ORGONA, RÓZSA

ORGONA2 – Lila vagy fehér virágú kerti cserje. Ennek virága. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: orgovány ’ua’ < szerb-horvát < török < perzsa >< orgona1] Az ORGOna szó az OR – RO ősgyökkel indul, amely a kiemelkedés és elmélyülés kifejezője (orom – rovás). Az RG hangcsoport – ORGO – és változatai a csúcsra pÖRGÖtt emberi szív, érzelemvilág kavARGÁsát leírók.

Az ORGONA illata és színvilága tettes ebben. Senki emberfiát nem hagy nyugton ez az illat- és színORGIa. Talán nincs is ennél felkavAR(g)Óbb illatözön. Csak a vérvörös rózsa, s a rózsaillat képes túllépni ezt a hatást. Hiányérzetet kelt és feltölt. BizsERGEt, megfiatalít, vIRGOnccá tesz. MegfORGAt, felpÖRGEt, kiröpít, keresésre ösztönöz. Amikor illata megérint, hirtelen felüdítő ünnepi hangulat érzése árad szét bennünk. Valami nehezen megmagyarázható, belső, szívbeli, érzelmi mozgáskényszert okozó hatás. Az R.G – G.R gyök: RaG – GöR, a RAGaszkodás és GÖRdülés kifejezője a szóban. A GON gyök a GONdolat, a NA ősgyök a felüdítő NEdv és NŐ megjelenítője. Az N hangcsoport – ONA – a NŐt körüllengő zENE, ÉNEk rejtélyes, varázslatos zöngéjét viszi a szóba. A NŐiség sűrítménye van jelen az ORGONAvirág illatában. A CzF Szótár leírása: „A lilák neme alá tartozó fa, vagyis bokoralaku növény; levelei tojáskerekek, vagy szivdedek; virágai az ághegyeken hosszu fürtökben; máskép köz nyelven: indiai mogyoró, borostyán, boroszlán, szelencze, tengeri bodza; növénytani néven: orgona lila. […] .ezen fa az arab-persa-törökben: erghaván, erghuván (Zenker, Hindoglu), mely némely irók szerént ma is használtatik a magyar nyelvben ezen értelemben (V. ö. ORGOVÁNYFA); tehát eredetileg nyelvünkben is ez alak divatozott, melyet a népnyelv később az ismeretesb ,orgona’ szóval cserélt fel […]” Kiem. K.S. A régies ORGOVÁNY szóban a V hangcsoport – OVÁ – is beszédes szóelem. Oly nÖVÉny, amely virágÁVAl, annak illatÁVAl a szÍVEt mozgásba hozza, jó értelemben megzAVAr, felkAVAr, jókedvre, nEVEtésre ösztönöz, és kÍVÁnságot szül. Az ORGONA, ORGOVÁNY megnevezés az ősnyelven adatott, amelynek egyenes ági utóda a nyelvi titkok magyarázó nyelve, a mai magyar nyelv.    

RÓZSA – Tüskés szárú, illatos virágú kerti cserje. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] A RÓZSA R.ZS – ZS.R gyökbővítmény: RóZS – ZSaR. A RÓ gyöke a szúRÓs töviseit is jelenti, a ROS gyök a piROS, vöRÖS leharapott szóvége.  
A ZS hangcsoport – ÓZSA – a virág jellemzőit leíró: benne van a gyönyörű virág varÁZSA, jelképes magas értéke, ÁZSIója stb. A RÓZSA esetében nem az Ámulat Á hangja, hanem a meglepetés Ó hangja épül be: ÓZSA (bÓdító). A szerelmes lány leginkább a RÓZSÁval hasonlítható össze: édes RÓZSÁm. A RÓZSA nyitást is jelent. A népnyelv ma is kiRÓZSÁzónak mondja a nyíló jelenséget. A RÓZSA nyílás jelentéséből jön, hogy a szép RÓZSA megnyitja az érző szíveket, mert ZSÁnerük, azaz kedvencük. Benne van az nyitottság, érzelmi kötődés, nagy hatás, nagy kedveltség stb. jelentése. A ZS az édes érzelmi ZSongás hangulata itt, amely a világ legszebb virágának látványára, illatára megérinti az embert. A RÓZSA szépségével, illatával, jó értelemben – úgymond – ZSAROlhatók a szépet rendkívül szeretők (a nők). A RÓZSA: a nap, fény, szerelem gyönyörűsége. A CzF Szótár leírása: „Köz nyelvszokás szerént a rózsának szine alatt rendesen pirosat v. vöröset értünk. („Pirulj rózsa, pirulj, de nekem ne virulj.” Népdal.); miért majd minden nyelvben a rózsa és pirosság, vörösség nevei fölcseréltetnek, vagy épen megegyeznek egymással, pl. hellenül: rodon, rodizw, rodoeiV, rousioV; latinul: rosa, russus, rutus, rutilus; németül: Rose, roth, rösten; szlávul: ruzsa, risavi; finnül: ruusu, rusko, ruskia; magyarul: rózsa, rós, róska, rőt stb. Tudniillik a rózsa azon r alaphangu köz gyöktől származik, mely tüzet, égést, egyszersmind pirosat, vöröset jelent a nyelvekben általán véve.” Kiem. K.S. Vagyis ebben az esetben is egyetlen közös ősnyelvből eredő szónak bizonyul.