A ma oktatott, magyarnak mondott tudományos nyelvészet felszínen futtatott nyelvészei szerint nincs más út, csak a hivatalosan elfogadott finnugor elmélet útja. Ám van, aki másképp tudja, és gyökelmélet alapú nyelvelemző kutatásai teljesen más eredményt mutatnak.
A finnugor elmélet tévösvény, a finnugor ág a teremtés nyelvéből, az ómagyar ősnyelvből sarjadó ágacska. Ez alapon minden utódnyelv rokon a magyar nyelvvel.
A gyöknyelvészeti elemzések által eddig feltárt nyelvi titkok hitelesítik a teremtés tényét, és mint hitelt érdemlő anyag, beépíthetők a teremtést bizonyító nagy összképbe. Így a teremtés világképösszesség valóságágának könnyebb megértését szolgálják. A nyelv teremtőjének bölcsességét igazolja, hogy e nyelvből alakult ki az emberi történelem alatt eddig beszélt összes utódnyelv. Bizonyíték: mindannyi e nyelvben ma is élő elemekre épül! Sok nyelv kihalt, s született sok új helyükbe. Kihalt nyelvet nem gyászol senki, ha marad utódja, már új utat vág magának.
A ma ismert nyelvek, latin, germán, angolszász, szláv nyelvek ágai, leánynyelvei, az utóbbi ezer év alatt értek be. Ezek mindannyi, keveredő, egymásból töltődő nyelvek. A keleti nyelvek is keveredtek, s ebből is újak születtek.
A teremtés nyelvének szóépítő alapanyaga – amely minden ma beszélt nyelv alapját képezi – oly gazdag, hogy abból továbbiakban is születhetnek új nyelvek.
Ugyanis minden –, amit a Teremtő Isten e világra teremtett – a végtelenség jegyét viseli magán, így a nyelv is.
A magyar nyelv bizonyíthatóan, bizonyítottan a teremtés nyelvének tisztán fennmaradt egyenes ága! E nyelv nem nyelvészek tulajdona! A nyelvhelyesség őrzésével megbízott magyar nyelvész, valóságban népszolga. Csak úgy elfogadható igazi szakember, ha a nyelvről, eredetéről, szavainak kialakulásáról a tényleges valóságot kutatja, tárja fel a nyelv tulajdonosai, beszélői elé. Különben csak egy szándékosan hazudozó simlis szélhámos!
A nyelvet az első teremtett ember kapta, utódaira átörökíthetően, ők egyszerű emberekként építették fel az elmúlt évezredek folyamán, így az ő nyelvük! Azé a népé, amely oly egyénekből tevődik össze, akik születésüktől fogva halálukig, bölcsőtől a sírig, mindennapjaikban beszélik, azon mesélnek, regélnek, s e nyelven dalolnak, énekelnek. A már idézett Kosztolányi után szabadon: ’Akikben mélyen benn van, a vérük csöppjeiben, idegeik dúcában, metafizikai rejtélyként, és ebben az egyedül való életben így nyilatkozhatnak meg igazán.’
De a nyelvek eredetét kutató más nyelvűeké is, hiszen az ő nyelvük is ebből sarjazott, és annak minden alapvető elemét, kialakulásának titkait ebben – a teremtés ma is élő nyelvében – találnák meg…, ha kutatnák!
Sajnos, a mai közhasználati nyelvet, akadémiai hivatalos, hivatásos bérnyelvészei, ízétől-zamatától megfosztott, központi nyelvészrendeletekkel kénykedv szerint ide-oda ráncigált, túlszabályozott, kiherélt, megcsonkított, és idegen kifejezésekkel teletűzdelt nyelvvé gyúrta, kotyvasztotta. Úgy tűnik, szeretnék végre kivetni, kisiklatni az eredeti nyelvszerkezeti pályáról. Azonban e nyelvet alkotója védi! Oly eszközrendszerrel, amely minden más nyelvtől eltérő, sajátos. Eszközrendszere: értelemhordozó hangokra, gyökökre, azok szóbokraira, hangcsoportokra, szó-hangvázak szócsalád rendszerére épülő – nyelvszerkezeti váz. A visszatérő utódnyelvi szavak nem épülnek be szervesen soha.
A nyelv teljes egésze – tájnyelveivel – egy összetartozó nyelvi egység! Minden nyelvi jelensége együtt vizsgálandó. Nem alárendeltje a tájnyelv az úgynevezett „helyes”, száraz szabályok közé szorított közhasználati nyelvnek! A tájak nyelveinek oktatása kötelező volna. Azok őrzik az alapnyelv színezetének ősi árnyalatait, ízét-zamatát.
————————————————————————————————————————————————–
Nincs helyes nyelv és mellőzendő tájnyelv! Egy magyar nyelv van, ezernyi kifejezés változattal!
————————————————————————————————————————————————–
A tájnyelvek emelik ki változatos kiejtési módon a nyelv ízes fordulatait, ismeretük visz el nyelvi mélységek felfedezéséhez. Tájnyelveink nem tartalmaznak mellőzendő kifejezéseket! Közhasználati, irodalmi és tájnyelveket egyaránt párhuzamban oktatni kellene! Az őskortól fennmaradt történeti leírásokat a nyelvi összességgel egybevetve, párhuzamba állítva lehet elhelyezni elfogadható, oktatandó, vagy mellőzendő oldalon.
Történelem
Történetírók jelentős része az ókorban is saját népét kiemelve, gazdáját hősként, bölcsként dicsőítve, hazudva, írta krónikáit. Érthető, ura asztalánál hízott. Ebből következik: mai történészek által felhasználható ősi kútforrások jelentős hányada – enyhén szólva – nem teljesen megbízható. Csak független, kívülálló krónikás beszélt, írt igazat.
Az utóbbi kétszáz évben alig van hiteles, valós tényeket rögzítő történelmi leírás. Majd minden történész simlisen hazudik saját nemzete javára, és kora uralkodó politikai tényezőinek kedvére ír. Világháborúk vérgőzös eseményeinek irányítói, győztesei, háborús bűnösei íratták, erőltették rá minden népre az események saját szempontjukból kedvezőnek vélt változatát, magukat tisztára mosva. Vesztesekre kentek, hárítottak minden ártatlanul kiontott vért, Isten és emberiség ellen elkövetett bűnt, becstelenséget. Mélyen, álszent módon hallgattak sajátjaikról, a világ legigazságosabb nemzeteiként akarván feltüntetni magukat. Írásaikban oly országokat vádoltak meg főbűnökkel, amelyek nem voltak háborúk kezdeményezői! Mégis rájuk kenték a vérontás kezdeményezését.
Sajátjaink sem jobbak. Bartha Antal: A IX – X. századi Magyar Társadalom című könyvében hiteltelenítette magát: „A magyar hordák megtelepedése ezen az akkor igen ritka népességű, mondhatni teljesen üres területen.” (Kárpát-medence). Az MTA volt elnöke, Glatz Ferenc: A magyarok krónikája című életművében: „Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció… görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el…”Kiem. K.S.
Tisztelet a kevés – mellőzött, félresöpört, elnémított – kivételt képező, becsületes történésznek!
Tehát „hordák” – szerintük – ezt írják őseikről! Azaz – valljuk be – nem őseik, hisz vitatható, mennyire mélyen tudatosan gyökereztek abban a népben, amelynek történelméről írnak háttéri erők ösztönzésére. Ennyi.
Az MTA szerint, a hódító rómaiak alig lelték élő lélek nyomát Kárpát-medence teljesen üres területén. De mást ír a krónikás, Ammianus Marcellinus római tábornok. Ő a térségben élő, bőven adózó népet említ. Oly mennyiségű adóról volt szó, amelyért a császár érdemesnek látta személyesen megjelenni, tárgyalni, intézkedni. A botrányba fulladó egyeztetésnél egy indulatos őslakó lemarházta a császárt, berepült egy csizma, megtépték ruháját, s díszes trónját összetörték. E szó – amelyet a krónikás harci jelszónak vélt – jelzi az őslakók kilétét, nyelvi hovatartozását.
Ám az MTA történészei szerint csak végtelenül békés, türelmes, vajszívű szlávok lézengtek itt, akik közé a legalapvetőbb műveltség nélküli, bamba, makogó kalandor, kegyetlen „görbelábú, gyermek és nőgyilkos” vad, haramia, barbár, durva népség tört be vérszomjasan, gyilkos szándékkal.
Vajon hogyan úszták meg a lézengő „szláv őstelepesek”, és gyermekei, asszonyai élve? Vagy tán, hirtelen, valami okból, előálló, gyors megszelídülés vett erőt ezeken a görbelábú, ragadozó, vadbarom magyarokon, és vigyorogva élvezték a békés, finom szláv fogadtatást. Felolvadtak attól, hogy tárt karokkal, ölekkel, önzetlen odaadó szeretettel fogadták, s hogy megtanították földet művelni, szépen viselkedni, s főleg „makogóból” beszélő emberré válni.
A valóság: az érkezők nem makogtak. Csak ázsiai nyelvőrlő malomból jővén, a Kárpát-medencei ősnyelvtől eltérő, kevert nyelven szóltak az őstelepes székelyekhez, akik évezredek óta itt éltek, benépesítve a Kárpát-medencét. Ám az MTA történészei szerint ez nem igaz, itt nem élt komoly, művelt hagyományokat őrző magyar nyelvű nép! Szerintük.
Akkor hány nemzedék alatt művelődtek szláv segítséggel, a vad, haramia, barbár, kegyetlen, „gyermek és nőgyilkosság régi tradíció”–ját őrző, művelő ősmakogók – tagolt veretes magyar beszédű széplelkekké? Még volt száz év a királyság megalapításáig. Talán szláv asszonyok ölén, melegágyán tettek szert oly gazdag magyar szókincsre, amelyen ősmeséket, regéket, népdalokat költeni, rímekben verselni lehet? Az asszony-, gyermekgyilkolásban kedvüket lelő görbelábúak hörgő durvasága mennyi idő alatt érte el a lírai dallamköltő szintet?
Jó példa erre a – szintén ősnyelv egy változatát beszélő – bolgárok, akik ideérkezésük után, szláv asszonyok ölébe hullva, azoknak nyelvét vették át teljesen. A magyarok mi módon kerülték el az szlávosodást, és hogyan fejlesztették ki száz év alatt az egyik legnagyobb szókinccsel rendelkező magyar nyelvet? Az idő sürgetett, kétszázezer népdal megírása volt hátra, amelyhez szavakat kellett lopkodni a vajszívű szlávoktól! S a népmesekincs? Várták a törököket a tulipánokkal, hogy virágmotívumokat rajzoljanak varrottasokhoz, faragásokhoz!
Az MTA biztosan tudja! Tőlük kell kérdezni.
Milyen dallamos magyar nyelv bűvölte el Mezzofanti bíborost? Honnan vette Lord Bowring, miszerint a magyar nyelv olyan egységes tömb, mint egy terméskő?
Mennyi idő alatt alakult át a makogás tagolt, folyékony, verselhető, énekelhető nyelvvé? A kicsi nagytól tanul, a gyerek szüleitől hallottakból, tehát makogva. A tájnyelvek bizonyíték, hogy ez évezredekre kihat! Mennyi idő kell sajátos nyelvszerkezet: gyökök szóbokrai, hangcsoportjai, hangvázak szócsaládjai, szókincstára teljes kifejlődéséhez, oly szóbőséggel, hogy nyelvünkben csak a mozgás, beszéd, szólás mozzanatainak megjelenítésére, több mint 10-15 ezer egyszavas kifejezés van?
A beérkezés és jelen idő közt van kb. 1230 év. Ez behatárolt, megnyújthatatlan idő! Ám a nyelv készen állt Balassi Bálint és Tinódi számára. E rövid idő alatt kialakult a verselő, rímes-dallamos nyelv? Pedig a tapasztalat úgy mutatja – évezrednyi idő kell ehhez! A latin utcanyelv utódnyelveinek ezerötszáz évre volt szükségük a letisztuláshoz!
Ha elvetjük a klasszikus felhozatalt, van egy másik kérdés: A szlávok áldott nyelvfejlesztő segítsége előtt, kialakulatlan, hiányos, fejletlen nyelvükön, hogyan, mi módon tárgyaltak a művelt Bizánccal? A bizánci történetírók ismerték a szkíták nyelvét! Mely nyelvet? A fejletlen, makogó, érthetetlen, kifejezésre képtelen nyelvet? Makogva tárgyaltak? A makogást a bizánci történetírók miért nem említik?
Temérdek nyelvi, földrajzi név bizonyíték van: a Kárpát-medence sűrűn lakott térség volt egy – ősnyelvét és közbirtok-kaláka társadalmi rendjét szigorúan őrző – ősi szűzfoglaló nép által!
A történészek üres térségről írnak, s oly hangon, mintha szemtanúkként számolnának be. Írnak hatalmas tömegű, mindent elsöprő hatású népvándorlás hullámokról, átláthatatlan Kárpát-medencei népi, nyelvi keveredésekről.
Urak, évezreden át víz födte a Kárpát-medencét! Ott, akkor nem volt átjárás, a Kárpátok vonulatát megkerülve mentek nyugat felé. Később is csak néhány – a Kárpátok sűrű rengetegén valahogy átverekedő – nagyobb család, vagy törzs kért átvonulást az őslakó székelyektől, akik átengedték, de nem keveredtek velük.
Mert hogyan jöttek volna át a nagyszámú néptömegek összes retyemutyáikkal, szekereikkel a Kárpátok ősvadon sűrű erdein? Hiszen Batu kán 1241-ben(!) másfélezer fejszés rabbal vágatott utat a tatár seregnek!
Jön az ellenvetés: ásatások nyomán feltártak temetőket, s ezek népvándorlási bizonyítékok.
Ez igaz. Az őslakók nem tiltották meg a gyéren átszálingózó családoknak, halottaik, saját szokásaik szerinti eltemetését. Később, ittlétük alatt, a hunok is idetemetkeztek, s az Árpáddal érkezők is, saját ázsiai szokásaik szerint. Majd kunok, jászok, szaracénok, mindannyi a saját ősi szokása szerint. Ezeknek nyomai a temetők.
A „teljesen üres területen” állítással szemben, az évezredek alatt itt élő székelyek által adott, több évezredes ősiségű földrajzi nevek, a Kárpátok mindkét oldalán, a Dunáig, teljesen ellenkezőt bizonyítanak! Hegyek, völgyek, patakok, folyók, helységek nevei. Ezek mind magyar nyelvszerkezeti vázra, gyökökre, épülő megnevezések. Kezdetben vízzel borított Kárpát-medencei élővilág kialakulása sajátos történettel bír, erről kevés szó esik a történészek könyveiben vagy semmi. Az élet, a gazdálkodás, az akkori partvidéken, a mai hegycsúcsok közelében, a hegykaréjokon, fennsíkokon, források, erek, patakok közelében indult.
Ott jelentek meg az első szűzfoglaló telepesek, ott alakultak ki foltokban az első tanyák, kistelepülések. Ott vannak imádati helyeik, lelki életük nyomai, halottaik temetői. A vizek lassú, szakaszos apadása következtében, az iszap leülepedés nyomán képződő lépcsőzetes pallagokon folytatódott a földművelő, állattartó gazdálkodás. A források, patakok, fennsíkok mai napig viselik több évezredes neveiket. A víz apadása nyomán a múló évszázadok alatt, az összetartozó, összeszokott rokoni, kalákakötődésű családok alább-alább költöztek, s vitték a kezdeti településük, és a forrás, patak nevét, mígnem a völgyekben, síkságokon végleg kialakult a mai települési összkép.
Azokat illene kutatni.
A kialakuló falvak nevei a források, patakok neveit hordozzák, némelyekben fellelni a vízapadás körülményeinek alakulását. A Kárpát-medence és lakói kezdeti történelmét a vízállapot alakulása határozta meg a forrásoktól az alföldig. Ezt kutatva – csak a magyar nyelv és a földrajzi nevek párhuzamában haladva lehet tiszta képet nyerni.
Visszatérve a hivatásos történészi hazugságokhoz: itt nem makogók éltek, hanem érzelmileg gazdag, szoros kalákaközösségi életet élő, munkálkodó – gondolataikat őseiktől megörökölt nyelvükön közlő, megosztó – emberek. A csúcsoktól lefelé, a folyók torkolatáig kialakuló megnevezések bizonyítékai, az itt élők több évezredes történelmének. E nevek képzését késztető okokat, jellemzőket kellene kutatni, nem a makogó hazugságot szajkózni.
A néprajz, népköltészet s főként a nyelv szókincse is mást mond. Aki csak makog, annak értelme silány – ily állapotában tanulásra, alkotásra képtelen. Ha a műveletlen magyar törzsek csak makogtak, honnan a legeldugottabb magyar tájakon is a gyönyörűséges varrottas, kötött, csipkézett, szőtt minták tömkelege?
Honnan a faragott-festett bútorok, kapuk és egyéb fakészítményei, a sajátosan jellegzetes építő művészete?
Honnan az anyaságot jelképező tulipán díszelem –, amely gazdagítja varrottasaik és kelengyés ládáik színes rajzolatait, faragványait –, ha itt csak a török idők alatt kezdték termeszteni a tulipánt?
Akkor e jelképnek minősülő díszítőelemeket valahonnan hozták magukkal? Nem?
De ez esetben mégis rendelkeztek messzi múltból eredő műveltséggel az itt lakók! A tulipánrajzolatok bizonyítják, hogy eredetük abból a korból való, amikor a Földet a Vízözön előtti páraburok védte, mindenhol egyenlő hőmérséklet uralkodott, és e virág, tulipán, többivel együtt, mindenhol virult az ősnyelvűek életterében. A virág alakjának pontos megfigyelése után kialakuló értelmes következtetés nyomán vált a nőiséget szemléltető alapmintává, az Özönvíz előtti másfél évezredben. A közbirtok-kaláka társadalmi rend is Özönvíz előtti örökség.
Szószegény nyelvben nincs verselés, nem lelni rímeket. Makogva nem lehet énekelni. Évezredekbe telik a nyelv feltöltése, dallamvilág kialakulása. Rímek tekintetében utolérhetetlen gazdagságú népköltészete nem jöhetett létre makogásból. A rímek a bőséges szókinccsel rendelkező nyelv hímes mintái mindig helyükre kérik magukat a versek szövegszövevényében. A népdalt, népmesét nem rendelésre írják, az élet eseményei késztetők. A népköltészet hosszú évezredek alatt gazdagodóan bővülő kincsestár. A népdal-, népmesekincs egy nép érzelemösszességének szépségekkel telített, dúsított túlcsorduló folyamai által üdítően nedűsített, sarjadó virágözöne.
Csak úgy kiöblögették a makogó szájukat, kész a gazdag szókincs a versírásra? Pár évtized alatt „makogó, asszony és gyermekgyilkosokból” gazdag néplélekké válva, kialakult a nyelv teljes szókincse, és képes volt több százezer szebbnél szebb prózai mese és dalolható vers, azaz népdal alkotására, ekkorra már kötetnyi népdal állt készen? Mert a guzsalyos fonó-szövő, tollfosztó s egyéb kalákákon ezeket dalolták és meséket is mondtak. Jöhetett a szoknyabolond Balassi Bálint, a regös, lantos Tinódi s a többi rímfaragó verset, dalt írni, volt bőven rímekbe szedhető szó, lehetett válogatni. A magyar nyelven író költők, prózaírók hatalmas szókinccsel bírtak saját nyelvükben.
A reformkor idejére már oly gazdag volt a magyar nyelv, hogy Kazinczy „elérkezettnek vélte” a gyomlálást, kivágta belőle a dallamos félmúltat, Kiherélte a szintén dallamos jövő időt is. amelyet szépen kifogazott, mint egy fogaslécet, vagy mint egy öltözői sorfogast. Szerencsére a tájnyelvek őrzik még itt-ott ezeket a számkivetett igeidőket.
Várjuk a történészektől az események lefolyásának, a szókincs kialakulás folyamatának feltárását időrendi kimutatásban. Hogyan alakult ki ily rövid idő – néhányszáz év – alatt a világ leggazdagabb szókincsével bíró, színes, gazdag nyelv, amelyen a leggazdagabb népmesetár és népdalok több százezrei születtek?
Azt tartják, hogy az igazi tudomány, érzelem és indulatmentes. Akkor mégis mitől hitelesek a fenti történészek írásai? Hiszen az idézett – sarkalatos történelmi fordulópontokat leíró – állításaik, nemcsak hamis ferdítések, hanem minden tárgy- és észszerűséget, szakmai okfejtést nélkülöző, kaján, cinikus, csúfondáros, rosszmájú, mocskolódó gúnyolódó jelzőkkel teljesek! Valósággal folyik belőlük a leértékelő, gyűlölködő megvetés.
Jöhet a felelet, urak, hölgyek!
Beszélt nyelv, tájak nyelve – a történelem hiteles élő tanúja
Gyökelemzések kimutatják: a magyar nyelvi gyökök, hangcsoport elemek ősiségtől évezredeken át változatlanok maradtak, bizonyítván eredetiségüket. Hosszú évek alatt kikristályosodott véleményem: egyedül a beszélt nyelv mond igazat. A teremtés nyelve, az ősnyelv, amely bizonyítottan ma is él. A mindennapok beszélt nyelvét nem hamisították az emberi történelem évezredein át. Eszükbe sem jutott. A többit viszont mindent. Az irodalmi nyelvet is. A mai közéleti nyelv, a mindennapok közhasználati nyelve, már a felkavart mocsár, pocsolya képét nyújtja.
A nyelv adja tudtunkra, további észszerű következtetés nyomán: a világuralomra törő Nimród és hódító utódai nem lehettek a nyelvet megőrző néptörzs ősei! Hódító vándor népek soha nem őrizték meg eredeti nyelvüket! Csak egy – minden életfeltételt biztosítani képes területen – szűzfoglalóként letelepedett, atyái-anyái szokásaihoz, nyelvéhez hűségesen ragaszkodó, önmagát mindennel ellátó, önfenntartó nép volt képes erre. Oly nép, amely semmi okon nem függ mástól, nem enged sorai közé idegeneket, nem vegyül, nem keveredik semmiféle más néppel.
Ha a valóságot kívánjuk megismerni, akkor a ma is élő ősnyelvhez kell fordulni, mint megbízható forráshoz. Az emberi történelem eseményeit csendben figyelő, mindent rögzítő beszélt ősnyelv az egyedüli hiteles tanúja a történelemnek. A mindennapok beszélt nyelve magába szívta, szavakba öntve rögzítette a történelmi események – kép, hang, íz, illat és érintés emberi érzékekre ható – nyomait. Rögzítette az azokra ösztönből megfogalmazódó viszontválaszokat is. Így alakult ki évezredek alatt a nyelv szókincse, mint hatalmas szóvirágos, mintás szövedék, amelyben minden mintázat az emberekkel megtörtént eseményekről beszél. Jelen van az ősi kép a nyelvben pazar, gyönyörű összességben. mivel az eseményeket átélő emberek az érzékeiket érő hatások képe, illata, íze, hangja, érintése nyomán egyre táguló, gazdagodó érzelmeiket visszavetítve alkottak neveket, szavakat. A megtörtént események pontos ismeretéhez fontos volna az évezredek néma tanújának, az ősnyelvnek és szavainak kutatása. A nép ajkán élő tájszavakban mélységesen mély igazság rejlik. Egy igazi, őszinte ember nem neveti, nem röhögi ki a különböző tájak sajátos szerkezetű, kiejtésű szavait. Inkább elgondolkodik: mit is mond mélységében az a szó? Az ősi kifejezéseket őrző tájnyelvek, azoknak ma is élő szavai hordozzák a hamisítatlan ősi valóságot! Talán ezért van, hogy a magyar nyelvoktatás az iskolákban minden eszközzel elfojtani igyekszik a gyerekek tájnyelv használatát, azon a címen, hogy nem helyes, és adja a szájukba az elfogadott hivatalos közhasználati nyelvet: ezt így kell ejteni!
Amióta a hangok, gyökök, hangcsoportok elemzéseibe belemélyedve felleltem, megismertem a nyelv alapvető titkait, mindent átszűrök rajta. Az utódnyelvek által megörökölt szavak megfejtései nyomán kiteljesíthető az ősnyelvi szókincs, és így a régmúlt naptári, a hét napjai, és napközi eseményeiről még átfogóbb ismereteket nyerhetünk.
Persze, ehhez meg kell ismerni az évezredek óta változatlan, állandó állagú gyökök, hangcsoportok, hangvázak keletkezésének kiváltó okait, értelmét, jelentését, színezett árnyalataik mondanivalóját, lévén mindegyiknek legkevesebb három értelmi irányultsága. Gyöknyelvtani elemzés segítségével ismerhető fel a szaporodással kapcsolatos összes kifejezés, e kifejezéseket alkotó nyelvi elemek átszövik az egész magyar nyelvet, mert mindennél fontosabb volt az emberi párkapcsolat, szaporodás, hogy betöltse értelmes lényekkel a Földet. Gyöknyelvtani elemzés segítségével ismerhető fel a nyelv szavainak minden árnyalatot, apró rezdülést rögzítő tartalmi gazdagsága.
Gyöknyelvtani elemzés segítségével ismerhető fel az emberi történelem kezdeti állapota, a mindennapok akkori tevékenységei, eszközei, szerszámai. A szerszámok neveibe sűrítményként beépült a munkamozzanatok sora.
A hét napjai neveinek kialakulása, neveik valós jelentése, hétfőtől vasárnapig, az egyes napokra tervezett, ismétlődő tevékenységek szerint. Miért hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap a nevük?
Számok megnevezése a szaporodás, munka-szabadidő tevékenység, küzdelem nyomán. A számok neveinek jelentése, mit árul el leírt alakjuk. Innen válik világossá, melyikük miért kapta azt a nevet, ahogyan ma ismerjük.
Az Özönvíz utáni egynyelvűség közel négy évszázada alatt keletkező ősi földrajzi nevek beszélnek a kezdetekről. E nevek jelentése gyöknyelvészeti eszközökkel megfejthető. Az állatok nevei szintén, hiszen mindannyi név az akkor beszélt ősi nyelven adatott.
Fontos!
E szótárban a címszavak utáni dőlt betűs meghatározások a Magyar Értelmező Kéziszótárból valók. Szintén onnan van, dőlt betűk utáni zárjelben […] a hivatásos nyelvészet minden valós alapot nélkülöző hamis szóeredet megállapítása. Ezt követi gyöknyelvtani szóelemzés mutatja, miért hamis a nyelvészi szóeredet megállapítás. Azt is, hogyan alakult ki a szó a teremtés ősnyelvén, a mai magyar nyelven, s mily jellemzők nyomán adtak neveket.
Példaként:
BÁRSONY, BÁRSZONY – Az ősiségben élt az S és SZ párhuzam. Az ógörög és csángó ág eszező volt. A szó B.R – R.B gyökből indul: BáR, BőR – RaB, RiB. A BáR – RaB gyök a BőR – RiB hasonlata a finom, simogatható ASSZONYI BŐR, RIB, amelynek RABja a férfi. Bíborba-BÁRSONYba, BÁRSZONYba BURkolható női test. BÁRSZONYba burkolt ASSZONYi test RABja a férfi. A BERSZA, BARCA vidéken élő juhtenyésztőket kezdetben BERSZÁNYnak is nevezték.
BÁRSZONYt a legfinomabb gyapjúból szőtték. A gyapjút a juh, BIRka BŐRéről NYOSZtották, nyírták le. A BÁRSZON – NOSZRÁB fordítás mutatja a NÁSZ RABjai mindketten, szomjazzák, SZONNYazzák egymás BŐRének BÁRSZONYát. A piszkos, büdös BŐR viszont BŐRISZONY kiváltó.
BáRSZoNY – aSSZoNYBőR hangváz: B-R-SZ-NY – SZ-NY-B-R
BáRSZoNY – aSSZoNY RaB hangváz: B-R-SZ-NY – SZ-NY-R-B
BáRSZoNY – BeRSZáNY – BőR NYoSZ hangváz: B-R-SZ-NY – B-R-SZ-NY – B-R-NY-SZ
BáRSZoNY – BőRSZONNY – BőRiSZoNY hangváz: B-R-SZ-NY – B-R-SZ-NY – B-R-SZ-NY
BáRSZoN – NáSZRaB hangváz: B-R-SZ-N – N-SZ-R-B
Látható, a BÁRSONY, BÁRSZONY szó kialakulásához vezető minden nyelvműveleti szóalkotó jellemző magyarul magyarázható, magyar értelmet hordozó, magyar nyelvelem.
A magyar gyöknyelvészet elemző eszközeivel, az emberi öt érzéket érő – kép, hang, illat, érintés, íz – hatás viszontválaszát keresi, a megnevezésként fennmaradó tagolt nyelvi képződmény. A jellemzők nyomán alakuló névképző folyamatot vezeti le, s így a valós szóeredetre mutat rá.
A hivatásos nyelvészet képviselői az ő nézeteiktől eltérő megállapításokat hibásaknak véve, azokba kapaszkodva ócsárolandják talán a könyv anyagát, személyemet, helyesírási, szövegszerkesztési, nyelvtani meghatározási hibákat, keresve, piszkálódva, ám a gyöknyelvészet itt felvonultatott elvi tételei és tárgyi bizonyítékai ellen semmilyen helytálló hatékony érvet nem tudnak felhozni. Csak a magyar nyelvre alkalmatlan, vagy csak néhány vetületében alkalmas latin-német grammatika elmélet szerinti nyelvtani elemzési szabályrendjét tartják elfogadhatónak.