NŐ – Nőnemű felnőtt [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A NŐ – ÖN ősgyök a kiindulás a vele kapcsolatos kifejezésekben. A szóba az N hang titokzatos, bűvös, zenei ZÖNgét visz be. Az N hang a beNsőséges otthoN, fiNom, aNdalító stb. szavakba is beviszi a NŐi szellem külöNleges varázsát. A férfi számára mindig a NŐ a Nagy Ő. A CzF Szótár szerint: „Ezen értelmekből kitetszik, hogy a nő főnév egy alapfogalom alá tartozik a nő igével, mennyiben mindkettőben alapfogalom az önmagából fejlődő szaporodás, terjeszkedés, nagyobbodás. A nőnek, legyen az ember vagy oktalan állat, vagy növény, életszervi rendeltetése, hogy nemét közvetlenül szaporítsa, terjeszsze, tenyészsze, növeszsze. […] E szerint a ,nő’ főnév nem más, mint cselekvőleg értett igenév növő.” Kiem. K.S. Eddig a próza. De az igazi NŐ több ennél. Az igazi NŐ, zeNE, éNEk. Az élet dallamos hullámzó, felemelő, szárnyaló és szárnyaltató zENÉje: e NÉ, e NŐ – ENÉH. Az ÉNEK érzelmi kitárulkozás. Kinek? NEki! A nyelvben a NŐiség megjelenítésének rendkívül fontos hangja az É hang. Mondhatnánk: te É vagy, en É, ön(magadban) É, vagyis az É hang az első NŐ azonosító neve: ÉVAgy, ENÉ! A másik az Ő. Tehát a két legmagasabb hangzóval fejezhető ki a nÉ, nŐ. Évagy, e nÉnek (Ené) szól az Ének. Általában nem magának ÉNEKel az ember, mert ha egyedül van is, valakINEK szól az ÍNEK, ŐNEki. Az első ÉNEk egy NŐnek (nőnek) ENÉHnek, E NŐnek, e NÉ-NEK – ENÉHnek szólt: é-ne-k-ed-ves-énekem (ének neked – kedves – énekem). A kifeszített állapotban megfújt falevél hangot adva berezZEN. Amikor a férfi, a szívének kedves NŐt meglátja, belül megpENdül, megrezdül, megrezzen egy láthatatlan húr. Ez a szív rezzE-NE-te, amelynek zÖNgéje, dONgó dallama egyre NÖvekszik szintben, erőben a hangok EMelkedésével. A NŐ, az EM, az EMető, azaz EMlőjéből tápláló anya. NÉpek, NEMzetek (nő = ne, em) anyja. Ám a NŐ e csodálatos képessége is helyén kezelendő (akár a férfié), mivel nem saját érdem, nem saját kifejlesztés, hanem terEMtői adomány egy nagyszerű hivatás betöltésére!
NŐSTÉNY – Nőnemű állat. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A NŐSTÉNY N.S – S.N, de inkább N.SZ – SZ.N gyök: NőS – SőN avagy NáSZ – SZeN. Ez utóbbi gyök a nemek közti kapcsolatrendszer minden vetületét megjeleníti bővítményeivel. A NŐSTÉNY szó valaha a kezdetekkor nem állatra alkalmaztatott, mivel olyan értelmet hordoz magában, amely feleletet ad emberi vérségi kötődésekre. A NŐ egyik fő TÉNYező az emberi szaporulat, utódnevelés terén.
A nŐStény egyik ŐS. Nélküle nincs férfi sem! A nőSTény oly teST, amelyből a teSTvérek születnek. A SZENvedély, SZŰ (szív), kebel, azaz belső érzelmek SZÜNtelen mozgatója. A SZENvedélyes nemi NESZülés után következett a Nemi együttlét ÁSZa, legje, meghaladhatatlan élvezeti magaslata, a NYOSZolya NÁSZa, a SZENvedély beteljesülése (nyoszolya – aszonyolj). Az ASZ élménye nyomán ASSZonnyá érik a lány, s férfiúvá a nőbe beférő fiú. Az ŐSZ az érés ideje, a NŐ SZÜLésre (n őszül, nő szül, nőszül) érett állapota – kész az emberke. A SZÜLés megnevezése a kezdetekkor: NŐSZÜLés, A NŐSZÜLés TETT, TÉNY, egy NŐ felelős TEVékenysége, NŐTEVékenység. Ez is jelen volt az ősmag-nyelvi szavak közt, a latin NATIVitas igazolja ezt, hiszen onnan örökölte! Tehát a nemi NESZülés (izgalom) után jött a NÁSZ, majd a NŐ SZÜLt, a NÁSZ utódot TERemtett, NÁSZ CSIÁlt újszülöttet, és ebből vannak a NAŞ-TERE, NAS-CIÉRE utódnyelvi szavak. A NŐSZÜLés, NÁSZTERemtés, NÁSZCSIÁlás az emberpár részvétele az új egyed létrehozásában. A NŐSZülés nyomán épül a diNASZTIA. A szó SZT párosa a NŐSTÉNY S hangjának pöSZe alakja. Az ember az ajándékba kapott nemzési képességével részt vehet egy magasztos munkában az emberi világ teremtésének* folytatásában, hogy saját utódaival töltse be a Földet! Ezt mondja a nyelv, és a nyelv alkotója nem hazudik!
*Kapott az ember egy csodálatos ajándékot, egy teljes életet kitöltő, felemelő, mámorító érzelem-érzés összességet, amelybe teljes egyéniségét beleviheti, értékeit kimutathatja önmaga és párja lelki-testi, érzelmi-érzéki beteljesedésében. Mindezt azért kapta, hogy ne csak kötelessége legyen a föld utódokkal való betöltése, hanem az önmegvalósítás teljességének érzelemösszessége töltse be örömteli életét. Mára azonban az emberiség kevés kivétellel oly mértékben lesüllyedt erkölcsileg, hogy kizárólag élvezeti cikként kezeli a nemiséget, üzletté vált, sárba taposott, mocsárba vetett, lealjasult tetté züllesztették, érdekek megvalósításának eszközévé, adott esetben emberi életeket oltanak ki miatta, holott fő teremtői szerepe életek sarjadása, világra hozatala volna.