből?
Azok a nevek, megnevezések, amelyeknek viselőitől a Vízözön utáni megváltozott életkörülmények miatt eltávolodtak e nyelv beszélői és a hozzájuk kötődő kifejezések. Ám azok a szavak is élnek az utódnyelvekben, és visszahozva gyöknyelvészet alapú elemzésre, felismerhetők eredeti alakzataik, mondandójuk. Ennek ellenére jelen vannak oly szavak, amelyek kötődnek azokhoz, de csak gyökelemzéssel döbbenünk rá a volt valóságra.
ROZMÁRok ma nincsenek jelen a magyar élettérben. Az ősnyelvet beszélő ember viszont megfigyelte, hogy a ROZMÁRok egymás közti vízi harcaikban mily nagy lármás – képletes és valós – felfordulást okoznak. Kint a jégen viszont a jegesmedvékkel. Innen ered a RAMAZÚRI szó, amelyet a nyelvészet német, francia és más nyelvekből eredőként jegyez. Jelentése: felfordulás, lármás veszekedés. A szavak hangváza bizonyítja eredetét.
RoZMáR – RaMaZúRi hangváz: R-Z-M-R – R-M-Z-R
A szó tehát ősnyelvi örökség és az eredeti képbe visszahelyezve tökéletesen érthető.
Az ősnyelven beszélő ember megfigyelte, hogy van egy lusta, lomha mozgású állat, amely hanyagul RÁHAJOL az ágra, s ott tétlenkedik. E jellemzője nyomán elnevezte LAJRÁRnak. A mai magyar élettérben nem élnek LAJHÁRok, de a székelyeknél, ha valaki tehetetlen lusta, semmirekellő, az ma is LAJHÁR.
LaJHáR – RáHaJoL hangváz: L-J-H-R – R-H-J-L
A DEFENDER ősnyelven VÉDŐt, FEDEzőt jelentett. Ez sincs jelen a mai magyar nyelvben. Az utódnyelvek örökölték, de azokon nincs gyökelemzési lehetőség, mert a gyök fogalma ott ismeretlen. Tehát a szó összetevői nem hordoznak értelmet azokon a nyelveken.
A D.F – F.D gyök: DeF – FeD, DöF – FöD
Az ősnyelvi DEFEND szó azt jelentette, hogy FEDEND azaz VÉDEND (f > v) valamitől, ami esetleg megDÖFENDene. A szókezdő a D.F – F.D gyök: DöF – FöD. A DEFendés a DÖFendés elleni FEDezet, VÉDelem. E jelentést hordozta az ősnyelven.
DeFeND – FeDeND – DöFeND – VéDeND
hangváz:
D-F-N-D – F-D-N-D – D-F-N-D – V-D-N-D
Az utódnyelvek egyike sem birtokol minden – ember által kiejthető – hangot. Eme hanghiányos alkatból eredően mindannyi fogyatékkal élő nyelvnek minősül. Mivel nem élő nyelvek, így szavaik alkotó elemeinek – ősgyök, gyökszó, hangcsoport – értelmét, mondanivalóját nem ismerik. A szavak csak beszáradt lárvaként vannak jelen ama nyelvekben, és elő- vagy utóképzőkkel teszik érthetővé, használhatóvá, mozgathatóvá azokat.
„Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam ezt a nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” G. B. Shaw