Amit nem tanít a bérnyelvészet.
—————————————————————————————————–
Az akadémiai bérnyelvészet szerint: „A hang nem értelemhordozó a nyelvben, a hang csak ott van és a szó azt jelenti, amit.”
Ennek érdekes párhuzama lenne: A só, ecet, cukor, paprika, bors, nem ízesítő az ételben, csak ott van, és az étel olyan, amilyen.
—————————————————————————————————–
A gyöknyelvészet viszont bebizonyítja: a nyelvben a legfontosabb értelemhordozó elem a HANG!
Az első emberi hang, ami elhangzott az ámulat, bámulat A és Á hangjai. Az első ősgyök, amelyet kiejtett, valószínű az ÉL ősgyök. A későbbiekben megtudjuk, mily nagy szerepe van az L hangnak az éLetjeLenségek leírásában.
E hangok kiváltói a körülötte levő elemek: föld, levegő, víz, tűz, a növényzet, állatok, ezekhez kapcsolódó jelenségek: képek, színek, illatok, élmények, érzések, érzelmek voltak, amelyek nyomán nevet is adott mindennek. A teremtés nyelvén adott ősi nevek, nem kövületek, hanem a magyar nyelvben mai napig élő, jellemzőket sűrítő megnevezések nyelvelemei. A magánhangzók, vagy önhangzók édestestvérek, zöngéjük szerint, eredeti teremtői tervben az égbolt félkörének ívét követik.
A hangsor az alapról az A alaphanggal indul, az ív befejező hangja végül az Ü hang. Ahogyan a hAjnAl derengő vilÁgossÁga megjelenik a lÁthatÁr szélén, majd lassan EmElkEdvE előjön a napfÉny, erősödik fölfelÉ dÉlig, Itt éri el a csúcsot, s az Ív csúcsáról finOman, Óvatosan gÖrbül, gUrUl lefelé, mígnem eltŰnik, elsÜllyed, elÜl a látóhatár szélén.
Az önhangzók a mindennapi beszédben, a tájnyelvekben néha felcserélődnek. Ez is bizonyítja, hogy szoros rokonhang kapcsolatban állnak.
Az önhangzóknál az A hang az Alap, Alfa, a kiinduló. A legkomolyabb, legszigorúbb hang. A hangrend (abc) nAgyAsszonyA, amely útjára bocsátja a többit. Akár a fehér, AlbA AlAp-, AnyAszín, amelyből kiválik a többi. Az A hang AnyA. Az önhangzók az ő lányai. Első lÁnya az Á hang az AnyA kitÁrt, emelt, hosszabban ejtett csodálat – esetenként haragos hangja: Ámul, bÁmul, kiÁlt, lÁrmÁz. Az A hang hAtározott AkArAtot kifejező. Ami AtlAn, az nem megbízható. Ha AtlAn, akkor nincs AlAp, tAlAp, akkor AlAptAlAn.
Az E, a vékonyka E, az A-ból vált át E-re, EngEdElmEsEn az ívEt kövEtvE, EmElkEdvE, a magas, Éles É hangra vált. Némelyek beszédében megfigyelhető, hogy az A hangot szinte E hangként, és az Á hangot É hangként ejtik.
Az É a legÉlesebb, legÉkesebb hang. Ezek a zEnE, az ÉnEk hangjai. Az ívnek az Alap és a csúcs közötti felezőjén áll, de kÉpes emelkedni a dÉl csúcsának ÉlÉig, ahol átvált I-re. Ez a jelenség, az E –> I, É –> Í átválthatóság a tájnyelvekben figyelhető meg inkább.
Az I hang van a zenIten. Az Í, főleg a vIsÍtó, sIkÍtó változata a legkihegyezettebb éles hang, olyan vékony hegyes, mint a nyÍl. E két hang – E,É, I,Í – sok jellemzőben közös. A nyElv szó mutatja. A nyElv is hEgyEs, mint a nyÍl a valóságban és képletesen is. Különösen a menyecskés változat. A sIkamlós, vIdám, vIjjogó, sIkÍtó I, Í hang van az Ív csúcsán. Innen már lefelé hajlik az ív. Az íven felfelé haladó hangok egyre vékonyabbak, élesebbek. A továbbiak az ív lefelé hajló vonalán, egyre mélyebbek.
Az O hang a kOpOnya, gOnd, gOndOlat, a megfOntOltan kimOndOtt – jó, rosz – gOndOk, fOndOrlatOk hangja. A hOgyan tOvább? Az OntOtt áldás, a termékenység, az OndÓ hangjai. A másik végleten, lehet Ocsmány, Ocsú, OtrOmbán pOcsék is. Az Ó a vágy, az Óhaj, sÓhaj, az elrOntOttak fölötti Óbégatás hangja. A másik végleten Ócska, ÓcsárlÓ hang. A tájnyelvekben az A hang sok esetben szinte átmegy az O hangba. Egyébként is kötődnek fontos értelmi kapcsolatokban. A gOndOlAt fOntOs, ha –AtlAnná válik, nagy baj, elveszíti AlApját. A meggOndOlAtlAnság, megfOntOlAtlAnság nAgy bAjok forrása lehet.
Az Ö, Ő a tÖprengŐ, ÖtÖlŐ, ÖrÖm, vagy Önmagába forduló, Önző, Öntelt, amely Önkénybe torkolhat. Leírja az Összeséget, de az ÖrÖk állapot kifejezője is. ŐrzŐje az Ősiségnek, a hŐ vágynak, az Ősi hŐsök emlékének. Az Ő a minŐség leíróhangja, az igazi nŐiség életminŐség leghŐbb vágya és feltétele. Az Ö, Ő hang az E, É csücsörítő változata.
Az U, Ú a legmélyebb hangok. Az U, Ú hangok az O, Ó mélyített változatai, az U, Ú a legmélyebb szint. A kÚtásó mélyre hatol, víz Után kUtat, s reméli, hogy megtalálja az Utat. A kis Unoka, a kis néppótló Utód, aki a többi Után vonUl a sorban Utolsóként. Van, aki a földön kÚszik, vagy a víz felszínén Úszik. A bÚvár már a mélybe megy. Állítólag BÚvár KUnd a víz alatt Úszva fÚrta meg az ellenséges hajókat.
Az Ü, Ű hangnál már nincs alábbi hang, nincs szint sem, amit megjelenítene. Ami U, Ú alatti, az már eltŰnik, elÜL. Aki elfárad az úton, az leÜL, ha nagyon fáradt, lefekÜszik. A már említett búvár a felszín alá megy, lemerÜl. Az Üledék a vízfenékre sÜllyedt anyagból képződik. A jellemzés, minősítés hangja is: Ügyes, Ügyibe való. Hosszú folyamatok, Ügyek kifejező hangja. Folyóvíz névben is. FeketeÜgy. De az erkölcsi magasság, mély érzelmiség megjelenítésének hangja is. Az Ű hang, az Ő elmélyÜlŐ változata. Érződik máshol is az Ő ––> Ű átmenet. Bizonyítja a „hŐn vágyottak iránti hŰség” értelmi-érzelmi összefonódás. MinŐségi jelzŐként: nagyszerŰ, népszerŰ, gyönyörŰ stb.
A hang nem csak valamiféle jelentés nélküli bamba részvevő a szóban, nem „csak ott van, s a szó azt jelenti, amit”; hanem fontos meghatározó: értelemhordozó, értelemalakító elem!
A teremtés nyelve magán- és mássalhangzóinak komoly vizsgálata nyomán felismerhető, hogy tervszerű teremtési munka jegyeit viselik.