affektál – Mesterkélten viselkedik, szenveleg, kényeskedik. Színlel. Érzelmekre akar hatni. [A MÉKSZ szerint: nk: latin]
Az affektál és más hasonló szavaknál egy érdekes nyelvi jelenség tűnik elő, melyet csak a magyar tájszólásokból lehet megérteni. Ez az F hang kettőzése. Vegyük a határozott névelőket: A, AZ. A székely nyelvjárásban a mássalhangzóval kezdődő szavaknál fordul elő, hogy AZ határozott névelő kerül a nyomatékkal ejtendő szó elé. Erre a Tamási Áron írásokban is sok bizonyíték van. Például: az bizony – abbiza. Vagy valaki vágtat lovon. Erre mondják az vágtatott komám helyett: avvágtatott, komám! Erre a másik: az hát helyett: ahhá’. Tehát kettőzik a kezdő mássalhangzót, ezzel helyettesítve a Z hangot. Az affektáló személy célja a megtévesztés. A szóban levő FEK gyök a VAK változata, vagyis viselkedésével eltereli a figyelmet a valóságról, elVAKít, mondhatnánk: SATíroz, TUSsol, FEKetít, hogy a valót láthatatlanná tegye. Mit mondana a székely? Ezt: avvakít, komám, AFFEKTÁL, komám! A KT páros is értelmet közvetít. Az affektálás olyan, mint a hisztizés – közönségre van szüksége. Senki nem hisztizik, affektál egyedül. Legalább két személy kell, az egyik a szemlélő. Így ketten vannak, ez a KT páros egyik jelentése. A másik: alkot, szerepet játszik. Még egy másik: figyelmet leköt.
affér – Kellemetlen ügy, összeütközés. [A MÉKSZ szerint: francia] Ez a szó is az affektál szónál leírt módon alakult ki még az ősmag-nyelven. A FER, FÉR ERőt jelent. Erők ütköztetése. Ez szintén nyomatékolt: AZ ERŐ, AZ FÉR volna. De helyette: AFFÉR! (vagy nem fér a bőrében)
affinitás – Rokonság, megfelelés. Vegyrokonság. [A MÉKSZ szerint: latin] A fin gyökre épül. Ennek kapcsán: AFFINOM, AHHÁ! A finomítás, összecsiszolás utolsó (fin = vég) műveleti mozzanata, mely által összeillő lesz a többi alkotóelemmel. E finomított állapot hasonlata az affinitás, mely ősmag(yar)-nyelvi gyökre épült latin kifejezésből van. A VÉG szóval is van székely változat: AVVÉGETT, AVVÉGBŐL. Ennek irodalmi szóalakja már nem kettőzi a V hangot: avégett (Bővebben a finom címszónál.)
Tehát az ilyen – külsőre első látásra nem magyarnak tűnő – szavaknál is megvizsgálandó a gyökszó és a többi ismertetőjegy (kötött mássalhangzó-páros stb.). Így rálehet világítani az ősmag-nyelvi eredetre, a sokat hangoztatott latin, francia felsőbbrendűség ellenében. E nyelveknek minden egyes gyökszava az ősmag-nyelvből ered, és csak a mai magyar nyelv segítségével magyarázható meg. Egy fia saját eredetű gyökszavuk sincsen! Egyetlen nyelvnek sem a világon!